Óraátállításra várva

Amióta azt írtam, hogy reggelente már ugyan világos van, de a nap még nem süt, amikor "mókába" indulok, pont annyi idő telt el, hogy ez az állítás már nagyon nem igaz. Egy jó ideje sötétben indulok reggel, és gyakran erősen sötétedik, amire hazaérek. Elég rossz ebbe belegondolnom is... Ma éppen nem így történt, mert reggel Bali és robogóúr vittek (és reggel nyolckor már erősen dereng azért), és rövid péntek lévén már háromkor (plusz a ráadás, ami már csak negyed óra volt a javuló tendencia és a kevésbé "magamalattásomagödröt"-hozzáállás jegyében! :)) eljöttem a vilgág végéről be a civilizációba. Nagyon jó érzés volt megint munka után, még fényes nappal bóklászni a Barri Goticban!

Amúgy a héten egyik nap, amikr Bali szintén elvitt reggel, olyan gyönyörűségben volt részem ott a hátsó ülésen: láttam a tenger felől felkelő napot még pirosas narancssárgán izzani. Igazi hihetetlen, mármár valami nyálas filmbe illő látvány volt. Ezt a képet nem én csináltam ugyan, és a part homokja helyett én a kikötő daruit és konténerépítményeit láttam előtérként, de akkor is ilyen volt, csak még szebb :)

Eddig valahogy még sosem láttam itt ilyen igazi napfelkeltét, ami a kevéssé korán kelő természetemnek is köszönhető. Meg annak is, hogy nem mindig látszik ám ilyen tisztán a napfelkelte: ma pl. direkt figyltem, mit látok, de a horizonton felhők takarták ki a napot, és csak azt lehetett látni belőle, ahogy a felhők peremére élénkpiros kontúrt fest a nap. 

Szóval most ezek az érzések kavarognak bennem, amikor a munkábajárás szempontjából hasznosnak, majdnem motiválónak tartanám, ha világos lenne már, amikor útnak indulok, viszont így most megint sokkal kisebb esélyem lesz napfelkeltét látni, hiszen ezen a hétvégén óraátállítás... Talán még holnap, ha valamiért kidobna az ágy... Esélyes!

Más mi is történt? Ja, azt hiszem, kb. meggyúgyultam, bár néha még taknyom-nyálam összefolyik, de alapvetően már elmúlt a vész. A szememet, nehogy már megint begyulladjon, egész héten kíméltem, mármint azzal, hogy ma - nem hazudok - 9. napja nem volt a szememben kontaktlencsike. Egészen hihetetlen, viszont - főleg a munkahelyen - borzasztó esetlennek éreztem magam tőle. Meg mellesleg én tényleg azt hiszem, hogy a hosszú évek alatt a napi 12-18 óra lencseviselettel sikerült azt elérnem, hogy amolyan védőrétegként érzékelem (Balázs erre a gondolatra mindig begurul, mondván, hogy hogy lenne már normális folyton lencsével élni), és sokkal érzékenyebbek a szemeim nélküle. Talán hihetetlen, de nem vicc: nekem nem szokta a lencse irritálni a szemeimet (max néha kicsit beopálosodik dörzsöléstől), sőt, konkrétan akkor szokott a nap végére könnyezni a szemem, ha nincs benne... Komolyan, tegnap is a buszon hazafelé már alig győztem törölgetni a szememből a könnyeket...

Ezen a héten történt, hogy a munkahelyen a költözés miatt hozzánk (térben) legközelebb került német team egy (másfél) tagja elkezte a magyar nyelvleckéket :) Vagy a beszélgetéseinket akarják lefülelni, vagy tényleg az az ötletgazda lány perverziója, hogy megtanul pár alapkifejezést mindenféle nyelveken. Aranyos :) A köszönöm szó hallatán persze ő is rögtön a törököt tartotta a legközelebbi rokonnak :D

Tegnap befejeztem egy jó könyvet, ami meglepően lebilincselt - főleg ahhoz képest, hogy véletlenül választottam, nem ajánlották, nem hallottam róla, csak éppen beleillett az egy sor fekete könyv-koncepcióba :D Mikkel Birkegaard dán író első regénye, Libri di Luca (a felolvasók társasága alcímmel). Ajánlom mindenkinek, aki szereti a krimit, kis romantikus szállal és egy ondolatnyi fantáziával fűszerezve.

Történt még valami jó is: ma, a korai szabadulás miatt rákényszerültem egy kis shoppingolásra - hát mégsem lehet a városban csak úgy sétálgatni és nézelődni!!! -, és közben (nem teljesen véletlenül) ráakadtam egy boltra, ahol már korábban érdeklődtem kívánságlámpás-ügyben, és meglepő módon előkerítették nekem a raktár aljában megbújt utolsó darabokat. Olyan régóta kerestem (itt írtam róla) már, hihetetlen, de lassan 2 éve akarok lámpát küldeni Mamiéknak... Igazság szerint most egy itteni barátunk, Andi papájának halála kapcsán merült fel újra, és vált ismét aktuálissá a beszerzés, továbbra sem a kívánság-funkciója miatt, sokkal inkább amolyan üzenet szerepét fogja betölteni. Még nem tudom, mikor sikerül majd kipróbálni, de bevallom, izgatott vagyok, úy szeretném, ha szépen szállna, fényeskedne nekik...