A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babavárás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babavárás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 8., vasárnap

Szülés előtt - közben - és utána

Mielőtt helytakarékosság miatt törlöm ezeket a képeket a telefonomból (mentés után), hirtelen úgy gondoltam, egy bejegyzést szentelek az ilyen volt- ilyen lett állapotoknak. Bár a pózok közel sem azonosak, mind én vagyok. 
Ez az anyás szelfi a szülés előre kiírt időpontja előtti napon készült: 


Már itt is nagyon szülni akartam legalább egy hete.
A következő már a szülést közvetlenül megelőző (a szülésznő szerint még nem szülési) fájdalmak kezdete után készült. Annyira, hogy ezt követően, 13 órával és 11 perccel később, másnap reggel világra jött Mius.

Itt éppen már epidurális érzéstelenítéssel vajúdok... Egészen tűrhető képpel. És mellesleg az emlék is jó. Ezt követően, nem egészen 3 óra múlva már kibújt Mia. 

 Ez pedig a szülést és a babesz orrának, légcsöveinek leszívására tett halvány kísérlet után közvetlenül készült:
Utána még szívtak párat az orrán, és próbálták felmérgesíteni is a kicsit, hogy jobban sírjon, de ő túl nyugis volt még ahhoz, hogy a tüdejében maradt folyadékot maradéktalanul felsírja. 

2015. szeptember 24., csütörtök

Szülés sztori - vigyázat hosszú lett - sorry

A szülés összességében a rémálmaim szintjét közel sem érte el, de epidurál nélkül - ha meg nem is haltam volna - biztos nem lett volna erőm vegigcsinálni... 
Az sem segített lelkileg, hogy amikor a fájásokkal bementünk a kórházba, hazaküldtek azzal, hogy még nem tartok ott (mondván, hogy azok a fájások már mind fajdalmasak, én pedig azt mondtam, nem mind szörnyű)...

Hazaértünk a kórházból szombaton éjfél előtt picivel, és bizony szinte azonnal nagyon bedurvultak a fájdalmas fájások. A görcsök mindent kiszedtek belőlem. Kozmetikázva azt mondanám, vettem egy hosszú, forró zuhanyt,  de igazából arról volt szó, hogy nem bírtam megállni a lábamon, és a kádba rogyva folytattam magamra a vizet. Nagyon fájtam, és mikor végre kikászálódtam a kádból, anyukám kezdte figyelni, milyen ritmikával vergődöm tovább. Nekem tényleg nem volt erőm. Mondta, hogy vissza kéne lassan menni, de én már el sem mertem volna indulni újra, nehogy megint haza kelljen mennünk. Tök bizonytalan érzés volt,  hiszen már előtte is azt hittem, szülési fájdalmaim vannak... De hát utólag be is bizonyosodott,  hogy azok is voltak, csak a monitor alapján nem hitték, hogy elég rendszeresek és hogy nekem annyira fájnak...
...Úgyhogy ha nem ment volna el a magzatvíz, még a végén otthon szülök :-D 
De szerencsére elment a víz, és azonnal indultunk vissza a kórházba. Mikor kb 2-3 órával a hazaküldés (2 cm -re voltam nyitva) után beértünk, már 8 cm-re voltam nyitva. Kérdés nem volt, rögtön kértem epit. Amúgy ki van zárva, hogy olyan erős fájdalmakkal nyomni tudtam volna. Gyorsan hatott, de a maradék tágulás lelassult. 
Vártunk, majd mikor teljesen kitágultam, megprobáltunk nyomni vagy 10-et, de még túl fent volt a baba.
Vártunk még (azt mondták fél-egy órát,  de végül kb másfelet vártunk).

Mikor elkezdtük a tolásokat, Biztattak,  hogy jól csinálom, de csak nem bújt ki a baba. 
Az aneszteziológus vagy 100x mondta el, hogy lent nyomjak, mintha kaksiznék,  én meg mondtam, hogy azt próbálom. De nyilván nem éreztem igazán jól, melyik izmommal is nyomok, mert a sokadik utolsóra sem született meg. 
Aztán egyszer csak sikerült valahogy, és az maga volt a boldogság. Sírás, mosolygás minden egyben.

