Meglepivarrásaim

Ezt a bejegyzést már annyira vártam... azaz még mindig várom, mert még nem tehetem közzé.

Az úgy kezdődött, hogy kb. tavaly ilyenkor betévedtem egy boltba, ahol csodálatosnál csodálatosabb patchwork-takarók voltak kiállítva. Nem eladásra, mivel ezek elég drágák, és még ott is csak megrendelésre készítik őket. Nem azok a takarók, amire a patchwork szó hallatán először asszociálunk, bár azok között a régi tipusúak között is gyönyörűségek vannak, ezek már a modern vonal termékei. Szép színek, szép formák, szép steppelés (valójában nem is tudom, hogy magyarul van-e erre más műszó, mert nem arra a kockásra steppelt cuccra kell gondolni, hanem néha egyenesen mintát steppelnek bele), puha anyagok, megsimogatni is jó, hát még nézni...

Ott a boltban ugrott be, hogy unokahugi-Szofinak jó lenne egy ilyen. Meg is kérdeztem, mi mennyi, és akkor esett le, hogy ezek már valóban nem a maradékanyagból készült művek, mert csak azt tudta elmondani a nő, hogy melyik tipus kb. mennyibe kerülne, ha eladnák őket. Ez után néztem még "álpatchwork" takarókat, de vagy a színek vagy a méret nem stimmelt (de nagyon). 

Sokáig gondolkodtam rajta, aztán úgy tavaly novemberben (tehát kb. fél év alatt) elhatároztam, hogy én fogom megvarrni azt a takarót. Azért nyünnyögtem a döntéssel, mert az elmúlt 30 évben (az elsőt nem számolom, akkor még kevésbé voltam tudatos) elég jól megismertem önmagam, és arra jutottam, hogy nem vagyok valami aprólékos ember. Vagyis ez nem igaz, szeretek elbíbelődni, precízkedni, de amikor megunom az aprólékoskodást, akkor bizony már egyenesen mérges vagyok a bíbelődős projektre, amin dolgoztam. A másik, hogy utálok vasalni. Na ez a kettő már talán elég érv volna amellett, hogy ne kezdjek varrni, de aztán meg arra gondoltam, hogy ha már egy éve nincs állásom, kedvem viszont van hozzá, akkor én bizony jobban ki fogom használni az időmet, és megtanulok varrni. Karácsonyi ajándékként megrendeltünk egy azóta szupernek bizonyult varrógépet, teszteltem, és adtam magamnak 1 évet arra, hogy elkészüljön az a bizonyos inspirációs Szofi-takaró. Aztán elkezdtem veszegetni a szebbnél szebb (és még annál is drágább) speckó, "dizájn" (de ronda ez így magyarul) anyagokat, amiknek nem is igazán tudtam ellenállni, és nekiláttam a takarónak. Sokat tanultam menet közben, és idő közben (és idő előtt) elkészült nemcsak a kicsilány takarója, de egy másik is, ami szintén a családban marad, mivel Matyi, Bali unokaöccse ihlette.

Na, ezekről idáig nagyjából be is számoltam már itt, illetve sokaknak szóban, másoknak az addig elkészült "műveimet" mutogatva is.

Most viszont hazautazunk, és végre átadhatom a meglepitakarókat. Szofi névnapjára, Matyi szülinapjára gazdagodik a maga darabjával, és nagyon remélem, hogy azért tetszeni fog nekik annak ellenére, hogy egy ilyen korú kisgyerek számára természetesen csak a játék lehet igazán megfelelő ajándék.

Tényleg nagyon vártam már ezt a posztot, ahol megmutathatom ezeket. Annyira, hogy már most, az elutazás előtt megírom, feltöltöm a képeket, azért, hogy majd ha már otthon mindkettejüknek átadtam, akkor csak a közzétesz gombra kelljen kattintanom.

Na persze nem azért, mert ezek akkora durranások lennének, hiszen nyilván meg sem közelítik egy hivatásos, vagy legalább tanult patchwork-öző műveit, de nekem akkor is hihetetlen öröm ilyesmit teremteni. Ezen (ugyebár a grafomán jogászmunkámmal ellentétben) igazán látszik az ember keze munkája, az odafigyelése, és talán a szeretete is. Legalábbis remélem.

Akkor hát lássuk azokat a medvéket:

A kislányos-rózsaszínes-krémes-pasztell takaró Szofikának:

elölről

hátulról

közeli a közepéről

A központi téma azt akarta kifejezni, hogy óriási szerencsét kívánok a kis szeretetbombának az életben (szivecske a négylevelű lóherében).

Ehhez készült egy hangulatában hozzáillő picuri díszpárna is a szivecskés-lóherés téma megfordításával:

És a kisfiús-kékes-sárgás-hajós takaró Matyinak:
elölről

hátulról

 közeli

Ezt pedig az a kép ihlette, ahogy Matyit elbűvölte a tenger és a hullámzás, és csak állt ott a parton, és "avatáros" mozdulatokkal irányította a hullámokat (egészen addig, míg egy nagyobb hullám elérte a cipellőjét :)). Szóval erre hajókat és szélforgókat álmodtam meg, és amennyire sikerült, igyekeztem megvalósítani is türkizben, ami szerintem Matyi egyik jellemző színe.