Nemalvás, avagy kell a megerősítés

Mia nem alszik túl jól. Mondhatni nem alszik. Mi sem sokat, és ez hajlamossá tesz az elbizonytalanodásra. Még olyan alapvetően egyértelmű kérdésben is, mint az, hogy lehetőleg ne hagyjuk sírni Miát.
Hát ezért kell a megerősítés!

Ezt a cikket forrással együtt, teljes tartalmával idézem, mert ha csak egy (leendő) anya /apa megerősítést nyer belőle, hogy jól csinálja, már megérte :

A cikk az eredeti helyén itt olvasható!

"Megtanítsam elaludni?

Az alvástréning

Amikor gyakran ébred a baba éjjel, és kimerültek vagyunk, sokféle tanácsot kapunk, sokszor  kéretlenül is. De gyakran kérünk mi is tanácsot, mert azt gondoljuk, hogy ez így nem normális, és valamit tennünk kell, hogy ne így legyen. Ilyenkor előbb-utóbb felmerül valamilyen alvástanítási módszer, alvástréning. Ezeknek a lényege, hogy a babát több-kevesebb időre magára hagyjuk egyedül az ágyában azzal a céllal, hogy néhány nap (hét) alatt megtanulja, hogy hogyan kell a segítségünk, a jelenlétünk nélkül elaludni.

Ezek a módszerek, és minden módszeres, szándékos sírni hagyás (= sírni hagyom, mert azt gondolom, hogy ezzel teszek jót neki) bizonyítottan és hosszú távon árt a babának.

Miért káros? Hogyan árt?

Azért, mert a babák, jobban mondva a gyerekek csak akkor tudnak önállóan, segítség nélkül elaludni, amikor az idegrendszerük már megfelelően érett ehhez. Ezt az érést lehetetlen sürgetni. Az alvástréningek mégis hatásosak! Valóban elalszik a baba valamennyi sírás után, és valóban egyre kevesebb sírással, majd sírás nélkül alszik el úgy, hogy közben nem vagyunk mellette. És ha nem megyünk oda hozzá az éjszakai ébredéseknél sem, akkor az éjszakát is átvészeli csöndben, nélkülünk. Miért mondom, hogy átvészeli? Mert ezek a babák, akikről a szüleik úgy tudják, hogy átalusszák az éjszakát, valójában ébrednek éjjel, csak éppen nem sírnak hozzá, hanem a cumijukat keresik, vagy a macijukhoz bújnak. Ezt infrakamerás kísérletekből tudjuk biztosan. Segítség nélkül ők sem boldogulnak. Az alvástréninggel nem azt tanítjuk meg nekik, hogy átaludják az éjszakát (hiszen ébrednek), és nem is azt, hogy segítség nélkül, valóban önállóan aludjanak el (hiszen cumi/maci/rongyi stb. nélkül nem mernénk elindulni velük sehova!), hanemleszoktatjuk őket arról, hogy jelezzék nekünk, ha segítségre van szükségük: megtanítjuk, hogy nem számíthatnak ránk.

Nagy a tét

Azt is érdemes tudni az alvástréning hatásáról, hogy – a nyálból végzett stresszhormonszint-vizsgálatok tanúsága szerint – az így, egyedül, csöndben levő babák sokkal nagyobb stresszt élnek át, mint a mellettünk/karunkban sírók, és úgy elalvók. A babák ugyanis nem csak elaludni, tisztálkodni, öltözködni stb. nem tudnak a segítségünk nélkül, hanem a stresszhelyzetből kikeveredni sem, azaz a felfokozott stresszválaszukat sem tudják leállítani a gondozójuk segítsége nélkül. Az alvástréning során egyedül maradt baba ugyan több-kevesebb idő múlva elalszik, de a stresszhormonszintje (ami az egyedüllét miatt biztosan megnő) a felnőtt gondozó testközelsége, segítsége nélkül nem tud lecsökkenni, és alvás közben is abnormálisan magas marad! Ez pedig jócskán kihat az egész életére. Hogyan? Miért? Mert az ember stresszválasz-szabályozása úgy alakul ki, hogy életünk első félévében tanulja meg, állítja be a szervezetünk azt, hogy mi a számunkra normális stresszhormonszint, vagyis, hogy milyen hormonszintnél áll be az egészséges, stresszmentes állapot. Tehát a féléves korunkig tapasztalt stresszszint lesz az a szint, aminél a szervezet közbelép, hogy csökkentse a stresszt, védve ezzel az egész szervezetet. Az ennél kisebb stresszt kezeletlenül fogja hagyni. Úgy, ahogy a gondozóink is kezeletlenül hagyták babakorunkban…

Nem az önállóság a tét tehát, hanem az öngondoskodás minősége. Amilyen odafordulóak, érzékenyek, megértőek vagyunk a babánkkal, olyan érzékenységgel fog majd odafordulni önmagához, amikor eljön az önállóság ideje.

Azt is jó szem előtt tartani, hogy az alvástréningek hatása törékeny: vagyis nagyon sokszor csak időleges; pár hét, hónap után újra gyakran jelezhet gyermekünk."