A folyadékok leszívása után, rögtön a mellemre tették a babám, aki már akkor a leggyönyörűbb volt ;)
Csak sajnos rögtön utána jelezték, hogy pár perc múlva elviszik, mert a leszívás ellenére folyadék maradt a pici tüdejében, és nem sír eléggé ahhoz, hogy feljöjjön. Na az rémület, még úgy is, hogy a teljes stáb nyugtatott, hogy ez nagyon gyakori, ne izguljak. Elvitték, és én a férjemet vele küldtem, nehogy szem elől tévessze. Rajtam még dolgoztak, de csak a picire tudtam gondolni. Aztán egyedül hagytak, csak néha jöttek be, és szóltak, hogy nyugi, minden rendben lesz, de a baba pár órára inkubatorba kerül. Aztán szóltak, hogy arra a napra ott is marad. Balázs is ingázott kettőnk között, és neki is azt mondták, nyugi, ez gyakori. És persze, olvas ilyet azt ember, de amikor az ő újszülöttjével történik, az egyáltalán nem könnyű.

Mikor lejárt a szülőszobás megfigyelési időm, még mindig zsibbadó altesttel egy tolókocsiban átvittek a babámhoz,és megcirógathattam a kis térdét. Jó volt fogni, de tele volt szegény aggatva zsinórokkal "a biztonság kedvéért", és az nem jó látvány...
Áttoltak a szobámba, és megint hosszas várakozás. Közben jöttek -mentek a nővérek, mind mondta hogy javul a kicsike. Végül délután fél 4-kor bemehettem hozzá (7:15-kor született), és ugyan továbbra is bedrótozva, ezúttal már rám tették, és az ölemben aludt, majd szopott is. Közben mondták, hogy mióta nálam van, stabilabbak az értékei is. Egyszerűen nem bírtam őt otthagyni, és ez jó, mert este 8 körül végül úgy döntöttek, elég stabil, hogy már velem éjszakázzon a szobámban. És ettől kezdve minden szépen alakult...
Ennyi! Körülöttem mindenki végig valószínűtlenül kedves volt az egész kórházi tartózkodás alatt, ráadásul luxusszállodában éreztem magam (nem fizetett reklám a sanitas és a CIMA mellett).

2015. szeptember 18., péntek

40 hét + 4 nap

Hát nem állítom, hogy teljesen megnyugtat, de inkább ezt a képet nézegetem (természetesen a valóban Miáról készült 3D képekkel együtt),  mint hogy folyton arra koncentráljak, 40 hét + hány napos épp a terhességem...
Sajnos elfelejteni azért nem tudom.
See what's happening at 40 weeks

2015. szeptember 17., csütörtök

Feszült várakozás

Mia baba továbbra is bent... Elmúlt a kiírt időpont,  elmúlt Bali szülinapja is, de Babácska még jól érzi magát, és nem kíváncsi a külvilágra.
Igazság szerint erre nem voltam felkészülve. Elméletben tudtam, hogy lehet ilyen, de bíztam benne, hogy inkább picit előbb születik, mint később. Most olyan mintha határidőt mulasztottam volna vagy lekéstem volna a saját szülésemet. Közben izgulok, hogy minden rendben legyen, és kipróbálom a humánusabb praktikákat, mint a lépcsőzés, csípős kaja evés, ananász... De egyelőre Mia inkább maradna. Hát várunk.

2015. szeptember 13., vasárnap

1 day to go - ki bírom-e várni?

Hát iszonyú szánalmasnak érzem, hogy csakis ez a témám, és nem bírom nyugisan elfogadni, hogy Mia baba még maradna bent egy picit, de úúúúúúúúgy várom!
És akkor nézem a terhes app-jaimat, amik 1-nél tartanak a visszaszámlálásban, és azt mondják, hogy a babám minidinnye méretű,meg olvasom a mailben kapott hírleveleket, amik gratulálnak, hogy most már anya vagyok, vagy már csak napok kérdése, hogy az legyek, de én csak türelmetlen vagyok... Nagyon!
Kíváncsi vagyok a picikémre, hogy mekkora, hogy milyen a kis arca, a füle, nózija, hogy melyik lábujja lesz a leghosszabb, hogy hajjal születik-e, hogy hogyan tartja a kezecskéit, lábacskáit,  és mindenre! Várom, hogy azt nézzem álmatlanul, hogyan mocorog, vesz-e épp levegőt, hogy felemelhessem, ölelgethessem. Persze tudom, hogy így ölelem őt legbiztonságosabban, na de mégis úgy igazán, karokkal szeretném már! Nehéz elfogadni, hogy nemigen tehetek semmit...

2015. szeptember 12., szombat

2015. szeptember 5., szombat

Jó nap rossz hírekkel

A tegnapi nap elég eseménydús volt, hiszen eleve izgatottan keltem Anya gépének éjjelre tervezett érkezése miatt, majd éreztem pár szülés előjelet, ami egyelőre falsnak bizonyult. Aztán megbeszéltem egy találkozót Szandrával a fotóslánnyal, aki majd a babafotózást csinálja. Eljött hozzánk terepfelmérésre, szuperjót beszélgettünk, aztán bemelegítő babaszoba- és babaváró fotózást tartott. Utóbbira nem voltak felkészülve, de Szandra nagyon ügyes, így lett pár jó képünk!  Párat már este elnézést is küldött, ezeket mutatom meg most: 




Köszönjük Csuport Alexandrának!!! 

A fotózás után jött a feketeleves: Anya eredetileg 21:45-kor induló gépét későbbre tették, és óránként még későbbre, majd ma hajnali 3-kor törölték a járatot. Hajnali 6-ig reptéren várakoztatták az utasokat információ nélkül, majd elvitték őket egy szállodába, ahová 10-re mennek értük, de még most sincs infó, hogy a gépük biztosan elindul-e... Úgy tájékoztatják őket, mintha a világtörténelem első csúszása lenne,  őrült fejetlenség van. Én meg közben idegeskedem miatta, hogy fáradt, sokat állt éjjel, és ugyan egy ismerős párhoz tudott csapódni, akiknek nagyon hálás vagyok a segítségükért, de mégiscsak lényegében egyedül kell szembesülnie egy gyakorlott utazó számára is nehéz helyzettel. És félek, hogy ez a rossz élmény még jobban elveszi a kedvét az utazástól, amire azért már gyakrabban számítanék azután, hogy barcelonai kisunokája születik... :(
Remélem, most már megoldják ezt a fejetlen helyzetet, és Anya hipphopp itt terem nálam! 
Lucának és Zoltánnak pedig ezer köszönet a jelenlétükért, az Anyunak nyújtott segítségükért, lelki támogatásért, beszélgetésért és a sok infoért, amit nekem küldtek!!! 

2015. augusztus 31., hétfő

Két bőgatyás (37 hetes várandós)

Ma volt Eszter baby shower-je, szerencsére a szomszédos Parc de la Ciutadella-ban, így a hőség ellenére is el tudtunk menni :-)
Hát így fejlődnek a pocakok... Már talán nincs olyan nagy különbség közöttük, mint pár hónapja volt ;)

2015. augusztus 30., vasárnap

2015. augusztus 20., csütörtök

Babakád

Na, ez is megvan, és ezzel azt hiszem, nagyjából mindent kipipálhatok a listámról :-)
36 hét + 3 nap...

2015. augusztus 19., szerda

Növekedés 2.

Nos, május 11-én megmutattam, micsoda fejlődésen ment át a pocakom, ami akkor óriásinak tűnt :) Ahhoz a bejegyzéshez (itt) képest most azért lényegesen jobban látszik a változás, főleg az legelső (március végi) fotóhoz viszonyítva. Íme én március végétől múlt szombatig nyolc fázisban :)

Pocakkal és pocaklakó Mia kisasszonnyal betöltöttük a 36. hetet, és határozottan állíthatom, hogy érzem, közeledik az idő! Épp ma voltunk ultrahangon, ahol kiderült, hogy Babácska meglepő hirtelenséggel csak befordult fejjel lefelé (tegnap/tegnapelőtt történhetett, mert addig egyértelműen tapintható volt a fejecskéje a jobb oldalamon), így már emiatt sem kell aggódni (vagy épp ezért lehet elkezdeni aggódni? Ki hogy érzi, ugye...), legalábbis a pozíciója nem állja útját a zökkenőmentes érkezésnek. Azt azért nem állítanám, hogy magára a szülésre fel vagyok készülve, de bízom benne, hogy akkor és ott minden úgy alakul, hogy az a legjobb legyen, és a "Kicsi Szív" különös megrázkódtatás nélkül köszönthesse a külvilágot, illetve fordítva! Hú, már nagyon várom!!!

