Eljött, amitől hónapok óta féltem (és amit ugye azóta tudok is), hogy a közvetlen kolléganőm szabira ment. Mivel az esküvőjéről van szó, feloldották azt a tilalmat is, ami miatt ebben a munkakörben senki nem kap szabadságot hónapzáráskor. Így most erősen aggódom, mi lesz velünk, mi lesz a hónapzáráshoz kapcsolódó célokkal, eredményekkel. Ami már most látszik, hogy ki sem látszom a munkából, illetve hogy szinte hivatásszerűen gyűjtögetem az elintézetlen ügyeket jelző vörös zászlókat az e-mail fiókomban... Borzasztó stresszes így: igazán hülye szokásomhoz híven most is annyira igyekszem megfelelni a három fős csapatra kalibrált feladatok teljesítésében, hogy minden nap zombira dolgozom magam. Megígértem hétvégén Balinak, hogy legalább az utolsó 3 nyári "rövid" napot kihasználom, és eljövök időben. Ez ugye 16:30-at jelentett volna, amit viszont első nap 2, második nap 1,5, harmadik nap 1 órával sikerült megfejelnem, úgy hogy ma, a negyedik napon már hónapzáró, tízórás munkanapunk van... Azt hiszem teljesen hülye vagyok! A fene enné meg a szolgalelkű mindenemet! Aztán meg csak csodálkozom rajta, ha tök stresszesen megyek be, mert már az outlook-om pirosra váltott alapszínétől is rosszul vagyok, hát még ha belenézek a többi bugyorba. Szörnyű érzés, de egészen egyszerűen átcsapnak a fejem felett a hullámok, dolgozom, mint egy zombi/robot, és mégsem látszik haladni semmit sem a szekér... Ami azért vicces, mert ezen a helyen mindenki azt meséli, hogy ez nem egy stresszes meló... Nem osztom a véleményüket!
Tudom, hogy elsősorban és nyilvánvalóan velem van a baj, mert mindig sikerül bevonzanom az izgalmakat, de egyszerűen bosszant, hogy piti kis trükkökkel kell rávennem magam, hogy legalább az ebédszünetet ne a gép előtt töltsem. Ma azért hagytam itthon készakarva a tegnap direkt mára készített ebédemet, hogy muszáj legyen legalább egy kicsit kimenni az épületből. Van, hogy délután töltöm meg először a palackomat vízzel, addig elvagyok a reggeli gépikávéval... Hát NORMÁÁÁLIS? Nem!
Hát, nem vagyok éppen rózsás hangulatban, ehhez aztán kétség sem férhet!
És akkor jönnek az olyan gondolatok, hogy amikor nem volt munkám, azon lelkiztem és borultam ki néha, most meg amiatt, hogy van, és nem tudom meghazudtolni a megfelelési vágyamat... Hogy miért nem tudok egy kicsit is "beleszarósan" gondolni a munkára??? Létezik egyáltalán olyan munkakör, amiben nem ezt csinálnám? Ahol a munkaidő végén automatikusan kiesne a toll a kezemből? Valószínűleg, ha a validálós munkakörben hagytak volna, akkor egy idő után kicsit ebben is lett volna részem, de ki tudja... Váááá
Nem is folytatom ezt, nem vezet semmire... Inkább olvasok egy kicsit, hogy ne csak a metróra maradjon... Ha jobban belegondolok, a tudat mellett, hogy van munkám, valamint természetesen a fizetésen túl, a metrón/buszon (bkv?) olvasás ennek a munkahelynek a legnagyobb előnye... Jajj, én most olyan negatívan látom ezt az én hozzáállásomat :(
Ezért is a szürke... (holott a szürke nagyon jó szín amúgy: a fekete, a fehér és az átlátszó mellett a negyedik kedvencsem, azt hiszem. Valójában szeretem a többit is, sok kék és egyes mályváslila, padlizsános árnyalatokat különösen, nade a szürke! Olyan beszédes!) Mármint a betűszín azért szürke most... Hiszen színkódokban blogolok, bár erre talán csak a legelején utaltam...
Ja, és volt/van (az igeidőben most nem vagyok biztos) pár őszi napunk! Az is kicsit szürke (bár az optimistáknak csupa szín) érzés. Volt eső, vihar, esőre álló fülledség, esténként felöltözés és majdnem zárt ablaknál alvás. Egyik este még az sk. készítésű (színes elejű, de szürke hátú - ha már összehoztam a lelkiállapotomat a színekkel) pólótakaróba is bebugyoláltam magam... Aztán ki is, mert ahhoz azért nem volt elég hűvös, hogy huzamosabb ideig rajtam maradjon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése