25 hós+2 napos // "Anya karja erős!" // kiütés-story

Hihetetlen... megint csak a bő szókincsemről adok tanúbizonyságot, de hát ez van: nem lehet elhinni, hogy már eltelt egy hónap a szülinapja óta... Két év meg a születése óta... Wow

Fantasztikus ez a kismanó! Szuperjó szövege van és remek humorérzéke. És ezen felül is remek érzékkel teszi oda a mondatokat. Ma pl. apjával kettesben mentek délelőtti sétára, amíg én próbáltam egy kétévesek számára is ínycsiklandozó ebédet összedobni. Balival mindig téma ez, hogy szerinte túl sokat cipelem, mindig mondja, hogy vele nem is kéretőzik fel karba annyit. Hát ma nem ennek a napja volt: Mia felkéretőzött, és Bali elfáradt, mire merte megjegyezni, hogy hát a motort is cipelni, a hátizsákot is és Miát is... Apa nem bírja, gyere csak a lábadon! Erre Mia ellenpontként, a maga komolyságával megeresztett egy olyat, aminek feltehetőleg minden anya örülne... de apa kevésbé: "Anya karja erős!" Majd onnantól kezdve állítólag tudott sétálni a saját lábán :D

És itt még vicces sem akart lenni! :D :) Hát én nem is tudnám jobban szeretni. Még akkor sem, ha ma olyat is mondott nekem, hogy ne pusziljál meg, illetve, hogy nem engedem meg, hogy kiszívd az orromat. Pedig az utóbbi héten általában az a duma, hogy "anyának megengedem", aztán persze elhúzódik, de akkor is...

Ja, merthogy taknyos szegénykém, de szerencsére nem atomul... De az elmúlt hetekhez képest ez semmiség. Azzal kezdődött a vesszőfutás, hogy szeptember legvégén egyszer feljajdult, hogy fáj a füle. Majd sok feljajdulást az orvoslátogatás követett, ahol 10 napos antibiotikum kúrára utaltak. Hős volt, mindig bevette a gyógyszert. Az utolsó adag gyógyszer esedékességekor viszkető, vörös kiütések jöttek ki rajta, és futótűzként terjedtek el a kis testén. Egy órán belül dokihoz vittem, szerinte valami vírus, bár én említettem, hogy ilyen hosszan antibiotikumot még nem szedett, de mindegy, kapott is rá szirupot, ami persze nem tetszett neki. Délután úgy láttam, hogy nem javul, sőt mintha dagadnának az ízületei, ezért egy másik helyre is elvittem, mert a mi dokink akkor már nem volt. Jó sokat vártunk, majd a doki azt mondta, jó gyógyszert kapott, helyes a diagnózis, normális a dagadás. Másnap délutánra már a kéz- és lábfejei dagadtak, de annyira, hogy fogni nem tudott vele, és fájt neki, úgyhogy vissza az eredeti dokihoz, aki ekkor már mégis gyanakodott az antibiotikumra, és azt is mondta, hogy a dagadás nem a kiütéses dolog normális lefolyása, úgyhogy azonnal a kórházba egy sürgősségi vérvizsgálatra. Ott horror volt a vérvétel: lepedőbe csavarták, egy ápoló ráfeküdt, egy másik intézte a tűt, és még ki is akartak küldeni azzal, hogy úgyis ugyanúgy sír majd, ha itt maradok. Hát esélytelen volt, hogy kimenjek. Szörnyű volt látni, de kitartottam, és az ordítása ellenére is mosolyogva tartottam benne a lelket. Sajna nem használt, hogy előtte elmondtam, hogy ez ugyanolyan lesz, mint az általa korábban végignézett vérvételem... Sírt, nagyon sírt, aztán a vége felé már csak azt sírta hörögve, hogy "nem tetszik ez a vizsgálat", úgy 50-szer :( 

Vérvétel után várakozás az eredményre, meg a pisimintára, ami szintén nehezen jött. Aztán hosszú idő után minden negatívan jött vissza, csak a rendes laborba küldött rész hiányzott, de közben ránk esteledett, és mivel az utolsó 24 órában romlott, és nem derült ki az oka, jobbnak látták befektetni minket. Jó kis éjszaka volt a két óránkénti lázméréssel, a szomszédban valaki sugárhányásával, öklendezésével, de legalább nem volt más a szobánkban. Ő egy kis hős volt, és a reggeli vizitig annyian vizsgálták, hogy megtanulta azt is, hogy amikor hallgatják a tüdejét, sóhajtani kell. Olyan cuki!Közben az új gyógyszerre jól reagált, a kiütések tünedezni kezdtek, és a dagadás lement. Ami már ott új tünetként kijött, és még mindig, másfél hét után is fennáll, az viszont elég rémes: érintésre, nyomásra vörösödik a bőre. Mindenhol. Elég szörnyű rajzolatok tudnak kialakulni, de már ott tartunk, hogy kb 5 perc múlva eltűnnek a foltok, ami a kezdetekhez képest remek.

Egy éjszaka után kiengedtek, pontosabban én dönthettem, hogy maradunk, vagy visszajárunk kontrollra. Én pedig úgy döntöttem, hogy akármikor odamegyek, akármilyen napszakban és akárhányszor, csak alhassunk otthon. Ennél jobban nem is dönthettem volna, mert egy órán belül szobatársunk érkezett, úgyhogy alig vártam a zárójelentést.

