2013. november 27., szerda

Indefinidooooo

azaz határozatlan időre szóló munkaszerződést kapok :) Ma derült ki a döntés egy, a cégemre oly jellemző módon: HR-es hölgy várt egy szobában, hogy aláírassa velem az új szerződésemet, ami a két héttel ezelőtti kisfőnökös elbeszélgetés óta már aktuális volt. Szilvi köszön, leül, hallgat figyelmesen, és meglepő módon eléri, hogy ezúttal angolul beszéljen a HR-es (eddig az volt a deal, hogy mondja spanyolul, ha vmit nagyon nem értek, kérdezzek nyugodtan). HR-es hölgy első mondata, hogy ugyanolyan típusú szerződést írunk alá, mint a múltkor, azaz hat hónaposat. Szilvi szeme elkerekedik, de csak visszafogottan/ rossz pókeresen, hiszen kisfőnök nem ígérte a határozatlant, csak hogy ajánlani fogja, de nem az övé a döntés. Szilvi hallgat tovább figyelmesen. HR-es hölgy mutatja tovább a szerződést, és magyarázza, hogy gyakorlatilag ugyanaz, egyetlen különbséggel, hogy ugye most nincsen a korábbiból ismert 15 napos próbaidő, és mutatja, hogy nincs benne... Azaz hogy nem kellene benne lennie, mert csak sikerült benne hagyni. Szilvi nem csodálkozik, kezdő korában lőtt ennél már nagyobb bakot is... Esetleg nem csak kezdő korában, de ügyesen kimagyarázta :D Mindegy, ezen tényleg nem kell fennakadni, de ha már HR-es hölgy tollal kihúzza az adott részt, Szilvi rákérdez mégis erre a hat hónap/határozatlan témakörre, amire HR-e hölgy közli, hogy ó igen, ezt fontos lenne tisztázni, meg is teszi, majd jelez. Szilvi megköszöni, elbúcsúzik, visszaballag a kellemesen napsütötte asztalához, ahova hamarosan meg is érkezik HR-es hölgy e-mailje, hogy ja igen, bocsi, és gratula, határozatlan lesz... Viszont ezt hétfőig nem tudja elkészíteni, mert éppen a bérelszámolási időszak vége van.
(Azt már csak zárójelben kérdezem meg, hiszen nincs jelentősége, hogy a mindenféle időszak miért is akadálya egy mintaszerződés kinyomtatásának???, de fennakadni nem fogok rajta)

Szóval így lesz. Örülök! Bár Balival pont azt beszéltük, hogy ez nekem kellemes hír, de amúgy nem sokat számít. Azért csak örülök.

2013. november 24., vasárnap

Aktuális gondolatok (mármint az enyémek)

Miután kiírtam ezt most magamból (szívesen mondanám, hogy visszaolvasva az egészet, de mint általában, most sem olvastam vissza magam, pedig alighanem nem ártana...), azt gondolom, ez most egy amolyan, nem mondtam még senkinek, elmondom hát mindenkinek tipusú bejegyzés... Lelkizés ellen beoltottak itt álljanak meg! :)

Viszonylag régen pszichoanalizáltam magam... Ahhoz csönd kell... Vagy nyugalom... Vagy egyedüllét? Nem is tudom. Igazából azt hiszem, varrás közben is folyamatosan jártatom az agyam, és analizálok. Valószínűleg ez normális...
Most éppen arra gondolok, vajon mit ünnepelnek odakint, ami még tűzijátékot is érdemel. Fogalmam sem volt, hogy megint fiesta van. Mindegy is!

Arra gondoltam, összeszedem, mi foglalkoztat mostanában igazán. Igazán elszomorító, ami a három leggyakrabban emlegetett/túlagyalt témámat illeti: munka, munkahelyi szocializálódás, görcsös megfelelési vágy. NEM JÓ! Pedig jól vagyok ám, csak a munkáról terelődjenek el a gondolataim, onnantól minden oké! Erre ez a hétvége például remek volt, mert gyakorlatilag nem is gondoltam rá, maximum, amikor a robogózni tanulás okára kalandoztak a gondolataim. Ah, meg egyszer tegnap kifakadtam Balinak a kis spanyol kolléganővel való viszonyomról.
Na merthogy röviden az van vele, hogy emberileg azt hiszem, kedvelném ezt a 21 éves kis fruskát, hacsak nem kaptam volna (5 hónapja folyamatosan) ízelítőt a munkához való hozzáállásából. Nem igazán szeret dolgozni, sokat tol át ránk, segítséget kér, arra hivatkozva, hogy sok a dolga, de közben hooooossssszúúúú-hosssszúúú szüneteket tart, és ha a helyén van is, inkább szocializálódik a kis barátaival, ahelyett, hogy koncentrálna. Mindez csak azért zavar, mert közben meg van róla győződve, hogy sokat és jól dolgozik. Pedig nem. És persze a hibáit nem tudja kijavítani, az is ránk marad. Nagyon nehéz szitu, különösen, mert nagyon politikusan elkezdett bennünket áztatgatni a céges barátai előtt, néha a fülem hallatára szíd minket. Pedig ez borzasztó igazságtalan, hiszen alapvetően is sok segítséget kapott tőlünk, a legelején volt, hogy még egymás között is konfrontálódtunk a harmadik (magyar) kolléganővel, hogy ne segítsek már ennyit neki, mikor nekünk is rohadt sok tennivalónk van. Nem részletezném, nem is említeném, de egyszerűen olyannyira foglalkoztat ez a patt helyzet, hogy hétközben kb. ez az egyetlen, ami el tudja terelni a figyelmemet a konkrét munkáról. Nem viccelek, gyakran álmodom munkával. És hát elég szánalmas, hogy a kislánnyal (így nevezzük őt, valahogy így alakult) való viszony/konfliktus tereli el róla a figyelmem... Kezdek megint arra gyanakodni, hogy valaki berakta ide a céghez, hiszen a nővére egy nagy cégnél fejes, miért ne tudna ilyet is, hiszen a főnökeink is tudják, hogy nem szuper, ráadásul más teamekből hosszáállás, magatartás, be nem passzolás miatt raktak már ki szívfájdolom nélkül embereket. Nem mintha én rosszat kívánnék a kislánynak, de legalább valami kis figyelmeztetést kaphatott volna néha. Talán majd változik a helyzet, ha a kisfőnök megtartja a "szembesítést"... Most ez az ötlete támadt...

És a másik, maga a munka! Komolyan elgondolkodtam azon, amit korábban írtam is már, hogy mások szerint ez a meló nem stresszes. És arra jutottam, hogy bizonyára ez így van. Velem van a baj. Egészen egyszerűen nem tudom levetkőzni azt, hogy el akarjam végezni a feladataimat. Lehetőleg mindet. Lehetőleg még aznap, akkor is, ha sokszor bizonyítottam magamnak, hogy ez lehetetlen. Van hogy tovább maradok bent, igaz, mostanában egy kicsit azért javult a helyzet. De még a túlórakérdésnél is jobban bánt, hogy bent egészen egyszerűen nem szánom magamra még a hivatalosan kivehető szüneteket sem. Ha a hétvégi, Bali által végzett fejmosásnak köszönhetően kényszerítem is magam valamivel arra, hogy igenis feláljak a képernyőim elől, akkor is arra koncentrálok, mi van még hátra. Tűrhetetlen, hogy gyakran nem kelek fel megtölteni az üvegemet, vagy pisilni... Igaz, ha nem iszom, akkor az utóbbival sincs túl gyakran dolgom... Most azt határoztam el, hogy visszaváltok 1 literes üvegről fél literesre, hogy igenis kényszerítsem magam arra, hogy többször álljak fel megtölteni. Mert odáig fajult megint a helyzet, hogy pénteken pl. reggel megtöltöttem a bögrém, meg ittam a csütörtökről maradt vízből. Nem volt ebéd szünet, ezért fel sem keltem, és amikor a dühöngő fejfájásra gyógyszert kellett bevennem, szinte felháborodtam rajta, hogy elpazarolom az időmet víztöltésre (merthogy ugye nem volt mivel bevenni a gyogyót). Amikor valakivel együtt megyek a víz- és kávéautomatákhoz, akkor kicsit jobb a helyzet, de NEM VAGYOK NORMÁLIS.
Szóval azt is elhatároztam, hogy a dilis, önszuggerálós videók hatására naponta elmondom magamnak, hogy elég jó vagyok, megfelelek, nem kell túligyekezni a dolgokat. Mert ha nagy gáz lenne a munkámmal, akkor nyilván gyakrabban járnának a nyakamra. Erre kellene koncentrálnom! Most, hogy két hétig megint egyedül voltam a pozíciónkban, megint felgyűlt minden, de egészen egyszerűen nem stresszelhetem magam azon, hogy nincs kész ez vagy az, vagy hogy mi lesz így a bónuszunkkal... Őszintén szólva a bónuszt lesz@rom. Mármint nyilván jó, ha van, de most megint annyira elfáradtam, és ráadásul a nagy igyekezet ellenére sem valami fényes a helyzet a hónapzárás előtt egy héttel, hogy azt is hangsúlyoznom kell magamnak, hogy ezért sem éri meg... Kicsit rövidebben ez az egész úgy hangozhatna, hogy szeretném levetkőzni a görcsös megfelelési vágyamat!
Igazából ez a hülye vágy az élet elég sok területén jellemez, és elég sok gátat is okoz... Mindig is gyűltek otthon az oda nem adott, saját készítésű ajándékok, mert nem feleltek meg a magamnak állított mércének; nem kezdtem bele dolgokba, mert úgysem tudom teljes elégedettségemre elvégezni; nem indultam ilyen vagy olyan vetélkedőn, mert nem lehetek a legjobb, és így tovább... Naaaagyon nem jó ez így! Persze az évek alatt azért ez tudatosult bennem, és a magam primitív módján dolgoztam is rajta, de nem vetkőztem le teljesen. Sőőőt! Ahogy most ezt így leírtam, az is eszembe jutott, hogy mennyire nem vág össze ez a bennem rejlő önfejű, makacs, csakazértis Szilvivel. Merthogy az is jellemez, hogy amit viszont elkezdek, azt csakazértis megcsinálom, végigcsinálom, jól csinálom. Aztán rájöttem, hogy nagyonis összevág ez a kettő... Lehet, hogy nem is másoknak akarok megfelelni, hanem magamnak? Annak amit én gondolom, hogy mások várnak tőlem??? Valószínű. 
Hmm, gyerekkorom óta szeretném hallani mások gondolatait, vagy néha láthatatlannak lenni, hogy megtudjam, mit gondolnak rólam. Akkor most mégis nekik akarok megfelelni?
Vagy azért állítom magamban magasabbra a lécet, hogy biztosan megugorjam azt, amit mások valóban elvárnak? Valószínű.
Csak az a baj, hogy ha az ember a tökéletesre törekszik, és a saját elvárásai szerint nem tudja azt teljesíteni, akkor örökké elégedetlen lesz. Az lennék???
Bizonyos szempontból tuti, de pl. a körülményeimmel, a Balival való kapcsolatommal, azzal, hogy hol és hogy élünk most, tökéletesen elégedett vagyok...
...
Basszus! Létezik az, hogy bármit megfelelőnek/jónak tarthatok, ami nem rajtam áll, de amihez a saját teljesítményemre van szükség, az sosem lehet elég jó nekem? Hűűű... Hát mondom, hogy nagyon nem jól van ez így!

És most arra gondolok, hogy nagyon jó helyen vagyok itt most. Lehet, hogy ezért vagyok itt? Egyszer egy akkor Madridban élő magyar lány blogjában olvastam, amit - ha szavakba nem is öntöttem addig - én is megéreztem itt, hogy a spanyolok imádnivalók, mert olyannak fogadnak el, amilyen vagy. Nincsenek előítéleteik a bőrszín, a nemzetiség, sem akármilyen hovatartozás miatt. Elfogadják a másokat, esélyt adnak bárkinek. És egyébként azt is látom, hogy még az itt élő magyarok is felveszik ezt a jó tulajdonságot (vagy eleve azok kötnek ki itt, akik ilyenek, ez is lehet), ami azért is remek dolog, mert spanyol ismerőseim/barátaim továbbra sem nagyon vannak...
Lehet, hogy azért vagyok most itt, hogy azt tapasztaljam, hogy mások elfogadnak, és ezért magamnak is el kell fogadnom magamat, ahogy vagyok?

És hogy könnyebb (és mások számára is aktuális) vizekre evezzek, mostanában sokat foglalkoztat a karácsony. Hogy már itt van a nyakunkon. Hogy nem utazunk haza. Hogy szeretnék szépen felkészülni rá: nem ajándékokra gondolok, sokkal inkább hangulatra, meg persze némi külsőségre. Hogy süssek mézeskalácsot, amitől karácsonyillat lesz, hogy szépen csomagoljam be az ajándékokat (amiket nem mellesleg még ki kell találni, sőt meg kell valósítani), vagy hogy karácsonyi dekorációt készítsek a lakásba. Amint azt mondtam, a Pinteresten egy ideje tűzögetem az ünnepi csináld magad ötleteket, de a gyakorlatban semmi...

És egy kis hülyeség a végére: lehet, hogy ezt is a karácsonyvárás teszi velem. Tegnap egy álomra ébredtem. Sétáltunk egy budapesti barátnő-kolléganőmmel. Egyszercsak lehegytam őt, és ahogy elhaladtam mellette, észrevettem, hogy babakocsit tol (véletlenül tudom, hogy foglalkoztatja a gyerekvállalás gondolata), így aztán örülem nekik. Aztán tovább beszéltem hozzá, de ahogy csekkoltam, Bali ott van-e, látom, hogy ő meg a másik oldalamon sétál. Szintén babakocsival :) Lehet, hogy ez az első álmom a majdan vállalandó gyerekünkről? :) Aztán felébredtem. Valószínűleg a döbbenettől. És elmeséltem az álmomat a Balinak, akivel együtt kisütöttük, hogy az is simán lehet, hogy az álmomban ő Borsót tologatta, azaz itteni babás barátaink kislányát, akit már valóban volt szerencséje kocsiztatni :)

A mai nap termékei

Ma csak itthon voltunk, Bali fincsi pörit főzött, Szilvi kreatívkodtott. Mivel a pörkölt nagyja már emésztés alatt, csak az utóbbiakról tudok fényképet csatolni :)
 A vállfáim a kedvenceim: ma dekupázsoltam egy rózsásat, meg egyet párizsos-vintage-os témakörben, és volt már egy, amit már szülinapomra kaptam Anditól, az pedig olivás. Nagyon mennek egymáshoz is :)))
 Született egy cipősdoboz is (vagyis csak a fedele) a legutóbb otthon vásárolt patchwork hatású, madárkás szalvétából (egy másikkal kiegészítve).
... és amire a legkevésbé lehetek büszke, a sisakpingálás. Erre már jó régen készültem, de szabadkézzel bénán "föstök", dekupázsolni nem mertem az egészet, stencilt meg csak nemrég vettem. És most az utóbbit vetettem be, annak is a magyar népmeséket idéző madárkáját, de sajnos nem lett az igazi, mert a stencil ugye sima felületre lett kitalálva, a bukóm meg kissé gömbölyded... Az eredeti terv az volt, hogy spay-festékkel fújom le, de nem mertem kockáztatni, hogy a bénán felragasztott stencil miatt bénán felszórt festéket ne tudjam lemosni (oké, tudom, hogy az sem lehetetlen), ezért ecsettel vittem fel a festéket, de nem győzött meg sajna... Meg most így a fénykép alapján egyáltalán nem a népmesés "maárka" jut eszembe róla, sokkal inkább az őskori Libress-madarak, de mindegy, most amíg le nem kopik, viselem...

2013. november 23., szombat

Robogooooooooo

Ma nagyon aktív délelőttünk volt: kávézni-reggelizni indultunk, útközben végre elvittem a fél éve gyűjtögetett elemeket a spec kukába, az optikus előtt elhaladva végre nem felejtettem el, hogy max. 1 ml kontaktlencse-folyadékom van, és ha már úgyis bent voltunk, rendeltünk Balinak egy szupi szemüveget. Ezzel Bali megértette, miért szeretek oda"járni" (mondjuk félévente csak), de ezt megfogalmazni nem tudnám, csak hablatyolni róla. Ja, és a pláne: VÉGRE, ELŐSZÖR AZ ÉLETBEN ROBOGÓT VEZETTEM!!!! Én! Pontosabban csak megkaptam az első órámat Balitól itt a közeli parkolóban a tengerparti focipálya árnyékában (odasütött ám a nap). Ja, és ha ezzel még nem győztem volna meg valakit, elárulom, hogy ma először (és másodszor és harmadszor és...) sikerült felraknom a mocit a "bakra", amit eddig a mocivezetés legnagyobb akadályaként definiáltam. Eddig ugyanis a sok próbálkozásból 0, azaz nulla (azaz tök) alkalommal sikerült ez a mutatvány. Most ráéreztem az ízére, és bár a karom továbbra is nevetségesen (már-már sorvadtan) gyenge, de sikerült :))) Velem ma nyulat lehetne fogatni! Akarom mondani madarat... Azaz! De ha azt nem is, most elmegyünk az IKEAba csülköt enni :) Otthon is bevezették már? Ha igen, feltétlenül próbáljátok ki az IKEA sült csülkét, Bali egyszer már kóstolta, és visszavágyott ;)

2013. november 18., hétfő

November, telik az idő...

Bár a hónap már egy ideje elkezdődött, de még mindig nehezen írom le (naponta 625 alkalommal), hogy 2013.11.... Tök durva, nagyon telik az idő!
Otthon gondolom lassan advent hangulat lesz, itt csak az eső zuhog 3 napja. Azért az esőt most elcserélném pár nap száraz hidegre, amikor még a forrlt bornak is lenne létjogosultsága... Csak úgy a hangulat kedvéért!
De azért itt is látványosan készülek/épülnek a karácsonyi kellékek: kb. két hete elkezdték építeni a Plaza Cataluñan a jégpályát, amire Balázs epésen megjegyezte, hogy "na persze, most már ideje, hisz 20 fok alá csökkent a hőmérséklet". Van benne valami... De kb. ugyanazóta megjelentek az utcákon a karácsonyi fények, füzérek, a Diagonal Mar (pláza itt a közelben, tudod, Anya, az ott a "Celtral Park" mögött!) közepén már áll a 3 emelet magas karácsonyfa, és hasonló előjelek mutatkoznak. Azt hiszem, lassan kellene nekem is valamit előkészülnöm, mert még a végén ez az idő is csak úgy elröppen mindenféle nyom nélkül. Mondjuk megsüthetném a remélemegyszermajdszokásosnaknevezhető mézeskalácsot, ami ugye az elején úgyis kőkemény és ehetetlen, és kell is neki az idő, hogy visszagyengüljön. Mondjuk talán nem egy egész hónap... De mindegy, az biztosan megtöltené a lakást egy kis karácsony szaggal, ami meg nyilván hasonló előkészületekre ösztökélne. Nyilván... Jó lenne, ha nyilván lenne, mert most már úgy szeretnék rákészülni az ünnepre dekorációval, kajával. Eddig ebből annyival végeztem, hogy a Pinteresten nyitottam egy az ünnepeknek dedikált pinboardot, ahol a dekor- és receptötleteket tűzdelem tízesével. Hát, lehet, hogy mégiscsak inkább elméleti ember vagyok... Megyek is a Pinterestre képeket nézegetni, ha már nem látom zöldnek Anyuékat a Skype-on...

...mert ott ilyen jókat lehet találni

2013. november 17., vasárnap

Két éve

Bizony, pontosan ma van két éve, hogy leszállt velünk, négy óriás, illetve két kézipogyi méretű bőröndünkkel a repülő :) Vicces, nem tűnik ennyinek, pedig ha jól számolok, akkor tényleg eltelt ez a két év... 2011. november 17. csütörtök volt!
Mi is történt azóta címszavakban?

- két hét szállodában lakáskereséssel fűszerezve, alapvető adminisztráció lebonyolítása, közben Balinak még egyszer haza is kellett ugrania otthoni banki ügyintézés miatt, csak hogy egyszerűbb legyen;

- a remélt, megtalált és azóta is jól szolgáló lakás belakása (beköltözésre kb. három óránk volt, másnap Bali munkába is állt), szépítgetése, vagy inkább csak otthonosabbá tétele, amibe Ikea barátnőnk itt is nagy segítségünkre sietett;

- Balinak munka, nekem munkakeresés (eleinte, illetve borzasztó sokáig minden eredményt nélkülözve, amiről persze nem akartam írni, nehogy az otthoniak aggódjanak);

- ismerkedés Barcelonával és a környékkel;

- a Barcelona, a klíma és a tegner adta előnyök kiaknázása: szeretünk itt élni. Szép, tiszta, európai... még a sok "cerveza, beer, coca-cola, agua"-kiabáló paki, és rengeteg más bevándorló és turista mellett is. És azok a pálmafák! És a tengerszag, sirályok. Hogy télen sem kell folyton fűteni (sokan egyáltalán nem is fűtenek, de hát én ugye fázós vagyok..), meg hogy akkor is süt a nap, ha tél van, és nincs az utcán lagyak sem. Gyönyörűek a parkok és egyáltalán a növényzet: amit otthon a lakásban tartva óvunk, abból itt sövényt csinálnak az autópálya mellett.

- ismerkedés a helyiekkel, illetve (a facebook közreműködésével) az itt élő magyar népességgel, akik között találtunk egy csapatnyi azóta is kitartó barátot - viszonylagos zárkozottságom ellenére már merem ezt mondani, mert ha nem is mindenkivel azonos intenzitással tartjuk a kapcsolatot, azért a rendszeresség tagadhatatlan, és alapvetően pozitív közös emlékeink vannak velük. Sőt! Volt itt a társaságon belül már mindenféle élethelyzet, nem csak csillivilli, és mégis összetartottunk. Nem vártam, nem hittem, de azt hiszem, most már tényleg barátok vagyunk. Most épp azt tervezzük a karácsonyra szintén itt ragadókkal, hogy tartunk közös karácsonyt. Lenne/lesz töltött kápi, rántott hal krumplisalival, meg nyilván más tipikus kari-kaja, karácsonyfa, meg Borsóbaba személyében még csodálattól csillogó gyermektekintet is... És ha már nem is a saját családunk körében ünnepelünk, legalább az egyik napra összejövünk. De vissza a listámhoz...

