Annyira türelmes vagyok (hisz dolgozom rajta :)), hogy képtelen vagyok visszaolvasni az előző bejegyzéseimet, hogy mennyit írtam azóta az intercambióról. Az igazság az, hogy bár a vasárnapi időpont vállalhatatlannak bizonyult, a keddi intercambiók bizony a heti táncrendem szerves részévé váltak. Eddig összesen négy alkalommal voltam, és már kezdem ismergetni az oda járókat, sőt, a legutóbbira már meginvitáltam az épp pihenő spanyoltanfolyamunk résztvevőit is. Igaz, csak az indiai srác jött el, de neki is örültem, szerintem neki is hasznára válik. Ma este megyek az ötödikre, és már izgatottan várom. Ezúttal talán tényleg eljön velem Bali is... Eddig szegénykémnek nem sok kedve volt, de hétről hétre ígéri, hogy most már jön :)
Arra nem emlékszem, írtam-e arról, hogy a légkondiszerelő Leonardoval is elkezdtünk intercambiózni: először eléggé meglepődtem, hogy tényleg megjelent ilyen céllal, de kedves, aranyos, én meg nyilván tanulok belőle. Ezt a nyelvcserét viszont nem annyira szeretem, mert Leonardo nagyon nincs tisztában vele, hogy mennyire nem tud angolul... Az az elképzelése, hogy kifejezések, mondatok (lehetőleg jó nehezek) fordításával lehet frankón nyelvet tanulni, merőben eltér az éttermi (a rendes nyelvcsere az egyik barcelonai magyar étteremben van) módszertől, és nem kevés kellemetlenséget okoz. Egyrészt azért, mert míg ő a saját anyanyelvére fordít, addig én akár oda, akár vissza fordítok, nem az anyanyelvemet használom; másrészt borzasztó lassú. Főleg amióta kitalálta, hogy még írja is az angol kifejezéseket. Nem mintha ezzel alapban lenne a gond, de amikor valaki szavanként elcsodálkozik az egyes szavak írásmódján és/vagy kiejtésén, akkor az erősen visszavet.
Igazából örömmel segítek neki, mert szeptemberben/októberben Németországban kell dolgoznia, és ott majd az angolját kellene használnia, de nem úgy veszem észre, hogy ez rám építő jelleggel hatna. A végére mindig borzasztó fáradt vagyok agyilag, volt amikor végig dübörgött a fejfájásom, és csak a végén kezdett múlni.
De azt hiszem, ez így nem annyira érthető példák nélkül. Nem akarok rajta élcelődni, de az egyik legkeményebb eset az volt, amikor az általam fordított "I would like to...." (mindegy is a folytatás) kifejezést elkezdte a következőképpen leírni: "I good luck..."; majd amikor kijavítottam, és elmagyaráztam a kettő közötti óriási különbséget, akkor elkezdte - talán kissé szemrehányóan - mesélni, hogy érdekes, pedig amikor ő azt mondja az angoloknak, hogy "good luck", akkor azt mégis megértik... És szinte nekem volt kellemetlen felhívni a figyelmét arra, hogy habár mindkettő létezik, merőben mást jelent, és talán akkor mást értettek, mint amit ő mondani szeretett volna.
De egyébként ismerve az általános borzasztó spanyol angol kiejtést, ezen nem is csodálkoznék, és nem is érezném problémának vagy idegesítőnek, ha nem azzal jelentkezett volna, hogy ő hosszú évekig tanult angolul, vannak is angolul kommunikáló barátai, és csak felfrissíteni szeretné.
A másik aggodalomra okot adó érv Leonardo tanítási módszereivel szemben, hogy előszeretettel használ az európai spanyolban nem szereplő argentín kifejezéseket, mint például a "tu" (=te) helyett "vos"-t, és a "vosotros" (=ti) helyett is "ellos"-t (=ők), amit ugyan az elején elmagyarázott azzal, hogy ezeket nem tudja levetkőzni, illetve a "ll", európai spanyolban "j"-nek, esetleg helyenként "lj"-nek ejtett hang helyett olyan lágy zsét mond, ami nekem ugye nem igazán könnyíti meg a helyzetem.
