Virtuális lábnyom - elnézést a kellemetlenségekért - akinek inge...

Hiába minden elővigyázatosság és double check, nem érek fel az okostelefonok (iPhone-ok?), a mindent mindennel szinkronizálások és a virtuális világ koprodukcióihoz. Történt ugyanis, hogy közel 6 (TE JÓ ÉG, 6???) éve, amikor kiköltöztünk Barcelonába blogolni kezdtem. Egyre másra jelentkeztek a barátok, családtagok (közülük igen kevés), ismerősök, hogy meglátogatnának, és az összeütközések elkerülése érdekében létrehoztam a blog naptárát "Látogatók" címmel. Ne is keressétek, már nem nyilvános...

Merthogy ezt szépen teleírtam a spanyol ünnepekkel, azzal, hogy mikor nem vagyunk itt, mikor ki jön hozzánk. Amiért létrehoztam. Ez rendben is volt. Azóta valamicskét fejlődtem a kor kihívásaihoz, és okostelefonom lett, cseréltem is kétszer, és telefonról is képes voltam blogolni. Idén júliusban androidról iPhone-ra váltottam, esztétikai és egyéb női szemmel nem annyira megvetendő okokból, amit azóta meggondolatlanságnak (nem ez a jó, szó, mert meggondoltam én, csakhát nem így...) is titulálhatnék, most pedig balgaságnak mondanék. Ugyanis hagytam ugye, mint gondolom, mindenki, hogy a google-szinkronizálás is megtörténjen, az iPhone beállítását is megkezdtem, de egy IOS-frissítés után újra feldobta a szép telefonom, hogy folytassam az iPhone beállításait. Nem volt rá időm, hát rányomtam, hogy később. Hiba volt...

Ma ugyanis rám chatelt egy barátunk, egy fiú, és a nemének nem volna különösebb jelentősége, de még mérnök is, és valószínűleg ebből kifolyólag is nagyon tapintatosan közölte, hogy ő bizony látja a naptárbejegyzéseimet... Döbbenet, hitetlenkedés és anyázás (nem az övé) hegyeket követően bámulatos gyorsasággal elkezdtem pásztázni a telefonom bugyrait, és hát hosszas túrást, és a baráttal való egyeztetést követően kiderült, hogy nyár óta bizony nyilvánosak a naptárbejegyzéseim. De mégis hogyan??? Kérdeztem én, de villámgyorsan ki is derült a turpisság. Telefoncserét, és a beállítások elmulasztását követően ugyanis iPhone-kedves eldöntötte, hogy a Google-ben elérhető összes naptáram közül a blog naptárát fogja alapértelmezettként használni. 

Hát így történhetett, hogy amiket én azóta a telefon naptárába (haha, csak telefon naptár már nem létezik, no existe, nehogy Ti is beszopjátok!!!) írtam, azok szinkronizálásra kerültek a Google-ből elérhető blog-naptárral, és mindazok, akik valaha azt követték, hónapokon át követhették a vérvételekre, bababulikra, menzeszemre, találkozóimra vonatkozó bejegyzéseimet. Well well well!

Ne higgyétek, hogy felértek az technikai eszközeitek eszéhez. Vagyis hát, én nem érek fel...

Mindenkitől, és elsősorban a végül jelentkező barátunktól elnézést kérek, amiért ilyen bejegyzésekkel szemeteltem tele a naptáraitokat és egyben kérem, hogy ha hasonló bénaságot fedeztek fel, jelezzétek! "Kissé" égek, de túlélem!

Mia már két éves - Isten éltesse őt!

A hihetetlen erre a jó szó, akárhányszor is írtam már le... Nem megy a fejembe, hogy múlt el ennyi sok idő a kisasszony születése óta, amire pedig (majdnem) úgy emlékszem, mintha tegnap(-előtt) lett volna. Itt jegyzem meg, a tegnapelőttre talán kevésbé emlékszem.

Szóval 2. Kettő. Két éves a babám, aki valójában már sokkal kevéssé baba, mint kislány. Mit kislány? Kishölgy! Fantasztikus személyisége van, ami feltehetőleg valamennyi kétévesről elmondható, csakhogy mivel Mia beszédfejlődése ennyire előrehaladott, ezt maximálisan meg is tudja mutatni. Tényleg nincsenek rá szavak. Vagyis vannak: az övéi, de nagyon ritka az, hogy rendesen le is tudjam jegyzetelni a dumáit. Egyik délután (még a bölcsiszünetben, azt hiszem, de összefolynak a napok) éppen írtam az aktuális beszólogatásait, és ő közben játszott, úgyhogy elkezdtem real time-ban jegyzetelni: Mia diktált :D Valami fantasztikus, de ezt majd valamikor le is akarom ide jegyezni, mert érdemes... Gyakran kellene ilyet csinálnom. Na meg a videók: nem lehet elég belőlük, noha a képekkel karöltve felemésztenek minden rendelkezésemre álló memóriát. Ma fel akartam írni, de eddig sem sikerült, hogy mondott egy ilyet: "az egészséges kislány azt mondta, nem jöhet ki." Én csak ültem ott előtte, és kérdésekkel próbáltam utána járni, honnan jött ez. Részben sikerült: a honnan nem jöhet ki kérdésre a "toronyból!" választ kaptam, ami egyértelműen az aktuális kedvenc, Aranyhaj lakhelye, de hogy az egészséges honnan jött??? Mostanában megint nem nagyon evett, és egyik reggel bölcsibe menet a gyümölcsökről nyomtam neki a sódert, hogy szeretjük, mert finomak, és ráadásul egészségesek, így jót tesznek a pocinknak, hiszen vitaminok vannak bennük, stb. De hogy vajon innen-e??? Passz. Á, vagy most esik le, hogy tegnap a könyvtárban volt egy betegséges könyv kórházzal, aminek viszont volt szülészete is, és ott beszéltem neki arról, hogy nem, azok a babák nem betegek, hanem csak most születtek. Talán itt jött képbe az egészséges kislány?? Könnyen lehet, hogy ezt már sosem derítem ki. Ami viszont ebből is látszik, hogy minden információra harap, arra is, amire látszólag nem figyel. Van, hogy napokkal később köszön vissza, de egyértelműen kiderül, hogy mennyire figyel.

A két éves Mia okos, kedves, gondoskodó, akaratos, nagyon ügyes, de ha valami nem megy elsőre, könnyen elveszíti a türelmét. Aztán sokszor már egy nagyobb levegő után nekivág újra. Mert csak a tökéletes megoldás az elfogadható számára. Sokszor kér segítséget a számára adott pillanatban kivitelezhetetlen dolgokhoz (tőlem és Balitól csak), aminek kifejezetten örülök, és nagyon remélem, hogy a segítségkérés és elfogadás  megmarad erényének. Nekem ezzel folyton bajom van, szóval ezt tényleg erénynek érzem. 

Könnyen a szívébe fogad embereket és másokat, és akikkel ezt teszi, azokról folyton érdeklődik, felidézi a velük kapcsolatos emlékeket: "kitől kapta azt Mia?; mit csinált Lili?; mit mondott Móni?; hova ment a bácsi?; mit énekelt Sheila; mit evett a póni?"

A bölcsit szereti (apropó, a bölcsisztorival is adós vagyok még), de azt még jobban, ha én is ott vagyok vele. Mostanában tesztelgetem, mit/mennyit érthet, bár nagyon nehéz, mert én egy szót nem beszélek katalánul, ott viszont nem csak spanyolul, de sokszor (talán többször is) katalánul beszélnek a kicsikhez. Na de a lényeg, hogy nem csak egyes szavakat tud már spanyolul mondani (sajnos a bölcsiben még nem), de a "mit csináltok olyankor, amikor azt mondják nektek, hogy...? típusú kérdésekre szinte mindre tudta a helyes megfejtést. Elképesztő! Tényleg az!
Gondoskodó alatt nem csak azt értem, hogy szereti megetetni a cicát, vagy elaltatni, elringatni a játékait, de azt is, hogy amikor mondjuk nekem fáj valami, és előtte megemlítjük, kérés nélkül nyomja a megfelelő helyre a gyógyító puszit.

A szülinapját apjautazás miatt barátokkal előre hozva ünnepeltük vasárnap, amire ezúttal meghívtunk két gyermektelen barátunkat is, hogy ne csak baba social life-ról beszélhessünk. A bulira nálunk került sor, mert az utóbbi hetekben kissé lehűlt kint, és hát mint kiderült, nem lettem sokkal oldottabb háziasszony, de végül is, nem ezen van a hangsúly. Így alakult, hogy "kicsi Mia"[ahogy mostanában hívja magát (kicsit korábban "én kicsi Miám" volt az általános, azelőtt Miuska)] eddig már 3 darab 2 éves szülinapi tortán van túl. A másodikat a bölcsire készítettem, a harmadikat mára, csak nekünk, egy pici tortát, mert azt szeretne Miuska :)

Mindhármat én készítettem, de a harmadik, már megúszós jelleggel készült, szerencsére, ő azt is nagyon élvezte. Főleg a tényt, hogy az ő szülinapi tortája, mert ugye az evés nem az erőssége...
Teszek fel egy videót is arról, milyen cukker táncot lejtett vasárnap: 

És a társaság, bár többen betegség miatt távol maradtak, avagy a tömeg miatt a konyhában buliztak a fotózás alatt:

Nade most elmegyek aludni, mert lecsukódik a szemem...

Ez elment vadászni, ez meg meglőtte...

Ma hajnalban ezzel kezdődött a dumaparty :)

A kép még tegnapi
Nemrég kezdtük ezt a mondókát, de extra gyorsan elsajátította. Most is szopizás közben a karomban jutott eszébe, és mivel itt az egri magyar melegben felesleges éjszakára a zokni (és nagyjából minden ruha is), rögtön kézbe (az én szám elé) kapta a lábikóját, és a lábujjain mutatta, hogy "ez ement vadászni, ez meg meglőtte, ez meg hazavitte, ez meg megsütötte, ez az icike picike mind-mind-mind-mind megette". A meg kötőszóként kötelező :) Szerintem abból maradt, ahogy én segítettem neki mondani, aztán azt hihette, hogy az általam mondott plusz szótag kell.

Egerben vagyunk, és kiaknázzuk a kert és udvar előnyeit. Locsolunk, főleg Mia, hintázunk, nagyokat sétálunk. Budapesti landolásunk másnapján egy esküvőre voltunk hivatslosak még Budán, ahol Mia alaposan kivette a részét a mókából :)

 Tekintve, hogy aznap a rutinon kívüliség miatt nem tudott délben aludni, nem volt meglepő,hogy szükséges volt az elbújós szopizás... Well az elbújásról annyi, hogy már odafelé, a 41-es villamoson előjött egy szopikátvagyfelrobbanok-szituáció, úgyhogy mit tehettem, elővettem... Arról talán érthető módon nincs kép...

Másnap, még Pesten végignéztük unokatesó-Anna balettvizsgájával egybekötött balettelőadását (másfél óra, két felvonás),  amit Mia végig ámulattal figyelt, tapsolt, kommentált... Döbbenet!


Itt Egerben minden napra jut egy kis izgalom: sosem tapasztalt allergiás reakció a kicsi nyakán, holott nem evett új fajtát, darázscsípés a kicsi ujján... Nem várok következőt...


Választok random képeket!

 Félmeztelenül locsolós (hajnalban)

 Könyvkedvelő :)

 Fagyis

 Pippi

Tökéletes alvás!

Mia tegnap fél 10 körül aludt el a karomban, és ma fél 7-kor ébredt! 0 (nulla) éjszakai ébredéssel!!! Na ilyen sosem volt még!
(tényleg csak zárójeles, mert egyéni szót.problem, és én dolgom, hogy én viszont szerda óta nem túl jól alszom, mert aznap néztünk meg egy bölcsit, avagy kettőt,de egy nagyon szimpit, amit valószínűleg kipróbálunk. Én próbaképpen elém meg, de így is annyira felzaklat a lehetőség is, hogy más vigyázzon rá, hogy nehezen lazítok.
Erről majd akarok írni még, de az ok, amiért mégis valószínű,hogy kipróbáljuk, az az, hogy Mia úgy eljátszott ott, mintha oda teremtették volna. Azt pedig, hogy a velem itthon léte csak az én igényem legyen, természetesen nem kockáztatom. Ha ő menne, bölcsis lesz.)

53 hetes totyogónk

Ma alaposan megcsúszott a nagy szülinap utáni, vasárnapi bejegyzés...
De ha már vártunk vele, Mius produkált is: ma már 3-4 -re bővült a kapaszkodás nélkül megtett lépések száma, és már igazán akarja is, "szalad" felénk, nem csak véletlenül lép kettőt! Fantasztikus érzés! Egyben döbbenet, hogy már ilyet tud az én nagykisbabám...

Ma nem mellesleg találkoztunk, és végre beszélgetni is tudtunk a drága, nászutazós Toncsi barátnőmmel és férjével, akik ma Mia (séta-)tempójához lassultak a rohanós városnézés után. Mia teljesen felpörgött, majd napok óta először rendesen ebédelt és vacsizott is! Hiába, kellenek neki a friss arcok, új élmények!

Este voltunk megint csúszdázni, és ezúttal sikerült felvenni, milyen csudiönálló már :)



Változás lesz a blogon, hogy ezentúl szülinapot évente (vagy max havonta) köszöntök neki ;) De remélem, azért a heti beszámolót tartani tudom!

