Az alma és a fája?!

Tudom, persze, hogy tudom Mius külcsinre nem igazán hasonlít rám, de azért a helyiek (spanyolok, katalánok, bevándorlók) keményen emlékeztetnek is erre. Jó gyakran! A felett már elsiklom, hogy A játszótéren rendszeresen megkérdezik, hogy az enyém-e, de hát itt ugye sokak bízzák a babáikat bébicsőszre, szóval jogos. Tegnap viszont, hát hogy is mondjam? Beletörölték a képembe a nyilvánvalót:
Kettesben sétáltunk, Mia is saját lábon, és azzal szórakozott (mint sokszor), hogy minden üzletbe és kapualjba benézett, ill. bement. Épp egy kis ruhabutik első 50 centijébe slattyogott be, nézett körül, amikor az eladó (feltehetőleg a tulaj is),  egy ötvenes hölgy, megcsodálta, becézgetni kezdte, és mivel erre a kisasszony kihátrált, egy cukorkával (agyam eldobom ettől is, de ez más téma) a kezében "üldözőbe vette". Megkérdezte, odaadhatja-e a Mia által már kiszúrt, színespapíros (tehát letagadhatatlanul neki szánt) cukorkát, aztán folytatta a gyerek méltatását, milyen szép, milyen csini, milyen bátor, milyen szőke. Mondom, hogy hát igen, inkább az apukájára hasonlít, mire jött a szülői büszkeségködből kissé visszarántó, megsemmisítő válasz, hogy "micsoda szerencse"! Bamm! Szép a gyerek, még jó, hogy nem hasonlít rád! :D Persze röhögök rajta, de na... Értitek!?!

A cukorkát amúgy elfogadtuk, csakúgy mint egy nappal előbb egy zacsi chips-et és egy nyalókát, és a színes csomagolás és szokatlan forma iránti lelkesedés alábbhagyásával ezek vagy baba helyett anya fenekét növelik, vagy a kukában végzik. De most komolyan, miért adnak ekkora babának cukorkát??? Adnának csokit, azt én is jobban szeretem :D És most már (sajnos) Miustól sem teljesen tagadom meg.

Reyes magos avagy a három királyok

Ciki vagy sem, ez volt ugyaz a negyedik január 6-ánk spanyol földön,most először ünnepeltük meg az itteni egyik tradícióval. Na nem arra gondolok, hogy karácsony helyett mi is most ajándékoztunk, de vettünk az ilyenkor szokásos (pék)süteményből, a roscón de reyesből,  amiben mindig el van rejtve egy betlehemes figura és egy bab.

 Aki megtalálja a figurát,  az viseli aznap a (sütihez csomagolt) koronát,  aki viszont a babot találja meg, az kifizeti a roscónt.  Egyébként pedig egy finom,  a mi esetünkben marcipánnal töltött sütivel volt édes dolgunk ;)
Nálunk a figurát az első vágásnál én találtam meg, de mivel Balinak szolgáltam fel a szeletet, igazi családi eredmény volt :)
Megaztán királyból is három volna ugyebár... 

Hozzátenném,  nálunk Balázs a jó kereső, mert a bab is az ő szeletében (a másodikban)  volt ;)

Az életnek azok a bizonyos legnehezebb 10-15 percei

Pár hete vettem, és ma végre elő is bányásztam ezt a vödör fagyit, ami egyébként a Világ egyik legjobbja, és már majdnem azt posztoltam egy kanálról és a fagyiról szóló képpel, hogy mi kellhet még a boldogsághoz, amikor felnyitottam. És azt kellett látnom, hogy az ajánlás szerint felbontás után 10-15 percet várni kell... He??? Eddig mindig olyan türelmetlenül fogtam neki, hogy fel se tűnt :D

Másrészt minek? Ki bírja ki?

És én még azért kezdtem bele a böjtbe, hogy az akaratomat is erősítsem :) Na meg a csökkentem a cukrot-elhatározás... :) Well...

De amíg ezt telefonba pötyögtem, talán már el is telt a nagyja...

Szép hétvégét mindenkinek!!!

mittaláltam...

http://divany.hu/eletmod/2013/08/06/tevhitek_a_cukorrol/

Egyedül a városban

Bali kedden hazautazott.

Kedd és szerda voltak nálunk a munkahelyen az ehavi (ahavi, óhavi = júliusi) zárás miatti hosszú napok, amikor reggel fél 9-től este fél 8-ig dolgozunk. Ez általában 2 vagy 3 nap havonta... Elég nagy szívás, de mindenképpen fárasztó. Főleg így, hogy már élesben csinálom a dolgokat, amikbe még mindig beletanulok... Azaz ott tartok, hogy az alapok és az elmélet, az elvek megvannak, a kivitelezéssel vannak még problémáim. Napról napra fejlődök, érzem, de még mindig csiga a tempóm Edináéhoz képest, aki tegnap és ma különösen meglepett egy skilljével, vagyis az egyik feladatunkban tanúsított borzasztó gyors tempójával. Mert nem lehet, hogy én csak marha nehezeket választok ebből a bizonyos fajta feladatból... Basszus, sokat kell még dolgoznom ezen a felpörgésen! Pedig nem pihenek, nem igazán relax-hangulatúak a napjaink. Sőt mostanában komoly volt a feszültség. Pedig bennem még csak ezután kezd majd igazán növekedni a feszkó, ahogy fogynak a napok Edina esküvőiszabijáig...

Na ennyit a munkáról!

Mert más is van ám! Nem is igazán a munkán kívül: csak annyi, hogy kitaláltam, hogyan fogom magam visszatartani a kéretlen (és természetesen fizetetlen) túlóráktól, legalábbis amíg Bali nincs itthon. Nagy találmány, mint a spanyol viasz, amit újból és újból fel lehet találni. Szóval a nagy újítás, hogy programot szervezek. Mára, a MEC-es (hóvégi zárás) napok utáni első napra például fodrászt terveztem. Ja, és el is mentem! A magyar fodrászfiúnál, Krisztiánnál már egyszer jártam, és akkor igazán meg voltam elégedve, mert szakmáján belül a párját ritkítja abból a szempontból, hogy ha azt kéri az ember, ne vágjon sokat, azt meg is fogadja :) Olyan érzésem támadt a vágás után, a tükörben hátulról is alaposan megnézegetve a frizurám, hogy még talán hosszabb is lett. Pedig nem, hiszen az jóval több időbe telt volna :) És pénzbe is... Na mindegy, mostanában szeretem, ha hosszú (nemcsak félhosszú vagy ilyesmi) a hajam, úgyhogy ez dicséret ám, nem gúnyolódom, még ha úgy is tűnik, akkor sem!

Úgy terveztem, hogy tényleg időben el kelljen indulnom a munkahelyről, hogy odaérjek az időpontomra, és ez bevált, még ha kb. negyed órát rá is húztam a munkaidőre.

Vágás után sétálgatni támadt kedvem, ami nagy eséllyel úgy jött, hogy egyik bolt csábított a másik után, és mire felocsúdtam, hogy haza is kéne menni, már eljutottam a Placa Espanyától a Placa Catalunyáig (mivel hiányzik a spanyol "ny" a magyar billentyűzetemről, inkább katalánul írtam, azért a c a placában, holott az sem helyes, hiszen a katalán sz-hangot a "farkas"C betűvel írják, ami viszont szintén hiányzik a billentyűzetemről... Nem is érdemel ennyi szót, de nem akartam, hogy szó érje a ház elejét helyesírásilag, holott amúgy is mindig hemzseg az irományom a hibáktól, mivel nincs kedvem visszaolvasni... Mintha elkalandoztam volna ebben a rövidke zárójelben...), ami egyszerűen kifejezve hosszú távnak számít. Mellesleg időben sem volt kevés, hiszen fél 10-re értem haza, így azt hiszem, fényesen sikerült a "Balihiányt pótló" estém. 

Bali közben ma Egerben strandolt az unokaöccsével, -hugával, és gyakorolt azokra az időkre, amikor majd mi is gyerekkel járjuk a várost :) Igazán szívesen lettem volna velük inkább!

Holnapra valami kis shoppingot tervezek, mert ma annyi üzlet kirakatán lestem csak a százalékjeleket :) Az igazi leárazások mondjuk szerintem még egy kicsit később kezdődnek, de már most is sok szépséget lehet jóval olcsóbban kifogni! Valami helyes lábbelit még el tudok képzelni. Illetve a 120. kis felsőcskémet, avagy a 35. sálacskámat is... Na, majd meglátjuk! Lehetséges, hogy inkább kiegészítem a sminkes alapfelszerelésemet a Mónitól ellesettek alapján. Merthogy hétvégén volt megint "sminktanfolyam", ezúttal Móniéknál friss limonádéval, sok sminkfortéllyal és a végén egy az én arcomra Móni keze által varázsolt sminkkel.

Hétvégére alapos és átfogó lakáspucerálást tervezek, és remélem, hogy esténként majd az itteni barátokkal szervezünk valamit, illetve hát biztos, mert az egyik lányzó haza-/elköltözik, és hát el kell búcsúzni méltón, nincs itt mese!

Dejó, hogy a péntek igazi mesebeli rövidnap a munkahelyemen: mindösszesen 3-ig dolgozunk, és azt már a múlt héten elhatároztam, hogy ha hétköznap túlórázom is néha, a péntekeket megtisztelem, és bizony lelépek időben!

Jaj, még a munkáról annyi, hogy ma este odajött hozzánk a menedzserasszony (amúgy egy igazi nagszájú, de szerintem abszolut jóindulatú és kedves nő, aki az átlag spanyolhoz képest legalább 4 nyelvvel többet beszél folyékonyan!), hogy közölje, értékeli az igyekezetünket, az extra effortot, amit tettünk, és a számok szerint jobb hózárást sikerült kerekítenünk, mint az előző hónapban! Ez marha jól tud ám esni! Még úgy is, hogy tudom, ez nem elsősorban nekem köszönhető, hiszen ha csinálom is, lassan amit csinálok, mégis jó sokat tettem hozzá :) Örülök!

És annak is, hogy - akár a munkának, akár a kicsit mérsékeltebb cukorfogyasztásomnak köszönhetően - mintegy 4 kilóval könnyebb lettem az elmúlt 2 hónap során. Nem mintha ez látszana rajtam, vagy ha látszik is kicsit, csak annyi, hogy nem extrapufi vagyok, mint 4 kilóval ezelőtt. Főleg az a jó (és egyben meglepő is) ebben, hogy nem volt megterhelő, talán azért, mert nem erre koncentráltam :)

"Bréking nyúz": most kaptam a hírt, hogy megvan a holnapi shoppingpartnerem Móni személyében, ami duplán jó hír: egyrészt folytatjuk a hagyományt, hogy amikor Bali kiteszi a lábát a városból, mi vásárolni indulunk, másrészt így tuti időben le kell lépnem a munkából! Csúúúcs :)

Illusztrációként pedig fogadjatok el egy képet a mai sétámról, vagyis a sétám során megörökített épületről, ami mellet 600-szor is elmentem már, mégsem fotóztam még sosem. Pedig hangulatos!

Ó, ahogy elnézem, meg kell törölgetnem a telefonom lencséjét, ez a kép már-már annyira homályos, mint pl. most a kontaktlencsém, 18 óra viselés után...

"Hírek", avagy semmi különös

Szörnyű, hogy mennyire nem írok... Mondjuk mióta dolgozom, legalább van kifogásom rá :)

Nincsenek híreim, ezért is a cím. Igazából a munka jó, júliusban annyi a változás, hogy egy órával kevesebbet kell dolgozni. Szimpatikus :) Sajnos még nem annyira használom ki, mert esténként igyekszem behozni magam... Mármint azt az időt, amit elszúrok az új lány tanítgatására és a régi lánytól való tanulásra... Igazából valahol mélyen nagyon jól tudom, hogy ennek bele kéne férnie a 8 órába, de bele akarok tanulni rendesen, szóval egyelőre néha szívatom magam...

Munkabeli újság még, hogy már két alkalommal bicajjal jöttem haza. Hosszú az út nem mondom, de az a vicces, hogy nem hosszabb időben, mint a busz+metró kombó. El is határoztam, hogy ha nem is mindig - mert ugye a metrón olvasás is vonzó lehetőség -, mostantól kiaknázom ezt a lehetőséget.

Varrás? A munka mellett viszont érzékelhetően kevesebbet varrok. A pólótakaró projekt ugyan a vége felé halad, már a szegésénél tartok, de jó lassan megy. Igaz, ez abból is fakadhat, hogy a szegés fele kézzel megy, amiben meg egyértelműen rossz vagyok. A kézzel varrást nagyon nem nekem találták ki, de talán éppen ezért nem is árt, ha gyakorolom.

Ha néha sikerül valakivel otthonról skype-olnom, a munka kapcsán általában megkérdezik, hogy oldom meg a kajálást a cégnél. Na igen, a munkahely egy eléggé ipari részen van, de azért lehet találni pár éttermet a közelben. Én ugyan előnyben részesítem a már említett étkezőt (legalábbis próbálom), de az meg feltételezi, hogy előző este főzőcskézős kedvemben voltam. Ami nem feltétlenül igaz minden napra... De általában azért megoldom valahogy: ha nem marad hazai, akkor reggelente beugrom a metrómegállónkkal szembeni pékségbe egy empanadaért, amit elvitelre kérek, és az bent, megmelegítve már egészen főtt (sült) étel hatását is kelti. Ha végképp nem gondoskodom magamról, marad az étterem/éttermi kaja elvitelre/automatás szendvics, ami viszont a felirata ellenére eléggé mű. Egyszer-egyszer megteszi! Ami rossz, hogy nem igazán figyelek a cukor- és fehérlisztmentességre... Nagy volt az elején a lendület, és alapvetően nem sokat hibázom, hiszen egészségesebbre cseréltem az itthoni készleteket is, de mióta kevesebb időm van tervezni és véghezvinni, bizony becsúszott pár pizzaszelet, empanada (szigorúan fehérlisztből), jégkrém!!! - fincsi veszedelem, dehát nyár van, mit lehet tenni??? Sőt még a benti kávét (a 75 centeset ugyanúgy mint a 35 centeset) is cukorral iszom. Kicsit jobban kéne erre koncentrálni, hiszen a hozzáértők szerint a szervezet számára sokk a cukor. Nekem viszont nyugtató :D

Mostanában észrevehetően minden témát a munka viszonylatában elemzek, ezzel a következővel sem lesz ez másként: mióta dolgozom, határozottan jobban értékelem a hétvégéket. Múlt hétvégén például arra használtuk az időt, hogy a város talán legnagyobb bevásárlóközpontjában eltapsoltuk az első fizetésem kisebb hányadát. Hogy pontosan mennyit, azt nem fogom nyilvánosságra hozni, de nagyon elégedettek vagyunk, mert mindkettőnknek vettünk felsőruházati cikkeket, lábbeli(ke)t, és nekem apróbb kiegészítőket is. Utóbbiak közül kiemelném a 13. övemet és a 26. sálamat, ezúttal egy kifejezetten nyári darabot, amiből ugye egy nőnek nem lehet elég. De nem bánom a beruházást, hiszen máris kétszer volt rajtam a héten. Na nem azért mert hideg volt, sokkal inkább azért, mert annyira meleg van, hogy már csak rövidujjú cuccokban járok dolgozni, és a reggeli - kezdeti hűvöskét (ami egyébként pont a metróig tart, néha még addig sem) szeretem valami ruhadarabbal ellensúlyozni. Nyilván mert még a kardigán is túl sok lenne.

További válozás a munka miatt, hogy a hétköznapi szociális életünk gyakorlatilag a nullára redukálódott, szinte sose csinálunk már semmi lakáson kívüli dolgot esténként. Egyik nap egy kis szellőzésre vágyott a nyelvek keverésétől meggyötört agyam, és elcsábítottam Balit sétálni. Hát nem akkor szakadt le az ég? Mire elértünk az utcasarokra (ez a kifejezés vicces, mivel gyakorlatilag saroképületben lakunk), zuhogott az eső. Nade akkor már elidultunk, és mivel sejtettük, hogy ez a döntő lépés egy programban, úgy határoztunk, legalább eljutunk az első tapasbárig, és megiszunk egy sört (esetemben ez ugye nappal kávét, este fantát jelen). Hát így is tettünk, és ezzel bevállaltuk a munkakezdésem óta első munka utáni programunkat. ó de hisz ez nem is igaz! Hiszen egyszer már voltam "sminkeléstanfolyamon" is, de az pénteken volt, ami ugye rövid nap (háromkor szabadulok a bányából), így nem is számolom ide igazán. A sminkeléstanfolyam pedig egyelőre csak annyit rejt, hogy van nekünk itt egy barátunk, Móni, aki borzasztó jól sminkel, és olyan anyagokat, eszközöket használ, amikről max csak a tévében hallottam. Na, hát őt kértem meg, hogy hozzon kicsit képbe ezügyben, mert amire én képes vagyok, az nyilván túró. A tanfolyam egy belvárosi mindenfélés üzletben kezdődött, ahol a ruhák és kiegészítők mellett egy fél emeletet szenteltek a sminkcuccoknak is. Hát ide mentünk mi, és bevallom, ha Móni, a mester nincs velem, 3 perc után szaladok világgá, mert az ilyen esetekben kivétel nélkül meg vagyok róla győződve, hogy az eladók pontosan leolvassák az arcomról az elveszettség rémült kifejezését. Nameg azt, hogy mégis mit keres a sminkrészlegen egy festetlen arcú, magára ebből a szempontból láthatóan túl keveset adó kislány (csak ebből a szempontból kislány, amúgy a korommal kapcsolatban nincsenek téveszméim... csak néha, ha gyorsan kéne válaszolni egy ezen témakörbe vágó kérdésre). Szóval a mester körbevitt a különböző cikkeken, elmesélte, ő miket használ, és miket javasolna. Az árak láttán megint kicsit visszahőköltem, de kissé átgondolva a dolgokat arra jutottam, hogy nem is kell mindent egyszerre megvenni, hiszen az új dolgokat használni sem tudom anélkül, hogy a mester megmutatná. Szóval vettem egy szuper ecsetet, amivel nemcsak általánosságban pingálni tudom magam (a szemem példának okáért), hanem ha ügyesen megtanulom, még a szemceruza helyett/mellett használt fekete szemfestket vékony csík formájában is fölvihetem! Vékony csíkban! Jó trükk, azóta kipróbáltam, és valójában működik is, még ha nem is olyan jól, mint a hozzáértő kezében. Vettem még egy színes (nem fekete) szemceruzát is, ami szintén újdonság a kelléktáramban, és egy szépszínű szemfestéket is. Utóbbiból persze otthon is lakott már néhány testvérke, úgyhogy másnap rögtön teszteltem is, hogy tudom-e ügyesen kombinálni őket.

Másnap ugyanis a mesterrel, Mónival együtt hivatalosak voltunk egy házi zsibvásárra, ahol két hazaköltöző magyar feleslegessé vált dolgai közül válogattunk. ........ most hogy ide értem az írásban tök olyan érzésem támadt, hogy erről már írtam... Vagy az nem lehet? Na mindegy, annyi türelmem most nincs, hogy visszaolvassam... Ez általános hiba nálam, nem szeretem visszaolvasni, amit írok, de ezt csak akkor tehetem meg, amikor kötetlenül, azaz nem munkaügyben teszem... Szóval egy rossz szokás marad... Most már értitek, miért hemzseg az irományom mindig hibáktól. Alapvetően nem tartom magam jó helyesírónak (de igazából nagyon rossznak sem, csak vannak szavak, amelyeket teljesen más helyesírással tartok jónak, mint mondjuk a helyesírási szabályzat...), és a blogot nem is word-ben írom, hogy a hibáimat pirivel jelölje, szóval megesik a hiba... Vállalom! De ezzel legalább megadom a lehetőséget azoknak, akik veszik a fáradságot, hogy végigolvassanak, hogy kritizáljanak, netán lenézzenek emiatt :D

Ott tartottam a nagy ívben, hogy a szociális életem a hétvégékre koncentrálódik. Ilyenkor járunk shoppingolni, kerti party-zni, strandolni, röpizni, és akármi másozni, amiből viszonylag kevés dolgot vállalunk be. Például akartam siklóernyőzni Balázzsal (másik Balázs, nem az enyém), egyik barátunkkal, mert ő tapasztalt is benne, bízunk is benne, szóval ideális LENNE, merthogy mióta megszületett az elhatározás, nekem megnőtt az amúgy sem kicsi parám. Majd egyszer talán!

Zárom is a litániát, mert nagyon elment az idő. Megyek kihasználni a hétvégét!

Vegaság után cukormentesítés

Igen, ez is a hazautazás következménye, de még mielőtt bárki megijedne, semmi bajom. Csak némi orvosi intelemre, elővigyázatosságból úgy határoztam, kipróbálom, milyen az élet napos oldalán cukor nélkül.

Már divatnak is számít egészségesen élni, de aki ismer, az tudja, hogy esetemben ez nem lehet holmi hobby... Mitagadás, számomra a cukor, a csoki és a fehérkenyér fontos szereplők a mindennapokban. Persze nem mindennap, és érzésem szerint nem is túlzott mértékben, de igaz, ami igaz, még sosem határoztam el, hogy egy életre lemondjak akár az egyikről is. Persze-persze, én is fogyókúráztam már, 14 éves koromtól mondjuk 27-ig én is kipróbáltam sokmindent, ami nem feltétlenül a sporttevékenység fokozásával járó súlyvesztést jelenti. Olyan is volt, hogy sportoltam valamicskét, de valljuk be, sokkal egyszerűbb egy örömevő antisportember számára valamit meg sem enni, mint utána ledolgozni. Ennek keretében volt ugyan, hogy száműztem az étrendemből a cukor majdnem minden formáját, és gyakorlatilag semmi mást nem ettem, mint az akkor még gyerekcipellőben járó 0%-os Vitalineát aszalt szilvás ízben. Ez még gimiben volt, és miután egyszer komolyabban elgondolkodtam, abbahagytam, majd nyilván kamatostul szedtem fel azt a súlyt, amit az akkor még amúgy sem túlzotta zsíros testemről lekoplaltam.

Na, most nem erről van szó. Doktor bácsi azt mondta, az emberiség többmillió évéhez képest az édesség pusztán 150 éve gyakorlatilag semmi. Ezalatt az idő alatt pedig az emberi szervezet képtelen volt kifejleszteni bármit arra, hogy az édességet leküzdje...

Bevallom, én nem voltam szenvedő... Ami azt illeti, most sem érzem annak, főleg ha azt ehetek, ami eszembe jut. Ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden tiltólistást felfalok, de amikor azt kívánom, basszus, azt kívánom...

Eddig.

Innentől nem! Dokibácsi felsorolt pár ellenérvet, mellékhatást, következményt, és talán hozzám is eljutott az üzenet. Nem ígérem, hogy abszolut elhagyok minden "halált okozó élelmet", de kipróbálom cukor (legalábbis a hófehér) és fehér liszt nélküli életmódot. Bevallom, borzasztó sokkolóan hatott az "édességet el kell felejteni egy életre! De a sós sütit is!" szólánc, és mondom, ma sem vagyok benne biztos, hogy ezt valóban nekem szánta-e, annak ellenére, hogy mindez négyszemközt hangzott el...

Na, a sokkon túl szerencsére már aznap megmutatta Timi barátnőm, hogy van élet a cukor után, és hiperszuper paleo-lúgosító-zöldvacsorát rittyentett (tőlem függetlenül, csak azért mert ő sem ehet ilyeneket), ráadásul az internet betelíthetetlen tárháza a kimeríthetetlen forrásoknak, így elveszni ebben a világban sem fogok.

A számomra legnehezebb, hogy naponta szembesülök olyan itemekkel, amiket ezután el kellene felejtenem. És ebben a nehéz helyzetben még a dokibácsi azon érvelése sem segít, hogy "de hiszen ott a tengerparton a rengeteg halétel és zöldség mellett ez nem lehet gond", hisz nekem ezekkel nem lesz gondom. Szeretem a halat, sok zöldséget eszünk, és egyre többet, sokszor egy egész hétig nem eszünk nemhogy fehér kenyeret, de másmilyet sem. És mellesleg szeretem én a mindenféle bio-barna-teljeskiőrlésű-magos dolgokat is, de mellette alap a fehér... És a tészták (még akkor is, ha van durum is), a csoki, a sütik, a tejeskávé (sajnálom, a méz maradni fog kicsi mennyiségben, mert inkább a kv-t hagyom el, mintsemhogy édesítés nélkül küldjem le), a katalán kenyér (paradicsomos FEHÉR kenyér olivaolajjal meglocsolva), a sajtos pogácsa, a palacsinta és kimondom, - bár szégyen, és gyerekes is - a pillecukor??? Velük mi lesz most?

Ezeket sem nyakló nélkül eszem naponta - nyilván -, de időnként... Viszont ott a tea, ami egyértelműen a napi bevitt folyadékom 70%-a, és amit bár - a szintén, de más okból egészségtelen - édesítővel iszom, néha belecsusszan egy-egy kiskanál cukor, csak hogy felidézzem gyerekkorom jó cukros-citromos teáit, illetve a koripályákon kondérból mért teákat. Most akkor szokjak át teljesen az üres teára? Erre sem vagyok teljesen felkészülve. 

És tudom én, hogy erre reagálva sokan szívesen ellepnének receptekkel és módszerekkel, hogyan váltsam ki miből a micsodát, de nem kell, sőt, lécci ne is, mert megoldom, csak önmagában bosszantó, felháborító és méltánytalan...

Még szerencse, hogy legalább a húsról nem kell lemondanom!

Na, kidühöngöm magam, aztán elmegyek bevásárolni kicsit az új dolgokból... A vásárlás jó!