19 hetes kicsi lány

Tartozom egy bejegyzéssel a Lányok iszonyú jó babázós látogatásáról, de egyelőre idő hiányában a "szülinapi" post. Mert Mia baba 7 óra múlva 19 hetes! Egyúttal azon is elkezdtem agyalni, vajon mikor térek vissza a normál, hónapokban történő időszámításhoz... De egyelőre maradnak a hetek :) Ma a sorban a 19. A szülést megelőző közel 41 terhességi héttel együtt ez már igazán valami... 60 hét az jóval több egy évnél is. :) Ennyi ideje Ő a legfontosabb!
Gratulálok, Kicsikém!

18 hetes édesség

Most valami egészen új jön: éjjel megérkeztek hozzánk a gyerekkori barátnőim, Bogi és Timi. Biztos vagyok benne, hogy egy hét csupacsupa kényeztetés következik :-D

Addig is egy kép a másik hajnali éberségből ;)

Szeretematelefonom

...mert ilyen videókkal örvendeztet meg (én rendszerint csak a zenét cserélném ki alatta) :

Hasra fordulás

Jelentem, a mi kis tündérbogyónk ma délelőtt, 4 hónap+2 naposan teljesen egyedül hasra fordult. Az úgy volt, hogy már majdnem mindenkinek hírül adtam, hogy majdnem segítség nélkül átfordult, mert az útjában állt egy játéka, és azt kisegítettem alóla, de még jó, hogy nem tettem, mert egy percre rá megismételte teljesen egyedül. Persze tudom én, hogy parancsra nem megy, de a telefon kamerája előtt aztán nem akarta :) Aztán a telefont lesbe állítottam, és így félig sikerült megörökíteni az ötödik sikeres próbálkozást.
Íme:

A bal kezén a zokni egy sebtapasz lenyelése elleni biztosíték, hiszen mindent a szájába vesz, legfőképp a kezeit. Ez most egy ilyen kor... Még egy jó darabig. Meg nemalvós időszak is, hiszen az elfoglalt kis elméjének rengeteg új dolgot kell feldolgoznia. Ahogy olvasom, ez tipikus, de jó lenne őt pihenni látni. És könnyebben elaludni látni is. Komolyan, láthatóan küzd az ébrenlétért, még ha álmos is!

1 órán belül 4 hónapos...

Most csak egy gyors pillanatkép, mert elég nyugtalanul alszik az ölemben, de nem akartam, hogy elszálljon a pillanat... És a gondolat... Hogy - bár a képet visszanézve nem, pedig így anyaperspektívából még mindig - a szája a bátyámé, holott egyre kevesebbszer látom, hogy csempén tartaná a kis száját, ami a tesóm kisgyerekkori védjegye.
...hogy a nózija pedig egyelőre Anyukámé, vagy legalábbis olyan mint az övé volt azon a(z egyébként egyetlen) gyerekkori fotón, amit láttam (és bevallom, el is tettem magamnak) róla (tudod, Anya, a "bársony" ruhádban!).

...és hogy azért alakul ez a múltkor panaszolt alvás dolog: tegnap az egész éjszakát ágyban töltöttük!!! És bár a mait csak részben, azért ez bizakodásra ad okot.

Boldog 4 hónapos szülinapot, Kicsi Szív!

17 hetesen a nemalvás a menő?

Nem is tudom, mióta tart pontosan, de valami Szilveszterkor romolhatott el, és egy hete már biztosan felfejlődött nemalvássá. Mia szegénykém, azóta alig-alig alszik úgy általában is, de leginkább ágyban nem. Karban szeret, és jobban is megy neki, de úgy sem az igazi. Írnak persze mindenféle okot erre fogzástól a növekedési ugráson keresztül ez alvási regresszióig (ha van egyáltalán ilyen szó magyarul), ami utóbbi inkább progresszió (szintén gyanús, de én hajnali 4 magasságában nem találom ezen angol szakirodalomból vett kifejezések helyes magyar megfelelőjét).

Ami érdekes, hogy ez a kis imádnivaló tündérke nappal így is derűs, mintha éjjel misem történt volna, és ha nem is lenne az, akkor sem tudnék rá haragudni ;)

Az apukája ugyan a kialvatlanság hatására már vitatja, hogy szabad hagyni nappal álomba merülni, mondván aki éjjel legény a gáton, az nappal is legyen az, de ilyenkor mindig meggyőzöm, hogy egy 4 hónapos kislány hadd ne legyen már nappal is legény. Fárasztó persze, néha már sírdogálni van kedvem, de végül mindig győz, hogy az ő igényei számítanak mindenek felett. Olvasom a beváltnál beváltabb sírni hagyós technikákat, amit a legjobb szándékkal javasolnak a legközelebb álló családtagok és barátok is, de egészen egyszerűen nem megy. Az egy dolog, hogy nem vagyok a híve, de nem is tudom sírni hagyni, fizikailag nem megy. Én ebből a szempontból a kötődő nevelés tanítását érzem helyesnek, hogy a kicsi mindenre megérik, amikor itt az ideje, nem azért, mert tanítják rá (jelen esetben alvás tréninggel),  hanem mert annak van az ideje. Ahogy járni sem azért jár, mert tanítják rá. Nem tudom, csak érzem, és egész egyszerűen nem megy az, hogy leteszem, és kimenjek, amíg ő megnyugszik (vagy inkább feladja a reményt, hogy megvígasztalják),  és elalszik maga. 

Sajnálom, hogy a mai szülinapos bejegyzésben panaszra adtam a fejem, hiszen mellette annyi minden szép dolog történik, igazán jókedvű a mi 17 hetes törpink: gagyorászik, nagyokat visongat, bulizik Halász Jutkára, mindent megfog, és egyik kezéből a másikba ad. Hátról oldalra fordul, hogy elérjen valamit és onnan vissza, közben nagyokat nevetgél... Na és pukizik :) Az apukája megkülönböztetett figyelemben részesül, amit néha már irigylek: elég, ha Bali csak a baba hajába fúj, ő máris kacag. Nekem ugyanezért többet kell dolgoznom, bár máskor ok nélkül csinálja :)

Pár hete mindig lenyitom a babakocsi "kapucniját" séta közben, mert egyre inkább élvezi a kilátást, a pálmafákat különösen kedveli, amit őszinte csodálattal az arcán fejez ki, hangosan "húúú" szókat mondogatva, közben néha rám-rám pillantva, hogy én is látom-e. Barcelonában még most is ősziesen hullanak a falevelek, sőt a szél vadul kergeti őket, ami aztán leköti a pici figyelmét. Van ennek a nyitott babakocsizásnak egy másik folyománya is, ti. a héten egy madárka pont a kis arcát... tisztelte meg... Szerencsés kislány! Még jó, hogy nem a szájába /szemébe guánózott az a kis pofátlan. A pécsi mama tanácsára meg is vettem az első itteni lottónkat, hátha Mia nyer. Szóval ha hagyom a blogot, és nem jelentkezem többet, tudjátok... 

Szóval Mia édes és tényleg jókedélyű, ezért nem szabad(-na) túlzottan aggódnom a kevés alvás miatt, és el kellene hinnem a La Leche Ligának, hogy azért alszik nyugtalanul, mert az agya feldolgoz, és hát ebben a korban fejlődik a legtöbbet. A mi babánk meg biztos nagyon okos lesz :) Persze én idegeskedem rendesen, és csak küldözgetem a megnyugtatóbbnál megnyugtatóbb cikkeket Balinak, hogy ő is érezze, van élet a csecsemőkor után ;) Különben is, apuci táplálkozzon a kislánya mosolyából, amivel kitünteti őt! Mert anyuci (ez volnék én) szerető családot szeretne, ahol mindenki megnyílik a másik előtt, és ezt a bizalmat bizony most kell megalapoznunk. Nem sírni hagyással! Sokkal inkább rengeteg öleléssel és türelemmel. 

Hogy is hagynám sírni őt? 

Boldog 17 hetes szülinapot, Kicsi szív! 

Ha még nem árultam volna el, ez a megszólítás nagyjából félidős magzati korból származik, amikor is véletlenül rátaláltam Szekeres Adrienn Kicsi szív című dalára, amit rögtön annyira magaménak éreztem, hogy napjában 5x biztosan meghallgattam és fennhangon énekeltem Miusnak, aki azóta is felismeri. A dal itt meghallgatható, dalszöveg ITT OLVASHATÓ.

