"Hírek", avagy semmi különös

Szörnyű, hogy mennyire nem írok... Mondjuk mióta dolgozom, legalább van kifogásom rá :)

Nincsenek híreim, ezért is a cím. Igazából a munka jó, júliusban annyi a változás, hogy egy órával kevesebbet kell dolgozni. Szimpatikus :) Sajnos még nem annyira használom ki, mert esténként igyekszem behozni magam... Mármint azt az időt, amit elszúrok az új lány tanítgatására és a régi lánytól való tanulásra... Igazából valahol mélyen nagyon jól tudom, hogy ennek bele kéne férnie a 8 órába, de bele akarok tanulni rendesen, szóval egyelőre néha szívatom magam...

Munkabeli újság még, hogy már két alkalommal bicajjal jöttem haza. Hosszú az út nem mondom, de az a vicces, hogy nem hosszabb időben, mint a busz+metró kombó. El is határoztam, hogy ha nem is mindig - mert ugye a metrón olvasás is vonzó lehetőség -, mostantól kiaknázom ezt a lehetőséget.

Varrás? A munka mellett viszont érzékelhetően kevesebbet varrok. A pólótakaró projekt ugyan a vége felé halad, már a szegésénél tartok, de jó lassan megy. Igaz, ez abból is fakadhat, hogy a szegés fele kézzel megy, amiben meg egyértelműen rossz vagyok. A kézzel varrást nagyon nem nekem találták ki, de talán éppen ezért nem is árt, ha gyakorolom.

Ha néha sikerül valakivel otthonról skype-olnom, a munka kapcsán általában megkérdezik, hogy oldom meg a kajálást a cégnél. Na igen, a munkahely egy eléggé ipari részen van, de azért lehet találni pár éttermet a közelben. Én ugyan előnyben részesítem a már említett étkezőt (legalábbis próbálom), de az meg feltételezi, hogy előző este főzőcskézős kedvemben voltam. Ami nem feltétlenül igaz minden napra... De általában azért megoldom valahogy: ha nem marad hazai, akkor reggelente beugrom a metrómegállónkkal szembeni pékségbe egy empanadaért, amit elvitelre kérek, és az bent, megmelegítve már egészen főtt (sült) étel hatását is kelti. Ha végképp nem gondoskodom magamról, marad az étterem/éttermi kaja elvitelre/automatás szendvics, ami viszont a felirata ellenére eléggé mű. Egyszer-egyszer megteszi! Ami rossz, hogy nem igazán figyelek a cukor- és fehérlisztmentességre... Nagy volt az elején a lendület, és alapvetően nem sokat hibázom, hiszen egészségesebbre cseréltem az itthoni készleteket is, de mióta kevesebb időm van tervezni és véghezvinni, bizony becsúszott pár pizzaszelet, empanada (szigorúan fehérlisztből), jégkrém!!! - fincsi veszedelem, dehát nyár van, mit lehet tenni??? Sőt még a benti kávét (a 75 centeset ugyanúgy mint a 35 centeset) is cukorral iszom. Kicsit jobban kéne erre koncentrálni, hiszen a hozzáértők szerint a szervezet számára sokk a cukor. Nekem viszont nyugtató :D

Mostanában észrevehetően minden témát a munka viszonylatában elemzek, ezzel a következővel sem lesz ez másként: mióta dolgozom, határozottan jobban értékelem a hétvégéket. Múlt hétvégén például arra használtuk az időt, hogy a város talán legnagyobb bevásárlóközpontjában eltapsoltuk az első fizetésem kisebb hányadát. Hogy pontosan mennyit, azt nem fogom nyilvánosságra hozni, de nagyon elégedettek vagyunk, mert mindkettőnknek vettünk felsőruházati cikkeket, lábbeli(ke)t, és nekem apróbb kiegészítőket is. Utóbbiak közül kiemelném a 13. övemet és a 26. sálamat, ezúttal egy kifejezetten nyári darabot, amiből ugye egy nőnek nem lehet elég. De nem bánom a beruházást, hiszen máris kétszer volt rajtam a héten. Na nem azért mert hideg volt, sokkal inkább azért, mert annyira meleg van, hogy már csak rövidujjú cuccokban járok dolgozni, és a reggeli - kezdeti hűvöskét (ami egyébként pont a metróig tart, néha még addig sem) szeretem valami ruhadarabbal ellensúlyozni. Nyilván mert még a kardigán is túl sok lenne.

További válozás a munka miatt, hogy a hétköznapi szociális életünk gyakorlatilag a nullára redukálódott, szinte sose csinálunk már semmi lakáson kívüli dolgot esténként. Egyik nap egy kis szellőzésre vágyott a nyelvek keverésétől meggyötört agyam, és elcsábítottam Balit sétálni. Hát nem akkor szakadt le az ég? Mire elértünk az utcasarokra (ez a kifejezés vicces, mivel gyakorlatilag saroképületben lakunk), zuhogott az eső. Nade akkor már elidultunk, és mivel sejtettük, hogy ez a döntő lépés egy programban, úgy határoztunk, legalább eljutunk az első tapasbárig, és megiszunk egy sört (esetemben ez ugye nappal kávét, este fantát jelen). Hát így is tettünk, és ezzel bevállaltuk a munkakezdésem óta első munka utáni programunkat. ó de hisz ez nem is igaz! Hiszen egyszer már voltam "sminkeléstanfolyamon" is, de az pénteken volt, ami ugye rövid nap (háromkor szabadulok a bányából), így nem is számolom ide igazán. A sminkeléstanfolyam pedig egyelőre csak annyit rejt, hogy van nekünk itt egy barátunk, Móni, aki borzasztó jól sminkel, és olyan anyagokat, eszközöket használ, amikről max csak a tévében hallottam. Na, hát őt kértem meg, hogy hozzon kicsit képbe ezügyben, mert amire én képes vagyok, az nyilván túró. A tanfolyam egy belvárosi mindenfélés üzletben kezdődött, ahol a ruhák és kiegészítők mellett egy fél emeletet szenteltek a sminkcuccoknak is. Hát ide mentünk mi, és bevallom, ha Móni, a mester nincs velem, 3 perc után szaladok világgá, mert az ilyen esetekben kivétel nélkül meg vagyok róla győződve, hogy az eladók pontosan leolvassák az arcomról az elveszettség rémült kifejezését. Nameg azt, hogy mégis mit keres a sminkrészlegen egy festetlen arcú, magára ebből a szempontból láthatóan túl keveset adó kislány (csak ebből a szempontból kislány, amúgy a korommal kapcsolatban nincsenek téveszméim... csak néha, ha gyorsan kéne válaszolni egy ezen témakörbe vágó kérdésre). Szóval a mester körbevitt a különböző cikkeken, elmesélte, ő miket használ, és miket javasolna. Az árak láttán megint kicsit visszahőköltem, de kissé átgondolva a dolgokat arra jutottam, hogy nem is kell mindent egyszerre megvenni, hiszen az új dolgokat használni sem tudom anélkül, hogy a mester megmutatná. Szóval vettem egy szuper ecsetet, amivel nemcsak általánosságban pingálni tudom magam (a szemem példának okáért), hanem ha ügyesen megtanulom, még a szemceruza helyett/mellett használt fekete szemfestket vékony csík formájában is fölvihetem! Vékony csíkban! Jó trükk, azóta kipróbáltam, és valójában működik is, még ha nem is olyan jól, mint a hozzáértő kezében. Vettem még egy színes (nem fekete) szemceruzát is, ami szintén újdonság a kelléktáramban, és egy szépszínű szemfestéket is. Utóbbiból persze otthon is lakott már néhány testvérke, úgyhogy másnap rögtön teszteltem is, hogy tudom-e ügyesen kombinálni őket.

Másnap ugyanis a mesterrel, Mónival együtt hivatalosak voltunk egy házi zsibvásárra, ahol két hazaköltöző magyar feleslegessé vált dolgai közül válogattunk. ........ most hogy ide értem az írásban tök olyan érzésem támadt, hogy erről már írtam... Vagy az nem lehet? Na mindegy, annyi türelmem most nincs, hogy visszaolvassam... Ez általános hiba nálam, nem szeretem visszaolvasni, amit írok, de ezt csak akkor tehetem meg, amikor kötetlenül, azaz nem munkaügyben teszem... Szóval egy rossz szokás marad... Most már értitek, miért hemzseg az irományom mindig hibáktól. Alapvetően nem tartom magam jó helyesírónak (de igazából nagyon rossznak sem, csak vannak szavak, amelyeket teljesen más helyesírással tartok jónak, mint mondjuk a helyesírási szabályzat...), és a blogot nem is word-ben írom, hogy a hibáimat pirivel jelölje, szóval megesik a hiba... Vállalom! De ezzel legalább megadom a lehetőséget azoknak, akik veszik a fáradságot, hogy végigolvassanak, hogy kritizáljanak, netán lenézzenek emiatt :D

Ott tartottam a nagy ívben, hogy a szociális életem a hétvégékre koncentrálódik. Ilyenkor járunk shoppingolni, kerti party-zni, strandolni, röpizni, és akármi másozni, amiből viszonylag kevés dolgot vállalunk be. Például akartam siklóernyőzni Balázzsal (másik Balázs, nem az enyém), egyik barátunkkal, mert ő tapasztalt is benne, bízunk is benne, szóval ideális LENNE, merthogy mióta megszületett az elhatározás, nekem megnőtt az amúgy sem kicsi parám. Majd egyszer talán!

Zárom is a litániát, mert nagyon elment az idő. Megyek kihasználni a hétvégét!