Tegnap megünnepeltük a barcelonai 1 éves magyar babák közös szülinapját, itt a közeli libás parkban jártunk, és ettünk felnőtt- és babatortákat :)

Továbbra is nagyon élvezzük a babák és mamáik társaságát, még ha többségük mostanság el is kezdi a bölcsit.

Játszótéri meglepetés party

Bali szülinapjára egy kis meglepi bulit szerveztem a ház mögötti játszótérre, hogy ne legyen gyanús, és bár -ahogy az ilyenkor lenni szokott - a vendégek késtek, Bali aznap előbb ért haza, azért nagyon jól sikerült.
A helyzet fonákja, hogy fénykép alig készült, mert én ugráltam, Bali meg méltán élvezte, hogy van kivel beszélgetni.
Mindegy, a gesztitorta, ami előtte délelőtt felvitte a vérnyomásom, mert két tejszín is kicsapódott,  végül tök más krémmel készült, mint terveztem, de mindenki kérte a receptet ;)
Ilyen szörnyű kreatív dologra, hogy tortát süssek, is már régen vállalkoztam, de megérte, mert így kipróbáltam egy tojásmentes piskóta receptet Mia szülinapi tortájához is, és az ünnepelt is csípte nagyon.
Isten éltessen, Bali!

46 hetes "preckó"

A preckó kifejezés amúgy fogalmam sincs mit jelentett eredetileg, de rám sokszor mondták cserfes kislánykoromban az eredetileg horvát ajkú nagyszüleimnél. 

46 hetesen már sokmindent lehet. Például szépen felöltözni, és esküvőre menni. Ezt tette Mius is :-)
Úgy alakult ugyanis, hogy az itthonlét alatt hivatalosak voltunk egy igazán rendhagyó esküvőre: Csopakon, egy csodaszép birtokon jártunk, ahonnan Mia életében először pillanthatta meg a magyar tengert. Amilyen kapkodós az anyja (én), ezt a pillanatot elmulasztotta megörökíteni, de helyette ím' egy fotó a az apjalányáról vagyis apáról és a csini pici lányról.

Amúgy meglepően jól viselte mind az utat, mind a szokatlan napirendet és a társaságot, nem annyira mozdulatlanul, de egész csendben volt a szertartás alatt, és talán annak is köszönhetően, hogy elég sokat fogyasztott az esküvői menüből, az sem viselte meg, hogy a nap során meglehetősen keveset szopizott. Ezt persze nem igazán értem, mert a sorrend fordított volt, de végül is mindegy. Ja, mellesleg az ok lehet az újonnan áttörő, sorban negyedik fogacska is, ami ha jól figyeltem meg, a jobb alsó egyes (aki ismer, tudja, hogy a jobb és bal kezem megkülönböztetése nehezen megy). Így ismét jutott egy "első" a 46. hétre.

Most vakációzunk picit, talán a Balatonnal is mélyebb ismeretségbe keveredünk, aztán mehet tovább a turné! ;)

Azért még dobok egy idillt tegnapról, kiegészülve Nándi babával, akivel nagyon összeszerelmesedtünk! ;)

Már 9 éve együtt

Bár ennek nem sok köze van Barcelonához, de annál több hozzánk, úgyhogy csak megírom: ma éjjel 9 éve lesz, hogy először találkoztunk Balival.
Köszönöm Neki az elmúlt 9 évet, amit velem párt alkotva lehúzott, köszönöm, hogy méltónak tartott arra, hogy a felesége legyek - már 6 éve - és hogy a Világ legnagyobb Kincsét hoztuk össze Mius személyében! KÖSZÖNÖM, BALI, HOGY VAGY!
Akkoriban mindketten kicsit nagyobb társasági életet éltünk, gyakrabban volt buli a nemalvás oka, és egyetlenek voltunk egymásnak. Aztán teltek az évek, eljöttünk Budapestről, nekem a napi társaságomon kívül a munkám is megváltozott, Barcelona rengeteg élményt adott, és végül a fantasztikus kislányunk is itt született. Most néha túlontúl otthonülők vagyunk, és még így sem jut mindig időnk egymásra, mert minden Mia körül forog, az új barátainkat is ritkábban látjuk, de sosem cserélném el az életemet! Ha az altatások, nemalvások miatt néha nem jut semmi időnk beszélgetni, akkor is tudjuk, hogy ott vagyunk egymásnak!
Köszönöm a támogatást, nyugalmat és kiegyensúlyozottságot, amit árasztasz!