Mia mimika :-)

16 hetes pretty princess

Most is idő előtt megírom a szülinapi bejegyzést, bár szinte teljesen biztos, hogy 7:15-kor is ébren leszek, a kérdés legfeljebb az, lesz-e szabad kezem.
Az utóbbi időben ugyanis a kis hercegnő alvása felborult. Még addig sem volt rendszer, de ennél jobban aludt(unk).
Előfordulhat, hogy ez már a fogcskáknak tudható be, de az is lehet, hogy a fogzás további romlást hoz majd. Lehet, hogy ez egy újabb növekedési ugrás, és az is lehet, hogy a mások által megfigyelt, 16. hét körüli nyugtalanság.
Említettem már, hogy nem könnyű, de a legnehezebb tényleg nem a nemalvás (mellesleg én most aludtam, míg Balázs őrködött), hanem ezt a picikét szenvedni látni. Akár ha csak a nemalvástól szenved, de persze rosszabb, ha sír is, vagy csak hánykolódik ez a nappal tökéletesen nyugodt gyermek.

Ez most kicsit negatívabbra sikerült, nyilván a kétségtől, hogy valamit rosszul csinálok. Ezzel együtt sem cserélném el semmiért az én kicsi szívemet!

Hihetetlen, hogy már 16 hete boldogít, hihetetlen, hogy ma lejár a spanyolhonban biztosított szülési szabi, amire egyébként teljes bér jár, és ami után a helyiek képesek visszamenni dolgozni. És a babáikat másra bízni, akár bölcsibe is adni. Ez talán a leghihetetlenebb. Hiszen Mia még most kezdett rosszabbul aludni. Hogy képesek így magukra hagyni? Hogyan tudnak így a munkára koncentrálni? Hogyan tudják otthagyni a kicsinyeiket???

Boldog (és alvósabb) 16 hetes szülinapot, Miuskám!

4 éves mérleg (nem teljes és teljesen komolytalan)

Ezt a bejegyzést egész biztosan több részletben tudom csak megírni, mert jelen pillanatban egyetlen gondolat miatt nyitottam meg a blogot: deklarálni, hogy nem is lehetnék messzebb 4 évvel (pontosabban 4 évvel és közel 2 hónappal) ezelőtti önmagamtól, de nem is lehetnék jobb helyen és főleg nem lehetnék jobban önmagam a jelenleginél.

Ezt a gondolatot tervezem összekötni a mérlegeléssel (ami egyébként mostanában szintén Miához kötődő szó lett, hiszen hetente, vasárnap esténként tartjuk a naaagy mérlegeléseket :)).

Erre viszont egész biztos nem vagyok képes most, az éjjeli 2 órás etetés közben ;) Így viszont, lehet, hogy a végére teljesen más lesz a mondanivalóm, de sebaj. Régen ezt sem hagytam volna... De régen magam rendelkeztem az alvásidőmmel. Még terhesség alatt is inkább én rendelkeztem vele, amikor azért már Mia bele-beleszólt a folyamatokba :) Most bizony fél óra alvás is alvás. Sőt, 5 perc is. Bár utóbbi esetben sokszor inkább az ébrenlétet választom.

De vissza a tárgyhoz!

Kicsit több mint négy éve, 2011. november 17-én érkeztünk Barcelonába. Négy bőrönddel. A cuccainkat gyorsan megsokszoroztuk, már csak a Budapestről érkező csomagokkal is, majd itt is nagy gyűjtésbe kezdtünk. Nem igazán szándékosan, csak hát ilyenek vagyunk. Vagyok... Balázsra sokszor rájön a selejtezhetnék, érzésem szerint néha túl nagy léptékben is, de én valahogy mindig találok még helyet, ahova el lehet suvasztani egy jókora halom cuccot, és csak például egy költözés alkalmával jövök rá, mekkora hiba volt.

Mégis, egyetlen egy "csomagocska" van csak, ami nélkül egy tapodtat sem mennénk már, az pedig Mia baba. Jó jó, természetesen Rosét is visszük magunkkal bárhová költözünk, és egy halom dolgot, de a lényeg ez a kicsi szív, akit már sosem engedek ki a látómezőmből. Éjszaka sem :D Na jó, akkor sokkal inkább ő nem enged sehova. Volt ugyan már jobb éjszakánk, de most Mia megint arra ösztönöz, hogy éjszakánként gondolkodóba essek. Nem baj, hiszen, ez a bejegyzés is elmaradt volna (igazság szerint már november óta így is elhúzódott).

És itt kanyarodnék megint vissza oda, ahonnan elindultam: négy éve még csak gondolatban létezett ez a mi mindenhozá hurcolt kis csomagocskánk, leginkább mások fejében, azokéban, akik már gyakorlatilag az esküvőnk óta kérdezgették, mikor lesz babánk. Mi még szerettünk volna adni magnknak egy kis időt kettesben, és bár végül talán pár évvel a tervezettnél hosszabbra sikerült ez az időszak, nem bánom. Hiszen ha korábban jött volna, biztosan nem Mia jött volna. Azt sem tudom, otthon, amellett a munka mellett megfogant volna-e, hiszen 24-ből 16 órát biztosan stresszben töltöttem.

Ha már mérleg, az is hozzátartozik, hogy egy jogász szakmával kevesebbem van. Nyilván nem én vagyok az első, aki egy időre (mások jellemzően egy-két GYES idejére) szögre akasztották az ipart, úgyhogy talán nem lehetetlen elvárás magammal szemben, hogy egyszer majd még újra a szakmámban dolgozzak. Na mondjuk nem várom, azt azért leszögezhetem. Valóban szerettem csinálni, és néha egészen meggyőztem magam affelől is, hogy jól csinálom, de sosem lettem az a vérbeli jogász, a furmányos, a nagymenő, aki megmondja a frankó, vagy akár csak csatába száll az ügyfelekért. Én az ideális alkalmazott voltam (vagyok), aki a háttérben remek munkát képes végezni, és bár időről-időre képes, mert muszáj, szerepelni, de azt egyáltalán nem élvezi. Élveztem rájönni dolgokra, megejteni, úgy megfogalmazni egy beadványt, hogy az az ügyfél érdekét maximáslisan képviselje, de ugyanezt szóban, egy tárgyaláson... Az küzdelem volt magammal. Legyőzni a korlátaimat. A magamnak állított korlátaimat.

Itt viszont sikerült (ugyan hosszú idő után) olyan munkát találni, ahol maradhattam a háttérben. Ahol icipici pont voltam (vagyok még most is papíron, de ha holnap lejár a 16 hét szülési szabi, már lassan tényleg csak voltam) egy óriási gépezetben. Ahol még a közvetlen kollégák is preferálták az írásban való kommunikációt. Ideális. Most pedig teljes állásban anyuka lehetek. Itt aztán vannak döntési helyzetek. És azonnali reagálást igényel folyton. Mintha csak erre edzettem volna egész munkával töltött életemben. Más, nagyon más mint régen, de az biztos, hogy szükséges (volt hozzá) a "magabizonytalanságom" háttérbe szorítása.

Megemlítem, mert mérlegelek, hogy a négy év ellenére sajnos nincs plusz egy (pláne nem kettő) nyelvvel többem, mert hát a spanyolom nemhogy nem javult, de még romlott is a munkában, hiszen szinte mindig németül és angolul kommunikáltam. Azért bővült a szókincsem, főleg értésben, de mindig is a beszélt nyelv volt a számomra nehezebb. Ami ezen a téren pozitív, hogy a teljes terhesgondozást, szülést és most a gyerekorvoslást is végig spanyolul tolom, így a babavárós és babázós szókincsem egészen kellemes. Sőt ha már itt tartunk, a spanyolok közvetlenségének köszönhetően némi babához gagyogás is ragad rám. Ennek ellenére továbbra is a saját fejlesztésű "babecita" (kiejtve babeszita) becenevet használom a Babácska mellett (a -cita egy kicsinyítő képző, a babénak meg ugye semmi értelme, mert a baba bebe volna, de hát ez már csak ilyen szilvilogikával készült szó). Szoktunk hozzá spanyol szavakkal tűzdelt magyarul is beszélni, de inkább csak poénból, ha úgy jobban cseng valami, és ezáltal jobban szórakoztatja a kishölgyet. Mert bizony, olyan nagylány ő már, hogy fel lehet vidítani nyelvi eszközökkel :D A kezdetektől használom a "baba-bábá, bebe-bébé, bibi-bíbí, bobo-bóbó, böbö-bőbő, bubu-búbú, bübü-bűbű" mondókámat, amivel a magyar magánhangzókat "verem a picikém fejébe", de pont ezen a héten kezdük a Halász Jutka összes hallgatását a Hívd a nagymamit című albummal, amiről határozott kedvencünk a lálálelélóluli. Mindenkinek ajánlom, fantasztikus darab, mind szövegben, mind dallamaban nekem való. Vagyis a babának, vagyis talán tényleg nekem, és rajtam keresztül babecitának, mert egyértelműen jókedvre lehet deríteni vele. Énekeljük és táncolunk rá, és ez nagyon bejön neki. Akkor a Halász Jutka összes most még egy pozitív elem a mérlegemben, ugye? :)

További pozitív elem a sok-sok szeptemberi-októberi bébi csoportja az itteni magyarok között. Még ha személyesen nem is nagyon jönnek össze a találkozók, a facebookon támogatjuk egymást. Ha jól számolom, már 12 baba született meg a terheses csoportunkban, és az anyukák közül négyen elég szoros kapcsolatban is vagyunk. Leginkább csak online, de az mindannyiunknak nagyon megfelel, hiszen (bár a fene sem gondolta volna) szoptatás közben remekül lehet a baba megzavarása nélkül pötyögni.

Ha valami negatív Babácska születése óta, az az, hogy vele együtt rengeteg féltés és aggodalom jött a Világra. De azt hiszem, ez természetes, és a rengeteg öröm kárpótol mindezért. Csak úgy, mint az alváshiányért :)

Azt hiszem kár lenne tovább ragoznom, sosem tudok a gondolatsor végére érni (ez talán köszönhető a mostanában eléggé agysejtbomlasztó életvitelemnek is), úgyhogy nem is erőltetem. Így legalább 25-26 órán belül bejegyzés lesz a vázlatból, még ha nem is befejezett. És 3-4 alkalom alatt "papírra is vetettem". 

Összegzésül csak annyi, hogy bár a család és a barátok továbbra is hiányoznak, mégsem lehetnénk jobb helyen, mint itt a babasétáltatásra leginkább alkalmas Parc de la Ciutadella szomszédságában, a napfényes Barcelonában, ahol most januárban is tud 22 fok meleg lenni :)

Úti Mia :-)

...azóta bealudt :-)

Időjárás

Itt és most 22 fok :-)
Kellemes!

Az a bizonyos hüvelykujj

Már kb egy hete próbálom megörökíteni Miát, amint szopizza az ujját, most végre megvan.
Áttörés ez, mert sokáig a hüvelykujját szorosan behajlítva tartotta.
És áttörés azért is, mert sem ujjat, sem cumit nem fogadott el eddig (egy héttel ezelőttig). Vannak pro és kontra érvek az ezzel kapcsolatban is, én személy szerint nem bánom, ha az ujjacskája lesz az, amitől megnyugszik, hisz az mindig vele lesz a :-)    Azért még nem szokott rá, de valami alakul. 

Járókával bővült a háztartásunk

...és egyben jó sok felesleges helytől szabadultunk meg a nappaliban :-) Na jó, nem is volt olyan felesleges ;-)
De Babóca fejlődése, jólét, biztonsága és körünkben tartása az első!

15 hetes Mia nyuszi

Hihetetlen gyorsan repülnek a hetek, főleg ha még ünnepek is közbeékelődnek: Mia 15 hetes, három és fél hónapos...

Igen, mostanában akadtak programok, még úgy is, hogy ilyen picit babával inkább tartózkodtunk az extráktól. Nem buliztunk Szilveszterkor, sőt, de szerveztünk babatalálkozókat, még ha ezek egyelőre inkább csak mamatalálkozók is babákkal. Meghívtuk a két nappal fiatalabb Nimrodot és anyukáját egy kis benti programra, és sétáltunk a 11 nappal fiatalabb Larával és anyukájával a parkban, akikről csak az ünnepek előtt szereztem tudomást.

Most Mia épp kicsit nyugtalanabb napokat él át: rángatja, kapkodja a kis fejét, dörzsöli a nóziját, szemét, fülét, és az alvás is kicsit zaklatottabb. Ráadásul itt-ott bőrpír alakult ki a kis testén, amit próbálok a lehető leghiggadtabban kezelni, hisz lehet allergia, de lehet az is, hogy úgy megy, ahogy jött. A nyugtalanság meg lehet valami fájdalom, irritáció miatt, vagy attól, hogy épp átrendeződnek a kaksizási szokásai, avagy a 3 hónapos korra mondott növekedési ugrás miatt. 

Jó nehéz ez ám: a legkevésbé sem akarom őt betegnek látni, de az első jeleknél találgatok, analizálok, dokumentálok. Közben próbálnék nyugodt maradni, mert azzal segítek neki legtöbbet. Nehéz anyának lenni!

Persze édes dolog is, de igazán átértékelődik minden, és az ember sokszor "magabizonytalanabb" már nem is lehetne, pedig most van szükség leginkább a lélekjelenlétre, jó döntésekre. 

Mégse bíznám senki másra! Nem azért mert én csinálom a legjobban, hanem mert maximálisan részese akarok lenni mindennek, ami vele kapcsolatos, mert senki másra nem hárítanék és nem is háríthatok át semmilyen felelősséget.

Sokszor csak nézem őt, és még akkor is boldogság, ha épp az elmúlt 24 órában 2-3 órát sikerült valamiképpen aludni. Sokszor kérek segítséget Balázstól, ami meg ismét nagyon nehéz, főleg mivel a hosszú analizálgatással töltött évek során ráébredtem, hogy talán a legnagyobb nehézségem az életben segítséget elfogadni, nemhogy kérni... Pedig hát ilyen támogató, segítő családdal a hátam mögött gyakorolhattam eleget. Mondom is mindig Anyának, de sose hiszi el, hogy nekem ez kellemetlen, nehéz, - keresem a jó szót, legjellemzőbb kifejezést - vívódással jár. Pedig - most Miára és Bali segítségére értve - tudom, hogy nem egyedül kell ezt csinálnom, de ő máshogy éli meg, nem figyelgeti percenként, hogy lélegzik-e a baba, nem sző elméleteket már most a lelki fejlődéséről. Ráadásul munka mellett apa, míg én csak anya vagyok.

Jaj, de nagyon elkanyarodtam...

A lényeg az, hogy boldog 15 hetes szülinapot, kicsi Miám!

BÚÉK séta

:-)

Boldog új évet!

A 2016-os évünk egészen jól kezdődik: tegnap - biztos tudatában annak, mekkora hatalmas buliban lesz részünk este - beruháztunk 10 darab sorsjegyre. Éjjel egyikünknek sem jutott eszébe kaparni (részletek lent), de a reggeli kávé mellé elővettük őket, és testvérien osztozva 5-5 darabot kapartunk. A testvériesség jegyében csak én nyertem, de én 2 sorsjegyen 3 eurót :) Igazán szép teljesítmény, ha tudjuk, hogy egy kaparós 1 euróba kerül. Legközelebb már csak arra kell koncentrálni, hogy a 8 darab nem nyerő segyet ne vegyük meg :)

Mia mindeközben inkább kormányzott és ...

... olvasott,

... mert látta, hova lehet zülleni még viszonylag hosszas tanulmányok után is (szerencsejátékos szülők sorsfordító gyermeke ő!).

Azért az hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem szoktunk önfeledt szerencsejátékba fulladni, iteni 4 évünk alatt ez a második alkalom, hogy kaparós sorsjegyezünk, és az első nem is a mi ötletünk volt. Belerángattak :D

Az éjjel példa nélküli volt, idén bizony belealudtam magam az új évbe. Az úgy kezdődött, hogy Mius tegnap reggel nem tudta kitermelni a szokásos mennyiségű pelustölteléket, ami rányomta a bélyegét az egész napra. Főleg délutántól volt nyűgös, de annyira, hogy elaludni sem tudott. Estére megérkezett a várva várt végtermék, de már annyira belelovalta magát a nyűgösségbe, hogy nem tudott elaludni. Ilyen icipici baba egész nap nem lehet ébren büntetlenül. Így alakult, hogy este 8-kor dőlt ki, vele együtt én is. Először ugyan kértem Balit, hogy 5 perccel éjfél előtt ébresszen, de aztán inkább meggondoltam magam, és kértem, hogy ha netán valami csoda folytán nem kelnék addig, ne ébresszen. És hát a Kisasszony csak 1 óra körül érezte szükségét a kelésnek. :) Ez nagy dolog ám!

Volt ugyan két éjszakánk, amikor Babácska 6-7 órát is aludt, de mivel továbbra is 8 körül kezdődnek az éjszakái , én ezt általában nem tudtam kihasználni. Így egy közel öt órás alvás nagy kincs!

Mindekinek boldog új évet kívánunk!