Talán ezt nem kéne, de bevállalós kedvemben vagyok, így megmutatok egy lengébben öltözött pillanatot is... naná hogy homályosan... nem, majd élesen...

A nem homályos változatról két cukiságot emelnék ki:
 Az egyik a babatutyi :)

A másik természetesen a cica :)

2015. augusztus 16., vasárnap

Mia baba a kínai horoszkóp szerint

Időnként a kínai horoszkópra is rákattantam, így a mai álmatlan reggelen utánanéztem Mia baba jegyének,  a kecskének:
Alapvetően megerősített abban, hogy a kislányom naaaaaagyon nagyon kedves ember lesz, ahogy a neve is jelzi számomra (apropó péntek este láttunk egy gyönyörű filmet Mia nevű főszereplővel, és nagyon pozitív élményt volt), igazi rossz tulajdonságot nem is ír róla ez az oldal. Mindig azon leszek, hogy biztos hátteret adjak a tökéletes kis személyisége fejlődésének! Jajj de várom már!!! 

2015. augusztus 15., szombat

Mia (második) patchwork takarója készülőben

És hát mivel egynél nehéz megállni, és mert a fiútakaró kivitelezése közben "sajnos" megint muszáj volt gyarapítani az anyagkészletem (egyszerűen olyan szépel anyagok vannak a piacon, hogy nem lehet ellenállni), ráadásul az első takaró elég pici lett (megjegyzem szándékosan), ma belekezdtem Mia baba második patchwork takarójába is :)    Meglátjuk, milyen lesz a végeredmény!