Örülök, hogy akkor ott voltam 9 éve ;)
Csók!
"szilvike"

45 hetes költözős-utazós-társasági baba

A mai bejegyzés alaposan megcsúszott 7:15-höz képest... Az igazság az, hogy a héten eléggé borult mindenféle rutinszerűségünk a költözésben, tegnap pedig a repüléssel. Mius Pécsett is egész szépen aludt, ami nem csoda, hisz korai kelés után repcsizett, autózott (csodák-csodája, mindkettő során aludt szép hosszan!!!), majd pedig nagycsaládi találkozóba csöppent, ahol millió élmény, inger érte. Remélem, azért a személyem elég folytonosságot, állandóságot kölcsönöz neki!  Ami biztos, hogy tegnap is elbűvölt mindenkit,  légikisasszonytól kezdve az unokatestvéreimig mindenki szívét megmelengette. Voltak nagy talalkozások is, hiszen a legifjabb generációból nemhogy Mius, de én sem láthattam még sokakat. Akit mégis, azt jó régen, úgyhogy tényleg jó bolt nagyon.

Mivel megint kiderült, hogy a szoptatás nem mindenki számára becsülendő, én már csak azért is polgárpukkasztok egy kicsit, mert igenis ez a legjobb, amit egy anya a babájának adhat, és igenis van tápértéke (és ezzel nem azok ellen beszélek, akik nem tehették meg, hanem csak a szoptatásért! Akár a nyilvános szoptatásért is. Földön-vízen-levegőben:

A pretty princess barátnőzik

Tegnap délután Móni barátnőnk baby showerére voltunk hivatalosak, egy véletlen során ide mellénk 4 sarokra. Mint ahogy az a legközelebb lakónak szinte kötelessége, kissé elkéstünk egy kevésbé jól időzített babaetetés miatt. Az már csak hab a tortán, hogy Móni meg kissé korábban érkezett a nélkülünk is kicsit szervezettlen előkészületek közé, de összességében egész jól sikerült. Remélem, ő is így gondolja!

Ezúttal sikerült Miát és Marát a babasarokban összeereszteni (karácsony óta először),  és hát az eredmény egy pár tündéri kép, és az emlék, hogy bizony a Lányok jól szórakoztak együtt, most már igazán nyitnak egymás felé, amit ma odáig sikerült fokozni, hogy megfogták egymás kezét ;)

Arról sajnos nem készült kép, ahogy egymás szájába nyúlnak, de hát minden egy pillanat műve volt.

Jó volt kicsit újra társasági életet élni, még ha ezek az alkalmak egyre babaközpontúbbak is :)
Ami viszont a legjobb, látni, hogy Miára milyen jó hatással van a társaság, ilyenkor még egy kevésbé jól evős, alvós napon is úgy felpörög, hogy egy kicsit se sír, nem ijed meg, hanem végtelenül nyitottá válik a külvilágra, közben ha muszáj elfogad egy biztonsági etetést, de hosszan azzal sem időzik, szerintem tudja már, és bízik benne(m), hogy lesz alkalma utána kényelmesen bepótolni. Nagyon örülök ennek :)

Ami még új, hogy erre a rövid távra kipróbáltuk a vadiúj, szuperszép népmesés Liliputi mei-taiunkat, ami nem egy koktél, hanem egy eredetileg ázsiai babahordozó eszköz, amit egy magyar gyártó készített, és a nagyszülők hozták ki nekünk. A hosszú (vagy 10 folyóméter) pánt ellenére nagyon szuper, könnyen kezelhető cucc, csak ajánlani tudom (igaz, ez a szerkezet 3-4 hónapos kortól ajánlott a kendőkkel ellentétben, amihez én nem éreztem magam elég origami bajnoknak. Ennyi kötözés után (mert a mei-tai eredendően egy téglalap négy hosszú kötöző pánttal) mondjuk lehet, hogy a kendőt is kipróbálnám, de ezt már elszúrtam, az újszülött korban a legjobb. Mindegy, nem bánom, Mia nagyon szerette a banán hordozót is, amit egyébként később  más formában még lehetne használni, de vmi azt súgja, hogy a mei-tai kényelmesebb.

Itt még reggel pizsiben :)

Miának az utóbbi időben gondja van az elalvással, így alkalmam nyílt egy újabb bejegyzésre... Fél kézzel, telefonról...