- utazások: közösen "ismerjük meg Spanyolországot/Katalóniát" (...és Párizst) szellemben, Balinak ezenkívül "utazzuk keresztül ismét a fél Világot egy hét (turistáskodásmentes) USA-ban dolgozásért" mottóval is... 2x... Továbbá 1x Németországba, más alkalommal Hollandiába is "ellátogatott" a kevesebb élvezet, több munka kedvéért. És persze utaztunk haza is, főleg amíg még a párosunk szerencsésebbik (?) tagja, én, munka nélkül tengette hétköznapjait;

- látogatók: jött hozzánk szülőpár, testvér, barát, barát barátja, kolléga kollégája, rég látott/hallott osztálytárs, ismerős és ismeretlen. Büszkék vagyunk arra, milyen jófejek vagyunk :D és örülünk annak, hogy pozitív meglepetések értek bennünket. Még akkor is, ha alig vagy egyáltalán nem ismert "ismerős" jött hozzánk, mégis pár nagyon vidám napot töltöttünk aktuális látogató(i)nkkal. Szeretjük megszerettetni a várost, nekem legalábbis igazi örömet jelentett, ha elégedettséget láttam a vendégeink arcán, és mindig arra törekedtem, hogy a következő napon még lenyűgözőbb helyre vigyem az illetőt. De ezzel együtt is, azt már több ízben megbeszéltük, hogy lakótársat huzamosabb itt lakásra nem keresünk, még ha el is férne plusz egy fő a lakásban. Ehhez már túl öregek??? Megállapodottak, túl kényelmesek vagyunk. Más lenne persze mondjuk még egy fürdőszobával, de talán még úgy se, max ha nagyon rászorulnánk valami miatt. Mostanában a látogatások csökkennek ugyan, és az érdeklődőket is talán kicsit elriasztja a hír, hogy egy ideje lakáscserét fontolgatunk. Pedig nem kéne, mert csak nézelődünk, és a sokféle igényünknek elég nehéz megfelelni, így nagy eséllyel változatlanul itt lakunk majd.

- fotók: a helynek, az utazásoknak, a látogatóknak és az itteni barátainknak is köszönhetően a számítógépem ismét nyögdös lassan a kezelhetetlen mennyiségű fénykép súlya alatt. A gigabájtok csak úgy röpködnek, ha Szilvi kezébe fényképező kerül...

- hobbikeresés: ez leginkább részemről, ugye amíg a szinte hihetetlenül hosszú ideig tartó átmeneti munkanélküliségem tartott, kerestem kicsit magam: nem lettem hivatalos kagylófűző vagy dekupázsmesternő sem, sőt a székújjáteremtős projektem is megállt (eddig) kettőnél, de azért voltak próbálkozásaim, míg végül egy valószínűleg nagyon tartós hobbira leltem a varrásban. Pont tegnap gondolkodtam el rajta, hogy a vágyakozás, ábrándozás és a tett közötti gátat pont az egyik itteni barátnővel, Zsanival folytatott chat-elés szakította át, amikor küldött egy linket azzal, hogy pl. itt tudsz varrógépet venni. Addig is már majdnem elhatároztam magam... többször is :D De az a link vezetett a matri oldalára, ahol hosszas keresgélés után kiválasztottam az én kis holland barátnémat :)

- kinyílás: kiscit a Világra, kicsit az emberek felé, mert ugyan Balival elég jó kis egységet képezünk, és valószínűleg csak kettesben is tökéletesen boldogok lennénk itt, ilyen távol is, de a túl sok szabadidő lökött az azelőtt csak hallomás szintjén (igazából mondjuk havi egy belépés szintjén) ismert facebook és az ott szerveződő barcelonai magyarok felé. És a nyelviskola által sem csak nyelvvel gazdagodtunk, hanem némi nyitottsággal (még ha ez a jelző továbbra sem igazán alkalmazható ránk). Ja, és nyelvcseréltünk is, ami egy időben kifejezetten nélkülözhetetlennek tűnt. Na, most már nem így van, de ott is szocializálódtunk kicsit.

- spanyoltanulás: merthogy a megszerzett tudás, még ha néhol bizonytalan lábakon áll is, azért elvitathatatlan. Legalábbis nem adnak el, és nem halunk éhen, ami kifejezetten hasznos. De hogy ne menjek tovább, már csak az is nagyon hasznos skill, hogy értem mit jelent, hogy "Besame, besame muuuuuuucho" vagy hogy "Tengo la camisa negra" vagy hogy "Me duele tanto" :D Igen, nagyon vicces, hogy a korábban ugyan énekelt, de sohasem értett dalok szövegét, legalábbis részben megértjük, és időnként el is csodálkozunk.