Ha ez nem volna elég, a kórházbamenetel egy hetes fordulójára ismét új tünet jelent meg (aznap délelőtt volt a második kontroll, amikor még se híre, se hamva nem volt ennek): Miának úgy elkezdett fájni a lába, hogy a délután előrehaladtával alig tudott járni, ha mégis sikerült, leülni nem tudott, bicegett, de leginkább karba kéretőzött még lakáson belül is. Estére sírhatnékom volt, és menni akartunk a kórházba, aztán valahogy meggyőztük magunkat, hogy jobb az éjszaka itthon fájdalomcsillapítóval, aztán reggel indulunk. Éjjel mintha meg sem mozdult volna az egyes (jópár) ébredések között, szóval éjjel is fájt neki. Reggel is mondta, és ijesztően bicegett, úgyhogy irány a kórház. Ott a vizsgálat előtt elpanaszoltam mindent halálra vált ábrázattal, majd megvizsgálták, átmozgatták, és talpra állították: azt mondták, menj oda, oda ment, azt mondták, lépj fel, fellépett, ülj le, leült... Varázsütésre... Mivel jele sem volt az elmondottaknak, nem küldték ultrahangra vagy további vizsgálatra, azzal indítottak útnak, hogy ibuprofent kaphat. Ez 5 napja volt, és azóta is volt pár alkalom, hogy fájlalta a lábát, de olyan vészes nem volt. Illetve pénteken estefelé kicsit mégis, mert akkor meg a lábfájás mellett csalánkiütést láttunk rajta, de a lábfájás estére elmúlt, a csalánkiütésre adtam neki az azóta amúgy abbahagyatott gyógyszerből 2-szer, és elmúlt viszketéssel együtt. Az utolsó kontrollon kiderült, hogy a lassú laboreredmények is negatívak lettek, úgyhogy igazi diagnózis, avagy ok nincs. Én az antibiotikumra gyanakszom, de a dokik szerint valami vírus. Mindenesetre meg nem nyugodtam, de próbálom nem betegként látni őt az elvörösödések ellenére sem, mert bízom benne, hogy most már legyűrjük, akármi is okozta ezt.

Tegnap és ma szép hosszúkat aludt (a korábbiakkal ellentétben), ami remélem igazi gyógyító alvásnak számít. Ebben bízom, és a Jóistenben meg a folyamatos jobbulásban. És ha valaki antibiotikumot akar neki adni, annak elmesélek mindent, hátha a sztori végére átgondolja kicsit.

Szabad nekünk drukkolni!

Bölcsis ottalvás???

Még lógok egy rendes, alapos bölcsis bejegyzéssel, most csak annyi, hogy itt ülök egy padon a bölcsi közelében ugrásra készen. Arra számítok, hogy hívnak, hogy menjek Miusért azonnal. Ugyanis saját kérésre ma először megpróbálják ott altatni a többiekkel együtt. Bizony, saját kérésre, ugyanis egyik nap, amikor ebéd végére mentem érte, odafeküdt a párnahalomra egy már korábban elaltatott csecsemő közelébe, és mondta, hogy ő is itt alszik. Én meg csak lestem. Mivel eddig az ebédje is esetleges volt, abban állapodtunk meg a daduskislánnyal, hogy megpróbálják erőlködés nélkül, és elhozom ha nem. Őszintén szkeptikus vagyok, hiszen mindig szopizva és ringazva alszik el, töksötétben, itt pedig ezek egyike sincs. Van viszont csordaszellem. Meglátjuk, mennyire erős...
Ja eddig ráadásul kicsit később szokott otthon bealudni, mint a bölcsisek, de ya veremos...
Izgiiii!

20 hónap+2 nap

Ismét "átaludtam" Mia hónapfordulóját. Igazából pörgős napokat élünk, mert készülünk a hazaútra esküvőkkel. Izgi így, babával üzletekbe járni, próbálni. Ahol kettesben jártam Miussal, és épp nem bírta a babakocsiban, ott már megismernek, és nevén szólítják Miust. Mia ugyanis a május eleji hosszúhétvégén a trambulinban igazán ráérzett a szaladásra (úgy igazán felrugaszkodva), és azóta is gyakorolja. Ott és akkor is, amikor épp egy szál fehérneműben állok a próbafülkében. Igazi élmény. Mondjuk csak utólag vicces :D

Most éppen egészen jól eszik, eszi azt a pár féle favoritot, amit felderítettünk. És egy-két hónap kihagyás után újra eszik mangót is, jippííí!
Az alvás továbbra is egészen jó, általában egyszer ébred éjjel, de volt átaludt éjjel is és 2-3 kelés is.
Maga alkotta mondatai egyszerűen gyönyörködtetnek. Őszinte felismerései pedig néha nagyon kényelmesek itt spanyol közegben magyarul: például amikor az amúgy mélyhangú,magas eladónőre mutogatva fennhangon mondja, hogy bácsi... Na ja. Ha ilyenkor megkérdezik, mit mondott, akkor persze "a szemüveg/nyaklánc tetszik neki" :D

Nagyon kedvemre való baba ;)

Tökéletes alvás!

