Lerobbanás

Megint régen írtam, de legalább azóta is gyűjtögettem a témákat:

- voltunk otthon,

- mire visszaértünk Barcelonába az irodánk átköltözött ugyanazon épület másik felére (aljas módon megúsztam a költözéssel járó hercehurcát)

- hoztam magammal jófajta, erős, magyar bacikat/vírust, és ennek okán

- kipróbáltam, milyen a spanyol táppénz: most éppen azon vagyok, ugyan csak két nap erejéig, mert erősen szuggerálom, hogy hétfőre már kicsattanóan jó formában, erőm teljében léphessek vissza a pástra meggvívni a mindennapi szélmalomharcocskáimat.

Na nem fogok most mindenről aprólékosan beszámolni, mert minek is, meg épp nem bírom köhögve az ölemben tartani a laptopom... Majd - ahogy egy itteni kedves ismerősünk mondaná - apránként.

Most simán csak lefőzöm magamnak a napi harmadik (vagy negyedik??? nem is tudom) liter extra citromos és gyógyító eukaliptusz mézes teámat, hogy tényleg elég legyen már ebből a kórból! (Szülők megnyugtatására: ezúttal talán már tényleg jobban érzem magam - bár tudom, hogy szerdán is ezt mondtam, pont azelőtt, hogy éjszaka "bekötőhártyultam", és erőteljesen kellett kapirgásznom a szemeimet, hogy ki tudjam nyitni. Szóval talán tényleg nem lódoktorhoz kerültem, és még a szegényes spanyolom alapján is megértették, mi kell nekem. Még köhögök - különösen esténként -, a "dátdhám" is még jelen van, de a szemem, gondolom a cseppektől már jóval kevésbé váladékozik, és a bika adag C-vitamit, tea, méz, propolisz is megteszi a maga hatását.) Különösen azért utálom most ezt a nyavaját, mert már a második hétvégénket teszi tönkre :( De nem, most pozitívnak kell lenni: holnap, ha jó idő lesz, kimegyek a parton sétálni a napra. Elvégre az segít, nem?!