Lekopogom...

...mert ezt sem bíznám a szerencsére, de kopogás után el kell, hogy áruljam: munkát kaptam :)

Szerdán hívtak egy aznapi interjúra egy olyan pozícióra, amire ugyan nem pályáztam, de a német miatt a közvetítő úgy gondolta, egy próbát megérhetek. Hát hívott, én igent mondtam, interjúztam közvetlenül a cégnél, mondták, hogy sürgős, de aztán egy napig csend volt. Gondoltam is, hogy akkor ez is egy tapasztalat, és ennyi, de ma délelőtt hívott a közvevítő, hogy az enyém a hely.

Így alakult, hogy hétfőtől dolgozom, Spanyolországban először állok munkába - ha igaz -, és eléggé izgulok is. Egy multinacionális cégnél, kicsit talán az unalomról árulkodó "fedőnév" alatt fogok dolgozni, számlákat jóváhagyni, és általában sok pici számot és betűt bogarászni, elveszni az adminisztráció tengerében. Vééééééééééégre!

Ami vicces, hogy a kiírás alapján kb. az lesz a dolgom, amire Bali cége kifejlesztette a cég alapszoftverét :D Konkurálunk, konkurálunk! Kíváncsi vagyok, fel tudom-e venni a versenyt, egy 100 lap/percet bíró szkennerrel és a Kofax Capture-rel. Szilvia "Capture" Szathmáry, erre a névre pályázhatok :D

Na nem azt mondom, hogy pont erről álmodoztam másfél évig, és még az sem biztos, hogy megfelelünk egymásnak. Egészen biztosan nem innen megyek majd nyugdíjba, és ha tetszik is, nem valószínű, hogy könnyű lesz beleszokni. Majd meglátjuk! Egyelőre pozitívan állok hozzá: igenis arra vártam, hogy egy cég végre komolyan vegye, hogy én a magam diplomájával és a jogin kívül nulla, azaz 0 munkatapasztalattal külföldön, teljesen más profilban gondolkodom; nem, nem véletlenül nyújtom be az életrajzom; és igen, tényleg dolgozni szeretnék. És igenis örülök annak, hogy mégsem feltétlenül csak a call centerek világa nyitott egy spanyolul nem jól beszélő, irodai munkában gondolkodó külföldi számára itt Barcelonában. Mert ugyan azt is szívesen vállaltam volna, be kell vallanom, nem megnyugtató a gondolat, hogy napi 8 órában 3 nyelven felváltva telefonáljak, mert mint említettem korábban, a nyelvek közötti váltás mindig egy kis stressz, főleg ha hirtelen, szóban kell produkálnom.

Bízom benne, hogy képes leszek teljesíteni, jól végezni a dolgom, bármi legyen is az, és abban is reménykedem, hogy a munka (és a munkahely) is megfelel majd nekem.

Ami a munkavégzés helyét illeti: multinacionális cég, tipikus iroda, sok külföldi; ami viszont a hátulütő, hogy pont ott van, ahonnan Bali cége beköltözött tavaly júliusban. Szóval metró+busz+1óra menetidő szükségeltetik majd minden nap... Oda és vissza is. Nade valamit valamiért, nem?

Mellesleg még így csak az ajánlat tudatában, még szerződés nélkül is boldogsággal tölt el, hogy picit én is hozzákeresek az álmaink megvalósításához, és - bár nem szívesen mondtam, főleg nem írtam róla - igen megterhelő volt lelkileg, hogy én csak úgy itthon vagyok. Nem betegen, nem terhesen, nem gyerekkel, sőt mindezek nélkül! Nem mintha valaki neheztelt volna ezért rám, sokkl inkább önmagammal szemben.

...és igen, szörnyű volt a tudat, hogy mások - akarva akaratlanul, akár jó-, akár rosszindulatból - mégis egy cimkét tesznek rám: a lány, akit eltartanak, a még mindig munkát kereső Szilvi, a focistafeleség...

Utóbbi - bár eredetileg talán viccesen - egy amúgy kedves itteni ismerős lány illetett ezzek a jelzővel, amitől már elsőre is kicsit félrenyeltem, másodszor, harmadszor viszont már kifejezetten rosszul esett, és bántott, hogy nem láthatja vajon az illető, hogy ennek a szónak egyetlen pozitív vagy kedves aspektusa sincsen. Nem azért mart ez annyira a lelkembe, mert lett volna (természetesen nem Bali sporttevékenységét illetően), hanem mert valószínűleg mindig ez ellen a jelző ellen küzdöttem, és mert egyetlen porcikám sem kívánt vele azonosulni. Még akkor sem, amikor - bár a munkakereső portálokat minden reggel ellenőriztem - már kicsit bele tudtam lazulni, hogy nekem Spanyolország nem a pénzkeresésről szól. És mert neki aztán fingja se lehetett róla, mi minden van e mögött az állapot mögött (pardon my French!)... 

De ég veled focistafeleség, helló dolgozó lány!

 :) ehhez pedig egy bátyóm készítette profilgyanús képet választottam illusztrációul, márcsak azért is, mert elég szabad vagyok megtenni! És hogy ne kelljen attól tartani, hogy túlzottan megkomolyodom... valaha is... :D

Azért annak örülök, hogy ismét elővehetem a kicsit kevésbé casual ruháimat, még ha ez a komolyság mellett szól is...
És igenis pozitívan állok hozzá!