Kicsi Mia életében újabb mérföldkő - a ma tökelyre fejlesztett hasra forduláson túl - az első nagyobb létszámú babatali. Van egy Facebook csoportunk a szeptembertől idáig szült barcelonai magyar lányokkal, ahol már hónapok óta tologatjuk a nagy bemutatkozást. Nem is mind ismerjük egymást, sokakkal csak a terhesség utolsó hónapja és az azóta eltelt idő hozott össze, másokkal szorosabb a viszony,és ha személyesen nem is jön össze túl gyakran a talalkozás, telefonon folyton chatelünk. Szoptatás közben azt is remekül lehet csinálni ugyanis. Fura, hogy pont ebből az eredeti összetartó négyes fogatból most is csak ketten tudtunk részt venni az eseményen, de legalább összehoztuk végre: kedden négy 4 hónapos és egy 2 hónapos babát hordtunk össze egy kellemes és babázásra alkalmas csokoládézóba. A ráadas egy 2 éves kissrác volt, aki édesen szórakoztatta az arra folyékony piciket.

Nagyon jó kis esemény volt, és a sok élmény hatására Mia elfelejtett azóta hümmögni, amit a gyanú szerint az unatkozás miatt kezdett el előtte 2 nappal.
Mivel ilyen sikerrel vette a szociális élete nyitányát, hetente lesz ilyen ;) Elvégre anyukákra is ráfér heti egy forrócsoki :)

A képen a 4 hónapos szekció :

Azért is szeretem ezt a várost, mert vannak ilyen helyek, ahol szivaccsal várják a kicsiket, és mert az emberek, közte a magyarok is tudnak olyan lazák lenni, hogy ez összejöhessen, a pincérek egy pillanatra se akadjanak fenn egy, vagy akár öt nyilvánosan szoptató nőn. Mondjuk az sem árt, hogy egy majdnem teljesen akadálymentesített város legkülönbözőbb pontjairól el tudjanak jönni az anyukák babakocsistul. Nem tudom, melyik magyar város állná ezt a próbát.

2015. KARÁCSONYA

Karácsony másnapja, éjfél előtt. Baba ágyban, én még ki akarom használni az időt egy kis... karácsonyozásra. Mert bár a fát 2 nappal előbb felállítottuk, nem tudok betelni vele. Nem annyira a fával (bár kétségkívül szép darab), inkább a karácsonnyal. Nem sikerült rá túl sokat koncentrálni, mert minden idegvégződésemmel a Babára összpontosítok. Tudat alatt is, akaratlanul is. Olyan ez... Nem is tudom... Olyan nagyon akartam, hogy Mia első karácsonya különleges legyen. Aztán mikor eljött, szerettem volna minél kevésbé kizökkenteni őt. A kettő együtt nem megy... Az én idei karácsonyom viszont igazán különleges volt: az első Babácskával! Édes Kicsi Szívvel!

Szenteste alig készültünk el a kajával, mert Babácska volt az első. És ez persze jó is így, de mondjuk a délutáni közös pihim vele pont elég volt, hogy kifussunk az időből. Mire a kaja elkészült, és az etetés is lezajlott, már csak arra volt érkezésünk, hogy az előre szépen megterített asztal helyett a kanapén dobjuk be a menüt :D

25-én vendégek voltak. Az itteni családunk. 3 pár plusz három szóló srác. 

Szocializálódtunk. Jó volt nagyon, mindenki hozott valami finomat, együtt voltunk, volt két pici baba, és egy kislány, azaz igazi karácsony. Az egyetlen baj (ami egyébként minden összejövetelre, találkozásra igaz), hogy mindenki érdekel, mindenre kíváncsi vagyok, kérdezni kérdezek, de ha a válasz "rosszkor" jön, már el sem jut hozzám... Csakis a Baba jelzései jutnak el hozzám, csak az ő igényei fontosak. Zárt kis Világ ez ám! Pont ketten férünk bele. Olvastam egy cikket a babák pszichológiájáról. Aszerint Mia baba mostanában kezdi (majd) felfedezni, hogy mi ketten nem egy személy vagyunk. Én még nem :D
Hiába a terhességet hívják más állapotnak, ez még annál is sokkal másabb. 
Hallottam korábban is az anyák szuperképességeiről, de megtapasztalni más. Hogy előbb hallom meg, hoyg felébredt, mint mások a bébiőr segítségével, vagy hogy miként lehetséges órákig zsibbadt, elgémberedett tagokkal mozdulatlanul kézben tartani a babát. Vagy akár - harmadik kéz híján - lábbal nyúlni a babaágyba, hogy mielőtt leteszem a kicsit, kihalásszam alóla a takarót... Persze mindez a másik fél lábamon egyensúlyozva. Hogy is máshogy? Most már ugyan nehezebben megy, de ide sorolnám, a baba ringatás közben ivást és a telefon nyomkorászását is. De hogy triviálisabbat ne mondjak: hogy miként tesz le valaki egy babát úgy, hogy az lehetőleg utána órákig alva maradjon. Nem vicc :) Persze vannak olyan szerencsések, mint a Miánál 8 nappal fiatalapp Mara baba anyukája, Andi, aki etetés után leteszi a még nyitott szemű babát, aki magától álomba zuhan. Na Mia nem ilyen. Persze Andi szuperereje a két gyerekkel egyensúlyozásban mutatkozik meg gyönyörűen. Ők is itt voltak családilag, készült is pár kép a két kislányról együtt. Már határozottan észlelték egymást. Túl sokat ugyan nem reagáltak, de szemrevételezés volt.

Ma, 26-án csak pihi volt. Mindent kipihentünk, de úgy hogy azért a karácsony jegyében még degeszre ettük magunkat. Kedvemre való nap :)

Apukám névnapja... Nem mellesleg! Illetve egy ideje az augusztusit ünnepeljük. Csak idén nekem valahogy kimaradt :( 

Boldog névnapot, Apa! És Papa :) Bocsánat, hogy ez csak most jutott eszembe... 

Tényleg nem sokminden fér a fejembe. Csakis a Babácska!

Most már mocorog, megyek megnézni, és lassan asszem fel is kell venni :) Édes pici lányka! Ő az igazi karácsonyi ajándék!

Wow, azaz váááo ... és még ami erről eszembe jut

A kép (amúgy nem túl jó vagy extra)  különlegessége, hogy azt a percet örökíti meg, amikor Mia először alszik el egyedül a nagyágyában! 

Most csak azért tettem le,hogy addig elnézelődjön, amíg kicserélem a babakocsi felső részét (t.i. az autós ülést a mozesre, amit bár még utál, meg kéne vele szerettetnem),  és lassan szépen elaludt :-) 

Én ügyes pici babám! Azt se bánom, ha most nem tudunk még sétálni menni ;-)

Most persze talán páran utána számoltok, és igaz, mia közel 6 hetes, és a fenti wow talán túlzásnak tűnik ennek fényében, de két dolog azért árnyalja a dolgot. Az első, hogy Mia éjjelente nem a rácsos (nagy) ágyában alszik a saját szobájában, hanem a mi szobánkban, egy a mi ágyunkhoz kapcsolt mini ágyikóban. És a másik, hogy igen, eléggé ölbe babázós vagyok, nem hagyom sírni Miust, és hát ennek köszönhetően a kórház, azaz 2 napos kora óta vagy a karunkban aludt el, és úgy tettük le valamelyik ágyikóba, esetleg nem is tettük le, vagy babakocsiban (kizárólag az autós ülésben), vagy a vállra vehető hordozóban aludt el.

Nem állítom, hogy ettől nekem könnyebb, mert való igaz, hogy fárasztó, de igenis állítom, hogy nekem jobb attól, ha a kicsi nem sír, hanem valaki vígasztalja, álomba ringatja. Én is nyugodtabb vagyok, és hát nyilván ő is...

Most persze rögtön kiteregettem, megfőztem a mai adag szopis teát, kicseréltem a babakocsi felszőrészt, ha már ezért tettem le a kicsit (nem sírva, hanem nézelődve-gügyörészve), és mivel még mindig alszik, bekapcsoltam a laptopot, mert már olyan régóta akarok 2 mondatnál többet írni a blogra. Nem könnyű, ha egyáltalán lehetséges, újszülött mellett blogot írni, illetve képek mellett gondolatokat is közölni. Persze ez nem is tűnik már olyan fontosnak. Hiszen a nagyszülők a képeknek, videóknak talán még jobban is örülnek, és én is viszonylag elégedett vagyok, ha legalább vizuálisan hírt adhatok Miusról. Nem is beszélve arról, hogy a képeket, videókat telefonról töltöm fel, java részt szoptatás közben (főként csak bal mellből szoptatás közben, hiszen jobbkezesként amúgy meg vagyok lőve). Hiszen a telefon mindig kéznél van már csak a szoptatós applikáció miatt is. 

