Mia bizony csak elaludt az eddig rettegett nagy kocsiban (mózesben)

Megszenvedtünk ezért a pillanatért. Mindketten, sőt mindkét nagymama is. Mius ugyanis eddig érthetetlen rettegéssel volt a babakocsi mózeskosara iránt; de csak persze ha az az utcán volt. Fent a lakásban gond nélkül sziesztázott benne, viszont ha azzal próbáltunk sétálni, a kocsi minden egyes alkalommal üresen tért haza, Babácska pedig a karomban. Annyira sírt, talán a rázás, talán más miatt, hogy nem lehetett benne hagyni. Ennek megfelelően eddig csak az autós ülést használtuk a kocsi vázával, ami praktikusan kicsi, és Mia első perctől elfogadta. Nem is volna ezzel gond, hiszen, bár hosszú távon nem javasolt, egy-egy óra sétától nem okoz gerincoroblémákat, mégis tél közeledtével szerettem volna őt a nagy kocsiba szoktatni, ahová nem kell bekötni, ezért egy nagyobb overal vagy kinti hálózsák,esetleges extra takaró is belefér.

Nagy feltörés és többszöri próbálkozás után ma délután nyert Anya ötlete, hogy rakjunk benne fészket. Ezzel ugyan pont a mózeskosár azon előnyét zárjuk ki, hogy teljesen lapos (és akár hasra is lehetne benne tenni a babát), de ha ezzel jobban hasonlít az autós ülésre, és Babácska elfogadja, akkor győzzön. És győzött is! Nem mondom, hogy egy percet sem sírt, többször is rákérdezdett,de rövid félpercekre, egyszer sem vigasztalhatatlanul és keservesen, mégis elindultam hazafelé (de nem kellett kivenni a babát), de amikor, még a kapu előtt láttam, hogy leragad a szeme, úgy döntöttem, maradunk. És elaludt!!!!!

Hétköznapjaink BABÁVAL /1. rész (befejezetlen)

Nagyon sok hétkoznapok című bejegyzést írtam már, de eddig egyet sem arról, milyen az élet Babácskával. Márcsak azért sem, mert nemigen van időm írni. Amit Miáról posztolok, küldök, megosztok, azt mindent telefonról teszem, szopiztatás közben, lopva, de a laptop bekapcsolása igen nagy luxus ám. Talán ez az első leszögezendő tény. Csakúgy mint a zuhanyzás, hajmosás és - ha kettesben vagyunk itthon - bizony a WC-használat is, legyen az bármennyire rövid.

Ami viszont megy, azok a félkézzel, különösebb erőkifejtés nélkül végezhető teendők, úgymint ivás, evés (de csak ha történetesen a jobb kezem szabad, különben a kanalazás esetleg a baba leevésével végződhet - tapasztalat!), teavíz forralás (a teafilterek leöntése a forró vízzel már nem annyira egyértelmű, hiszen mégsem kockáztat az ember egy icergő-ficergő újszülöttel a kezében), teregetés (erre különösen büszke vagyok).

Nagyon fontos, hogy élvezem, igazán élvezem...
 ... de most mennem kell az ébredő újszülöttemhez, és majd máskor megírom, mit tudunk még...

folyt.köv.

Wow, azaz váááo ... és még ami erről eszembe jut

A kép (amúgy nem túl jó vagy extra)  különlegessége, hogy azt a percet örökíti meg, amikor Mia először alszik el egyedül a nagyágyában! 

Most csak azért tettem le,hogy addig elnézelődjön, amíg kicserélem a babakocsi felső részét (t.i. az autós ülést a mozesre, amit bár még utál, meg kéne vele szerettetnem),  és lassan szépen elaludt :-) 

Én ügyes pici babám! Azt se bánom, ha most nem tudunk még sétálni menni ;-)

Most persze talán páran utána számoltok, és igaz, mia közel 6 hetes, és a fenti wow talán túlzásnak tűnik ennek fényében, de két dolog azért árnyalja a dolgot. Az első, hogy Mia éjjelente nem a rácsos (nagy) ágyában alszik a saját szobájában, hanem a mi szobánkban, egy a mi ágyunkhoz kapcsolt mini ágyikóban. És a másik, hogy igen, eléggé ölbe babázós vagyok, nem hagyom sírni Miust, és hát ennek köszönhetően a kórház, azaz 2 napos kora óta vagy a karunkban aludt el, és úgy tettük le valamelyik ágyikóba, esetleg nem is tettük le, vagy babakocsiban (kizárólag az autós ülésben), vagy a vállra vehető hordozóban aludt el.

Nem állítom, hogy ettől nekem könnyebb, mert való igaz, hogy fárasztó, de igenis állítom, hogy nekem jobb attól, ha a kicsi nem sír, hanem valaki vígasztalja, álomba ringatja. Én is nyugodtabb vagyok, és hát nyilván ő is...

Most persze rögtön kiteregettem, megfőztem a mai adag szopis teát, kicseréltem a babakocsi felszőrészt, ha már ezért tettem le a kicsit (nem sírva, hanem nézelődve-gügyörészve), és mivel még mindig alszik, bekapcsoltam a laptopot, mert már olyan régóta akarok 2 mondatnál többet írni a blogra. Nem könnyű, ha egyáltalán lehetséges, újszülött mellett blogot írni, illetve képek mellett gondolatokat is közölni. Persze ez nem is tűnik már olyan fontosnak. Hiszen a nagyszülők a képeknek, videóknak talán még jobban is örülnek, és én is viszonylag elégedett vagyok, ha legalább vizuálisan hírt adhatok Miusról. Nem is beszélve arról, hogy a képeket, videókat telefonról töltöm fel, java részt szoptatás közben (főként csak bal mellből szoptatás közben, hiszen jobbkezesként amúgy meg vagyok lőve). Hiszen a telefon mindig kéznél van már csak a szoptatós applikáció miatt is. 

Ezen (szoptatós app) ne tessék megrökönyödni, Mia is hagyományos módon szopizik, nem a ciber-térben, de kisgyermekes barátaink ajánlására bizony papír helyett telefonos applikációban jegyzem Mius evéseit, peluscseréit (és - tartalmát), hőjét és hetente a tiszta súlyát. És imádom! Nem, imádni Miát imádom, az appot csak szeretem. Ez jó ürügyet szolgáltat arra, hogy - lévén a telefonom mindig karnyújtásnyira - viszonylag szocializált maradjak. Na nem állítom, hogy minden téren, de van nekünk az itteni egyszerre terhesekkel egy facebook csoportunk, ahol azóta is megosztjuk tapasztalatainkat, de még inkább kérdéseinket, kételyeinket és ha kell, lelki támogatást is nyújtunk egymásnak. És naná, hogy ha már facebook, a többi "hírt" is megnézem, nagyon ritkán még egy-egy igazi hír is eljut ezen keresztül hozzám. Erre szükségem van! Nemrég az egyik kismamatárssal, az itt már terhesen látott Esztivel, épp azon vernyogtunk (persze online, telefonon keresztül), hogy a babáinknak vajon nem ártunk-e ezzel (t.i.: elektromos szmog vagymi), és vajon hogy lehetne ezt kikerülni, és nekem is erős lelkiismeret furdalásom lett, de aztán deklarálnom kellett, hogy talán még így is jobb ez, mintha szülés utáni depresszióba zuhannék az elszigeteltségtől, és mondjuk elmenne a tejem. Szóval a telefon marad. És marad az online segítségkérés a védőnő (vérprofi) anyukámtól, ha valami újat fedezek fel a babán, vagy bármilyen kételyem támad. És marad az online képküldözgetés, megosztás és feltöltés a blogra, ha valami "fontos" (igen relatív fogalom) történik.

Na megyek, és megnézem a kicsi Miát. Ha még alszik egy fél órácskát, lehet, hogy belekezdek abba a bejegyzésbe is, ami miatt bekapcsoltam a laptopot :D

Kényeztetés? Megosztom, mert mélységesen egyetértek

Muszáj ezt a cikket megosztanom, mert annyira egyetértek, hogy csak na:
http://www.csaladinet.hu/m/hirek/baba/babagondozas/21712/a_kisbabakat_nem_lehet_elkenyeztetni

Mia mosoly videó

Úgy akarja mondani... 

Mia csoda - csücsörít

Most épp hullafáradt vagyok ezt kifejteni, ezért szoktam mostanában csak képeket posztolni, de nagyon akartam, hogy ez a gondolat ne menjen feledésbe:
Szóval ez az egész egy csoda! Hogy ő van, és hogy milyen ő, és mi mindent érzek. Iránta. Miben változtam. Hát ja, anya lettem. Végképp, visszafordíthatatlanul, és elsősorban anya.
Amellett, hogy tényleg a fáradtság új fokozatatit ismerem meg, fantasztikusan jó ez az egész, Mius pedig tökéletes!
Az emberi test csodáját a szülés után nap mint nap átérzem, amikor szoptatok. Jó, hogy tudom ezt csinálni, hogy a testem tudja, és elsősorban, hogy ez a pici Mia tudja! Én tényleg tőle tanulom, mint oly sok mindent. Például, hogy bízzák a megérzéseimmben / ösztöneimben, mert az én babámat én ismerem, én érzem leginkább, és az én babámnak az igényeit tényleg én tudom leginkább kielégíteni.

Sokszor csak nézem őt, és ez csodálatos. Annyira, hogy ezt megfogalmazni nem tudom. Legalábbis ennyire fáradtan tuti nem! De ki tudja, lehet, hogy nincsenek is rá szavak...

Ó és a kép... Ez Mius egyik legjellegzetesebb, legcukibb arca. Csücsörít. És... Na igen, ilyenkor kaksizik 😉

Szopispárna-hasra téve, azaz gyógyír pocakfájásra

Egész délután éhség és pocifájás váltakozott, és hosszú idő kellett, amíg felismertem, hasra téve a karomon jobban viseli. Sőt! Aztán beugrott, hogy ezt a pózt a szopispárnán jobban gyakorolhatná. És láss csodát: nemcsak mosolyog, de azóta be is aludt a drága!!!

5 hetes pici lány

Mia ma 5 hetes ;)

A zoo-s játszó szőnyeg egri nagyszülőktől

Ma ezt próbálgatjuk, és egészen jól elvan rajta a kislányom miatt

Mia egy hónapos

Nem mintha a 4hetes és 1 hónapos kor annyira elválna, de ez is Hihetetlen! (így hagyom, nagy betűvel mert a kishölgy maga csinálta: rákalimpált a telefonomra, miközben írom, és miközben ő szopizás utáni ájuldozik 😊) Mia ma, pár óra múlva 1 hónapos lesz.

Isten éltessen, Kicsi Szív!

A kép Mius útleveléhez készült 😊

4 hetes szülinap

Mia baba pár perc múlva tölti be a 4 hetes életkort. Nem oly meglepő módon ezúttal is szopizással (én szoptatással) ünnepelünk, és feltehetően egyikünk sem hiszi, hogy ennyi idő eltelt azóta a nagy nap óta.
Nem hiszem, hogy ez lehetséges, de mintha minden perccel jobban szeretném. Egyre figyelmesebb, a látása érezhetően élesedik, és sokszor egészen úgy reagál a látott,  hallott dolgokra, ahogy egy kisgyerektől várnánk. Nem feltétlenül sírja végig a peluscserét akkor sem, ha éhesen ébred, hanem nézelődik, és van hogy mintha visszanyerné a türelmét.
Boldog szülinapot, Mia baba!

Ez a pillanat is elérkezett

Cica az ölben (valódi) kényszer nélkül, és dorombol (vagy ahogy Balázs mondja, dörömböl). A kép családi idilli voltát erősíti, hogy én itt ülök mellettük a kanapén Miát szoptatva :-)
Igazi "kétgyerekes" család lettünk!!!

A mi cuki kislányunk

Mai Mia

Chillelünk a nagyágyban :-)

Mia születésekor az ég...

