Vegaság után cukormentesítés

Igen, ez is a hazautazás következménye, de még mielőtt bárki megijedne, semmi bajom. Csak némi orvosi intelemre, elővigyázatosságból úgy határoztam, kipróbálom, milyen az élet napos oldalán cukor nélkül.

Már divatnak is számít egészségesen élni, de aki ismer, az tudja, hogy esetemben ez nem lehet holmi hobby... Mitagadás, számomra a cukor, a csoki és a fehérkenyér fontos szereplők a mindennapokban. Persze nem mindennap, és érzésem szerint nem is túlzott mértékben, de igaz, ami igaz, még sosem határoztam el, hogy egy életre lemondjak akár az egyikről is. Persze-persze, én is fogyókúráztam már, 14 éves koromtól mondjuk 27-ig én is kipróbáltam sokmindent, ami nem feltétlenül a sporttevékenység fokozásával járó súlyvesztést jelenti. Olyan is volt, hogy sportoltam valamicskét, de valljuk be, sokkal egyszerűbb egy örömevő antisportember számára valamit meg sem enni, mint utána ledolgozni. Ennek keretében volt ugyan, hogy száműztem az étrendemből a cukor majdnem minden formáját, és gyakorlatilag semmi mást nem ettem, mint az akkor még gyerekcipellőben járó 0%-os Vitalineát aszalt szilvás ízben. Ez még gimiben volt, és miután egyszer komolyabban elgondolkodtam, abbahagytam, majd nyilván kamatostul szedtem fel azt a súlyt, amit az akkor még amúgy sem túlzotta zsíros testemről lekoplaltam.

Na, most nem erről van szó. Doktor bácsi azt mondta, az emberiség többmillió évéhez képest az édesség pusztán 150 éve gyakorlatilag semmi. Ezalatt az idő alatt pedig az emberi szervezet képtelen volt kifejleszteni bármit arra, hogy az édességet leküzdje...

Bevallom, én nem voltam szenvedő... Ami azt illeti, most sem érzem annak, főleg ha azt ehetek, ami eszembe jut. Ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden tiltólistást felfalok, de amikor azt kívánom, basszus, azt kívánom...

Eddig.

Innentől nem! Dokibácsi felsorolt pár ellenérvet, mellékhatást, következményt, és talán hozzám is eljutott az üzenet. Nem ígérem, hogy abszolut elhagyok minden "halált okozó élelmet", de kipróbálom cukor (legalábbis a hófehér) és fehér liszt nélküli életmódot. Bevallom, borzasztó sokkolóan hatott az "édességet el kell felejteni egy életre! De a sós sütit is!" szólánc, és mondom, ma sem vagyok benne biztos, hogy ezt valóban nekem szánta-e, annak ellenére, hogy mindez négyszemközt hangzott el...

Na, a sokkon túl szerencsére már aznap megmutatta Timi barátnőm, hogy van élet a cukor után, és hiperszuper paleo-lúgosító-zöldvacsorát rittyentett (tőlem függetlenül, csak azért mert ő sem ehet ilyeneket), ráadásul az internet betelíthetetlen tárháza a kimeríthetetlen forrásoknak, így elveszni ebben a világban sem fogok.

A számomra legnehezebb, hogy naponta szembesülök olyan itemekkel, amiket ezután el kellene felejtenem. És ebben a nehéz helyzetben még a dokibácsi azon érvelése sem segít, hogy "de hiszen ott a tengerparton a rengeteg halétel és zöldség mellett ez nem lehet gond", hisz nekem ezekkel nem lesz gondom. Szeretem a halat, sok zöldséget eszünk, és egyre többet, sokszor egy egész hétig nem eszünk nemhogy fehér kenyeret, de másmilyet sem. És mellesleg szeretem én a mindenféle bio-barna-teljeskiőrlésű-magos dolgokat is, de mellette alap a fehér... És a tészták (még akkor is, ha van durum is), a csoki, a sütik, a tejeskávé (sajnálom, a méz maradni fog kicsi mennyiségben, mert inkább a kv-t hagyom el, mintsemhogy édesítés nélkül küldjem le), a katalán kenyér (paradicsomos FEHÉR kenyér olivaolajjal meglocsolva), a sajtos pogácsa, a palacsinta és kimondom, - bár szégyen, és gyerekes is - a pillecukor??? Velük mi lesz most?

Ezeket sem nyakló nélkül eszem naponta - nyilván -, de időnként... Viszont ott a tea, ami egyértelműen a napi bevitt folyadékom 70%-a, és amit bár - a szintén, de más okból egészségtelen - édesítővel iszom, néha belecsusszan egy-egy kiskanál cukor, csak hogy felidézzem gyerekkorom jó cukros-citromos teáit, illetve a koripályákon kondérból mért teákat. Most akkor szokjak át teljesen az üres teára? Erre sem vagyok teljesen felkészülve. 

És tudom én, hogy erre reagálva sokan szívesen ellepnének receptekkel és módszerekkel, hogyan váltsam ki miből a micsodát, de nem kell, sőt, lécci ne is, mert megoldom, csak önmagában bosszantó, felháborító és méltánytalan...

Még szerencse, hogy legalább a húsról nem kell lemondanom!

Na, kidühöngöm magam, aztán elmegyek bevásárolni kicsit az új dolgokból... A vásárlás jó!