Nemnem!

Ez Mius egyik kedvenc szavajárása, mégpedig ujjrázással kísérve.

Azt hiszem, nem megy túl jól ez a pozitívan nevelés...

Amúgy Mia most beteg, úgyhogy tessék neki drukkolni és pozitív energiákat küldeni, hogy minél előbb meggyógyuljon!

5 éve Barcelonában

Ki gondolta volna 2011. november 17-én, hogy az eredetileg tervezett 2-3 éves barcelonai kiruccanás még 5 év múlva is tart?!
Rögtön az elején leszögezném, hogy önként, mindenféle kényszer nélkül jöttünk és maradtunk, és azt is, hogy továbbra is úgy tervezzük, hogy hazaköltözünk.
Szívesen vagyunk itt, mert jó. Élhető a város, tele programlehetőségekkel, érdekes és eléggé megunhatatlan helyekkel, az utca embere kedves, még ha 5 év alatt azért mással is találkoztunk. Nagyon kedvező a klíma, bejön, hogy nincs fagy :) Balázsnak meg nyáron bejön a légkondi :)
Anyukám "önkéntes számüzetésnek"  hívja, pedig azért már ő is tisztában van vele, hogy nem senyvedünk/szenvedünk itt. Én különösen odavagyok érte, és tudom, hogy kicsit (nagyon) a szívem szakad majd meg, amikor itt kell hagynom a várost. Persze hazalátogatni nagyon jó, de mindig jó ide hazajönni.
Hogy miért szép itt, azt lehetetlen, amiket itt felhozok, messze nem kimerítő jelleggel sorolom, és biztosan nem fontossági sorrendben. De azért csak hadd soroljam :)
Szeretem a város átláthatóságát, közlekedését és hiperszuper tömegközlekedését. Az időjárást már említettem, és szeretem, hogy bár most épp esik, biztos lehetek benne, hogy ha nem is feltétlenül ma vagy holnap, de biztosan 4 napon belül gyönyörű napsütés lesz. Nagyon ritka, hogy több napig húzza a csúnya idő, de az volt a leghosszabb idő, és a saját elméletem, mely szerint max 4 nap eső után verőfényes napsütés következik, többször beigazolódott.
Szeretem az utca emberét, azt hogy (néha már-már idegesítően) ráérősek, alapvetően derűsek, és ehhez az elmúlt 14 hónapban az a tapasztalat is társult, hogy borzasztóan gyerekcentrikusak: a babához, gyerekekhez mindenkinek van egy-két jó szava, kedves mosolya. Az a fajta nyíltság és közvetlenség, ami itt jellemző, az otthon már gyanús. Persze én nem élveztem, amikor a pár napos Miát mindenki megsimogatta volna az utcán, de hát nekem meg úgyis abban (is) kell fejlődnöm, hogy határozott nemet tudjak mondani. Ha magam miatt nem is, Mia miatt mindenképpen.

Jó az egészségügyi rendszer, amit így gyerekszülés után volt szerencsém tesztelgetni. Kicsit idegesítő, hogy mindenre paracetamolt javasolnak, de ez sok helyen van így. Ismeretlen viszont a hálapénz és mindennemű pénzdugdosás. Magánkórházban szültem, de még ott sem kellett fizetni az apukának is bentalvást biztosító szobáért, és a 3féle választékot kínáló menüért sem, hiszen arra van a biztosítás. Az otthoni állapotokkal összehasonlíthatatlanul jobb az intézmények infrastruktúrája. Nem csak a magánkórház épülete, de a szimpla körzeti orvosi rendelőé is.
Visszatérve az utcára, van és jó a köztisztaság. Rendezettek a parkok, amiket az emberek használnak is, nem úgy mint otthon. A parkokban mindig virágzik valami, szezonálisan cserélik a virágágyásokba ültetett növényeket. Anya azon van fennakadva, hogy az utcai ágyásokba most fehér cikláment ültettek százszámra. "De hiszen az otthon legalább egy ezres tövenként!" Ha már a növényeknél tartunk: pálmák, narancsfák és bouganville-ek között azért vidámabban telnek egy kontinentális éghajlaton nevelkedett ember hétköznapjai.

Az emberek eljárnak otthonról reggelit, ebédelni, vacsorázni, csak úgy kávézni és sörözni is. Ennek itt kultúrája van. És nem kell hozzá kiöltözni, mert annyira mindennapos. Nem mondom, hogy mi is minden étkezést házon kívül költünk el, de az otthoninál lényegesen gyakrabban ülünk be.
Ezer dolgot sorolhatnék anélkül, hogy a végére érnék, de ha már mérlegelek, meg kell említeni, hogy 5 éve nem gondoltuk, hogy itt születik és cseperedik majd Mia, akiért szintén nagyon hálás vagyok. Igen, a városnak is :)
Száz szónak is egy a vége, szeretem!

"Még, még!"

Már meséltem a babajelbeszédről. Sajnos olyankor sosincs ott a telefonom, vagy ha mégis, mással van tele, ezért egyelőre azt a videót tudom megmutatni, amit apa, azaz Mia pécsi papája készített, és véletlenül pár "még" is lencsevégre került.

Szerintem rém cuki, még ha nem is a szabályos kéztartással mutatja. Az oktatónk szerint ez tipikus a kicsiknél, úgyhogy nem ijedezem, nem igazgatom :)

14 hónapos, fogzós kismanó (kismana)

Ma ismét vasárnapra esik 20-a. Mia természetesen ébren már 6-tól, nemhogy 7:15-kor. Ezúttal a pécsi Mamával, úgyhogy "nyanyaaa" kicsit később koszönti. Most meg aludna, de nem nagyon bír... Hallja a kismanáját gurigatós kutyust huzigálni a nappaliban. Arany szívem!
Kicsi Mia, ha ezt egyszer olvasod, remélem, tudni fogod, hogy milyen nagyon szeret Téged a "nyanyád". Boldog vagyok, hogy Téged küldött nekünk a Jóisten. Köszi, hogy megmutatod, milyen csodás a Világ. Köszi, hogy gyűjthetek Veled faleveleket! Köszi, hogy az én nyakam öleled át! Te maga vagy a boldogság!

Ja, közben 2 fogacska jön, jobb felsők... ennek megfelelően (alig) alszunk...
De mit számít ez, hamarosan túl leszünk rajta.

Az igazsághoz hozzá tartozik

...ugye az is, hogy ha jön egy tündér foga, akkor qvára nem tud pihenni, de az anyja annál inkább sem. Ma például 2-ig 5x kelt, amikor is átvittem magam mellé az ágyban, ahol szanaszét forgolódott, és többször fájdalmasan felsírt, míg végül "5-kor" betelt a pohár, és újra karban kezdtem ringatni
Beletelt pár percbe, míg leesett, hogy elnéztem az órát, és az 5 igazából 4 volt. Most fél órája ringatom, hintázunk, de legalább egy ideje nyugodt.
Én mondjuk sokkal kevésbé.
Közben megint furdal a lelkiismeret, mert tudom, hogy nem jókedvében csinálja, sőt fájdalmai vannak, én meg puffogok. Csak hát nem könnyű, na.
Fáradt vagyok, hiszen ha ő alszik is, én ringatom, vagy éppen igyekszem úgy behajtogatni magam az ágyba, hogy finoman hozzá bújva nyugtathassam, vagy kedvére szopizhasson... És akkor mégsem alszik, hanem fetreng, ficánkol, gyötrődik. Én meg felváltva őrlődöm, hogy nem tudok neki érdemben segíteni, vagy dühös vagyok, amiért tuti akkor sír fel, amikor végre elaludnék. Hát nehéz ez a babalét. Fogzáskor különösen. De "nyanyának" lenni sem gyerekjáték, főleg, ha az ember lánya a válaszkész gondoskodás mellett teszi le a voksot...
Az egészben az a legdühítőbb/legfájdalmasabb, amikor az ember rájön, hogy a feltételezett 5 helyett csak 4 óra van. Ergó az amúgy is keveset alvó dednek még legalább 2,5 óra alvást kell biztosítani valahogy. Akár ölben. Hiszen Mia szinte sosem aludt 12 órákat. Nemhogy éjjel, de 24 óra alatt is borzasztó ritkán. Így hát ki kell bekkelni 6-7-ig. De már 3/4 5. Haladás...

Szebb a Világ...

...pusztán attól, hogy benne van:

Talán nyálas kijelentés, de biztosan nem túlzás!  Nekem semmiképp sem.

Másik Mama, másik Papa

Egri Mama után most a pécsi nagyszülők látogattak el Miushoz, aki ezt kitüntető figyelmével és fáradhatatlan aktivitással honorálja. Egri Mama nagyot lendített a a nagy kedvenc mesélésen, azóta ugyanis hozza a könyveket, és az ember ölébe veti magát, hogy olvassunk. A pécsi nagyszülőzés még javában tart, de már most előrébb tartunk a játékhuzigálós, precíziós készségekben: a különböző fonálon húzható játékok lassan vonattá összeállva is bombabiztosan kerekeznek kicsi Mia után ;)
Papa óriási sztár a háznál, ami - bár őszintén örülök neki - azért meglepő, mert legutóbb kellett pár nap a totális feloldódáshoz. Hát most nagyjából fél perc meglepetés után ölbebabámat játszhattak.
Azóta négyesben játszózunk, sétálunk, rohangálunk a lakásban fel és alá.
Merthogy mióta elindult, Mia bizony meg sem áll. igazi távokat sétál kint és bent is. Egyre többet beszél és jelel is anya nagy örömére! Szupercuki kölykőce! Igazi cserfes kislány.

Cukilányom

Tudom, hogy eddig mindig épp odavoltam a lányomtól meg vissza, de most pláne! Fantsztikus korban van! Okosodik és ügyesedik mindenben! A járás alap.  Reggeltől estig! Hihetetlen kis energiabomba. Hetekkel ezelőtt, amikor egyre több formába talált bele a formabedobón, azt gondoltam, napról napra fejlődik. De nem! Óráról órára is.
Itt volt az egri Mama két hétig, és újabb boostot adott a mesélésnek: most mesékkel kelünk és velük fekszünk, közben pedig ezerszer is végiglapozzuk a mesekönyveket nemcsak a meséért, de hogy végigmutogassuk és végigmondjuk, ki kicsoda és mit mond.
Közben Mia a babajelekkel is bővíti a repertoárt: a fa és a még után már a halacska is megvan. Ügyesedik a kismotoron, és annyira kifejezően kommunikál, hogy általában a napnál világosabb, mit akar: ma reggel odaállt a babakocsi elé, nem tágított mellőle, mutatta a cipőjét, és mondta, hogy hinta. Mit tehetnék ilyenkor? Pizsiből ki, utcai rucit fel, vizet töltök, és ellenőrzöm, van-e bőven keksz és egyéb jóság, aztán, ahogy a jelelős mesekönyv után szabadon mondani szoktam "lábikóra kiscipő,séta,séta, indulás!"
Minden nap táncolunk is, hiszen odaáll a képernyő elé (ahol ugyan csak a media player felület látszik),  billegeti a fenekét, és mondja, hogy tánti. Ebéd közben kinyújtott kézzel ledermed, elutasítja a kaját, és mondja, hogy tete, és amíg a kajás dobozka vagy épp a joghurtos doboz tetejét meg nem kapja, nem oldódik a póz. Ugyanez a má(gnes) szóval a hűtőszekrény előtt... Egyszerűen nem lehet nem megérteni, és imádni. A legváratlanabb pillanatokban hoz egy könyvet, a kezünkbe adja, és szinte beleveti magát a nyakunkba: az ölünkbe ülve szeretne mesét hallgatni. Ennyi!
Csodálatos kis teremtmény!

Szeretem a kicsi babám!

Ja és tegnap egyszer kelt csak éjszaka!!! <3