Helyzet

Telnek a hétköznapok, közben pár hétvége is, én meg csak nem írok...
Most pár hétig vendégünk volt, nálunk lakott Móni, aki egy volt osztálytársam barátnője, és aki 3 nappal a Barcelonába érkezése előtt még nem tudta, hol fog lakni. De ezt már talán írtam is??? Mindegy, a story sikeresen végződött, megvan a lakás, ráadásul olyan, ami négyüknek is megfelel, merthogy hamarosan négyen lesznek Móni párjával, a barátnőjével és az ő párjával. Pénteken be is költözött, azóta takarít szegény. Mindenesetre örülök, hogy itt van, mert egy hasonló beállítottságú, kedves és a helyi édességekért hozzám hasonlóan lelkesedő lányt ismertünk meg :) Tényleg, én néha már ufónak éreztem magam, amiért egy-egy nap simán eltelt úgy, hogy kizárólag édességet ettem, és most végre valaki, aki rajong a churrosért, szereti a gofrit, és egy alkalommal még a palacsintasütésre is vállalkozott nálunk :)
Azóta történt még, konkrétan tegnap, hogy rendeztünk még egy röplabdázást az utóbbi hetekben általam szelespartnak nevezett beach-ünkön. Attól eltekintve, hogy szeles volt nagyon, meg hogy egy órát vártunk az első játszópajtásokra, igazán jól sikerült. Na meg tenném hozzá, hogy az előző este beköszönő, a gyomromat érintő vírus (de szépen mondtam, mi? Van ennek egyszerűbb neve is) sem épp jókor jött, de a lényeg, hogy még a játék előtt lement.
Este megnéztük az el classicot, ami a Barça-Real Madrid meccseket jelöli. A megnéztük kifejezés is erős, mert beültünk egy helyre, ahol állították, hogy vetítik a meccset, rendeltünk, majd kiderült, hogy nincs is olyan adójuk, amin a meccset közvetítik. Hát lemondtuk a rendelést, és továbbálltunk, de mivel ilyenkor minden bár teltházas, csak a második félidőre találtunk helyet. Közben az eső is eleredt, természetesen! Ha nyert volna a Barça, akkor feltehetőleg mindezt el is felejtjük, de sajnos vesztettünk :( Pedig az egyetlen Barçagólnál olyan hihetetlen ováció volt, hogy szívesen megnéztem volna, milyen az ünneplés...

Kicsit visszaugorva az időben: múlt kedden elkezdődött az A2-es spanyoltanfolyamunk is (de most olyan érzésem támadt, hogy erről már írtam... Talán nem ide...), amiben extrasok nyelvtanra számíthatunk, tehát végre megtanuljuk a múlt időket is; viszont elveszítettük a Josénkat :( Nem is lenne ez akkora tragédia, ha az új tanárnénink, Inma is olyan haladószellemű emberke lenne. De ő, hogy is mondjam? Hát az a fajta tanár, aki azt gondolja, ha hangosabban beszél, attól majd mindenki frankón megérti. Nem is ez a gond, értem én, de Josét is tökéletesen megértettem, ha meg nem, kérdeztem. Inma pedig nem igazán szereti, ha kérdezünk... Vagyis lehet, hogy ezzel csak poénkodni próbált, de akkor, jelentem, nem volt vicces. Múlt órán megkérdeztem, hogy akkor most hogy is állunk a menor/mas pequeño, mayor/mas grande kérdéskörével (merthogy mégiscsak mindkettő létezik az előző órán általa tanítottakkal ellentétben és az utcán hallottaknak megfelelően), melyiket mikor kell használni, erre azt mondta, majd hétvégén gondolkodik rajta, és visszatérünk rá. Hát ez nyilván olyan dolog, ami egy spanyolnak kézenfekvő, viszont nekünk valahogy csak meg kell tanulnunk. Én nem is várom, hogy nem létező szabályokat tanítson, de legalább példákkal segíthetne, nem?
Na mindegy, ha az előző tanárunk nem ilyen jó, talán nem éreznénk ennyire a kontrasztot.

Hát nagyvonalakban ennyi, hétköznapok zajlanak...