2016. december 30., péntek
"Mia"
Ma reggel óta mondja, hogy Mia!!!
Csak hogy félreértés ne essék, semmi félreértés nem esett, a cicát maúnak, illetve 2-3 napja cicának hívja, a Mia nem mást illet :)
Mondjuk még van mit tisztáznunk, mert amikor "ki-kicsodát" játszunk, ő még mindig baba, amikor pedig miázott, rám és Balira is Miát mondott :) De vagy 50x elismételte a nevét!
2016. december 27., kedd
Karácsonyi cukibaba (videóval)
Jó régen jelentkeztem, sajnálom is, de volt itt rohanás. Pedig nem vittem túlzásba az ünnepi előkészületeket sem, és Mia is volt, hogy szuperül aludt. Persze nem mindig, de ha igen, igyekeztem én is. Aztán persze volt itt még pici Bali-tanfolyam is, de az ünnepekre ott is szünet van.
Lezajlott a Karácsony, előtte babaoltások, kicsi köhi, buszozás közben hányás (csak az utazástól, és szerencsére következmények nélkül), szájra esés, lábikó megnyomás, úgy hogy karácsonyra a kis drága elég sok ponton kékes-lilás lett, én meg úgy éreztem, hogy elsüllyedek, pedig senki nem látta rajtunk kívül, de olyan látvány volt pár napig fürcsi előtt, mintha bántalmaznánk szegényt :(
De a kisasszony kiegyensúlyozott, és elégedettnek, már-már boldognak tűnik, és egyre bővíti a cukiságlistáját.
Az elmúlt 48 órában megtanulta kimondani a cica szót, és bár egyelőre nagyon hasonlít az órát jelentő tik-takra, már nem csak maúúúként emlegeti a Rosét ;) Szintén újdonság, hogy mondja, hogy enni, inni, sőt azt is, hogy ebéd(-d). Valamint további dolgok első két hangját, úgy mint apa do(-lgozik), do(-boz), szóval még keverhetjük is. A labda dabdából abdává vált, és a lámpa ámpaszerűség névre hallgat. A környéken van pár utca, ahol 3-4 méterenként narancsfák szegélyezik az utat, és amellett, hogy nekem régi kedvenceim, Miának is nagy örömére szolgál, mert a beszédet a jeleléssel kombinálva közli minden 4. méteren, hogy narancsfa, avagy narancs van a fán: mondja, hogy na- és mutatja a fa jelét. Imádnivaló! És ilyenkor természetesen jó gyorsan is haladunk :D
A Karácsony egymás jegyében telt, nem főztem túl a dolgot, bár még így is lesz kidobni való étel, azt hiszem. Tegnap nagyot sétáltunk a belvárosban, ahol Mia megnézte a katedrális nagy Betlehemét tele beeee-kel, és élő (ijesztő) kakassal, és a népsűrűség ellenére is talált helyet és alkalmat táncizni a harangjáték hangjára :)
Az ő fejlődését követni az igazi Karácsony! Szóval minden nap Karácsony <3

2016. december 14., szerda
Babóca
A bejegyzés címe ezúttal nem Miára utal, hanem az ő kis kedvencére, Babócára (ahogy ő mondja Babó), a katicalányra. Épp nem a legalvósabb éjszakának indul ez a mai, mert idáig már 2x ébredt a ded, az utóbbi alkalommal már nagyjából visszaaltattam, mire észleltem, hogy tocsog a rugi, elcsúszhatott a pelusa, így nekiláttam a pelus és ruhacserének. Az elején meglepő módon még aludt, ami nála eleve fura, hiszen mozgattam, aztán amikor felébredt, azonnal vadul mutatta a katica jelét :) Egy ideje már jeleli, de ez volt az első alkalom, hogy valószínűleg az álmába engedett bepillantást... najó, csak közölte, miről álmodik, de ez olyan szép! Egészen meghatódtam.
És hogy honnan a szerelem? HÁT bizony, talán ebből a szempontból (is) megbuktam, de bizony Bogyó és Babóca rajzfilm formában lett sztár nálunk, és első alkalommal függőséget okozott. Nem vagyok a tv híve, sőt, és korlátozom is, de egyszerűen muszáj megengednem, hogy nézze, mert ott áll, mutogat, és sírva mondja, hogy Babó, amíg be nem adom a derekam.
Két tervem van: az egyik, hogy a BogiTimitől kapott Bogyó és Babócás babaétkészlettel terelek, amit már el is kezdenék, de mivel nálunk repkednek a babatányérok, inkább halogatom. A másik, hogy legközelebb hozok sok-sok BésB mesekönyveket, ezzel viszont várnom kell még egy picit.

Címkék:
álom,
alvás,
Beszélő babakezek,
Mia baba
2016. december 6., kedd
Beszédfejlődés
Mikor megígértem, hogy továbbra is próbálom hetente megírni az újdonságokat, nem tudtam mit beszélek. Semmit sem csinálok, mégsincs időm...
Pedig történnek a dolgok: kicsi Mia összeszedte az eddigi legtöbb -itist : laringitis, Otitis és bronchitis. Szerencsére most már sokkal jobb, a kedve is a régi, és a tünetek is múlnak. Eddig kedvem sem volt semmi máshoz, de most már muszáj összeírnom a szókincset! Fantsztikusan fejlődik, nap(szak)ról napra többet mond, jelel, kommunikál.
Ő és a babái baba, már én se nyanyaaa vagyok, hanem anya, esetleg aja, Bali régóta apa, a mamák mama a papák papa hívószóra hallgatnak. Elég zavaró módon sok szó kezdődik ma-val /má-val és pa-val pá-val, de nagyon kis ügyes. Megy a papu tudniillik a papucsból, és ha pipacsot lát a mesekönyvekben, hozza a papucsot ;) A cipőre is elkezdett papucsot mondani, de ennyi talán belefér. Állatokból nagy kedvenc a maú és a vavava, valamint a beee és a nyu(szi). Ha kaja közben vadul mutatta hűtőszekrényre, hogy má, akkor hűtőmágnest kér, ha tortát mond, általában a tortilla de patatasra gondol, amit szeret nagyon. Kajatémánál maradva továbbra is nagy sztár a bó(rsó), de szereti a baba(nánt), a ma(zsolás panettonét) is, amiből gyakorlatilag csak a mazsit csipegeti ki mint egy modernkori hamupipőke, de szerencsére ha a szájába csipkedem, a kalács is jöhet. Megszerette a tésztát, amit kis akcentussal majdnem tökéletesen ejt is.
Imádja az el- igekötős igéket, és ki gondolná, hogy vki vagy vmi folyton edőt, ebújt, etűnt. Pedig így van.
Mesekönyvekből meséltet magának, és tudja mondani, hogy a maúsból, a vavavásból vagy épp a Pá(lKataPéteres) mondókásból. Igen gyakori még, hogy Bori(bon)t kéri. De szemen kell hogy köpjem magam, mert a tévéellenességem dacára már van, hogy én magam kapcsolok neki (Bogyó és) Babó(cá)t. Egyszerűen muszáj, mert képes kitartóan sírni, ha terelni próbálom mondjuk Bó(bitá)val, amit csak zene formájában szoktunk. Mond me-t, ha megy/menjünk, és hasonlókat. De ki ne hagyjam a hintát, a dabdát, ami labda és az ebbő(l) abbó(l)t. Szezonális újdonság a gyógyu(l), és ha már kifigyelte a gy-t, néha mondja a Bogyót is.
Jajj és mondja, hogy néni és bá (utóbbit a Mikulásra is.
Közben meg jelel szopit, még-et, fát, kukacot, tegnap este a katicát és az alvást. Meg ami még nem jut eszembe. Állati aranyos, és szerintem elfogulatlanul is értelmes!

2016. november 29., kedd
Nemnem!
Ez Mius egyik kedvenc szavajárása, mégpedig ujjrázással kísérve.
Azt hiszem, nem megy túl jól ez a pozitívan nevelés...
Amúgy Mia most beteg, úgyhogy tessék neki drukkolni és pozitív energiákat küldeni, hogy minél előbb meggyógyuljon!

2016. november 21., hétfő
5 éve Barcelonában
Ki gondolta volna 2011. november 17-én, hogy az eredetileg tervezett 2-3 éves barcelonai kiruccanás még 5 év múlva is tart?!
Rögtön az elején leszögezném, hogy önként, mindenféle kényszer nélkül jöttünk és maradtunk, és azt is, hogy továbbra is úgy tervezzük, hogy hazaköltözünk.
Szívesen vagyunk itt, mert jó. Élhető a város, tele programlehetőségekkel, érdekes és eléggé megunhatatlan helyekkel, az utca embere kedves, még ha 5 év alatt azért mással is találkoztunk. Nagyon kedvező a klíma, bejön, hogy nincs fagy :) Balázsnak meg nyáron bejön a légkondi :)
Anyukám "önkéntes számüzetésnek" hívja, pedig azért már ő is tisztában van vele, hogy nem senyvedünk/szenvedünk itt. Én különösen odavagyok érte, és tudom, hogy kicsit (nagyon) a szívem szakad majd meg, amikor itt kell hagynom a várost. Persze hazalátogatni nagyon jó, de mindig jó ide hazajönni.
Hogy miért szép itt, azt lehetetlen, amiket itt felhozok, messze nem kimerítő jelleggel sorolom, és biztosan nem fontossági sorrendben. De azért csak hadd soroljam :)
Szeretem a város átláthatóságát, közlekedését és hiperszuper tömegközlekedését. Az időjárást már említettem, és szeretem, hogy bár most épp esik, biztos lehetek benne, hogy ha nem is feltétlenül ma vagy holnap, de biztosan 4 napon belül gyönyörű napsütés lesz. Nagyon ritka, hogy több napig húzza a csúnya idő, de az volt a leghosszabb idő, és a saját elméletem, mely szerint max 4 nap eső után verőfényes napsütés következik, többször beigazolódott.
Szeretem az utca emberét, azt hogy (néha már-már idegesítően) ráérősek, alapvetően derűsek, és ehhez az elmúlt 14 hónapban az a tapasztalat is társult, hogy borzasztóan gyerekcentrikusak: a babához, gyerekekhez mindenkinek van egy-két jó szava, kedves mosolya. Az a fajta nyíltság és közvetlenség, ami itt jellemző, az otthon már gyanús. Persze én nem élveztem, amikor a pár napos Miát mindenki megsimogatta volna az utcán, de hát nekem meg úgyis abban (is) kell fejlődnöm, hogy határozott nemet tudjak mondani. Ha magam miatt nem is, Mia miatt mindenképpen.
Jó az egészségügyi rendszer, amit így gyerekszülés után volt szerencsém tesztelgetni. Kicsit idegesítő, hogy mindenre paracetamolt javasolnak, de ez sok helyen van így. Ismeretlen viszont a hálapénz és mindennemű pénzdugdosás. Magánkórházban szültem, de még ott sem kellett fizetni az apukának is bentalvást biztosító szobáért, és a 3féle választékot kínáló menüért sem, hiszen arra van a biztosítás. Az otthoni állapotokkal összehasonlíthatatlanul jobb az intézmények infrastruktúrája. Nem csak a magánkórház épülete, de a szimpla körzeti orvosi rendelőé is.
Visszatérve az utcára, van és jó a köztisztaság. Rendezettek a parkok, amiket az emberek használnak is, nem úgy mint otthon. A parkokban mindig virágzik valami, szezonálisan cserélik a virágágyásokba ültetett növényeket. Anya azon van fennakadva, hogy az utcai ágyásokba most fehér cikláment ültettek százszámra. "De hiszen az otthon legalább egy ezres tövenként!" Ha már a növényeknél tartunk: pálmák, narancsfák és bouganville-ek között azért vidámabban telnek egy kontinentális éghajlaton nevelkedett ember hétköznapjai.
Az emberek eljárnak otthonról reggelit, ebédelni, vacsorázni, csak úgy kávézni és sörözni is. Ennek itt kultúrája van. És nem kell hozzá kiöltözni, mert annyira mindennapos. Nem mondom, hogy mi is minden étkezést házon kívül költünk el, de az otthoninál lényegesen gyakrabban ülünk be.
Ezer dolgot sorolhatnék anélkül, hogy a végére érnék, de ha már mérlegelek, meg kell említeni, hogy 5 éve nem gondoltuk, hogy itt születik és cseperedik majd Mia, akiért szintén nagyon hálás vagyok. Igen, a városnak is :)
Száz szónak is egy a vége, szeretem!

Barcelona magyar szemmel,
emlékezés,
éves mérleg
"Még, még!"
Már meséltem a babajelbeszédről. Sajnos olyankor sosincs ott a telefonom, vagy ha mégis, mással van tele, ezért egyelőre azt a videót tudom megmutatni, amit apa, azaz Mia pécsi papája készített, és véletlenül pár "még" is lencsevégre került.
Szerintem rém cuki, még ha nem is a szabályos kéztartással mutatja. Az oktatónk szerint ez tipikus a kicsiknél, úgyhogy nem ijedezem, nem igazgatom :)
Szerintem rém cuki, még ha nem is a szabályos kéztartással mutatja. Az oktatónk szerint ez tipikus a kicsiknél, úgyhogy nem ijedezem, nem igazgatom :)
Címkék:
Beszélő babakezek,
büszkeség,
Mia baba
2016. november 20., vasárnap
14 hónapos, fogzós kismanó (kismana)
Ma ismét vasárnapra esik 20-a. Mia természetesen ébren már 6-tól, nemhogy 7:15-kor. Ezúttal a pécsi Mamával, úgyhogy "nyanyaaa" kicsit később koszönti. Most meg aludna, de nem nagyon bír... Hallja a kismanáját gurigatós kutyust huzigálni a nappaliban. Arany szívem!
Kicsi Mia, ha ezt egyszer olvasod, remélem, tudni fogod, hogy milyen nagyon szeret Téged a "nyanyád". Boldog vagyok, hogy Téged küldött nekünk a Jóisten. Köszi, hogy megmutatod, milyen csodás a Világ. Köszi, hogy gyűjthetek Veled faleveleket! Köszi, hogy az én nyakam öleled át! Te maga vagy a boldogság!
Ja, közben 2 fogacska jön, jobb felsők... ennek megfelelően (alig) alszunk...
De mit számít ez, hamarosan túl leszünk rajta.

2016. november 15., kedd
Az igazsághoz hozzá tartozik
...ugye az is, hogy ha jön egy tündér foga, akkor qvára nem tud pihenni, de az anyja annál inkább sem. Ma például 2-ig 5x kelt, amikor is átvittem magam mellé az ágyban, ahol szanaszét forgolódott, és többször fájdalmasan felsírt, míg végül "5-kor" betelt a pohár, és újra karban kezdtem ringatni
Beletelt pár percbe, míg leesett, hogy elnéztem az órát, és az 5 igazából 4 volt. Most fél órája ringatom, hintázunk, de legalább egy ideje nyugodt.
Én mondjuk sokkal kevésbé.
Közben megint furdal a lelkiismeret, mert tudom, hogy nem jókedvében csinálja, sőt fájdalmai vannak, én meg puffogok. Csak hát nem könnyű, na.
Fáradt vagyok, hiszen ha ő alszik is, én ringatom, vagy éppen igyekszem úgy behajtogatni magam az ágyba, hogy finoman hozzá bújva nyugtathassam, vagy kedvére szopizhasson... És akkor mégsem alszik, hanem fetreng, ficánkol, gyötrődik. Én meg felváltva őrlődöm, hogy nem tudok neki érdemben segíteni, vagy dühös vagyok, amiért tuti akkor sír fel, amikor végre elaludnék. Hát nehéz ez a babalét. Fogzáskor különösen. De "nyanyának" lenni sem gyerekjáték, főleg, ha az ember lánya a válaszkész gondoskodás mellett teszi le a voksot...
Az egészben az a legdühítőbb/legfájdalmasabb, amikor az ember rájön, hogy a feltételezett 5 helyett csak 4 óra van. Ergó az amúgy is keveset alvó dednek még legalább 2,5 óra alvást kell biztosítani valahogy. Akár ölben. Hiszen Mia szinte sosem aludt 12 órákat. Nemhogy éjjel, de 24 óra alatt is borzasztó ritkán. Így hát ki kell bekkelni 6-7-ig. De már 3/4 5. Haladás...

2016. november 14., hétfő
Szebb a Világ...
...pusztán attól, hogy benne van:
Talán nyálas kijelentés, de biztosan nem túlzás! Nekem semmiképp sem.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)