Hétköznapok

Most megint csak igazi hétköznapi eseményekről tudok beszámolni. Apróságok mindig történnek, de igazán nem érdemelnek külön beszámolót, ezért is ritkulnak a bejegyzések. Lehetek emiatt egy kicsit csalódott, de végülis a blog rólunk szól, nem mások csillivilli , pörgős életéről, ahhoz képest pedig így is épp elég locsifecsi vagyok...

Nade attól még, hogy egyenként egyik apróság sem ér meg külön bejegyzést, egy közöset írhatok róla - éljen a fecsegés...

Szombaton elindultunk robogót nézni: Balázs már egy ideje nézegeti a honlapokat, és talált olyan helyet, ahol egy utcában több mocibolt is van (itt ez egyébként nem is olyan ritka), oda látogattunk el. A cél az volt, hogy természetben megcsodáljuk a lehetőségeket, kérdezgessünk róla, esetleg fel is pattanjunk egy-kettő hátára. Hát... annyira nem volt eredményes az utunk, mert 1.) ott sem beszéltek angolul (mi meg csak a kulcsszavakat spanyolul), 2.) nem volt készleten az a típus, amit kinéztünk, 3.) mikor beértünk az üzletbe, az egyik muki ugyan velünk foglalkozott, a másik viszont már indult is lehúzni a rolót. Hát igen, későn indultunk neki, de nem baj, így is láttuk, hogy a külön engedély nélkül (értsd sima B kat. jogsival) vezethető, tehát max. 125 cm3-s kategóriában is vannak benganagy darabok, amiktől én személy szerint kicsit megijedtem. Balázs persze nem, de azért vicces, hogy odafelé még nagy arccal mondtam Balázsnak, hogy ha már egy árkategóriában vannak, nehogy olyan kiskerekű, játékmotornak tűnő robogót vegyünk... Most úgy gondolom, ha nagyobbat veszünk, jó időbe beletelik majd, amíg egyedül rá merek ülni. De igazából úgysem én fogom használni, inkább csak potyautas leszek, és mint olyan, nekem végülis mindegy, akkor meg maradok a régi állásponton: legyen szép a színe :)

Ugyanezen sétánk alkalmával meg kellett állapítanunk, hogy a kínai üzletekben (itt bazárnak hívják őket, mint a törökök) bizony mindenre találhatunk megoldást! Persze arra is, amire sosem keresnénk, de mindegy. Röhögnöm kellett, mikor Balázs mondta, hogy menjünk már be egy bazárba USA-európai dugalj átalakítóért. Na, mondom, persze majd pont ott kapunk... És tényleg! Ráadásul potom 2 euróért, ami azért vicces, mert a reptereken 5-8000 ft közötti áron osztogatják. Mindjárt vettünk is kettőt (arra az esetre, ha az egyik nem működne :) ), úgyhogy végre tényleg visszaadhatjuk Joenak és Verának az övéket, amit több mint fél éve kértünk kölcsön. Februárban hazavisszük!

Hétvégén megint elindultunk futni a partra, de ezúttal elég sikertelennek mondanám a próbálkozást, ugyanis annyian voltak a parton, hogy borzasztó nehéz volt kerülgetni őket. De tényleg! Így a szokásos táv töredéke után feladtam, és - kárpótlásul - hazaszaladtam (merthogy amúgy oda és vissza is sétálni szoktunk, hogy kipihegjük magunkat). Így dőlt meg a terv, ugyanis eredetileg a fogyókúra közepére "véletlenül" beiktatott csupacsupaszénhidrátnapot kellett volna egyensúlyozni... Na sebaj!

A tegnapi nap aprósága a Correos (posta) felfedezése volt, ami kis lépés ugyan nekem is, az emberiségnek is, meg úgy általában mindenkinek, de ez volt az első alkalom, úgyhogy mégiscsak fontos. És meglepő is, mert csak 70 centet (centimost) fizettem egy levélért Budapestre, igaz csak "normal correo"-ként, nem "por avion" küldtem, de remélem, így is odaér egyszer :)

Megint volt spanyolóránk, ahova egyre többen járnak. Az eredeti csapathoz először egy német lány csatlakozott, utána Bali cseh kollégája, majd egy indiai srác jött át a hétfő-szerdai csoportból, tegnap pedig egy újabb német leányzó szintén a hétfő-szerdai csoportból. Jó kis vegyes csapat! Igazi közösségi szellemről még nem beszélhetek, de már beszélgettünk ezzel-azzal, és vicces sztorik vannak. Az új német csajszi azért iratkozott be spanyolra, mert Erasmusos, és ugyan korábban tanult spanyolul, most úgy érezte, előlről kell kezdenie. Az egyetemen meg az a vicces, hogy szín tiszta katalán csoportok (katalán tanárral) miatta tanulják az anyagot spanyolul, ezért már alapban hatalmas népszerűségnek örvend, ráadásul spanyolul is kérdezgeti a szavakat :) Na azt hiszem, nem szívesen lennék a helyében! Bár feltehetőleg már én is kerültem hasonló hülye helyzetbe, csak nem is tudok róla. Azokra az esetekre gondolok, amikor valaki megszólított (Barna utcáin nagy eséllyel katalánul), én pedig "tökéletes spanyolsággal" közöltem, hogy no hablo español". Nade ha nem is spanyolul próbálkoztak?! Na mindegy, nagy valószínűséggel leszűrték, hogy katalánul sem hablo...

Tegnap történt a Bicinggel kapcsolatos első (két) negatív élményem is - semmi gond, szintén csak apróságok és könnyen orvosolható is (ami engem illet): szokás szerint kivettem egy bicajt, megpróbáltam leengedni az ülést, de annyira be volt szorítva, hogy meg sem moccant... Gondoltam, megkérem a szintén a Bicing-állomáson szerencsétlenkedő pasit, hogy segítsen, de mégsem mentem oda, mert az ő esete a második negatív élmény (tehát nem saját, de erről majd a köv. mondatben). Így aztán mégiscsak elindultam egy égimeszelő magasságához igazított bicajjal, alig értem el a pedált :) Vicces lehetett (kívülről)! De mivel ennek a fele sem tréfa, mégiscsak volt nekem biciklivel előéletem, két sarokkal később leszólítottam két férfit, hogy segítsen, és bár még a kulcsszavakat sem tudtam produkálni, nagyon segítőkészek voltak. :) A másik aggasztó dolog az, ami csak azért nem nagy cucc, mert nem velem történt. Ahol én kivettem a bicajt, ott tette (volna) le egy srác az övét, de nem fogadta be a rendszer, a lámpa villogott, a képernyő meg piros színekben jelezte, hogy valami nagyon nem jó. Ilyenkor nem regisztrálja be a rendszer, hogy visszavitte emberünk a bicajt, tehát ha nem tesz semmit, átlépi az időhatárokat, és automatikusan megterheli a büntetéssel a regisztrációkor használt kártyát. Okos-okos! Persze az ilyen technikai problémákra is gondoltak a t/szervezők, ott a szám, amit ilyenkor hívni kell. A srác hívta is, és ugyan nem vártam meg a végkifejletet, biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan, gördülékenyen meg is oldották. Aha, csak abba gondoltam bele, mi van, ha ez velem történik??? Telefonon keresztül ugyanis erősen romlik a metakommunikációs eszközeim hatékonysága...

Azt hiszem, ez az amit nyelvtanulási kényszernek nevezek.