2015. augusztus 12., szerda

35. hét - avagy a türelmetlenség maga

Vannak napok (és az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy a terhesség korábbi szakaszaiban is voltak),  amikor egészen egyszerűen olyan türelmetlenség fog el, hogy bevallani is szégyellem. Mert nem én vagyok a történelem első varandósa, és ugyebár akad, aki a 42. hétig is vígan bírja. Hát én most azt érzem, hogy már inkább Miával a kezemben virrasztanék, mintsem nélküle. Biztos olyankor jellemző ez az érzés, amikor különösebben nem történik semmi sem, és kicsit siettetném a dolgokat: most például hetek óta várom a következő ultrahangot, és közben a várandós ismerőseim, akik sima tb-s ellátásban részesülnek, mind most mennek ultrahangra, holott én vagyok legkorábban kiírva. Tudom én, hogy nincs túl nagy jelentősége pár nap eltérésnek, de igazságtalan, hogy én még egy egész hetet várhatok. 
Amúgy elégedett vagyok a sorsommal ,és örülök, hogy Mia baba nem akar még kijönni, hiszen nőnie, érnie kell még. Csak közben elfogott a teltségérzet is,hogy ennél nagyobbra talán már a pocak sem képes nőni,  az alvás sem megy jobban hónapok óta, és néha olyan rúgásokat tapasztalok, amik - bár ha nekem fáj, vélhetőleg Miának cseppet sem - nem tűnnek teljesen ártalmatlannak. Néha szabályos kockává feszül a hasam, ilyenkor Mia nyújt :) Amit persze önmagában nem bánok, csak tudnám, hogy minden oké.  Vagy legalább azt tudnám, hogy még most is van elég helye befordulni fejjel lefelé...  Meg aztán ott van ez a bizonytalanság is, hogy mi lesz, hogy lesz kb egy hónap múlva. Nem szültem még, és amit először csinálok, az mindig kissé idegesít. Próbálok magára a szülésre nem gondolni, nehogy bepánikoljak. Aggódom, hogy érzem-e majd az x perces fájásokat, be tudom-e azonosítani őket,  és attól is tartok, mi lesz, ha császárral születik a baba,holott talán egészen mondjuk januárig azt terjesztettem magamról, ha ez a téma szóba került, hogy én majd akkor szülök, ha előre megígéri valaki, hogy császár lesz. Hát nem tudom, talán felelősebbé tett a babavárás? 
Vagy sajnálnám, ha nem alkalmazhatnám a szülésfelkészítőn tanultakat?  Nem mintha az utolsó óra után felkészültebbnek érezném magam. 
Egy szó mint száz, el kell foglalni magam, hogy ne kívánjam siettetni a dolgokat. Egyébként el is fogalom magam, néha úgy érzem, túlzottan is. Na nem mintha túl sok mindent csinálnék a korábbi önmagamhoz képest, de sokszor nap végére alig vonszolom magam. Tudom, ez is tünet, de akkor sem a legkellemesebb. Mindegy, varrok is Miának és újabban patchwork-takarót megrendelésre  is(ha kész lesz, megmutatom),ami amúgy büszkeséggel is eltölt, mert ez az első ilyen. Egy terhestársam látta a Miának varrt takarót, és rendelt egyet, tök szuper érzés, hogy bízik a munkámban... Holott ez nem is a munkám ;) Szóval ezzel is megy az idő. 
Azt hiszem az elfoglaltság kedvéért shoppingolok on-line (amellett persze,hogy totálisan nélkülözhetetlen dolgokat veszek :D) is, mert így leköt egyszer a válogatás, aztán van mire várni. Mindig izgalmas a szállítókkal: múltkor az egyik felhívott, hogy menjek le, mert nem jut be a kapun (ez nem gyanús, mert itt a házban a kaputelefon kész képtelenség),  lemegyek, sehol senki. Hívom, hogy Szilvi vagyok a címünkről, majd kiderül, hogy nem is a mi címünkön vár, de sebaj, várjak lent, atjön... Ma kivételesen Bali rendelésére vártam, ők is telefonáltak, hogy menjek le,  megint sehol senki. Immár rutinos rókaként viszem a telefonom is, hívom Balit, hogy akkor hogy is van ez. Visszahívást követően kiderül, hogy majd csak 5 perc múlva jön, amiből persze lesz vagy 15 is, de sebaj, a végén csak megjön a csomag. Múlt héten az egyik szállító úgy oldotta meg a problémát, hogy nem voltam itthon, hogy az alattunk lévő bárba adta le a csomagot. Meglepő, mert máskor meg agyonazonosítanak, és még úgy is nehezen adják át a csomagot.. Sebaj, eddig jók vagyunk! Szóval ha van mit intézni, kevésbé vagyok türelmetlen is. Most csak a babakád projekt van függőben: azt is a Wallapopon (kb magyar vatera)  néztem ki,  használatlan, mint a babahordozó "kendő "csak az eladó épp nyaral, ha jól értem, így arra is várhatok. Illetve az újszülött fotózást kezdtem szervezni, mert a terhes app-jaim szerint időben el kell kezdeni. Van is itt egy ezzel is foglalkozó magyar lány, akivel majd pénteken találkozunk, és beszélünk a lehetőségről. Izgis!  Pontosan nem tudom, mit akarok, de ötleteim vannak. Nagyon jó tippekkel szolgál -szokás szerint - a Pinterest is,szóval addig böngészek. És várok... "türelmesen"...

2015. augusztus 3., hétfő

Rácsvédő

Csak elkészült végre valahára a babaágy rácsvédője is... Reményeim szerint határozottan szebben mutat majd, ha a kiságyban matrac is lesz, így ez az izé nem a levegőben lóg majd, de bizakodom :-)

2015. augusztus 1., szombat

Wallapopos vásárfia

Egy ideje nézegettem már az itteni vaterának megfelelő telefonos alkalmazást, de kellett egy lökés, hogy használjam is. Ez a lökés tegnap Anya részéről érkezett, mikor az mondta, babamérlegből igazából felesleges újat venni. Kinéztem egy márkás használtat az új árának töredékéért, és már éjjel leegyeztettem chat-en a talajjal egy mai talit. Aztán elvettem a listát, hogy mi hiányzik még Babácskának, és bizony a babahordozó (nem kendő, de vmi olyasmi) még szintén szerepelt. Abból ugyan nem akartam használtat venni, de azért kerülnéztem, és sikerült találni egy bontás csomagolásút. Ma mindkettőt át is vettem, és nagyon elégedett vagyok a spórolással ;-)

2015. július 31., péntek

Mia, avagy a névválasztási miértek!

Tudom én, hogy a kisbabánknak választott név vitatott, de egészen egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Nem tudom, miért, és hogy konkrétan honnan jött, de ha a pocakomban lévő kicsi lányra gondolok, tudom, hogy Babácska neve Mia kell, hogy legyen. Próbáltam én szoktatni magam más szép nevekhez, meghallottam az ellenjavallatokat, sokat gondolkodtam is rajta, de mindig arra jutottam, hogy a Mia egy gyönyörűszép, kedves név, és a viselője csakis egy nagyon kedves ember lehet. Nem volt ilyen nevű ismerősöm, még csak filmekben sem gyakori név (bár a Ponyvaregényt nem feledjük, sem a mesebeli Mia hercegnőt Szofika ajánlásával :)) Előfordulhat, hogy buta tréfáknak alapul szolgálhat majd (mi a fene?!), fura lehet a spanyolok számára is (jelentése: enyém), de egyikben sem látok akkora problémát, ami miatt ne adhatnám a számomra legfontosabb kisembernek, vagy ami miatt valaha is szégyenkeznie kellene. Valljuk be minden nevet lehet csúfolni, és a gyerekek ki is használják az alkalmat, de pont ezért bármilyen nevet választunk, ennyi erővel rossz választás lenne.
Meghallottam Anya érvét, miszerint még sose hallotta ezt a nevet, ami még szimpatikus is: nem is baj, ha a játszótéren nem fordul oda 5 Mia, ha hívom az én kis Babácskámat. Másnak egyszerűen csak nem tetszik a név, de olyan nevet találni, ami mindenkinek tetszik, lehetetlen.

Mi most a Mia mellett tettük le a voksot, és a biztonság kedvéért kap egy második keresztnevet is, hátha ez még a Miánál jobban is megkönnyíti a dolgát a Világban. Így hát a kislányunk Ujlaki Mia Laura lesz.
A Laura egyébként szintén megfelel az esztétikai és egyéb szempontoknak: szép, bár három szótagú, elég rövid, nemzetközi. Tetszett is mindig, de ha arról beszéltünk, hogy lehetne-e önmagában Laura a pici, hát nem. Valhogy túl komornak, túl mélynek (elsősorban túl mély hangrendűnek) éreztem, és tudom, hogy a "kicsi szív" egészen egyszerűen nem Laura... Hanem Mia :)

Amellett, hogy önmagában a név nagyon tetszik, utánanéztem az erdetének, jelentésének, a lehetséges névnapoknak, és tökéletes. 

Mia
Nem: női
Név eredete: héber eredetű név
Eredete: a Mária több nyelvű rövidülése
Névnapok: augusztus 2., július 2.
A név jelentése: Lásd: Mária
És ha már a Mária rövidülése, nézzük röviden a Máriát is:
Mária bibliai eredetű női név. Eredeti héber formája Mirjam volt, ez a görög és latin bibliafordításokban módosult. Jelentése megfejtetlen, minden magyarázata vitatott. Lehetséges jelentései: a) mirha, az ókor egyik legdrágább illatszere, b) keserű(ség), továbbá ellenálló, lázadó, fegyelmezetlen, zabolátlan; kövér, erős, "Csepp a tengerben" vagy "Úrnő"

Nemcsak azért tökéletes választás a Mia, mert Anyukám és a Mamim is Máriák, és bár közel sem ez volt az ok, hiszen a Mária nevet nem tartom túl modernnek, és nem adtam volna a porontyomnak, de azt egyáltalán nem bánom, ha ők ketten állnak mintául a kislányom előtt. Emellett a jelentések közül az ellenálló és az erős különösen tetszetős szerintem,
Ami még eszembe jutott, hogy a Mia az "aim" angol szó anagrammája, ami magyarul szintén három betűs, jelentése "cél".

Talán így már kissé túlgondolt is a választás, de nem tagadhatom meg magam, én amolyan túlgondolós, agyalós fajta vagyok, miért pont Babácska nevét ne fontolgatnám, boncolgatnám.

Hát így állunk, és így várjuk Mia érkezését, aki egy erős, ellenálló kis személyiség, és amellett, hogy céllal tölti meg, számunkra mindenképpen legértékesebb illatszere is lesz az életünknek :)

2015. július 24., péntek

Pár cukiság

A mai haladás elsősorban nem a baba, hanem a mama érdekeit szolgálja. Megvan a bölcsőre szerelhető zenés mobil és pár dekoratív plüss. ;-)