Mia tegnap fél 10 körül aludt el a karomban, és ma fél 7-kor ébredt! 0 (nulla) éjszakai ébredéssel!!! Na ilyen sosem volt még!
(tényleg csak zárójeles, mert egyéni szót.problem, és én dolgom, hogy én viszont szerda óta nem túl jól alszom, mert aznap néztünk meg egy bölcsit, avagy kettőt,de egy nagyon szimpit, amit valószínűleg kipróbálunk. Én próbaképpen elém meg, de így is annyira felzaklat a lehetőség is, hogy más vigyázzon rá, hogy nehezen lazítok.
Erről majd akarok írni még, de az ok, amiért mégis valószínű,hogy kipróbáljuk, az az, hogy Mia úgy eljátszott ott, mintha oda teremtették volna. Azt pedig, hogy a velem itthon léte csak az én igényem legyen, természetesen nem kockáztatom. Ha ő menne, bölcsis lesz.)

Mia 19 hónap+2 napos

Olyan remekül sikerült ez a nemköszöntömfelmindenhéten projekt, hogy már a 19.hónapjára sem írtam... Micsoda anya vagyok én... Az a baj, hogy annyit pötyögök mindig, hogy a blogra már alig írok, mert mindent kiírtam magamból.
Ma aztán ünnepeltük, hogy nincs semmi extra, de minden nagyjából rendben van.
Kicsi Mia újra eszeget, de nagyon változó, hogy mit, hogy, hol és miként fogad el éppen. Az alvás 2 napja (éjjel) csoda, először fél hatkor kelt, és picit még vissza is aludt.

A beszéd nagy erőssége Miusnak: gyönyörű, jól összerakott mondatokban, helyes toldalékokkal és ragozással beszél, hihetetlen! Az emlékezetes beszólásait bővítette olyanokkal, mint "Három... Szeme... Van... Anyának!" (alvásból ébredve, félálomban). De nagyon édesen emlegeti fel a mesehősöket (az ősrégi, otthonról elcsent Vidám mesék mostanában újra nagy kedvenc): "óriásinagy medve mondja meg, kié legyen almám!", "sünikém állj meg, hová viszed almám, Miamia almáját?"
Igen, sokszor emlegeti magát Miamiaként: "Miamia mit csinál?",  néha aggaszt is, hogy az én számonkérő hangsúlyomat hallom viszont. Amúgy persze, hogy azt, egészen meglepően visszaadja az aggódó, vagy épp nem túl kedves szóösszetételeimet is a Jézusmáriától kezdve sorolhatnám őket... De épp aludnom kéne, úgyhogy remélem, máskor eszembe jut, mert kár volna nem leírni.

Jártunk ma bababarátokkal a labirintusban, amiből a gyerkőcök leginkább a porban homokozást és a bottal víz/szökőkútpisztergálást élvezték. Csodásak ezek a kicsik!

Nem mellesleg ők azok a fiúk, akiktől Miust csak 2-2 nap választja el, Dávid 18-án, Nimrod pedig 22-én született. És mellesleg az anyukáikkal naponta sokszor rongyosra chat-elem az ujjaimat. Jó kis délután volt! 

Csipcsip

Tegnap éjjel Mius nemigen tudott visszaaludni, már harmadszor próbáltam visszatenni, és újra felsírt. Amikor beértem hozzá, hirtelen nagyon aktív volt, mutogatott az ablakra, és akkor megszólalt: "csipcsip... Repült...ide".
Álmodhatott a lelkem :)
Érdekes, hogy reggel, már a mi hálónkban megint ezzel nyitott. Akkor már ébren volt, és tudtam, hogy nem fog visszaaludni, úgyhogy beszéltettem, és azt is hozzátette, hogy Miához repült az a csipcsip. Remélem, nem rémálom volt, csak nagyon felvillanyozta!
Nagyon édes dolog, hogy a katicás álom után (amikor jelelte a katicát), most megint bepillantást engedett :)

Majdnem átaludt éjszaka

Mia tegnap kb fél 10-től ma fél 6-ig aludt egyhuzamban! Igaz,hogy utána már csak egy órát tudott ráhúzni ölben illetve mellettem, de ismerve őt ez óriási eredmény!
Gratulálok, kicsi Mia!

Babóca

A bejegyzés címe ezúttal nem Miára utal, hanem az ő kis kedvencére, Babócára (ahogy ő mondja Babó), a katicalányra. Épp nem a legalvósabb éjszakának indul ez a mai, mert idáig már 2x ébredt a ded, az utóbbi alkalommal már nagyjából visszaaltattam, mire észleltem, hogy tocsog a rugi, elcsúszhatott a pelusa, így nekiláttam a pelus és ruhacserének. Az elején meglepő módon még aludt, ami nála eleve fura, hiszen mozgattam, aztán amikor felébredt, azonnal vadul mutatta a katica jelét :) Egy ideje már jeleli, de ez volt az első alkalom, hogy valószínűleg az álmába engedett bepillantást... najó, csak közölte, miről álmodik, de ez olyan szép! Egészen meghatódtam.

És hogy honnan a szerelem? HÁT bizony, talán ebből a szempontból (is) megbuktam, de bizony Bogyó és Babóca rajzfilm formában lett sztár nálunk, és első alkalommal függőséget okozott. Nem vagyok a tv híve, sőt, és korlátozom is, de egyszerűen muszáj megengednem, hogy nézze, mert ott áll, mutogat, és sírva mondja, hogy Babó, amíg be nem adom a derekam.
Két tervem van: az egyik, hogy a BogiTimitől kapott Bogyó és Babócás babaétkészlettel terelek, amit már el is kezdenék, de mivel nálunk repkednek a babatányérok, inkább halogatom. A másik, hogy legközelebb hozok sok-sok BésB mesekönyveket, ezzel viszont várnom kell még egy picit.

Az igazsághoz hozzá tartozik

...ugye az is, hogy ha jön egy tündér foga, akkor qvára nem tud pihenni, de az anyja annál inkább sem. Ma például 2-ig 5x kelt, amikor is átvittem magam mellé az ágyban, ahol szanaszét forgolódott, és többször fájdalmasan felsírt, míg végül "5-kor" betelt a pohár, és újra karban kezdtem ringatni
Beletelt pár percbe, míg leesett, hogy elnéztem az órát, és az 5 igazából 4 volt. Most fél órája ringatom, hintázunk, de legalább egy ideje nyugodt.
Én mondjuk sokkal kevésbé.
Közben megint furdal a lelkiismeret, mert tudom, hogy nem jókedvében csinálja, sőt fájdalmai vannak, én meg puffogok. Csak hát nem könnyű, na.
Fáradt vagyok, hiszen ha ő alszik is, én ringatom, vagy éppen igyekszem úgy behajtogatni magam az ágyba, hogy finoman hozzá bújva nyugtathassam, vagy kedvére szopizhasson... És akkor mégsem alszik, hanem fetreng, ficánkol, gyötrődik. Én meg felváltva őrlődöm, hogy nem tudok neki érdemben segíteni, vagy dühös vagyok, amiért tuti akkor sír fel, amikor végre elaludnék. Hát nehéz ez a babalét. Fogzáskor különösen. De "nyanyának" lenni sem gyerekjáték, főleg, ha az ember lánya a válaszkész gondoskodás mellett teszi le a voksot...
Az egészben az a legdühítőbb/legfájdalmasabb, amikor az ember rájön, hogy a feltételezett 5 helyett csak 4 óra van. Ergó az amúgy is keveset alvó dednek még legalább 2,5 óra alvást kell biztosítani valahogy. Akár ölben. Hiszen Mia szinte sosem aludt 12 órákat. Nemhogy éjjel, de 24 óra alatt is borzasztó ritkán. Így hát ki kell bekkelni 6-7-ig. De már 3/4 5. Haladás...

Cukilányom

Tudom, hogy eddig mindig épp odavoltam a lányomtól meg vissza, de most pláne! Fantsztikus korban van! Okosodik és ügyesedik mindenben! A járás alap.  Reggeltől estig! Hihetetlen kis energiabomba. Hetekkel ezelőtt, amikor egyre több formába talált bele a formabedobón, azt gondoltam, napról napra fejlődik. De nem! Óráról órára is.
Itt volt az egri Mama két hétig, és újabb boostot adott a mesélésnek: most mesékkel kelünk és velük fekszünk, közben pedig ezerszer is végiglapozzuk a mesekönyveket nemcsak a meséért, de hogy végigmutogassuk és végigmondjuk, ki kicsoda és mit mond.
Közben Mia a babajelekkel is bővíti a repertoárt: a fa és a még után már a halacska is megvan. Ügyesedik a kismotoron, és annyira kifejezően kommunikál, hogy általában a napnál világosabb, mit akar: ma reggel odaállt a babakocsi elé, nem tágított mellőle, mutatta a cipőjét, és mondta, hogy hinta. Mit tehetnék ilyenkor? Pizsiből ki, utcai rucit fel, vizet töltök, és ellenőrzöm, van-e bőven keksz és egyéb jóság, aztán, ahogy a jelelős mesekönyv után szabadon mondani szoktam "lábikóra kiscipő,séta,séta, indulás!"
Minden nap táncolunk is, hiszen odaáll a képernyő elé (ahol ugyan csak a media player felület látszik),  billegeti a fenekét, és mondja, hogy tánti. Ebéd közben kinyújtott kézzel ledermed, elutasítja a kaját, és mondja, hogy tete, és amíg a kajás dobozka vagy épp a joghurtos doboz tetejét meg nem kapja, nem oldódik a póz. Ugyanez a má(gnes) szóval a hűtőszekrény előtt... Egyszerűen nem lehet nem megérteni, és imádni. A legváratlanabb pillanatokban hoz egy könyvet, a kezünkbe adja, és szinte beleveti magát a nyakunkba: az ölünkbe ülve szeretne mesét hallgatni. Ennyi!
Csodálatos kis teremtmény!

Szeretem a kicsi babám!

Ja és tegnap egyszer kelt csak éjszaka!!! <3

5. fogacska, első kettes.

Áttört a jobb felső ketteske is, ami már kb két hete mindenórásnak tűnt, és ami feltehetőleg a pár napja tartó nemevésért is felelős. Most bezzeg megette szépen az ebédet, és még utánaküldött vagy 50szem zöldborsót is. Édes ez a gyermek! Ez az ebédelős élmény pedig már nagyon kellett, már kezdtem rosszul lenni tőle.

Kis játékkal később pedig a babát ölelve szopizta álomba magát :)

Korszakváltás???

Anélkül, hogy bármit is elkiabálnék, pusztán csak a tényt írom meg, aztán majd alakul.
Mia tegnap összesen kétszer ébredt csak éjjel, amiből a második hajnali fél 6-ra esett. Nem mertem szinte elhinni sem, csak szimplán örültem a hihetetlen szuper éjszakánknak, hiszen ez az. Elmondom hozzá a mostanában szokásos (volt) menetrendet is, hogy világos legyen, milyen óriási dolog is ez. Szóval Mia december végén a háta mögött hagyta az addigra nagy nehezen kialakult egyszerre 5-6-7 órás kezdő alvását, ami ugyan nekem nem volt mindig akkora pihi, mert este 7 körül kezdte, így én biztos nem kezdtem vele az alvást, de mivel a nagykönyv szerint a babák szótárában 6 óra átalvása jelenti az éjszaka átalvását, egészen jónak nevezhető. Nem tartott sokáig ez az időszak, de amilyen rövid volt, olyan örömteli is! Előtte, alatta és utána is csak szopizva aludt be, ez azóta sem változott, bár időnként éjjeli ébredéskor egyszer-egyszer működik/működött az álomba ringatás is. Azutan következett egy idő, amikor tudtunk Balival váltva is cselekedni, visszaaltatni, de addig "romlott" a helyzet, míg volt olyan időszak, amikor éjjel fojtott hangon, "hangos" szóváltásba keveredtünk Balival, hogy szoptassak-e, mert szerinte nem éhes, ezért nincs is rá szüksége, ergo húzzak vissza aludni, annyira gyakran kelt Mius. Veszekedtünk mi már alvástréningről is, de mint azt sokszor hangoztattam, én arra képtelen is vagyok, nem hagynám sírni a kicsit, főleg miután alaposabban utánaolvastam. Aztán a kérdés azzal "oldódott meg",  hogy Mia egy jó ideje csak a karomban tud visszaaludni, tehát Balinak felesleges is volna felkelnie, mert csak sír nála, amíg át nem veszem. Én persze a hosszú hónapok alatt olyan zombivá váltam, aki egy pár perc alvás reményében, azonnal felvettem a babát, és "cicit tömtem a szájába ", hisz erre volt igény... Mindkettőnk igénye. Egy jó ideje úgy toljuk, hogy a néha több órás állva-ringatva-szoptatásos altatás után Miát a saját ágyába teszem le, ott alszik az első -második vagy sokadik ébredésig attól függően, mennyire bírom ébren, és ha sikerül sokadszorra is visszaaltatni, vmikor hajnalban (javában 2-3-4 órakor, de volt ez már fél 1 is) magunk közé veszem a nagyágyba. Igaz, olyan is volt, hogy nem tudtam máshogy visszaaltatni, csak órákig karban tartva, olyankor örültem, ha a hintaszékembe le tudtam vele ülni.
Máig, mert a tegnapi szuper alvás után ma még jobban teljesített a babám: kelt fél 3 körül, azután csak 6:10-kor, ami egészen fantasztikus, sőt egy hosszabb ringatós szoptatás után még kicsit vissza is tudtam tenni. A saját ágyába!
Iszonyú nagy hálával tartozom ezért neki! És amiért ez mindenképp korszakváltás, az az hogy már elképzelhetőnek tartjuk ezt is, mert megmutatta, hogy tudja, és hogy megéri az igényeire maximálisan odafigyelni, válaszolni ;)
Meglátjuk, hogyan alakul ezután :)

Alvás helyett kacagó (videó)

Mia ma volt a vasárnapi hazautazás okán előrehozott 6 hónapos kontrollon, ahol minden rendben találtatott, és a nővér hülyesége /félreértése miatt oltást nem kapott, így dráma nélkül hagyhattuk el a helyszínt. Rosé cica üdültetése kapcsán látogatóink voltak, majd még babatalálkozóra is sikerült mennünk. 

Elég mozgalmas nap volt, tele élményekkel, és mindezt el kellett mesélnie, és alvásidő kezdete után is folytatnia kellett. Volt ott minden, "mama, baba, papa, anya nyanya, talán,gyagya" és mindezek pepitában. 

Van ez így velünk is, úgyhogy alkalmazkodtunk, és ekkora nagyágyban móka és kacagás lett belőle. 

Nagyon édes kis finci ez a mi babánk! 

