Laptoppara

Egy ideje rájárt a rúd Laptopkára... És csak a probléma súlyosbodása, az elvesztésének lehetősége nyitotta fel a szemem, mennyire hiányozna, ha nem lenne ő nekem.

Csak hogy értsétek, Laptopka, egy gyönyörű Toshiba, aki immáron kb. hét éve (ideje, hogy megkeressem a papírjait/az első emlékeket róla) költözött be az életembe, és azért is olyan fontos, mert ő az első laptopom! Persze érintettem fajtatársát korábban is, de ő nekem az első! Nem mondhatom, hogy változatlan külsővel és belső tartalommal húzza nálam az igát, hiszen 3 éve alapos ráncfelvarráson esett át, Bali adott neki észt, erőt, egészséget a további hosszú évekre. Nameg egy jobb operációs rendszert, mert a veleszületett Vista azért hagyott maga után kívánni valót, be kell vallani... Bár már nem is emlékszem, mit...

Velem volt, amikor új voltam a lakásomban, ott lakott a Világ legcukibb, legszilvisebb dolgozósarkában, aztán költözött velem Óbudáról Újbudára, közben sokszor megjárta a Budapest-Pécs vonalat. 2010-2011-ben (basszus, az is már 4 éve volt!) alkalmi munkásból állandó alkalmazottá vált, és az iroda színeiben versenyzett több mint egy évig, éjt nappallá téve, reggel és este velem utazgatva buszon-metrón-villamoson. Majd 2011. novemberében természetesen az első hullámban költözött velünk Barcelonába is, és azóta is aktív résztvevője a mindennapoknak. A Világot jelentette, de legalábbis az internet segítségével azt nyújtotta nekem, amikor még nem dolgoztam, rajta keresztül kerestem (és kereünk megint) lakást, szerveztem a hivatalos dolgainkat, váltam aktívvá a facebookon, pályáztam állásokra, tartottam és tartom ma is a kapcsolatot az otthoniakkal, és nagy részben az itteni barátainkkal, ismerőseinkkel is. És igen, ezt a blogot is vele együtt szültük meg. Tud Skypeolni, bankolni, sőt amikor arra volt szükség igazi telefonálni is. A velem töltött hosszú évek alatt fotók ezreit, zenék százait tárolta számomra, nem is beszélve a személyes doksikról, amiket részben rajta írtam, részben csak tároltam. Ahogy tároltam rajta kávés és teás bögrét (tudom, Apa, tudom, hogy ilyet nem szabad! és bevallom, mégis), rajztömböt, post-it hegyeket, virágot. Segített szakvizsgára készülni és varrni tanulni is, borzaszó sokoldalú képzést kapott, nem ismer lehetetlent. Ha Laptopka mesélni tudna... mint ahogy megfelelő kezek között tud is, de hűen tartja a a száját, ha arra van szükség...

Laptopka az évek folyamán személyes tárgyból a munkaeszköz kategória érintésével nélkülözhetetlen baráttá vált!

Éppen ezért is érint érzékenyen, ha a barátom gyengélkedik. Márpedig az idő vasfoga szegényen azért szintén fogott: akksija nem túl potens, kb. egy percig bírja töltő nélkül, igazából csak folyamatos töltés mellett működik, az utóbbi időben pedig rohamosan romlott a viszonya a töltővel: gyakorlatilag folyton nyomni, hajtogatni kellett a csatlakozóját, hogy megfelelően érintkezzen. Egy szerencsétlen rúgásféle taszította ebbe az állapotba szegénykét. Én tehetek róla, mert mindig bedugva tartom (mivel kell neki a kakaó), a vezeték meg itt tekereg a szekrény-kanapé vonalon, és egyszer Bali gyakorlatilag átesett rajta, kicsit megtaszítva, kicsit magával rántva, szóval alaposan érintve Laptopkát is. Az én hibám, de hát nem akartam, na, ez van... Az elmúlt hónapokban folyamatos leépülést tapasztaltam nála, de tegnap jutottunk arra a pontra, hogy nincs tovább! Laptopka sikolyok közepette közölte, hogy sehogysem kap áramot, és így nem bírja tovább. AZT HITTEM, KILEHELTE A LELKÉT!

