Február vége

Megláttam, mikor írtam utóljára, és hűűű, nagyon össze kell kapnom magam! Mondjuk most csak egy helyzetmentő bejegyzésre futja tőlem, nem lehet ugyanis, hogy a február - bármilyen rövid is - egyetlen bejegyzéssel tovaszálljon!!!!

A mondandóm foroghatna a lakáskeresés vagy akár a munka körül, de mivel nemrég (és folyamatosan) nagy vihart kavart a helyi magyar közösség facebook-oldalán, inkább az itteni életérzésre, életkörülményekre és nem kevésbé az itteniek megítélésére (és semmi esetre sem elítélésére), vagyis az arról alkotott meglehetősen eltérő véleményekre koncentrálok. Na nem nagyon, hiszen tényleg csak azért írok, hogy írjak :) És ha olyan kedvem van, akár töröljem is a bejegyezésemet, ha már ez a lehetőség adott :) (de ez már egy másik téma, amit pillanatnyilag itt nem kívánok alaposabban boncolgatni... lelki békém megőrzése érdekében).

Szóval nemrég egy srác az egyik magyar csoportban megosztott egy cikket, ami a külföldre vándorló magyar fiatalok könnyebb-nehezebb beilleszkedésről, az értékrendi különbségekről szólt. Kicsit száraz stílusban, kevéssé belemenősen, és általánosságokat pufogtatva, de szociológiai kutatáshoz képest egész emészthetően volt tálalva. Nem is ez a lényeg, meg még az sem, hogy a belőle levonható konklúzió, hogy Spanyolország sokkal kevésbé összeegyeztethető a magyar szemlélettel, mint például Anglia. Hm... erről megvan persze a véleményem, de még csak erről sem akartam beszélni, inkább csak tolmácsolni értetlenségemet azokkal szemben, akikből ez a bejegyzés azt a reakciót váltotta ki, hogy megosztották a spanyol/katalán néppel szembeni ellenszenvüket, és úgy általában elégedetlenségüket ezzel a hellyel, a helyiekkel kapcsolatban. Hogy itt az ember 40 fokban mehet reggel dolgozni, és bumlizhat haza a 90 %-os páratartalomban, iletve, hogy az itteni emberek kihasználják a külföldieket, lehúzzák róluk az utolsó bőrt is, és kihasználják a tájékozatlanságukat, esetenként a hivatalokban is megtévesztő/direkt téves felvilágosítást adnak... Ha esetleg merek/mer más kommentelni, hogy de itt legalább szép az idő, és az utcán segítőkészek az emberek, arra indul csak meg az igazi lavina, mondván hogy a tapas-ozás, sétike meg röpi a parton az bizony nem tapasztalat, és a mézes hetek/évek után jön a feketeleves, amikor az ember már menne innen haza, de hát sajnos ittragadt. Én meg csak nézek, hogy mivaaaaan??? Igaz, hogy vannak itt is rosszindulatú emberek, sőt csalók és tolvajok, pont úgy, ahogy mindenhol. Vannak itt túlontúl bürökratikus hivatalok, ahol el lehet veszni épületen belül, és akkor még nem is említettük a spanyol, katalán, városi és kerületi hivatalok közötti ide-odautalgatásokat. Hangosak itt az emberek, és a felháborodásuknak hangot adnak, általában nagyot, mert még a nők és gyerekek hangja is ércesebb, mélyebb és markánsabb, mint amihez a visszahúzódó, közép-európai fülem szokott. Nade könyörgöm, miért nem lehet meglátni azt, hogy micsoda szuper helyen vagyunk, általánosságban sokkal nyíltabb emberek között, ahol nem csak a (negatív) véleménynek adnak hangot, hanem a csodálatnak, az örömnek is. Hangsúlyozom, én sem kötöttem helyiekkel életreszóló barátságokat, még csak össze sem járok katalánokkal, kivéve Jaumét, aki már-már magyarnak számit Zsani, a magyar barátnője (és barátnőnk) révén. De az utca embere, a piacok népe és úgy általában azok, akikkel akármilyen kapcsolatba (akár felszínesbe is) kerültünk, igenis segítőkészebbek, beszédesebbek, és az otthon olyannyira jellemdő mélabú és depresszió helyett inkább életörömet árasztanak. Az idősek nem zárkóznak be a négy fal közé, a lépcsőházunkból az öreglányok együtt bandáznak, sétálgatnak, nyáron lejárnak a strandra, mert itt bizony tényleg nem csak a 20 éveseké a világ. És ha megkérdezi tőlük a szomszéd az utcán szembejőve, hogy hogy van (mert bizony megkérdezi, mert a hogy vagy? a sziával egyenértékű köszönési forma, naponta 50x elejtett frázis), arra szinte kizárólag csak minden rendben lehet a válasz, még ha az ember  tegnap esett is át az legutóbbi szívrohamán! Hát mennyire pozitívabb már ez a hozzáállás? És erre is lehet azt mondani, hogy lehangoló? Hogy kirekesztőek az itteniek és ignoránsok? Hol? Hogyan?

Én attól félek, hogy ez a pesszimista, mindent lehúzó hozzáállás inkább minket jellemez, a mi rossz szocializálódásunkat mutatja, és azt, hogy mennyire nem tudjuk értékelni azokat az apróságokat, gesztusokat, amik ugyan nem kerülnek sokba, de ha észrevesszük, szebbé teszik az életünket. Nem tudom, hogy aki ilyeneket mond, az magát is ilyen érzékeny mérlegen méri-e, hogy hasonlóan kemény követelményeket támaszt-e magával (esetleg a saját országabeli emberekkel) szemben, mint azokkal a helyiekkel szemben, akik - értékelése szerint - megbuktak a vizsgán. Valaki egészen addig ragadtatja magát, hogy a helyieket kívánja el a francba, és kikéri magának, hogy ő bármilyen szempontból vendég lenne. Én sem mondom, hogy a külföldi környezetben ne vállalja magát az ember, vagy hogy húzza meg magát, nade mégiscsak mi vagyunk itt a bevándorlók. Nehogy már a helyieknek kelljen alkalmazkodniuk hozzánk! Hú, nagyon felkavar ez a téma! Azt hiszem mindig az húz fel leginkább, amikor durván egyoldalú kritikát hallok olyaniktól, akik úgy érzik, nekik aztán semmiféle követelményeknek nem kell megfelelniük. Vajon ők mit kompenzálnak azzal, hogy kizárólag a rossz tapasztalataikat általánosítják, és ráhúzzák egy egész országra/népre? És vajon ők mitől keseredtek meg annyira, hogy mások pozitív tapasztalatait lehúzzák? És miért nem próbálják meg jól érezni magukat, ha már szerencsétlenségükre itt ragadtak?

De ezen nekem nem kell törnöm a fejem! Nekem csak meg kell próbálnom megmaradni ilyen kis "igénytelennek", hogy élvezem a napsütést, és hogy az mellet ébredek fel reggel, akit annyira szeretek. Azt hiszem ez menni fog :)