Ritka pillanat

Bébibogyó reggel sikeresen visszaaludt. Igaz, hogy csak hosszú szopizás után mellettem a nagyágyban, de kétségtelenül alszik <3

Láttam, láttam

Ma reggel bizony láttam hasról hátra fordulni Miuskát :) Agyon is puszilgattam vinnyogva, amit láthatóan nem értett, de tetszett neki. Annyira édi Baba!
Nincs is ilyen még egy, az tuti ;)


Mondjuk ez sem tesz sokkal kipihentebbé, de boldog vagyok :)

Fantasztikus éj (főleg így nátha után)

Kicsi szív ma csak 3-kor és 5-kor ébredt. Még akkor is kirobbanóan jókedvre derít, ha az előbbi óta nem sikerült visszaaludnom, utóbbi óta pedig nem sikerült letenni :) Így is az elmúlt napok többszörösét aludtam. Ez a nátha nem csak az ő álmát, de az én nyugalmamat is megzavarta. Folyton csekkolom (a légzésfigyelő ellenére), hogy vesz-e levegőt. Anyapara. Ez van! Szerencsére egy ideje már nem vagyok nagy alvásigényű tini...

Alvástéma - tart egy ideje

Az én kislányom, még csak jövő héten lesz 5 hónapos, de Szilveszterkor történt valami az alvással (előtte sem volt éppen problémamentes, sokat aludt karban, de legalább a fektetés után tudott aludni egyben 6 órát). A január nagyon sok éjszakai ébredéssel járt, Balival mindketten kimerültek voltunk, de Babácska nappal mindig kiegyensúlyozott és vidám volt. Az éjszakai nemalvással párhuzamosan a nappali, babakocsizás sem mindig biztos altatószer már mint előtte: van hogy 3 órát is alszik benne (egyre ritkábban), máskor másfél órát tologatom 20 perc alvásért (egyre gyakrabban), de a legrosszabb, amikor annyira nyűgös benne, hogy ki kell venni, és ilyenkor fél kézben babát tartok, másikban kocsit tolok.

Február elejétől kicsit jobb volt, 2-3 órákat is bírt aludni éjjel (bár az első, 6 órás alvás már nem tért vissza... Eddig), bár hajnal felé egyre kevesebbet. Egész eddig jókedvű volt ébren. Most ma éjjel viszont keservesen sírt minden ébredésnél. 20-30 percenként. Fogacskái még nincsenek, de rág és nyálzik folyton :(
Eddig is (a jókedv ellenére)  aggódtam a kevés alvás miatt, főleg ha számoltam, hány órát is aludt),  de ha, ne adja Isten, odalenne a jókedv, hát én is odalennék...

Közben itt alattunk megszületett kb egy hónapja egy baba, akivel ugyan sosem találkoztunk, de azóta falon keresztül végigasszisztáljuk a folyamatos sírását, ordítását. Már próbáltam lemenni, hogy Helló, mi 4 hónappal előrébb járunk, tudom-e segíteni stb, de vagy nem voltak épp itthon, vagy nem nyitottak ajtót, stresszelni meg nem akarom a csajt, tudom milyen érzelmi hullámvasút ez. Csak közben félek, hogy Mia is rá ébred fel! És hát felváltva az alulról jövő gyereksírásra és a felülről jövő bús kutyavonításra ébredni nem túl vidám dolog. Nem akarom, hogy stresszelje szegény kicsi lányt :-(

Hát szóval a rengeteg öröm mellett ilyenek is vannak ám egy csecsemővel.

Nemalvás, avagy kell a megerősítés

Mia nem alszik túl jól. Mondhatni nem alszik. Mi sem sokat, és ez hajlamossá tesz az elbizonytalanodásra. Még olyan alapvetően egyértelmű kérdésben is, mint az, hogy lehetőleg ne hagyjuk sírni Miát.
Hát ezért kell a megerősítés!

Ezt a cikket forrással együtt, teljes tartalmával idézem, mert ha csak egy (leendő) anya /apa megerősítést nyer belőle, hogy jól csinálja, már megérte :

A cikk az eredeti helyén itt olvasható!

"Megtanítsam elaludni?

Az alvástréning

Amikor gyakran ébred a baba éjjel, és kimerültek vagyunk, sokféle tanácsot kapunk, sokszor  kéretlenül is. De gyakran kérünk mi is tanácsot, mert azt gondoljuk, hogy ez így nem normális, és valamit tennünk kell, hogy ne így legyen. Ilyenkor előbb-utóbb felmerül valamilyen alvástanítási módszer, alvástréning. Ezeknek a lényege, hogy a babát több-kevesebb időre magára hagyjuk egyedül az ágyában azzal a céllal, hogy néhány nap (hét) alatt megtanulja, hogy hogyan kell a segítségünk, a jelenlétünk nélkül elaludni.

Ezek a módszerek, és minden módszeres, szándékos sírni hagyás (= sírni hagyom, mert azt gondolom, hogy ezzel teszek jót neki) bizonyítottan és hosszú távon árt a babának.

Miért káros? Hogyan árt?

Azért, mert a babák, jobban mondva a gyerekek csak akkor tudnak önállóan, segítség nélkül elaludni, amikor az idegrendszerük már megfelelően érett ehhez. Ezt az érést lehetetlen sürgetni. Az alvástréningek mégis hatásosak! Valóban elalszik a baba valamennyi sírás után, és valóban egyre kevesebb sírással, majd sírás nélkül alszik el úgy, hogy közben nem vagyunk mellette. És ha nem megyünk oda hozzá az éjszakai ébredéseknél sem, akkor az éjszakát is átvészeli csöndben, nélkülünk. Miért mondom, hogy átvészeli? Mert ezek a babák, akikről a szüleik úgy tudják, hogy átalusszák az éjszakát, valójában ébrednek éjjel, csak éppen nem sírnak hozzá, hanem a cumijukat keresik, vagy a macijukhoz bújnak. Ezt infrakamerás kísérletekből tudjuk biztosan. Segítség nélkül ők sem boldogulnak. Az alvástréninggel nem azt tanítjuk meg nekik, hogy átaludják az éjszakát (hiszen ébrednek), és nem is azt, hogy segítség nélkül, valóban önállóan aludjanak el (hiszen cumi/maci/rongyi stb. nélkül nem mernénk elindulni velük sehova!), hanemleszoktatjuk őket arról, hogy jelezzék nekünk, ha segítségre van szükségük: megtanítjuk, hogy nem számíthatnak ránk.

Nagy a tét

Azt is érdemes tudni az alvástréning hatásáról, hogy – a nyálból végzett stresszhormonszint-vizsgálatok tanúsága szerint – az így, egyedül, csöndben levő babák sokkal nagyobb stresszt élnek át, mint a mellettünk/karunkban sírók, és úgy elalvók. A babák ugyanis nem csak elaludni, tisztálkodni, öltözködni stb. nem tudnak a segítségünk nélkül, hanem a stresszhelyzetből kikeveredni sem, azaz a felfokozott stresszválaszukat sem tudják leállítani a gondozójuk segítsége nélkül. Az alvástréning során egyedül maradt baba ugyan több-kevesebb idő múlva elalszik, de a stresszhormonszintje (ami az egyedüllét miatt biztosan megnő) a felnőtt gondozó testközelsége, segítsége nélkül nem tud lecsökkenni, és alvás közben is abnormálisan magas marad! Ez pedig jócskán kihat az egész életére. Hogyan? Miért? Mert az ember stresszválasz-szabályozása úgy alakul ki, hogy életünk első félévében tanulja meg, állítja be a szervezetünk azt, hogy mi a számunkra normális stresszhormonszint, vagyis, hogy milyen hormonszintnél áll be az egészséges, stresszmentes állapot. Tehát a féléves korunkig tapasztalt stresszszint lesz az a szint, aminél a szervezet közbelép, hogy csökkentse a stresszt, védve ezzel az egész szervezetet. Az ennél kisebb stresszt kezeletlenül fogja hagyni. Úgy, ahogy a gondozóink is kezeletlenül hagyták babakorunkban…

Nem az önállóság a tét tehát, hanem az öngondoskodás minősége. Amilyen odafordulóak, érzékenyek, megértőek vagyunk a babánkkal, olyan érzékenységgel fog majd odafordulni önmagához, amikor eljön az önállóság ideje.

Azt is jó szem előtt tartani, hogy az alvástréningek hatása törékeny: vagyis nagyon sokszor csak időleges; pár hét, hónap után újra gyakran jelezhet gyermekünk."

Miának az utóbbi időben gondja van az elalvással, így alkalmam nyílt egy újabb bejegyzésre... Fél kézzel, telefonról...

Kicsi Mia életében újabb mérföldkő - a ma tökelyre fejlesztett hasra forduláson túl - az első nagyobb létszámú babatali. Van egy Facebook csoportunk a szeptembertől idáig szült barcelonai magyar lányokkal, ahol már hónapok óta tologatjuk a nagy bemutatkozást. Nem is mind ismerjük egymást, sokakkal csak a terhesség utolsó hónapja és az azóta eltelt idő hozott össze, másokkal szorosabb a viszony,és ha személyesen nem is jön össze túl gyakran a talalkozás, telefonon folyton chatelünk. Szoptatás közben azt is remekül lehet csinálni ugyanis. Fura, hogy pont ebből az eredeti összetartó négyes fogatból most is csak ketten tudtunk részt venni az eseményen, de legalább összehoztuk végre: kedden négy 4 hónapos és egy 2 hónapos babát hordtunk össze egy kellemes és babázásra alkalmas csokoládézóba. A ráadas egy 2 éves kissrác volt, aki édesen szórakoztatta az arra folyékony piciket.

Nagyon jó kis esemény volt, és a sok élmény hatására Mia elfelejtett azóta hümmögni, amit a gyanú szerint az unatkozás miatt kezdett el előtte 2 nappal.
Mivel ilyen sikerrel vette a szociális élete nyitányát, hetente lesz ilyen ;) Elvégre anyukákra is ráfér heti egy forrócsoki :)

A képen a 4 hónapos szekció :

Azért is szeretem ezt a várost, mert vannak ilyen helyek, ahol szivaccsal várják a kicsiket, és mert az emberek, közte a magyarok is tudnak olyan lazák lenni, hogy ez összejöhessen, a pincérek egy pillanatra se akadjanak fenn egy, vagy akár öt nyilvánosan szoptató nőn. Mondjuk az sem árt, hogy egy majdnem teljesen akadálymentesített város legkülönbözőbb pontjairól el tudjanak jönni az anyukák babakocsistul. Nem tudom, melyik magyar város állná ezt a próbát.

17 hetesen a nemalvás a menő?