Bali doktor operálta, de nagyon hümmögött, és kilátásba helyezte egy esetleges szülinapi laptopvásárlás lehetőségét. Ekkor még nem tudtuk, hogy Laptopka testében van-e a betegség, vagy a köldökzsinór okozza a bajt. Végül Bali azt mondta, adhatunk egy utolsó esélyt töltővásárlással, de ha belül van a gond, akkor this is the very end of a beautiful friendship...

Már akkor is tudtam, hogy ez számomra lelki megpróbáltatás lenne, hiszen csillivilli új laptop (esetleg tapis képernyővel, mert ez most a menő, ha nem tudnátok) ide vagy oda (még ha a munkahelyemen keresztül igazán kedvezményesen jutok is hozzá), ez itt az én laptopom! Aztán a mai nap folyamán továbbgondoltam a dolgot, és egyértelműen Laptopka megmentése mellett tettem le a voksom, hiszen egy itt vásárolt laptop, bármilyen szép és vékony és kicsi legyen is, a legjobb esetben is angol kiosztású billentyűzettel rendelkezhet, de sokkal inkább spanyollal, ami rejteget magában izgalmakat. Merthogy hiába tudok már profin ékezetes magánhangzókat, még ü-t is (na nem hosszút, azért odáig nem ragadtatom magam) írni, azért a billentyűkombinációk nem könnyitik meg a magyar nyelven (nagyjából jó, de borzasztóan önkényes helyesírással) írást, blogolást, kommentálást, amiről nem szívesen mondanék le.

Szóval Laptopkát meg kell menteni! - hangzott a végszó egy kis laptopnéző böngészést, kacérkodást követően, amit Bali ugyan nem hallhatott a város másik feléről, mégis megértette, mert be is vásárolt egy helyes kis póttöltőt, ami - csodák-csodája - megoldotta a problémát!!! 

LAPTOPKA ÉL ÉS VIRUL! Nem kell többé csavargatnom a csatlakozót, nem kell folyamatosan szorítani, feszegetni, csavargatni a zsinórt, és egyáltalán semmit! Csak bedugni és VENGA!

Szóval itt tartunk, újra együtt rójuk a körmondatokat, és köszönjük, nagyon boldogok vagyunk :) Köszönjük Baliii!

Sokáig éljen, és legyen sokáig jellemző ez az oly tipikus kép :)

Február vége

Megláttam, mikor írtam utóljára, és hűűű, nagyon össze kell kapnom magam! Mondjuk most csak egy helyzetmentő bejegyzésre futja tőlem, nem lehet ugyanis, hogy a február - bármilyen rövid is - egyetlen bejegyzéssel tovaszálljon!!!!

A mondandóm foroghatna a lakáskeresés vagy akár a munka körül, de mivel nemrég (és folyamatosan) nagy vihart kavart a helyi magyar közösség facebook-oldalán, inkább az itteni életérzésre, életkörülményekre és nem kevésbé az itteniek megítélésére (és semmi esetre sem elítélésére), vagyis az arról alkotott meglehetősen eltérő véleményekre koncentrálok. Na nem nagyon, hiszen tényleg csak azért írok, hogy írjak :) És ha olyan kedvem van, akár töröljem is a bejegyezésemet, ha már ez a lehetőség adott :) (de ez már egy másik téma, amit pillanatnyilag itt nem kívánok alaposabban boncolgatni... lelki békém megőrzése érdekében).

