Tegnap vettem a bátorságot (elég drága volt egy olyan nyúllánynak mint én vagyok), és elmentem az első nyelvcserémre. Barcelonában nagyon divatosnak számít, és véletlenül a magyar étterem szervez is ilyet. Az elejétől szimpatikus volt az ötlet, de azt gondoltam, spanyoltudás nélkül nincs nekem mit kicserélnem, illetve nem profitálhatok belőle sokat. De hogy mi is ez pontosan? Elvben eddig annyit tudtam róla, hogy olyan emberek mennek oda, akik egy nyelvet szeretnének megtanulni/gyakorolni anyanyelvi szinten beszélőkkel vagy más külföldiekkel. A szervezési elv az, hogy írsz az étterem oldalára, hogy szeretnél részt venni az eseményen, leírod, milyen nyelveken tudsz, és milyen nyelvet szeretnél gyakorolni/megtanulni. Az étterem ebből leszűri, hogy kb. hány asztaltársaságot kell összeállítania, és így áll össze a dolog. Tegnap viszonylag kevesen, velem együtt 10-en voltunk. Volt 3 spanyol, 2 angol, 2 magyar (a másik nem Balázs volt, így nem is támaszkodhattam rá :) ), 1 olasz, egy svéd (vagy svájci, ezen azóta is vívódom) és még egyvalaki, aki későn érkezett, és se nem nagyon hallottam, se nem nagyon értettem a bemutatkozását, ráadásul alig beszélgetett... A viszonylag alacsony számból egy asztalt raktak össze spanyol-angol felirattal, de ez végülis nekem teljesen megfelelt. Így, hogy ennyien voltunk lehetett, de nem feltétlenül kellett minden témához hozzászólni.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szükségem is van ilyen helyzetekre, mert régóta tudatosult bennem, hogy nehezemre esik angol anyanyelvűekkel angolul, német anyanyelvűekkel németül beszélni. Az ok nyilvánvalóan az, hogy ők pontosan tisztában vannak minden általam ejtett nyelvi hibával, és ezt nem kicsit szégyellem. Visszás helyzet ez, mert a nem anyanyelvi szinten lévőkkel mindig bátrabban kommunikáltam a számomra is éppúgy idegen nyelven, holott nekik nyilván nehezebb megérteni azt, amit esetleg valóban hibásan mondok, míg az anyanyelvi szinten beszélők még ilyen helyzetben is sokkal könnyebben kihámozzák a mondanivalóm lényegét. (Más szempontból meg azért visszás, mert a nem anyanyelvűeket idegennyelven nehezebben lehet megérteni is. Pl. Sateesh, az indiai spanyolostársunk úgy beszél angolul, hogy kifejezetten koncentrálnom kell, hogy a szavak többségét felfogjam, és abból kikövetkeztessem a többit. Talán azt mondanám, hogy ha németeket hallok angolul beszélni, azzal nincs gond, és beszélni is merek velük gond nélkül.) A lényeg, hogy ha valamit mondani szeretnék, azt mindig tökéletesen szeretném, és megriadok, ha nem találom a megfelelő szót, és kicsit blokkol is ez a szitu... Tudom, hogy ez hülyeség, és erről minden olyan alkalommal megbizonyosodom, amikor másokat hallgatok külföldiül nem tökéletesen beszélni, és hallom azt, hogy mások akár helytelen nyelvtannal, és nem tökéletes szavakkal is képesek elmondani, amit akarnak, én meg a viszonylag alapos nyelvtanommal is képes vagyok bénázni, néha inkább meg sem szólalni, minthogy hibát ejtsek...
A hangsúly a bátortalanságomon van, és azon, hogy az intercambio iszonyatosan jó gyakorlás nemcsak spanyolból, ami ugye az elsődleges célom, hanem ennek a bátortalanságnak a leküzdésében is. Merthogy muszáj leküzdeni! Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ez az iszonyom kifejlődjön a spanyollal kapcsolatban is, és igen, ha itt külföldiül szeretnék dolgozni, akkor ideje, hogy a többi akadályt is elhárítsam magam elől.
Az intercambio a gyakorlatban nagyon jó volt! Azt hiszem el fogok járni akkor is, ha a következő alkalom előtt ismét megriadnék. Az elején kicsit nehézkesen indult: kik vagytok? mivel foglalkoztok? hogy telt a hét? Na erre a kérdésre nem válaszoltam, ugyanis lévén kedd, a mondanivalóm nagy részére az indefinido nevű múltidőt kellett volna használni, ami nemcsak szerintem a legnehezebb múltidő. De nem is baj, mert végülis ez nem terápiás jellegű kezelés, ahol mindenki mindenről véleményt kell, hogy nyilvánítson. Tanultam pár szót, bár bevallom, nem feltétlenül jegyeztem meg, mert egy-két említésre csak a legkülönösebbek ragadnak meg. De megmaradt, hogy a fociban a kapust is porteronak hívják pont ugyanúgy, mint az éttermek előtt strázsáló behívóembereket. Igaz, erre van valami "hivatalos" kifejezés is, amit a sportriporterek elejtenek néha, de a köznyelvben a porterot használják. A lényeg azon volt, hogy beszéltem! Nagyon kell ez nekem, mert spanyol ismerősben nem bővelkedünk, a szomszédokkal folytatott liftbeli csacsogásról néha még azt sem tudjuk megállapítani, hogy épp katalánul vagy spanyolul kérdeztek-e, a tanfolyam meg most épp szünetel.
Vicces (főleg az anyanyelviekkel kapcsolatos, és ezzel a gyakorlattal is igazolt aggodalmaim ismeretében), de a legtöbbet egy olasz sráccal beszélgettem, aki ugyan iskolában sosem tanult spanyolul, ráadásul kevesebb ideje is él itt, de egyértelműen magasabb szinten áll :) Nagyon segítőkész volt, és kijavított, ha szarvashibát vétettem, meg sok szót is kérdeztem tőle, holott neki meg angolul esik nehezére beszélni. De talán így volt a legjobb. Érdekes egyébként, hogy ugye az olaszoknak nem jelent nagy kihívást a spanyol nyelv, ő is jól beszél spanyolul, mégis annyira egyértelműen be lehetett azonosítani az olaszságát abból, ahogy szinte énekli a szavakat. Szép és ritmusos (meg persze hihetetlen gyors is) a spanyol is, de az olaszok olyan összetéveszthetetlenül ritmizálnak, hogy még egy olaszul nem is beszélő is elsőre levágja, holott igyekezett egyetlen olasz szót sem használni :)
Szóval találtam egy heti két alkalmas elfoglaltságot!
És akkor még nem is említettem, hogy ma este megyek az első itteni jógámra. Egy magyar jógaoktató srác tartja, és hónapok óta ígérem, hogy én is kinézek a tetőjére (mert háztetőn tartja), de most elhatároztam, legalább kipróbálom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése