Vizes VB

Bizony, VB van a mi városunkban! Nem mintha ez bennünket nagyon érintene, a mi környékünkön nincs felfordulás, viszont a vízilabdás lányok állítólag itt laknak az egyik szomszédos szállodában. Múlt héten egyik este lementünk csobbanni a tengerben, és összefutottunk két magyar ürgével, akik konferenciázni jöttek, és a szállodában találkoztak a magyar lányokkal. Tőlünk is rögtön azt kérdezték, mi is a VB-re jöttünk-e, és hát, nem irigykedtek kevésbé, amikor azt válaszoltuk, hogy nem, mi itt élünk :)

Ma megint bicajoztam munkából hazafelé, és mivel a félórás időkeret miatt amúgy is a Rambla körül szoktam cserélni, most sétáltam kicsit a belvárosban, hogy megnézzem, látszanak-e a nyomok. Nem annyira meglepő módon nem igazán találtam fennakadást semmiben, csak a "díszkikötőben" láttam a nyíltvízi úszásra (így hívják??) felzászlózott emelvényt, kordonokat, stb-t.
Amúgy minden szép tiszta, most is (mint mindig, nem csak a külföldiek kedvéért mutatóban) folyamatosan járnak az utcaseprő-mosó autók, és amúgy is tök rendben tartják a most méginkább turistaterhelt várost.
Szeretem!

Meg szeretem, hogy a drága uram,a Bali reggel megint elvitt a mociparipánk hátán dolgozni, így reggel kicsit több időm jutott az ébredésre, mint általában :) Még főztem is! Mondjuk csak kuszkuszt :D egy kis brokkolival, paprikával, apró bacon-szeletkékkel. Ez volt itthon, és gyorsan kész lett, délben szinte meg is lepődtem, milyen finom mégis. Szóval gyorskaja, nem nagy dolog, de legalább vihettem valamit magamnak ebédre!
Zárásul képek a mai Barcelonáról

Sent from my Xperia

A "szett"

Mióta megkaptam a jelenlegi csillivilli telefonom, mindig szerettem volna egy tokot, ami megvédi, dekoratív, de nem tompítja túlzottan a telefoncsörgést (hisz pl. Balázs csörgését tok nélkül is csak ritkán hallom meg, ha a telefon a táskámban van). Mivel azonban a telefon kiválasztásánál fontos szerepet kapott a méret, ti. hogy a telefon kellően kicsi legyen, mondhatni nem divatos az amúgy nagyon okos kis telefonom. Ez nem zavarna, viszont az már inkább, hogy nem lehet rá tokot kapni, különösen nem itt (teszem hozzá, itt ezt a telefont sem forgalmazták sosem, hiszen - a metrón látottak alapján - nem is tartják telefonnak azt, ami méreteiben nem versenyez egy tepsivel. Vagy legalább egy kisebb jénai tállal...

Így jött a hirtelen ötlet, hogy majd én varrok magamnak. Majd eltelt másfél év, és a tegnapi kártyatartó mellé - azonos anyagkombinációból - elkészült a régóta áhított mobiltok is:

 Így már-már szettről beszélhetek :) Melynek tagjai ugyan nem a legfelnőttesebbek, de mindenképpen elbűvölőek... Vagy legalábbis nekem tetszenek. Íme:

Mai nap a pihi, az itthoni nyaralás és a varrás jegyében

Már tegnap elhatároztuk Balival, hogy a reggelt az egyik, talán a legközelebbi chiringuitoban [ejtsd: csiringító, jelentése (általában tengerparti), mobilizálható (azaz télen szétszedhető) vendéglátó egység] indítjuk kávé + croissant menüvel. Így is lett, és a reggelit egy délelőtti starndolással koronáztuk meg. Annyira szalad az idő, amikor az ember jól érzi magát, hogy mire két csobbanás után felocsúdtunk, már dél is elmúlt. Szerencsére a naptejre is gondoltunk, így talán káros sem volt annyira, és még színünk is lett. Én mondjuk ugye azt nem igazán szeretem (mármint barnának lenni), de Bali kifejezetten gyúr a színére, hogy amikor majd hazalátogat nyáron, feltűnjön az embereknek, hogy az amúgy elég fehér bőrén is már látszik, hogy egy ilyen napos országban él. (Zárójelben és halkan, és majdnem titokban súgom, hogy aki majd találkozik vele, nyugodtan jegyezze meg, milyen jó színe van :) Biztosan jól fog esni neki :)) Nagyon szuper érzés - főleg most már, hogy még munkám is van -, hogy nyáron hétvégente (és amúgy esténként is) igazi nyaralásnak érezhetjük az életünket. Nem állítom, hogy mindig, de tényleg mindig kint lógunk a tengerparton, de amikor csak kedvünk szottyan, megtehetjük, és igyekszünk is kihasználni a tengernek azt a közelségét, amit távolságnak nem is nevezhetnénk :)

Délután átjött hozzánk Andi és Borsó (aka. Alma), anya és 3 hónapos kislánya, és igénybevették igen szerénynek nevezhető varrónői szolgáltatásaimat: Andi egy anyukatársa ötlete alapján kitalálta, hogy egy baby-bodyból és egy régi (de nem elhasznált) pólójuk keresztezésével kellően lenge nyári babahálózsákot lehet készíteni. A kivitelező én voltam, és nem mondom, hogy nem remegett a kezem, amikor egy cuki (tényleg cuki, még rá is volt írva, hogy cute) body-t illetve egy alighasznált pólót darabokra kellett vágnom. Szerencsére a végeredmény egész jó, és bár nyilván nem varrodai minőségű, de DIY-darabhoz képest még talán szép is lett, így nem kellett sűrű bocsánatkérések közepette üres kézzel elengednem őket. Munka közben Andi készített egy képet, amin a kis Borsó látható, amint a háttérben lévő zajforrást (ti.: a varrógépem és én) figyeli. A fotó később a facebookon kötött ki, és a képaláírásban hízelgő (és nyilván jóindulatúan túlzó) módon Borsó személyi varrónőjének tituláltattam, ami kicsit megmelengette a lelkemet.

Este még folytattam, illetve be is fejeztem a tegnap megálmodott és elkezdett saját készítésű, happy kártyatartómat (mármint bankkártya-személyi-stb.kártya), amire igazán büszke vagyok, mert a kivitelezés kimondottan szépen sikerült. Teszek is fel képet, aztán ítélje meg ki-ki maga, hogy mennyire olvad el a kézügyetlenségemtől :)

 becsukva kívülről

 kinyitva kívülről

kinyitva belülről

kinyitva belülről megtömve

7köznapok

Na, ilyet is régen tettem, mióta munkám van, tuti nem írtam ide hétköznap :)

Ma bent elég kellemetlen napomvolt: nem bántott senki, nem kell megijedni, csak a csapatunk egyetlen igazán hozzáértő tagja kivizsgálásra ment, és egyedül kellett helytállni. Vagyis kellett volna, mert - bár másfél hónap után ezt talán itt már nem illik mondani - kezdőségem révén még most is csökkentett módban használom a rengeteg SAP-funkciót/tranzakciót, és az adminisztráció bugyraiban is rendesen el tudok veszni, erre még jött az új kislány, aki ugyan igyekszik, de annyira azért nem, hogy ne kérjen segítséget. Igazából nem kért, hanem közölte, hogy ennyit ugyan nem is lehet megcsinálni, úgyhogy mondjam már meg neki, mit preferáljon a 2 legfontosabb alapfeladata közül... Mindezt úgy, hogy az egyik funkcióját már reggel kérés nélkül átvettem... Na mindegy, tény, hogy ezért néznek engem mindig madárnak.

De hogy leküzdjem a bennem felgyülemlett feszültséget, hazafelé a kissé ugyan szakadó esőben shoppingoltam kicsit. Ennek eredményeképpen egy csillivilli szalmakalappal és egy lenge hosszú szoknyával tértem haza, hogy holnap legalább már kevésbé szakadjon rólam a víz (na nem a szalmakalap miatt, ennyire nem vagyok divatos). Nagyon jól esett kicsit sétálni a Barri Gotic utcácskáiban, csak annyira sok a turista, hogy sokszor szabályosan lökdösődnöm kellett, hogy A-ból B-be jussak... Megvigasztalt a vásárlás, és hazafelé betértem a kedvenc wokos helyünkre, hogy hazahozzak az uramnak egy kis vacsit... Az uramnak, akinek pont ma jutott eszébe szintén meglepetésből főznie :) Most egy darabig van kajánk :)

Szeretem ezt a város! Ma állítólag napközben buszos sztrájk volt, ami ezúttal nem keserítette meg a dolgozók életét, csak ha 11-16 óráig szerettek volna közlekedni. Nekem ez eleve ki volt zárva, szerencsére még a rövidített júliusi munkanapok is 16:30ig tartanak, én meg most is ráhúztam egy jó órát, nade utána! Propblémamentesen juthattam be a városba, majd haza. A problémamentes ugyan azt jelentette, hogy épp leszakadt az ég (az egyetlen napon, amikor fehér nadrágban mentem dolgozni, naná), és a 10 percenként járó (de legalább még a sztrájk után is járó) busz pedig a lesérült ajtaja miatt pont 10 percig nem indult el a végállomásról. De ezzel együtt is! Budapesten volt egy számomra nagyon súlyos BKV-sztrájk, aznap hétfő volt, új voltam az aktuális munkahelyemen, születésnapom volt, zuhogott az eső, és az új, majdnemfehér ballonkabátomat vettem fel reggel. Én hülye! Merthogy még az előre beharangozottan járó buszok/villik sem jártak, az autók viszont előszeretettel gyorsítottak egy-egy pocsolya előtt... De én még gyalog is bementem, még ha egy órába is telt a nehezített pályán...

Itt valahogy ezt is jobban kezelik... Igaz, az én véleményem nem számít, a végletekig elfogult vagyok :)

Pólótakaró, elkészült végre!

"Bréking nyúz"
Csak megérte a hosszas kézimunka, legalábbis az eredménye látható :)

Uuuugy szeretem máris! Pedig közel sem tökéletes, de akkoris, meg aztán én csináltam :)

"Hírek", avagy semmi különös

Szörnyű, hogy mennyire nem írok... Mondjuk mióta dolgozom, legalább van kifogásom rá :)

Nincsenek híreim, ezért is a cím. Igazából a munka jó, júliusban annyi a változás, hogy egy órával kevesebbet kell dolgozni. Szimpatikus :) Sajnos még nem annyira használom ki, mert esténként igyekszem behozni magam... Mármint azt az időt, amit elszúrok az új lány tanítgatására és a régi lánytól való tanulásra... Igazából valahol mélyen nagyon jól tudom, hogy ennek bele kéne férnie a 8 órába, de bele akarok tanulni rendesen, szóval egyelőre néha szívatom magam...

Munkabeli újság még, hogy már két alkalommal bicajjal jöttem haza. Hosszú az út nem mondom, de az a vicces, hogy nem hosszabb időben, mint a busz+metró kombó. El is határoztam, hogy ha nem is mindig - mert ugye a metrón olvasás is vonzó lehetőség -, mostantól kiaknázom ezt a lehetőséget.

Varrás? A munka mellett viszont érzékelhetően kevesebbet varrok. A pólótakaró projekt ugyan a vége felé halad, már a szegésénél tartok, de jó lassan megy. Igaz, ez abból is fakadhat, hogy a szegés fele kézzel megy, amiben meg egyértelműen rossz vagyok. A kézzel varrást nagyon nem nekem találták ki, de talán éppen ezért nem is árt, ha gyakorolom.

Ha néha sikerül valakivel otthonról skype-olnom, a munka kapcsán általában megkérdezik, hogy oldom meg a kajálást a cégnél. Na igen, a munkahely egy eléggé ipari részen van, de azért lehet találni pár éttermet a közelben. Én ugyan előnyben részesítem a már említett étkezőt (legalábbis próbálom), de az meg feltételezi, hogy előző este főzőcskézős kedvemben voltam. Ami nem feltétlenül igaz minden napra... De általában azért megoldom valahogy: ha nem marad hazai, akkor reggelente beugrom a metrómegállónkkal szembeni pékségbe egy empanadaért, amit elvitelre kérek, és az bent, megmelegítve már egészen főtt (sült) étel hatását is kelti. Ha végképp nem gondoskodom magamról, marad az étterem/éttermi kaja elvitelre/automatás szendvics, ami viszont a felirata ellenére eléggé mű. Egyszer-egyszer megteszi! Ami rossz, hogy nem igazán figyelek a cukor- és fehérlisztmentességre... Nagy volt az elején a lendület, és alapvetően nem sokat hibázom, hiszen egészségesebbre cseréltem az itthoni készleteket is, de mióta kevesebb időm van tervezni és véghezvinni, bizony becsúszott pár pizzaszelet, empanada (szigorúan fehérlisztből), jégkrém!!! - fincsi veszedelem, dehát nyár van, mit lehet tenni??? Sőt még a benti kávét (a 75 centeset ugyanúgy mint a 35 centeset) is cukorral iszom. Kicsit jobban kéne erre koncentrálni, hiszen a hozzáértők szerint a szervezet számára sokk a cukor. Nekem viszont nyugtató :D

Mostanában észrevehetően minden témát a munka viszonylatában elemzek, ezzel a következővel sem lesz ez másként: mióta dolgozom, határozottan jobban értékelem a hétvégéket. Múlt hétvégén például arra használtuk az időt, hogy a város talán legnagyobb bevásárlóközpontjában eltapsoltuk az első fizetésem kisebb hányadát. Hogy pontosan mennyit, azt nem fogom nyilvánosságra hozni, de nagyon elégedettek vagyunk, mert mindkettőnknek vettünk felsőruházati cikkeket, lábbeli(ke)t, és nekem apróbb kiegészítőket is. Utóbbiak közül kiemelném a 13. övemet és a 26. sálamat, ezúttal egy kifejezetten nyári darabot, amiből ugye egy nőnek nem lehet elég. De nem bánom a beruházást, hiszen máris kétszer volt rajtam a héten. Na nem azért mert hideg volt, sokkal inkább azért, mert annyira meleg van, hogy már csak rövidujjú cuccokban járok dolgozni, és a reggeli - kezdeti hűvöskét (ami egyébként pont a metróig tart, néha még addig sem) szeretem valami ruhadarabbal ellensúlyozni. Nyilván mert még a kardigán is túl sok lenne.

További válozás a munka miatt, hogy a hétköznapi szociális életünk gyakorlatilag a nullára redukálódott, szinte sose csinálunk már semmi lakáson kívüli dolgot esténként. Egyik nap egy kis szellőzésre vágyott a nyelvek keverésétől meggyötört agyam, és elcsábítottam Balit sétálni. Hát nem akkor szakadt le az ég? Mire elértünk az utcasarokra (ez a kifejezés vicces, mivel gyakorlatilag saroképületben lakunk), zuhogott az eső. Nade akkor már elidultunk, és mivel sejtettük, hogy ez a döntő lépés egy programban, úgy határoztunk, legalább eljutunk az első tapasbárig, és megiszunk egy sört (esetemben ez ugye nappal kávét, este fantát jelen). Hát így is tettünk, és ezzel bevállaltuk a munkakezdésem óta első munka utáni programunkat. ó de hisz ez nem is igaz! Hiszen egyszer már voltam "sminkeléstanfolyamon" is, de az pénteken volt, ami ugye rövid nap (háromkor szabadulok a bányából), így nem is számolom ide igazán. A sminkeléstanfolyam pedig egyelőre csak annyit rejt, hogy van nekünk itt egy barátunk, Móni, aki borzasztó jól sminkel, és olyan anyagokat, eszközöket használ, amikről max csak a tévében hallottam. Na, hát őt kértem meg, hogy hozzon kicsit képbe ezügyben, mert amire én képes vagyok, az nyilván túró. A tanfolyam egy belvárosi mindenfélés üzletben kezdődött, ahol a ruhák és kiegészítők mellett egy fél emeletet szenteltek a sminkcuccoknak is. Hát ide mentünk mi, és bevallom, ha Móni, a mester nincs velem, 3 perc után szaladok világgá, mert az ilyen esetekben kivétel nélkül meg vagyok róla győződve, hogy az eladók pontosan leolvassák az arcomról az elveszettség rémült kifejezését. Nameg azt, hogy mégis mit keres a sminkrészlegen egy festetlen arcú, magára ebből a szempontból láthatóan túl keveset adó kislány (csak ebből a szempontból kislány, amúgy a korommal kapcsolatban nincsenek téveszméim... csak néha, ha gyorsan kéne válaszolni egy ezen témakörbe vágó kérdésre). Szóval a mester körbevitt a különböző cikkeken, elmesélte, ő miket használ, és miket javasolna. Az árak láttán megint kicsit visszahőköltem, de kissé átgondolva a dolgokat arra jutottam, hogy nem is kell mindent egyszerre megvenni, hiszen az új dolgokat használni sem tudom anélkül, hogy a mester megmutatná. Szóval vettem egy szuper ecsetet, amivel nemcsak általánosságban pingálni tudom magam (a szemem példának okáért), hanem ha ügyesen megtanulom, még a szemceruza helyett/mellett használt fekete szemfestket vékony csík formájában is fölvihetem! Vékony csíkban! Jó trükk, azóta kipróbáltam, és valójában működik is, még ha nem is olyan jól, mint a hozzáértő kezében. Vettem még egy színes (nem fekete) szemceruzát is, ami szintén újdonság a kelléktáramban, és egy szépszínű szemfestéket is. Utóbbiból persze otthon is lakott már néhány testvérke, úgyhogy másnap rögtön teszteltem is, hogy tudom-e ügyesen kombinálni őket.

Másnap ugyanis a mesterrel, Mónival együtt hivatalosak voltunk egy házi zsibvásárra, ahol két hazaköltöző magyar feleslegessé vált dolgai közül válogattunk. ........ most hogy ide értem az írásban tök olyan érzésem támadt, hogy erről már írtam... Vagy az nem lehet? Na mindegy, annyi türelmem most nincs, hogy visszaolvassam... Ez általános hiba nálam, nem szeretem visszaolvasni, amit írok, de ezt csak akkor tehetem meg, amikor kötetlenül, azaz nem munkaügyben teszem... Szóval egy rossz szokás marad... Most már értitek, miért hemzseg az irományom mindig hibáktól. Alapvetően nem tartom magam jó helyesírónak (de igazából nagyon rossznak sem, csak vannak szavak, amelyeket teljesen más helyesírással tartok jónak, mint mondjuk a helyesírási szabályzat...), és a blogot nem is word-ben írom, hogy a hibáimat pirivel jelölje, szóval megesik a hiba... Vállalom! De ezzel legalább megadom a lehetőséget azoknak, akik veszik a fáradságot, hogy végigolvassanak, hogy kritizáljanak, netán lenézzenek emiatt :D

Ott tartottam a nagy ívben, hogy a szociális életem a hétvégékre koncentrálódik. Ilyenkor járunk shoppingolni, kerti party-zni, strandolni, röpizni, és akármi másozni, amiből viszonylag kevés dolgot vállalunk be. Például akartam siklóernyőzni Balázzsal (másik Balázs, nem az enyém), egyik barátunkkal, mert ő tapasztalt is benne, bízunk is benne, szóval ideális LENNE, merthogy mióta megszületett az elhatározás, nekem megnőtt az amúgy sem kicsi parám. Majd egyszer talán!

Zárom is a litániát, mert nagyon elment az idő. Megyek kihasználni a hétvégét!