Ezen (szoptatós app) ne tessék megrökönyödni, Mia is hagyományos módon szopizik, nem a ciber-térben, de kisgyermekes barátaink ajánlására bizony papír helyett telefonos applikációban jegyzem Mius evéseit, peluscseréit (és - tartalmát), hőjét és hetente a tiszta súlyát. És imádom! Nem, imádni Miát imádom, az appot csak szeretem. Ez jó ürügyet szolgáltat arra, hogy - lévén a telefonom mindig karnyújtásnyira - viszonylag szocializált maradjak. Na nem állítom, hogy minden téren, de van nekünk az itteni egyszerre terhesekkel egy facebook csoportunk, ahol azóta is megosztjuk tapasztalatainkat, de még inkább kérdéseinket, kételyeinket és ha kell, lelki támogatást is nyújtunk egymásnak. És naná, hogy ha már facebook, a többi "hírt" is megnézem, nagyon ritkán még egy-egy igazi hír is eljut ezen keresztül hozzám. Erre szükségem van! Nemrég az egyik kismamatárssal, az itt már terhesen látott Esztivel, épp azon vernyogtunk (persze online, telefonon keresztül), hogy a babáinknak vajon nem ártunk-e ezzel (t.i.: elektromos szmog vagymi), és vajon hogy lehetne ezt kikerülni, és nekem is erős lelkiismeret furdalásom lett, de aztán deklarálnom kellett, hogy talán még így is jobb ez, mintha szülés utáni depresszióba zuhannék az elszigeteltségtől, és mondjuk elmenne a tejem. Szóval a telefon marad. És marad az online segítségkérés a védőnő (vérprofi) anyukámtól, ha valami újat fedezek fel a babán, vagy bármilyen kételyem támad. És marad az online képküldözgetés, megosztás és feltöltés a blogra, ha valami "fontos" (igen relatív fogalom) történik.

Na megyek, és megnézem a kicsi Miát. Ha még alszik egy fél órácskát, lehet, hogy belekezdek abba a bejegyzésbe is, ami miatt bekapcsoltam a laptopot :D

Hárman terhesen

Nos, itt a tegnap beígért kép a 22. (én), 21. (az előttem álló Eszter) és a 20. (a mögöttem álló Andi) hétben járó babavárókról :) Mondják is a "szakirodalmak", hogy nem ér összehasonlítani a pocakokat :)

Aztán a fiúk (itt már nem csak a terhesek) is megmutatták magukat :)

És ha már, akkor hogy teljes csoportkép is legyen, itt mindenki látható a kiscicától a kutyán keresztül a kis- és nagybabáig :)

Itt a szomszédban - időrendet megtörve

Múlt vasárnap úgy döntöttünk, végre megtesszük amit igazából már illett volna, bemutatkozunk pár szomszédnak. Ne értsetek félre, mikor beköltöztünk, találkoztunk itt ezzel-azzal, közvetlen szomszédokkal, a liftben közlékeny bácsi-nénivel, közös képviselővel, és mondtuk nekik, hogy mi vagyunk az újak az ötödiken, de szerettünk volna kicsit személyesebben bemutatkozni. Megjegyzem erre már a hazautazás előtt sort kellett volna keríteni, hogy mondjuk a közvetlen szomszéd vígan jöjjön át virágot locsolni, és ne veszítsem el a levendulaállományom pontosan 2/3-át (3 tőből 2-t ugye...).

Na, most végre a tettek mezejére léptünk, és a szomszédok közül a legszimpatikusabbakat és egyben legkevésbé beszédeseket választottuk, még ha ők biztosan is nem fognak virágot locsolni/macsekot etetni a távollétünkben:

TEHÁT ELMENTÜNK AZ ÁLLATKERTBE! :) :D :)

Ami ugye itt vagy a szomszédban, és naaagyon, de naaagyon szórakoztató népekkel vettük körbe magunkat vagy 5 órára.

Én nem voltam BarcelonaZoo-szűz, mert bátyómékkal kb. pont két évvel ezelőtt egysze már jártam ott, de amióta átköltöztünk ide, pláne amióta a szupercuki zuhanyfüggönyünket megtaláltam,

azóta terveztük, hogy Balival együtt is átruccanunk. 

 ezt itt kifejezetten Rosé kedvéért, hogy lássa, mi is lehet belőle, ha nagymacskává érik (tutdniillik ezek itt az oroszlánok)... az alvás része a dolognak már most is nagyon megy neki :)

Hogy kinek mi tetszett leginkább? Arról talán a közös fotók is árulkodnak (Bali és az orrszarvú, Bali szerint "tank", illetve Bambicsalád Szilvivel).

Rosé is kapott valamit, nehogy kimaradjon a buliból, azóta is vígan játszik a leopárdmintás "Szííígyójával":

Az egyetlen fájó pont, hogy szomszédoknak sincs kedvezmény...