...sötét volt. Az ugrott be, hogy ha szeretnék a születése pillanatairól minél teljeskörűbb emlékeket őrizni, bizony az is hozzátartozik, hogy 2015. szeptember 20-án, reggel 7:15-kor még sötét volt. Ott ugyan kevéssé tudtam arra koncentrálni, és -bár a kórház fala üveg - Kelet felől elég magas házak voltak körbe, így nem láttam az ég alját, de határozottan emlékszem, hogy még sötét volt kint, és akkor kezdett világosodni, mikor már majdnem magamra hagytak.
Ezt a képet ma, 3 héttel később készítettem 7:20-kor, csak hogy valami viszonyítási alap legyen :-)

Mia 3 hetes

Pont most :-) Alvással ünnepel a kis drága!

Mai Mia <3

Életem! <3

Hálózsák próba

Éjjel Mia baba tesztelte az egyik hálózsákját, amit eddig túl melegnek találtunk, de most, hogy kicsit lehült az idő, és hogy Mia kicsit sajnos meg is fázott, ideje volt kipróbálni, és jelentem, be is jött.
:-)

Mia is üzenhette volna

"1. Nem azért sírok, hogy megnehezítsem az életedet. Azért sírok, mert valami baj van. Még ha nem is látszik másból.
2. Vadiúj vagyok. Nem irányítom teljesen az idegrendszerem. Szervezetlen vagyok. Megnyugtat, ha veled vagyok, hallom a szívverésed, érzem az illatodat… Segítesz ezzel nekem.
3. Az, hogy nem bírom abbahagyni a sírást, nem a te hibád. Tudom, hogy megteszed, ami tőled telik. Még csak most ismerkedünk egymással. Eljutunk majd oda…. tarts ki, kérlek.
4. Te vagy az egész világom. A mindenem. Rajtad kívül nem is ismerek mást. Senki sem tudja mindazt biztosítani számomra, amit te igen.
5. Nem kell sírnom. Nem erősíti a tüdőmet, sem más előnye nincs.
6. A stresszhormonok, melyek felszabadulnak, amikor sírok (és velem maradnak egy életre) csökkennek, ha a karodban tartasz ilyenkor.
7. Kérlek, szoptass meg. Mindegy, mennyire sokszor kérem. Felejtsd el az órát és hogy milyen fáradt vagy. Ha a szoptatástól abbahagyom a sírást, kérlek, szoptass meg.
8. Ne hallgass senki másra! Se a szomszédra, se a nagynénédre. Felejtsd el a könyvet, amit olvastál az önnyugtatásról. Csak rám hallgass. És magadra. Felejtsd el a külvilágot.
9. Nem tudom megnyugtatni önmagam. Lehetetlen. Ha abbahagyom a sírást, amikor magamra hagysz, az azért van, mert feladtam a reményt, hogy megvigasztalsz.
10. Ha elérted a végkimerülést, kérj segítséget – a mosogatnivalóval, a mosással, a főzéssel. Ha jól elvagyok más karjában, akkor az időt használd zuhanyzásra, vagy hogy igyál egy csésze teát.
11. Tudom, ezt nehéz hallani: olyan világban élünk, mely mások érdekeit helyezi előrébb. Az én szükségleteim valósak, és valóban szükségem van rád – még ha ez azt is jelenti, hogy fél kézzel kell ebédelned, mosatlan hajjal. Én a te kisbabád vagyok. Te az anyukám vagy.
12. Mindez nem tart örökké. Most ugyan úgy tűnhet, mert a gyermekágy időtorzításában létezünk épp. Ha most megvigasztalsz, hamarabb leszek nyugodt baba. Közelebb kerülünk egymáshoz. Ennek az időszaknak vége szakad majd, nem fog életed végéig tartani. És noha nem fog majd hiányozni a sírásom, a bölcsebbik feled hálás lesz majd, hogy bíztál bennem és magadban, kezdettől fogva."

Azok a bizonyos elsők

Nos az időrendiséget időhiány miatt félretéve egy bejegyzés erejéig visszatérnék Mia első hetére, hogy számba vegyük, milyen sok "én még soha"-élményt pipálhatott ki a szemünk fénye.

Először is azok az első fotók - még a szülőszobán, mit sem sejtve arról, hogy utána órákig nem lehetünk együtt...

Majd az első napon - igaz, az átlagos babákhoz képest kissé későn, nagyjából 8 órás korában - megvolt az első szopizás. A késés oka ugye az inkubátorban töltött regenerálódás. Szerencsére zajlott olyan gyorsan, hogy amint az epidurális érzéstelenítés után jobbára gond nélkül lábra tudtam állni, már mehettem is hozzá (másod ízben, de az első alkalom túl rövig és túl "contactless" volt, hisz csak a pici lábacskáit simogathattam az inkubátor lyukján keresztül), és ugyan még bedrótozva, de kivették, és a mellemre is tették. Mondték, hogy egyelőre ne számítsak rá, hogy szopizni fog, hiszen nagyon új még neki minden, és az első rettentően éber órákon is túl van már. Egy ideig ennek jegyében csak aludt a karjaimban, és közben stabilizálódott a légzése is, de aztán mindenki meglepetésére aktivizálódott, és bizony rátalált a táplálékforrásra, és nagyon kifinomult technikával szopizni kezdett. Óriási öröm volt ez nekem, főleg mikor kb. 2 óra tartogatás után meglebegtették annak lehetőségét, hogy ha így folytatja, az éjszakát már velem töltheti a kicsi lány. Hát így is lett, és nagyjából 4 óra tartogatás, szeretgetés után, 12 órásan én magam vihettem őt a szobánkba.

Az első öltöztetés - amire a fenti okok miatt szintén későn, 12 órás korában került sor - nagyon édes élmény marad: mivel aznap Mia volt az újszülöttosztály, pontosabban az inkubátoros egység egyetlen lakója, a nővérek kitüntetett figyelemmel szemlélték. Sokat segítettek nekem is, és kivételt tettek a látogatási szabály alól is, majd mikor eljött a távozás pillanata, hirtelen 3 nővérke termett ott. A legkedvesebbik odahozta a szobámból Mia összes ruciját, és együtt kiválasztottuk a legalkalmasabb darabokat. Külön élveztem, hogy mennyire körülrajongják az én kis hercegnőmet.

Az első éjjel együtt: hát erről nem tudok mást mondani, csak hogy le sem tudtam venni a szemem róla. Mivel előtte már 30-40 órája nem nagyon aludtam, Anya váltott engem az ébrenlétben, vagy legalábbis megpróbálta, de nem mondanám, hogy pihentem. Folyton őt csodáltam, hogy mennyire tökéletes!

Az elsőnap és éjjel Bali-apával a kórházban: szintén nem sokat aludtam, de szerencsére Mius igen. Csupa gyönyörködés volt, amikor Bali büfiztette, olyan nagy kontrasztot képeznek ök ketten: Bali nagy kezei között Mia annyira pici. De nagyon szépek együtt!

Az első autózásra két naposan került sor, amikor is hazaadtak bennünket a kórházból. Igazából Mia már az elején aluszkázni kezdett, úgyhogy álomba szenderülve vagy félájultan utazott végig. Talán csak az kötődik az élményhez a mi részünkről, hogy megállapítottuk, hogy ennyire értékes portékát még sosem szállítottunk, ezért indololt is a nagyobb odafigyelés.

Az első itthon töltött nap és éjjel szinte 24 órás szemmeltartásban volt része a kisasszonynak, nem mondanám, hogy hagytam volna felügylet nélkül. Amikor elzavartak aludni (mondván pihenjek, hogy legyen tejem), kifejeztem azt a kívánságom, hogy "na jó, de akkor figyeljetek rá." Így alakult, hogy kisebb kivételektől eltekintve Babácska sosincs magára hagyva. Van olyan persze, hogy éjjel de akár nappal is pár órát együtt alszom vele, és olyankor más sem virraszt vele, de az esetek nagy többségében bizony a saját örömünkre ülünk mellette (avagy ugye alatta, ha karban van), és csak nézzük. 

 

 

Az első egészségügyi sétára babakocsiban került sor, amikor is gyógyszertárakat zaklattam a speciális tejgyűjtő kagylók miatt. A negyedikben végül megrendelték nekem, de amíg odáig eljutottunk (ami egyébként nem volt extrahosszú idő, hisz itt egymást érik a patikák), addig Mia határozottan kifejezte, hogy nem élvezi a babakocsi rázását. Ezért persze nem a babakocsi a hibás, inkább a kockakövek, de a lényeg, hogy azóta is szokni kell. Tuti nem a kocsiban keresendő a hiba, mert napközben néha a babakocsiba tesszük le pihenni, és azzal semmi baja.

Ezt követően kaptam elő a vállra vehető hordozót, és ezzel sokkal nagyobb sikerünk volt - ezt először egy háztömb körüli séta alkalmával teszteltük. Hiába, szeret karban lenni!

A következő elsőre a magyar szokásokhoz képest szintén kicsit későn került sor: az első fürdés öt naposan következett be. Természetesen előtte a kórházban lemosták, a fejét többször is, mert egy kevéske vér csak maradt rajta mindig, majd egy-egy nagyobb kakkantás alkalmával a fenekét mi is a csap alá tartottuk, de az itteni ajánlás szerint a babákat nem fürdetik addig, amíg a köldökcsonk le nem esik. Ehhez képest mi még renitensek is voltunk, mert 5 naposan még szó sem volt róla, hogy leessen, de az otthoni iskola nem támaszt ilyen tilalmakat, úgyhogy mi csak belevágtunk, és azóta 1-2 naponta tuti fürdik a mi kiskacsánk. Igazából élvezi a meleg fürdőt, bár mivel tisztába tétel után és evés előtt történik, nem merném állítani, hogy nem sírja el magát időnként.

Egy hetes korában - amint arról már beszámoltunk - Mia részt vett élete első szentmiséjén, és mondaom sem kell, ott is nagyon jól viselkedett. Végig a vállra vehető hordozókendőben (rajtam) aludt, és ha fel-felriadt is, egy kis rázásra visszaaludt.

Két hetes szülinap <3

Hihetetlen, hogy pont néhány perc múlva ünnepelhetjük Mia két hetes szülinapját. Ilyenkor már nagy erőkkel nyomtam, és kb harmadszor ígérték, hogy a következővel kint lesz. Nem volt egy könnyű útja, de cserébe egy ilyen szép és jó babát kaptunk!

A képen hajnali baba-papa aktivitás látható ;-) Általában nem keltjük apucit az éjjeli evésekhez, de most a cica szolgáltatott alapot. Féltékenységében szopi közben megtámadta a lábam a vadmacska >^.^<

Séta a parkban és egy kis pszicho

Tegnap délután ismét séta volt a program,  amihez keresve sem találnánk jobb helyszínt a szomszédos Parc de la Ciutadellánál. Babakocsival indultunk, de az előző alkalmából tanulva magunkkal vittük a hordozó slinget (vállra vehető hordozó kendő féle, de nem a kötögetős változat, hanem amiben banán pózban fekszik a kicsi). Kellet is, mert Mius egyelőre nem tud mit kezdeni a babakocsi zötyögésével, legalábbis nem tudott benne megnyugodni. Hiába, gyakorolnunk kell még. 

A hordozóban viszont hosszasan pihent, és úgy kialudt magát, hogy aztán este 9-ig nem is gondolt alvásra, csak evésre. Meglepő volt, hogy gyakorlatilag megállás nélkül szeretett volna szopizni váltott oldalról, és nem füllött a foga máshoz. Nem is tudom, végül a fürdés zökkentette-e ki, vagy valami más, de a lényeg, hogy utána ismét evős -alvós baba lett :-)

Még mindig olyan hihetetlen számomra ez az egész! Itt van velünk ő, egy tökéletes kis lény, csupa jó élmény, és olyan távolinak tűnik a más anyukák által felhozott sok lehetséges probléma. Mia a kezdetektől jól szopizik, és igazán nem sír sokat. Amikor egyszer -egyszer hascsikarás miatt rosszkedvű és sírós,az szörnyen megvisel, mert tényleg nem vagyunk hozzászokva. Ma is a parkban sétálva azt kérdeztem anyától, vajon mivel érdemeltem ki egy ilyen problémamentes kis Babácskát. 

Sokan talán nem látják gondnélkülinek az igény szerinti szoptatást, mert valóban fárasztó tud lenni újrakezdeni az etetést pár perccel a befejezése után, főleg ha az ember 3 óra pihire számított, de ilyen is van. Meg olyan is, hogy 4 óra elteltével még mindig édesen alszik, és azon tűnődöm, szabad-e felébreszteni. 

Én úgy élem meg, hogy mivel nincs más tapasztalom, én tanulom a műfajt Miától, aki láthatóan tudja, mire és mennyire van szüksége. Ezt gondoltam, ebben bíztam már terhesen is, és szerencsére így is lett. Úgy gondolom, én most azért vagyok, hogy őt kiszolgáljam,még ha ez olykor nem pihentető is. Szoptatok, igen, és nagyon örülök, hogy egyelőre (lekopogom) jól megy. Mert ha van tej, és a pici fejlődik, akkor jól megy. Mikor még a kórházban a szülésznőt, ápolókat kérdeztem, mind azt mondták, legyek nyugodt, minden rendben lesz, már vannak jelei, hogy lesz tejem, és ha nem, akkor majd minél gyakrabban mellre teszem annál jobb lesz mindkettőnknek. A kórházi napok alatt elvárás volt, hogy 2, de legalább 3 óránként ébresszem, és tegyem mellre, de a napokban nálunk járt comadrona (valahol a szülésznő és a védőnő között félúton) megnyugtatott, hogy felesleges óramű pontosságot elvárni egy anyatejes babától, hisz a tej összetétele is változó, hol zsírosabb, hol lightosabb, és inkább ettől függ, a Baba hogy reagál, mennyit bír két szoptatás között. Persze ugyanezeket anya is elmondja, de egy totál kívülálló megnyugtása valahogy hatásosabb. Mert igen, ezt is jól akarom csinálni, talán eddigi életem során ezt akarom legjobban. Azt szeretném, hogy testileg és lelkileg is biztos alapot nyújtsak, nyújtsunk a kisbabánknak. Akarom, hogy kiegyensúlyozott baba, kisgyerek és felnőtt legyen belőle, és biztos vagyok benne, hogy ezt nem azzal érem el, ha takkra 3 óránként etetem, és közben hagyom sírni. Azt is tudom, és szerencsére az itteni szakmabeliek is azt erősítik, hogy az anyatej a legjobb amit adhatok neki, és a legjobb ha 6 hónapos koráig csak azt kap -ha ugye adottak hozzá  a feltételek. Rengetegen hangsúlyozzák, hogy anyatej mellett a babának semmi másra nincs szüksége, hiszen mind szomjoltásra, mind éhségre kizárólag ez való. Kórházból való távozáskor azért a biztonság kedvéért rákérdeztem, és a válasz egyértelmű nem volt a vízre, más folyadékpótlásra. Arra hogy honnan tudom hogy elég -e a bevitt mennyiség, azt mondták, a pelust nézzem: ha van benne, jó! Hosszú távon úgyis az dönt, nő -e a pici, és ha nem, arra a gyerekorvos lépni fog, ha kell, kiegészítő tápot kapunk. Egyelőre Mia jól fejlődőnek tűnik, a születési súlyát már egy hetes korára visszaszedte, sőt 50 grammal meghaladta (2 hetes kort mondjak határnak), és a kétségek eloszlatása végett előre hoztuk a mérlegelést, és este , 12 naposan már 250 grammos súlygyarapodást regisztrálhattunk (a születési súlyhoz viszonyítva: 3200 g-mal született, 3120-szal jöttünk haza, aznap este 3080 g-ot mértünk, most pedig 3450 g-os).

Persze én majd csak akkor nyugszom meg teljesen, ha hétfőn a tb-s és a magán biztosítós gyerekorvos is jókat mond. Folyt. Köv.

A béke szigetén

Miával a szülői ágyban :-)