Nem is tudom, mióta tart pontosan, de valami Szilveszterkor romolhatott el, és egy hete már biztosan felfejlődött nemalvássá. Mia szegénykém, azóta alig-alig alszik úgy általában is, de leginkább ágyban nem. Karban szeret, és jobban is megy neki, de úgy sem az igazi. Írnak persze mindenféle okot erre fogzástól a növekedési ugráson keresztül ez alvási regresszióig (ha van egyáltalán ilyen szó magyarul), ami utóbbi inkább progresszió (szintén gyanús, de én hajnali 4 magasságában nem találom ezen angol szakirodalomból vett kifejezések helyes magyar megfelelőjét).

Ami érdekes, hogy ez a kis imádnivaló tündérke nappal így is derűs, mintha éjjel misem történt volna, és ha nem is lenne az, akkor sem tudnék rá haragudni ;)

Az apukája ugyan a kialvatlanság hatására már vitatja, hogy szabad hagyni nappal álomba merülni, mondván aki éjjel legény a gáton, az nappal is legyen az, de ilyenkor mindig meggyőzöm, hogy egy 4 hónapos kislány hadd ne legyen már nappal is legény. Fárasztó persze, néha már sírdogálni van kedvem, de végül mindig győz, hogy az ő igényei számítanak mindenek felett. Olvasom a beváltnál beváltabb sírni hagyós technikákat, amit a legjobb szándékkal javasolnak a legközelebb álló családtagok és barátok is, de egészen egyszerűen nem megy. Az egy dolog, hogy nem vagyok a híve, de nem is tudom sírni hagyni, fizikailag nem megy. Én ebből a szempontból a kötődő nevelés tanítását érzem helyesnek, hogy a kicsi mindenre megérik, amikor itt az ideje, nem azért, mert tanítják rá (jelen esetben alvás tréninggel),  hanem mert annak van az ideje. Ahogy járni sem azért jár, mert tanítják rá. Nem tudom, csak érzem, és egész egyszerűen nem megy az, hogy leteszem, és kimenjek, amíg ő megnyugszik (vagy inkább feladja a reményt, hogy megvígasztalják),  és elalszik maga. 

Sajnálom, hogy a mai szülinapos bejegyzésben panaszra adtam a fejem, hiszen mellette annyi minden szép dolog történik, igazán jókedvű a mi 17 hetes törpink: gagyorászik, nagyokat visongat, bulizik Halász Jutkára, mindent megfog, és egyik kezéből a másikba ad. Hátról oldalra fordul, hogy elérjen valamit és onnan vissza, közben nagyokat nevetgél... Na és pukizik :) Az apukája megkülönböztetett figyelemben részesül, amit néha már irigylek: elég, ha Bali csak a baba hajába fúj, ő máris kacag. Nekem ugyanezért többet kell dolgoznom, bár máskor ok nélkül csinálja :)

Pár hete mindig lenyitom a babakocsi "kapucniját" séta közben, mert egyre inkább élvezi a kilátást, a pálmafákat különösen kedveli, amit őszinte csodálattal az arcán fejez ki, hangosan "húúú" szókat mondogatva, közben néha rám-rám pillantva, hogy én is látom-e. Barcelonában még most is ősziesen hullanak a falevelek, sőt a szél vadul kergeti őket, ami aztán leköti a pici figyelmét. Van ennek a nyitott babakocsizásnak egy másik folyománya is, ti. a héten egy madárka pont a kis arcát... tisztelte meg... Szerencsés kislány! Még jó, hogy nem a szájába /szemébe guánózott az a kis pofátlan. A pécsi mama tanácsára meg is vettem az első itteni lottónkat, hátha Mia nyer. Szóval ha hagyom a blogot, és nem jelentkezem többet, tudjátok... 

Szóval Mia édes és tényleg jókedélyű, ezért nem szabad(-na) túlzottan aggódnom a kevés alvás miatt, és el kellene hinnem a La Leche Ligának, hogy azért alszik nyugtalanul, mert az agya feldolgoz, és hát ebben a korban fejlődik a legtöbbet. A mi babánk meg biztos nagyon okos lesz :) Persze én idegeskedem rendesen, és csak küldözgetem a megnyugtatóbbnál megnyugtatóbb cikkeket Balinak, hogy ő is érezze, van élet a csecsemőkor után ;) Különben is, apuci táplálkozzon a kislánya mosolyából, amivel kitünteti őt! Mert anyuci (ez volnék én) szerető családot szeretne, ahol mindenki megnyílik a másik előtt, és ezt a bizalmat bizony most kell megalapoznunk. Nem sírni hagyással! Sokkal inkább rengeteg öleléssel és türelemmel. 

Hogy is hagynám sírni őt? 

Boldog 17 hetes szülinapot, Kicsi szív! 

Ha még nem árultam volna el, ez a megszólítás nagyjából félidős magzati korból származik, amikor is véletlenül rátaláltam Szekeres Adrienn Kicsi szív című dalára, amit rögtön annyira magaménak éreztem, hogy napjában 5x biztosan meghallgattam és fennhangon énekeltem Miusnak, aki azóta is felismeri. A dal itt meghallgatható, dalszöveg ITT OLVASHATÓ.