Szóval nemrég egy srác az egyik magyar csoportban megosztott egy cikket, ami a külföldre vándorló magyar fiatalok könnyebb-nehezebb beilleszkedésről, az értékrendi különbségekről szólt. Kicsit száraz stílusban, kevéssé belemenősen, és általánosságokat pufogtatva, de szociológiai kutatáshoz képest egész emészthetően volt tálalva. Nem is ez a lényeg, meg még az sem, hogy a belőle levonható konklúzió, hogy Spanyolország sokkal kevésbé összeegyeztethető a magyar szemlélettel, mint például Anglia. Hm... erről megvan persze a véleményem, de még csak erről sem akartam beszélni, inkább csak tolmácsolni értetlenségemet azokkal szemben, akikből ez a bejegyzés azt a reakciót váltotta ki, hogy megosztották a spanyol/katalán néppel szembeni ellenszenvüket, és úgy általában elégedetlenségüket ezzel a hellyel, a helyiekkel kapcsolatban. Hogy itt az ember 40 fokban mehet reggel dolgozni, és bumlizhat haza a 90 %-os páratartalomban, iletve, hogy az itteni emberek kihasználják a külföldieket, lehúzzák róluk az utolsó bőrt is, és kihasználják a tájékozatlanságukat, esetenként a hivatalokban is megtévesztő/direkt téves felvilágosítást adnak... Ha esetleg merek/mer más kommentelni, hogy de itt legalább szép az idő, és az utcán segítőkészek az emberek, arra indul csak meg az igazi lavina, mondván hogy a tapas-ozás, sétike meg röpi a parton az bizony nem tapasztalat, és a mézes hetek/évek után jön a feketeleves, amikor az ember már menne innen haza, de hát sajnos ittragadt. Én meg csak nézek, hogy mivaaaaan??? Igaz, hogy vannak itt is rosszindulatú emberek, sőt csalók és tolvajok, pont úgy, ahogy mindenhol. Vannak itt túlontúl bürökratikus hivatalok, ahol el lehet veszni épületen belül, és akkor még nem is említettük a spanyol, katalán, városi és kerületi hivatalok közötti ide-odautalgatásokat. Hangosak itt az emberek, és a felháborodásuknak hangot adnak, általában nagyot, mert még a nők és gyerekek hangja is ércesebb, mélyebb és markánsabb, mint amihez a visszahúzódó, közép-európai fülem szokott. Nade könyörgöm, miért nem lehet meglátni azt, hogy micsoda szuper helyen vagyunk, általánosságban sokkal nyíltabb emberek között, ahol nem csak a (negatív) véleménynek adnak hangot, hanem a csodálatnak, az örömnek is. Hangsúlyozom, én sem kötöttem helyiekkel életreszóló barátságokat, még csak össze sem járok katalánokkal, kivéve Jaumét, aki már-már magyarnak számit Zsani, a magyar barátnője (és barátnőnk) révén. De az utca embere, a piacok népe és úgy általában azok, akikkel akármilyen kapcsolatba (akár felszínesbe is) kerültünk, igenis segítőkészebbek, beszédesebbek, és az otthon olyannyira jellemdő mélabú és depresszió helyett inkább életörömet árasztanak. Az idősek nem zárkóznak be a négy fal közé, a lépcsőházunkból az öreglányok együtt bandáznak, sétálgatnak, nyáron lejárnak a strandra, mert itt bizony tényleg nem csak a 20 éveseké a világ. És ha megkérdezi tőlük a szomszéd az utcán szembejőve, hogy hogy van (mert bizony megkérdezi, mert a hogy vagy? a sziával egyenértékű köszönési forma, naponta 50x elejtett frázis), arra szinte kizárólag csak minden rendben lehet a válasz, még ha az ember  tegnap esett is át az legutóbbi szívrohamán! Hát mennyire pozitívabb már ez a hozzáállás? És erre is lehet azt mondani, hogy lehangoló? Hogy kirekesztőek az itteniek és ignoránsok? Hol? Hogyan?

Én attól félek, hogy ez a pesszimista, mindent lehúzó hozzáállás inkább minket jellemez, a mi rossz szocializálódásunkat mutatja, és azt, hogy mennyire nem tudjuk értékelni azokat az apróságokat, gesztusokat, amik ugyan nem kerülnek sokba, de ha észrevesszük, szebbé teszik az életünket. Nem tudom, hogy aki ilyeneket mond, az magát is ilyen érzékeny mérlegen méri-e, hogy hasonlóan kemény követelményeket támaszt-e magával (esetleg a saját országabeli emberekkel) szemben, mint azokkal a helyiekkel szemben, akik - értékelése szerint - megbuktak a vizsgán. Valaki egészen addig ragadtatja magát, hogy a helyieket kívánja el a francba, és kikéri magának, hogy ő bármilyen szempontból vendég lenne. Én sem mondom, hogy a külföldi környezetben ne vállalja magát az ember, vagy hogy húzza meg magát, nade mégiscsak mi vagyunk itt a bevándorlók. Nehogy már a helyieknek kelljen alkalmazkodniuk hozzánk! Hú, nagyon felkavar ez a téma! Azt hiszem mindig az húz fel leginkább, amikor durván egyoldalú kritikát hallok olyaniktól, akik úgy érzik, nekik aztán semmiféle követelményeknek nem kell megfelelniük. Vajon ők mit kompenzálnak azzal, hogy kizárólag a rossz tapasztalataikat általánosítják, és ráhúzzák egy egész országra/népre? És vajon ők mitől keseredtek meg annyira, hogy mások pozitív tapasztalatait lehúzzák? És miért nem próbálják meg jól érezni magukat, ha már szerencsétlenségükre itt ragadtak?

De ezen nekem nem kell törnöm a fejem! Nekem csak meg kell próbálnom megmaradni ilyen kis "igénytelennek", hogy élvezem a napsütést, és hogy az mellet ébredek fel reggel, akit annyira szeretek. Azt hiszem ez menni fog :)

Lakáskeresés nyugisan (mivan???)

Már úgyis mindenki tudja, kikiabálom hát a nagyvilágba: LAKÁST KERESÜNK! Albérletet, persze, szép is lenne, ha lenne esélyünk vételre... Na de mindegy is, a lényeg az, hogy most megint szépen vizualizálni szeretném, amire vágyunk, úgy nyilván ez is szembeszalad velünk a következő napokban.

Már megnéztünk párat, és volt itt már beleszeretős, majdnem megalkuvós, épp most is egy olyannal kacérkodunk, ami infrastrukturális és gazdaság(osság)i szempontoknak tökéletesen megfelel, talán még a beosztása, mérete is ideális, viszont a beleszeretés-faktor nem nagyon játszik. Nehéz dolgunk van, ismerünk pár nagyon szép és pár nagyon gazdaságos lakást, ráadásul benne lakunk egyben, amitől, ha lenne erkélye és talán egy kicsivel nagyobb fürdőszobája, tágasabb nappalija sosem akarnánk elszakadni. Imádjuk a barriónkat, Poblenout (a városrészt, ahol élünk), a konkrét helyet, az utcát, a parttól való távolságát, a benapozottságát kora délutántól késő estig. Szeretjük a kivitelezését, hogy van fűtésünk (ami itt nem túl gyakori) és légkondink is. Jó, hogy berendezett, és bőven van beépített szekrényünk.

DE ami az elején is kompromisszum volt, az most már kezd égetően fontossá válni: nincs ugyanis teraszunk/erkélyünk, ami - ahogy barátainknál, Andiéknál gyakran tapasztaljuk - nagy előnye egy lakásnak, ugyanakkor amiatt nem szeretnénk lemondani a magunk kis luxusáról sem, hogy egy újszerű/felújított lakásban éljünk, ne tartsunk bogaraktól, rágcsálóktól, és lehetőleg kényelmes is legyen, azon a helyen, ahol annyira szeretünk élni. Ezért most hozom a listát, Ti pedig drukkoljatok, hogy megtaláljuk azt a szuper lakást, ami a felsorolt tulajdonságok mindegyikével, vagy legalább többségével bír, és ha mégsem pont az elképzelt paraméterekkel rendelkezik, akkor legyen olyan hangulata, vonzereje, ami kárpótol a hiányosságaiért. 