- aztán a hosszú-hosszú-hosszú semmit követően (avagy mondhatnám, hogy "a semmittevésen túl, még néhány takaró megvarrásán is túl, ahol a kurta farkú malac is túr") megtaláltam a munkámat is. Nem vártam én hogy itt, külföldön a szakmámban helyezkedjek el, és bár mondtam, hogy vállalnám, nem lett volna a kedvencem sem a pizzafutárkodás sem, sem pedig a call centeres munka sem. Valójában az ideális lehetőség talált rám, és ha lassan is, de talán kezdem kapizsgálni már azt is, hogy itt nem kell mindent aznap. Persze itt is vannak szituk, amikor jó lenne tegnapra, stb, de alapvetően azért nem kell (nem kéne legalábbis) belehalni. Lassan eltelik a fél évem, és volt már elbeszélgetésem is, és akarnak munkaszerződést hosszabbítani is, ami persze jól esik. Csak persze lehetne ez a cég egy kicsit közelebb is, hogy lassabb ütemben olvassam ki a könyveimet. Reggel és este 1-1 óra azért sok utazás, főleg, hogy az 1 óra minden alkalommal kevésnek is bizonyul. Sokat utazom, na! De hát ez van, majd ha megtanulok robogózni...

Olyan sokat sorolhatnék még, de hát a lényeg, hogy eltelt két szép év, és jó sok élményt gyűjtöttünk. Már most tudjuk, hogy amikor majd eldöntjük, hogy elég volt, nagyon nehéz lesz itthagyni ezt a helyet, de gyönyörű emlékeket viszünk majd magunkkal!

2013. november 5., kedd

Miniszabi képekben: Lleida (ahol a gólyák otthon vannak) - Camarasa (hegyek-völgyek kapuja) - Cellers (az idill)

Én tudom, hogy 100 kép az irdatlanul és indokolatlanul sok, de hát ez van, amikor a képek beszélnek helyettem (na jó, csak lusta vagyok írni :))










 Az étterem, ahol végképp megtanultuk, hogy jó étteremben sem rendelünk ételt pusztán az alapanyag-állat ismerete alapján :) Mondjuk úgy, hogy nem véletlen, hogy a dekort, a bort és a desszertet fényképeztük :) Apukáink büszkék lennének ránk a főétel láttán :)



 sooook gólya sem csinál nyarat! Otthonról már elköltöztek? Nem tudom, hogy itt most átutazóban voltak, avagy itt van Dél?!?




 Felhívnám a figyelmet Lleida város lakóira... akiket ezeken a képeken nem láthattatok :) Mert estig, a siesta végéig úgy elbújtak, hogy színüket se (nagyon) láttuk, hogy aztán utána a meglepetés erejével lepjék el az addig valóban az ürességtől pangó utcákat. Ami még feltűnk, ha már a színük így szóba került, hogy nagyon sok a fekete idénymunkás. Meglepő, mert voltak olyan környékek, ahol szinte kizárólag az afrikaiakkal találkozhattunk.





















 Hoppá, a korábban már lefotózott utca emberek hadával ugyanaznap este...
 Másnap reggel irány Camarasa felé, majd tovább Cellersbe, gyönyörű tájak következnek hegyekkel, folyóval, mezőkkel, kék éggel és napsütéssel.









 Hódolva a legújabb úri passziónak, a padonülvebicajozásnak :)






 A hegy gyomrában és a duzzasztógát tetején


 barátunk, a don'go ibericus









 Megtaláljátok a falmászókat? Sokan vannak ezeken a képeken is!










 Pincelátogatás Castell del Remeiben










 búcsúséta a lleidai Segre-parton vadkacsákkal