Tegnap éjjel Mius nemigen tudott visszaaludni, már harmadszor próbáltam visszatenni, és újra felsírt. Amikor beértem hozzá, hirtelen nagyon aktív volt, mutogatott az ablakra, és akkor megszólalt: "csipcsip... Repült...ide".
Álmodhatott a lelkem :)
Érdekes, hogy reggel, már a mi hálónkban megint ezzel nyitott. Akkor már ébren volt, és tudtam, hogy nem fog visszaaludni, úgyhogy beszéltettem, és azt is hozzátette, hogy Miához repült az a csipcsip. Remélem, nem rémálom volt, csak nagyon felvillanyozta!
Nagyon édes dolog, hogy a katicás álom után (amikor jelelte a katicát), most megint bepillantást engedett :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: álom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: álom. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. március 23., csütörtök
2016. december 14., szerda
Babóca
A bejegyzés címe ezúttal nem Miára utal, hanem az ő kis kedvencére, Babócára (ahogy ő mondja Babó), a katicalányra. Épp nem a legalvósabb éjszakának indul ez a mai, mert idáig már 2x ébredt a ded, az utóbbi alkalommal már nagyjából visszaaltattam, mire észleltem, hogy tocsog a rugi, elcsúszhatott a pelusa, így nekiláttam a pelus és ruhacserének. Az elején meglepő módon még aludt, ami nála eleve fura, hiszen mozgattam, aztán amikor felébredt, azonnal vadul mutatta a katica jelét :) Egy ideje már jeleli, de ez volt az első alkalom, hogy valószínűleg az álmába engedett bepillantást... najó, csak közölte, miről álmodik, de ez olyan szép! Egészen meghatódtam.
És hogy honnan a szerelem? HÁT bizony, talán ebből a szempontból (is) megbuktam, de bizony Bogyó és Babóca rajzfilm formában lett sztár nálunk, és első alkalommal függőséget okozott. Nem vagyok a tv híve, sőt, és korlátozom is, de egyszerűen muszáj megengednem, hogy nézze, mert ott áll, mutogat, és sírva mondja, hogy Babó, amíg be nem adom a derekam.
Két tervem van: az egyik, hogy a BogiTimitől kapott Bogyó és Babócás babaétkészlettel terelek, amit már el is kezdenék, de mivel nálunk repkednek a babatányérok, inkább halogatom. A másik, hogy legközelebb hozok sok-sok BésB mesekönyveket, ezzel viszont várnom kell még egy picit.

Címkék:
álom,
alvás,
Beszélő babakezek,
Mia baba
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)