... azt, hogy Barcelonaban nyár van. A partok már nemcsak hétvégén vannak tele turistákkal, hanem úgy általában is. A hőmérők higanyszála nem megy 20 fok alá, este 11-kor jöttünk hazafelé tegnap, és még akkor is annyit mutattak az utcai kijelzők (a blog hőmérője bolond, február óta változatlanul 12 fokot mutat... a miénk most éppen 38 fokot, de azért azt sem mondanám valósnak). Igaz, hogy késő este az ember el tud viselni egy vékony pulcsit esetleg (Balázs például nem), de kabát már egyértelműen nem kell.
... azt, hogy Balázs munkakezdése óta hat hónap telt el, és fél év elteltével még mindig van itt mit felfedeznünk (még a városon belül is, nemhogy a környéken...). Igazából azt kell mondanom, hogy egyre jobban szeretünk itt lenni. Ahogy kezdünk belemenni a nyárba, egyre inkább érzem, hogy jó lesz ez itt! Holott azért nyilván nincs kolbászból a kerítés...
... azt, hogy Szilvi még mindig háztartásbeli... Mondom én, hogy nincs itt még a Kánaán... Hát igen: nem hiába mondják, hogy Spanyolországban őrült nagy a munkanélküliség, utánam sem kapkod senki. Na azért az hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem a legjobb piac ez itt nekem: a város hivatalos nyelveit nem beszélem, a diplomám egyértelműen hazaköt, és - bár ezt nehezemre esik bevallani - derogálna szobalánynak szegődni. Van ugyan egy jó nagy halom multicég, ahol az angolommal és / vagy németemmel megállnám a helyem, de erről eddig senkit nem volt alkalmam meggyőzni. Majd ez is lesz valahogy! Addig pedig igyekszem rászolgálni a feleségek, sőt háziasszonyok gyöngye címre: főzök, mosok, takarítok, VASALOK (valaki tudja, miért szedtem csupa naggyal), és mindezt egyre jobban. ...csak sajnos egyre kisebb lelkesedéssel, mert néha ez mind nem elég ahhoz, hogy helyén értékeljem magamat. (Köszi szépen szüfrazsettek! Nélkületek mindezt a Világ legtermészetsebb állapotának érezhetném...)
... azt, hogy a rajtam néha eluralkodó dolgozhatnék ellenére igenis jól érzem magam! Persze-persze, a család és a barátok hiányoznak, de hála a fapadosoknak, egyre többen látogatnak el hozzánk (és szeretik meg Barcelonát), akik még nem szántá rá magukat az útra, azokkal marad a skype, amit azóta is remek találmánynak tartok! Most még az azóta Svájcba költözött Klárival is tudunk így beszélni, és ha minden jól megy a skype-konferenciás baráti csevegések köre egyre csak bővül majd! Mellesleg már itt is elég sok ismerősünk van, akikkel - ha még nem is hamarkodnám el a barátság szó használatát - egyre többször találkozunk, a nyári hónapokban a part igazi közösségformáló erővé is változik, úgyhogy bizakodom e téren is.
... azt, hogy a külföldön élésben az a legijesztőbb (számomra, mert ez semmiképpen nem lehet objektív), hogy sokmindenről lemaradhatok, amiből csak otthon vehetném ki a részem. És akkor itt megint a családra és a barátokra utalnék, de - anélkül, hogy ezzel bárkit meg akarnék bántani - most elsősorban az merült fel bennem, hogy lemaradunk az unokaöcsikéink és unokahugicáink első lépéseiről, szavairól, karate-edzéséről, fodrásznénis hajvágásáról, stb. És bizony egyáltalán nem meglepő, ha a kisebbek (a másfél-kétéves korosztályra gondolok) nem emlékeznek ránk, amikor hazalátogatunk. Mert mennyi az az 1-2 nap/vagy inkább csak pár óra egy olyan picikének?
Hogy valami pozitívval fejezzem be, azt is leszögezném, hogy haladunk a spanyol nyelvvel is. Igaz, most éppen az egyik múltidőn akadozom (az indefinidon), mert igazán nem könnyű, pedg ez még csak a második múltidő... De határozottan egyre többet értünk, és használgatjuk is. Persze megesik (miért is ne esne meg???), hogy a fagyizóban una bola helyett una bolsa fagyit kérek a néni nagy mulatságára (magyarul egy gombóc helyett egy szatyor); vagy hogy a Burger Kingben spanyolul leadott rendelésem felvételéhez a pultos srác odaküldi az angolul beszélő munkatársát (tszem hozzá, ez azért lehet, hogy a spanyolok angol kiejtése miatt esik meg); vagy hogy az előre begyakorolt, és azt gondolnám, tökéletes spanyolsággal kiejtett 2-3 mondatom után a liftben a szomszédok megkérdezik, hogy és ugyan honnan jöttem :) Nade e nélkül nem is érezném, hogy "englischman vagyok New Yorkban". Ezeket nem csk a mulatság kedvéért írtam le, hanem azért is, hogy az idelátogatók ne gondolják, hogy én leszek a tökéletes megoldás a spanyol (vagy pláne katalán) étlap elolvasására vagy a piaci kofákkal való alkudozásra... Hát az még nem! Illetve nem kifogástalanul és főleg egyáltalán nem zökkenőmentesen.
És szögezzük le azt is, hogy most éppen szorgoskodnom kellene Bali szülei érkezésére, ehelyett pedig jól elírkáltam az időt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése