Az elmúlt két napban nagyjából sikerült kipihenni az egy hetes otthoni pihenést :) Igazából otthon mindig nagy a pörgés, és jó találkozni mindenkivel (akivel sikerül), igazi feltöltődés mindig. A szülők mindig túlon túl jóltartanak bennünket, gondoskodnak az étkeztetésünkről, szállításunkról, minden kívánságunk teljesítéséről... kivéve talán azt az egyet, hogy ne csináljanak nagy hűhót körülöttünk, de hát ehhez meg talán nekünk kell hozzászoknunk. Igyekszünk is!
Most sem sikerült se keveset ennünk, se szellősen megpakolt bőröndökkel hazatérnünk (mármint vissza BCN-ba).
Balázs már-már szokás szerint otthon bonyolítja a ruhabeszerzését, mert - be kell vallani - a spanyol pasik alapvetően és általában kicsik. Alacsonyak és vékonyak. Annyira, hogy az otthon alacsonynak számító 162 centimmel és az átlagosnak mondható (nem, kilót mégsem mondok...) egyéb méreteimmel/kiterjedésemmel/teltségemmel itt Barcelonában néha óriásnak, máskor szimplán csak elefántnak érzem magam én is, Balázs a 180 centi körüli magasságával meg már egyenesen gigantikus. Ezen okból kifolyólag Balázs beszerzései abszolut indokoltak, nade az már tényleg túlzás, hogy otthon nekem is mindig beugrik a kosárba egy-egy cipő, ruha, kiegészítő. Tudom, felháborító vagyok... Talán icipici mentség, hogy az elmúlt hónapokban nem ruházati cikkek pásztázására fecséreltem a drága szabadidőmet, hanem anyagok, varrógéptűk és cérnák válogatására, új varrástechnikák youtube és tanfolyam segítségével történő elsajátítására és még ennél is inkább kockák és háromszögek takaróvá összevarrására.
Voltunk kiadós családi ebédeken, bevásárlókörutakon, baráti találkákon, és még így is annyi mindenki maradt ki a listánkról. De ahelyett, hogy a teljesítetlen oldalon sopánkodnék, inkább az összehozott találkozóknak örülök, az akkora feltöltődés.
Képek ugyan csak családi kör(ök)ben készültek, így csak ezekről tehetek fel fotót, remélem, ezzel nem bántok meg senkit.
Az érem örömoldalára kerül (a sok többi mellett), hogy sikerült egy-egy napot egészében a keresztfiacskámmal és a hugicájával töltenem. Játszottunk, meséltünk, ugrándoztunk, amit első körben fizikailag ugyan ki kellett pihenni, de lelkileg jó nagy töltetet adott. Szintén ide írom, hogy az utolsó napi össznépi családi kajálást étteremben követtük el. Nem azért mert jobb kaját tudnának összerittyenteni, mint Anya, de így legalább nem ment el előzetesen 12 órája a főzéssel, előkészületekkel, és gond nélkül élvezhette ő is az unokáit, meg ebéd utáni kirándulást a Zsolnay-negyedben, ahol a fesztivál keretei között vére én is megnéztem a Gyugyi-gyűjteményt (csupa-csupa egyedi Zsolnay porcelán két szinten, impozáns környezetben).
És búcsúzóul néhány bubis, ill. felhős kép "ég" témakörben a most készült kedvencek közül:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése