A múlt heti vendéglátást, és Tamásék hazaútját követően kicsit (még jobban) belehúztam a babaszoba projektbe: ugye egyik nap az ágy került megvételre, majd összeszerelésre, de erről már írtam, majd a matracrendelés és szőnyegválasztás következett.
A matraccal óriási gondban voltam, mert itt Spanyolországban egyáltalán nem divat a kókuszmatrac, sőt az otthon népszerű változat (tisztán kókuszrost) itt szinte teljesen ismeretlen. Létezik rugósmatrac kókuszrosttal, ha nagyon ügyes az ember, akkor egy nagyon speciális típusú bölcsőhöz csak kókuszból is talál matracot, de azt is csak internetes rendeléssel. Nem volt mit tenni, online keresésbe kezdtem, valójában már elég régóta, több körben nézegettem, de most hogy megvan az ágyikó, már tényleg rendelni szerettem volna. Útközben egyszer elbizonytalanodtam, és majdnem beadtam a derekam az itteni trendeknek (elvégre 40 millió spanyol valahogy felnőtt), de aztán az amazon egy lehetősége lett a befutó: Németországból tudtam megrendelni a két kókuszrost lap között hab összetételű matracot. Még ugyan nem jött meg (augusztus 12. a végső szállítási határidő), de közben bátyókám megnyugtatott, hogy jó választás, mert Szofikának is hasonló volt, és teljesen rendben volt, és még kényelmesebbnek is bizonyult, mint a kizárólag kókuszrost matrac. megveregethetem tehát a vállam, már csak meg kell érkeznie, és egy gond letudva.
Még ugyanaznap (5 napja egyébként), hosszú válogatástkövetően a szőnyeget is megrendeltem, és ma meg is érkezett. Ezzel is nagy bajban voltam, mert egyrészt a szoba adottságai, másrészt az én igényeim eléggé bekorlátozták a lehetőségeket: muszáj volt világosat választani, mert elég sötét a szoba és a padló, és illenie kellett a kisszoba koncepciójába is. Gondolkodtam a fehér/bézs/korall/eperszín vonalon, mindenféle modern formákban és mintákban, vívódtam a gyerekes és felnőttes minták dizájnok között, majd ráleltem a tökéletesre: cementlap hatású, patchwork ihletettségű, négyzet (és négyzetes) szőnyeg lett a befutó. Ez ma meg is érkezett, így már képet is tudok mutatni magáról a szőnyegről és a szobácska mai állapotáról is, íme:
Egészen meg vagyok vele elégedve, mert a színével világosít, a textúrájával finomít a szobán, a kockáival megy a patchwork-ös hintaszékemhez (ha utóbbi színe nem is egészen illik be, de azon a színkódba tökéletesen passzoló díszpárnák segítenek), elég klasszikus, nem gyerekes, de elég játékos, hogy gyerekszobában legyen, viszont elég dizájnos ahhoz, hogy ne unjam meg... hát soha. Ő biztosan költözik velünk, bárhol fogunk is lakni a jövőben (nem mintha máris kilátásban lenne bármiféle költözés).
Közben a hét elejétől kezdve minden nap mosom és vasalom a babakelengyét, hogy szépen, tisztán és csíramentesen várja a kisbabánk érkezését. Nagyon jó készülődni, csak közben ne lennének olyan mellékes de kellemetlen szálak, mint egy újabb megfázás köhögéssel, valamint egy rossz mozdulat következtében történt izomhúzódás, ami miatt úgy mozgok mint a saját öreganyám. Mármint... nehezen, lassan, fájdalmasan. De alapvetően nem panaszkodhatok, mert ez most megint nem szervesen a terhességgel összefüggő tünet, bár lehet, hogy az izületek lazulása szerepet játszik benne. Babácska szorosan rúgdos, midig reagál, ha visszajelzést kérek tőle. Ő a legjobbfej baba a Világon!
Arról eddig itt nem tettem említést, mert mindezek eléggé lefoglaltak, de múlt héten sikerült mégis 4D ultrahangot csináltatnom.Ugyan kerülőúton és ráfizetéssel, de nem akartam volna kihagyni a lehetőséget, hogy lássam a kislányt :)
Bár vannak, akik elítélik az ulrahang képeketközzétevő kismamákat, most megint teszek fel pár képet, mert ooooolyan szép (máris működik az anyai elfogultság, pedig még fel sem fedte magát igazán a kicsike), és nem tudok ellenállni. Elvégre ez a blog rólunk szól vagymi...
Az egyik kép azért különösen fantasztikus, mert (félig) nyitott szemmel is megmutatta magát a Babuci, de bevallom, nekem a másik a kedvencem, ahol éppen az a cuki pillanat látható, ahol Mia baba a lábnagyujjával fogja be az egyik orrlyukát :) Hát nem tündéri? De igeeeen, az!
Próbálom magam visszafogni, de már tényleg nagyon odavagyok ezért a gyönyörű kicsi lányért, egyfolytában róla beszélek, hogy miket tapasztalok, miket érzek, mennyire várom. Pedig a környezetemet nyilván nem érdekli mindez ennyire behatóan. Mindegy, szerencsére vannak kismama barátok, így van kivel belemenni a részletekbe akkor is, ha mást már nem terhelnék velük. Volt nekem is ismerősöm, aki az életem egy olyan szakaszában beszélt túl sokat a terhességéről, amikor engem ez egyáltalán nem kötött le, és nem akartam ebbe a hibába esni. Bár a legszorosabb kolléganőm biztosított felőle, hogy rendben vagyunk a mennyiséggel, nyilván ő is kíváncsi, és majd leállít, ha túl sok vagyok, de azért ebből a szempontból is ideje volt leállni a munkával. Mi lett volna az utolsó két hónapban? Alighanem nem maradt volna időnk dolgozni a sok beszélgetéstől...
Ha itt is túl sok lennék... hát itt mindig ott a lehetőség arra, hogy ne olvassatok :) Így én csak folytatom majd! Legalább amíg van rá időm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése