Petráék nyaralása és azóta

Azon tűnődtem, hogy ha már megint úgy kezdem a bejegyzést, hogy ismét nagyon régen írtam, akkor van-e egyáltalán értelme írnom, de végül arra jutottam, hogy ha nem írok, akkor krónikus facebook-postolgatásban fog kitörni rajtam a közlési vágy, úgyhogy a blog marad :)
A Petrának a blogon keresztül is beígért jóidő annyira nem jött be, legalábbis ami a nyaralás első felét illeti. Vagy a nyaralás első 2/3-át... Ők így ismernek engem, úgyhogy nem hazudtolom meg magam: bocsánat ezért, én tényleg jóidőt akartam!!! De (még ha de-vel nem is kezdünk mondatot) azért így is akadt mit csinálni, remélem, élveztétek! Mi mindenképpen, mert ismét csináltunk olyan dolgokat, amiket előtte nem: Az első ilyen, hogy a Montjuic-en (Placa España, Mágikus kút, a MNAC előtti mozgólépcsős panoráma, olimpiai stadion, Jardi Botanic) töltött nap végén elsétáltunk a Miramarhoz, ahol egyrészt remek kilátásban volt részünk a tengerre, a városra, a kikötőre, másrészt onnan indul a Teleferic a kikötőn keresztül a Barceloneta strandja elejéig. A Teleferic egy libegőféle cucc, ami az otthonihoz képest kicsit magasabban lóg. Máshonnan nem élvezhető kilátást kaptunk a pénzünkért, és ami engem illet, némi frászt is, de mikor ismét fix talaj volt a talpam alatt, már csak a szépsége maradt az útnak.

Az estét egy jó kis koncerttel, az azon résztvevő magyarokkal és pár chupitos-szal csengettük le, majd másnap jó sokáig aludtunk, annyira, hogy ki kellett próbálni a spanyolos, késői reggeli menüt egy környékbeli kávézóban.

További számomra is új dolog volt a La Pedrera (aka. Casa Mila), Gaudi egyik híres háza nemcsak kívülről, de belülről és felülről is. Az is egy igazi élmény, főleg mivel az önmagában is különleges tetőtérben a többi Gaudi-mű makettje is megtekinthető. Ja, és a kilátás a tetőről... Szép!

Ciki, nem ciki, most láttam először belülről a Sagrada Familiát is. Valahogy úgy voltunk vele, hogy nem is volt cél mindent megnézni az elején, merthogy a különböző beállítottságú vendégekkel még úgyis rengetegféle helyre fogunk bemenni a következő néhány évben. És igazam lett! De ha valaki idelátogat, és van 3-4 szabad órája erre az egy item-re, akkor nem fogom őt lebeszélni a "Szagradáról". Az valami gyönyörűséges! És hihetetlen! Olyan világos és színes belülről, amilyennek az ember sosem képzelné kívülről. A necces dolog benne egyedül az idő: sorbanállással kezdődik (mi szerencsére extragyorsan haladtunk), majd - mivel a liftes jegyet választottuk - (megjegyzem, a könyvben olvasottakkal ellentétben liftjegy nélkül nem lehet feljutni a tornyokba), több mint 2 órát kellett várnunk a liftünkre. Ami viszont élvezhetőbbé teszi a várakozást, az maga a templom, merthogy nem kell egy sorban tengődni, hanem a jegyre ráírnak egy 10 perces intervallumot, amikor felmehetünk, és elég addigra odamenni. És nagyon könnyen elmegy 2 óra a nézelődéssel! A lényeg, hogy ezért egyszer megéri kifizetni azt a 16 Eurót fejenként!
Más érdekes (és ingyenes) úticéljaink is voltak, mint a Parc Güell vagy a tengerpart, utóbbi már akkor, amikor a jóidő is visszatért. És ekkor szereztünk némi (középtávon) maradandó emléket is: minden szabadon hagyott bőrfelületünk lepirult-lebarnult. Én javarészt barnának tűnök, de a bőrömön érzem, hogy azért ez nem feltétlenül esett olyan jól neki. Na igen, a parti szeles idő elég megtévesztő, nem igazán érzi az ember, hogy pirul...

Mióta Petra-HZs hazamentek csak a még most is tartó hosszú hétvége van. Ebbe belezsúfoltunk egy pár pihentető programot, mint séta a parton ill. a városban, motorozás a hegyre, strandröpi. És nagyon nem vágyunk vissza a dolgos hétköznapokba (haha, főleg én, mi?).

Most meg már várjuk Bali szüleit, akik csütörtön reggel érkeznek hozzánk. És várjuk, hogy nekik is megmutathassuk ezt a szupi várost, amit remélem, ők is megszeretnek majd!