Nézzük, az elengedhetetlenül szükségesek:

- terasz / balkon (ha már ezért költöznénk el innen, ezzel kezdem), ami ha nem is óriás, lehessen élvezni rajta egy reggelit, egy-egy pohár bort egy nyári estén, és a dohányzó barátaink elférnek rajta (utóbbiból egyre kevesebb van, reméljük nem azért mert undokok voltunk, inkább mert egyre kevésbé menő cigizni);

- benapozott nappali, és lehetőleg hálószoba, mert az azért bearanyozza a lusta délutánokat, ha a kanapén ülve a nap beragyogja a pillanatot;

- tágas(abb) nappali, mert bár itt is elférünk, valljuk be, otthon egy panel nappaliban több hely van, mint nálunk;

- méretét tekintve: alapterületre lehet ilyesmi 60 m2-es féle is, csak az eszeveszett hosszú folyosót cserélnénk lakótérre, pl. ha azzal fejelhetnénk meg a nappalit, az fantasztikus lenne;

- liftes és nem ezer éves házban újszerű/felújított állapotú lakás, parkettás szobák, szép, ízléses konyha és fürdőszoba (utóbbi lehetőleg káddal, esetleg valami ablakszerűséggel), ahol nem tartunk "járulékos lakótársaktól" úgymint csótányka, egérke, stb-ke;

- helyét illetően Barcelona, azon belül is változatlanul Poblenou és közvetlen környezete játszik, lehetőleg nem (vagy nem sokkal) távolabb a tengerparttól, ahol még ugyanígy azt érezhetjük, hogy saját partunk van (bár nyáron és napos téli hétvégeken így is arcátlanul sokan telepednek ki rá :D);

- melegvíz nem gázpalackos megoldással (nem vicc, itt tök gyakori a "butano");

- ára nem több (esetleg csak icipicivel, de csak ha nagyon megéri) a jelenleginél;

- bútorozott, de legalább az "electrodomesticos", azaz a háztartási gépek benne foglaltatnak az árban, különben egy vagyon megy el a beköltözésre.

A fentiekből nem szeretnénk semmiképpen engedni, és bár a következőkből sem, de valahol a kompromisszumkészségünket is lebegtetnünk kell, úgyhogy az alábbiak talán kicsit alkuképesebb feltételek:

- legyen neki a nappalin felül két vagy több hálószobája is (itt nem kell nagy cuccra gondolni, elég egy normál méretű nekünk és még egy, ami ha csak a jelenlegi "lukkal" egyező méretű, az már nem rossz);

- fűtés és/vagy légkondi (ideális, ha és, és ha modern);

- legalább olyan kivitelezésű, mint a mostani albérletünk;

- csendes utcára/belső udvarra/zsákutcára néz, és általában csendes környék;

- elegendő pakolászós hely/beépítet szekrény;

- magánszemély bérbeadótól közvetlenül bérelhetjük, tehát nem kell egy havi bérleti díjat pluszban kipengetni az ügynökségnek (ne felejtsük el, ez itt egy 7-800 eurós lakás esetében elég nagy tétel, főleg ha az általában két havi kauciót/fianzát és a folyó hóra jutó bérleti díjat már leperkáltuk);

- jó lenne egy jó állapotú, nem beázós atico (tetőtér) nagy terasszal természetesen liftes házban, de ezt nem merem a "must have" listára venni, csak amolyan óhaj... hátha, na!

- legyen egy stílusa, olyan vonzereje, ami ha nem is a nálam jól ismert beleszeretős hatást hozza, de legalább meggyőz arról, hogy nekünk ez jó lesz, és nem kételkedünk belevágni az újabb kalandba.

Na, nem is olyan sok ez, ugye? Akkor hajrá! Tessék nekünk drukkolni! Megyek is, folytatom a keresgélést...