Na, de nem is ez a lényeg, mert a másik intercambion viszont van alkalmam mind spanyolokkal, mind más külföldiekkel gyakorolni. Vannak érdekes figurák! Ott van például Salva, barcelonai srác (Balival egykorú), aki meglepő módon ismeri, sőt nagyon szereti is Magyarországot, főleg Budapestet és a magyar kultúrát. Szeretne megtanulni magyarul, de addig is beszél (a spanyol és katalán mellett) angolul és franciául, és még ki tudja... Amikor azt mondom, ismeri a magyar kultúrát, arra gondolok, hogy beszélgettünk már költészetről, Petőfiről, akitől van kedvence is, de ezt majd csak ma árulja el állítólag; zenéről: lelkes híve Máté Péternek és Ihász Gábornak, tetszik neki Cserháti Zsuzsa és Koncz Zsuzsa is, sőt énekelget a dalaikból sorokat! Ja, és kicsit úgy is néz ki, nagyon kemény! :)
A múltkoti alkalommal a magyar-spanyol csoportba osztottak be, mert egy szlovák fiú, Jan, szeretne magyarul tanulni, ha már úgyis annyi közös van a történelmünkben, és annyi szó ragadt rá a határ közelsége miatt ("menjünk a kukoricásba"). Meglepő, mi?! Szerencsére viszont ez a csoport hamar szertefoszlott, így csatlakozhattam az általam meghívottakhoz (mert végül Leonardo is megjelent ott) és ahhoz az egy-két ismerőshöz, akiket az előző két alkalommal "ismertem meg".
A kiemeltek között kell szerepelnie az olasz srácnak, Bartnak, akivel ugyan csak két alkalommal találkoztam, de kétségtelenül vele beszéltem legtöbbet spanyolul, ami annak is köszönhető, hogy bevallása szerint nehezére esne angolul beszélni. Ja, meg hát a facebookon mindig megkérdezi, hogy megyek-e, ami igazából nagyjából felesleges szokott lenni, mert egyrészről megnézheti a csoportban, ki "csekkolt" be aznapra, másrészt meg ő nem jött egy ideig, csak az első és az ezelőtti utolsó alkalommal. De kedves, és legalább írásban is gyakorlok spanyolt :)
Aztán van egy Piotr/Pjotr nevű lengyel fiú is, akivel a második alkalommal keveredtünk egymás mellé, és mikor már kellően lefáradtunk agyilag, akkor kb. félszavakból is megértve egymást ecseteltük a kelet-európai szemeinknek meglepő spanyol valóságot. Vele mondjuk segít az angol is, de mivel ő is régebben kezdte a spanyolt, tud nekem bőven újat mondani spanyolul is.
Visszaolvasva talán kicsit férfias sportnak tűnik ez a nyelvcsere, pedig mindig vannak lányok is, csak valahogy a lányok jobban cserélődnek, és/vagy nem annyira fújunk egy követ. Nyilván ebben az játsza a főszerepet, hogy ők a vicces-helyes angol fiúk körül ülnek, nem értem miért, hacsak nem azért, mert ők nyilván angolt szeretnének gyakorolni :) Mindenesetre ez a fiúdominancia Balázsnak is lejött már az elbeszéléseimből, és mindig huncut mosollyal meséli másoknak, hogy "Szilvike jár ismerkedni" :) Persze, ha egyszer eljönne, talán elejét vehetné a saját találgatásainak, hogy "Szilvike miért is szeret annyira ott lenni". Nem is értem, miért nem jön... Ja, mert hogy most ért haza, és azt mondta, inkább mégsem jön ma, "inkább majd vasárnap". VASÁRNAP??? Amikor még nekem sem sikerült egyszer sem eljutnom??? Nem értem! Na, most abbahagyom az írást, hátha az indulásig hátralevő egy órában még rá tudom beszélni!
(Nem sikerült rábeszélni - a szerk. :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése