Január végi kedvenc képek

Most már igazság szerint lassan aludnom kéne, nade hogyan, ha ennyi az élmény a rövid, de tömör pécsi látogatásból???

 - majdnem nyitott szemmel -

- majdnem csukott szájjal - 

Csak hogy ezt is megoszthassam végre...

A hazamenetelt arra is kihasználtam, hogy átadjak egy megkésett karácsonyi ajándékot a már eddig is nagyon hálás közönségnek bizonyult unokahugicámnak, Szofinak: ezúttal egy falvédő készült az ágya mögötti falra, és - amellett, hogy az inspirációt a szuperszép, frissen felfedezett boltból származó cicás anyag nyújtotta - igyekeztem kiegészítőként visszanyúlni azokhoz az anyagokhoz, amit az első patchwork-munkámhoz, Szofi takarójához használtam.

(A bolt, ahol a cicást vettem, egyébként azért óriási, mert gyönyörű - bizonyára elfogult vagyok a csodaszép anyagokkal szemben - és okos: olyan ötletük támadt, ami szerintem fantasztikus. Teleaggatták a kirakatot szebbnél szebb anyagokból varrt mackókkal, amiket el is adnak, de a lényeg, hogy bemész, kiválasztod az anyagokat, és ők abból megvarrják neked a teljesen egyedi mackót. Óriási!)

A "mű" (mármint az enyém, nem a mackók :)) az elképzeléstől a gyakorlati alkalmazásig:

Kigondoltam, hónapokkal később megtaláltam AZ anyagot, lerajzoltam,

cafatkákra vágtam egy halom, a takaróval harmonizáló anyagot, varrogatás közben szigorúan Juanest hallgattam, hogy kellően latinos, érzelmes, pörgős, feldobott is maradjak ;)

 elképzeltem, a cicák miként fognak vigyázni a kicsi lányra, és hogy mennyi mesét, történetet lehet majd róluk költeni (nekem is voltak kedvenc mintáim, figuráim, amikre azóta is szívesen gondolok)

 Balit élő bemutatóállványként használtam, hogy elkészülhessen a fotó a kész munkáról,

elröptettem Barcelonából Budapestre, hazavonatoztattam Pécsre, "Isti papával" lécet faragtattam bele, és felfúrattam a falra, hogy aztán a Kisasszony kifejezze a tetszését, amiért az egész naaaagyonis megérte! :)

 ...miközben a Bátyus is vigyorgott (szigorúan az ő falvédője előtt), mint a jóllakott elsős nagyfiúk ;)

:)

Ezt a kis szépséget a repcsin, még Budapesten, felszállás közben lőttem, és úgy felvidított :) És bár hülyeség, semmi értelme/alapja nincs a gondolatnak, mégis úgy éreztem, hogy ez egy jel, és ezen a repülőúton semmi, de semmi baj nem lehet. És nem is lett, így hát akár jel, akár nem, beigazolódott :) Amire persze óriási szükség is volt, merthogy Bali nélkül repültem, és olyankor minden "reprutin" ellenére nagyon örülök, ha zökkenőmentes a fel- és leszállás. Hiába, aki paragép két lábbal a földön állva, az nem a nyugalom szobra a levegőben sem ;)

Pécs - csak röviden

Hazaugrottunk! Ugyan megint csak extra rövid távra, de így is megérte! Apa holnap ünnepli 60. szülinapját, amit kissé előre hoztunk, és meglepi vendég szerepében töltöttünk vele. Szupertitkos készülődés, még Anya sem tudta, hogy jövünk. Azt hiszem, sikerült a terv, nem kicsit hökkent(-ek) meg, amikor beslattyogtunk az étterembe ;)

Hát Apa, igaz, még ma sincs a napja, de hátha addig nem olvasod ezt: boldog szülinapot!

Itthon nagy hó van, amilyen egész télen nem volt itt sem, nemhogy Barcelonában. Mutatóba   egy kép

A munka java, avagy munka-kacagás

Ha munkáról beszélek/írok, mindig csak a panaszáradat jön le a szavaimból, holott azért vidámság is származik onnan. Ma hazafelé buszozva a lányokkal ebből szemezgettünk kicsit, így jutott eszembe, hogy ezeket a kincseket kár magamban tartani.

Alapvetően elég kritikus tudok lenni, Anyukám a megmondhatója, de szeretek időt adni magamnak arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le,  kínosan ügyelek, nehogy bárkit úgy ítéljek meg, vagy akár kibeszéljem, hogy valójában nem ismerem. Ez így idegesítően felnőttesen/mesterkélten és túl átgondoltan hangzik, de csalódtam én már annyit mind pozitív, mind negatív irányban, hogy nem szégyellem, inkább csakazértsem foglalok állást valakivel kapcsolatban, ha nem eléggé állt össze bennem a személyisége...

Ez a helyzet egyes, itt megemlítésre kerülő figurákkal kapcsolatban is: általában nem ismerem őket eléggé ahhoz, hogy igazán lehessen róluk véleményem, mégis megmosolyogtat, ha a sziporkáikra gondolok.

Személyiségi jogaikat védendő, annak ellenére sem említem a nevüket, hogy valóban nem bántani akarom ezzel őket (mellesleg ezzel kellőképpen leplezem csapnivaló névmemóriámat is).

Toplistám előkelő helyét a röhögéséről ismert hölgyemény foglalja el a francia csapatból, aki - a napi témaválasztástól függően - olyan 10-1000 alkalommal hívja fel magára a figyelmet. Pusztán a nevetésével, ami nem csupán hangos, de olyannyira jellegzetes, hogy leginkább az MTV Ridiculousness című műsorában állandó jelleggel vendégeskedő szöszi, Chanel nevetéséhez mérhető. Na nem ugyanolyan, de legalább annyira egyedi. Egyeseket borzasztóan idegesít (például a kislányunkat), másokat mulattat. Az osztrák lány a céges bulin egyenesen kereste a közös ismerősöket, hogy valaki végre bemutassa őket egymsnak, hiszen a jókedv nyilván ragadós. Néha én is soknak érzem, de inkább irigylem a boldogságát, minthogy komolyan bántsa a fülemet.

Már nem dolgozik a cégnél, én nem is találkoztam vele, de volt egy lány, aki állítólag ebédszünetben - idejét hasznosan és feltétlenül jó társaságban töltendő - bizony befeküdt egyet aludni az íróasztala alá. Napi rendszerességgel. Furcsa, de ha valaki fáradt, miért is ne? Talán nem véletlen, hogy manageréknek szúrta a szemét, nem kapott túl hosszú távú szerződést. Micsoda megkülönböztetés!

Szintén a francia csapat lánya volt az is, akit csak bolond lányként szoktunk emlegetni, holott elmebajon kívül is ezer oka lehet az embernek arra, hogy magában beszéljen :) Nem is volt két hétnél tovább a cégnél a kedves!

A mi kislányunknak is vannak furcsa dolgai, szokott magában beszélni is, főleg ha nagyon mérges ránk, és hát bizony sokszor mérges ránk, hiszen azt hiszi, mi találjuk ki neki a feladatokat, pedig igazából szólás nélkül kéne tudnia. Mióta új helyre költöztünk csökkent ezen szokása éle, ugyanis a magában beszélést a barátnőinek panaszkodás váltja fel az esetek magas hányadában. 

Mulatságos, de borzasztó idegesítő módon meglepő is, hogy bár fél éve dolgozik itt, még sosem sikerült rendesen megoldania az emailes out of office (irodán kívüli) válaszüzenetét. Ezalatt azt értem, hogy ha véletlenül be is másolja a standard szöveget a megfelelő helyre, az esetek 100%-ában nem kattint rá a "jelenleg irodán kívül vagyok" gombra, ami nélkül pont annyira semmit nem számít, hogy bemásolta-e az automatikus válaszüzenet szövegét, mintha nem tette volna.

A hozzánk legközelebb lévő GERAUS-team egyik fia - borzasztóan tudott unatkozni a lelkem, de már felmondott (ennyire unatkozott?) - kapva kapott minden adódó alkalmon, amikor fennhangon politizálhatott/történészkedhetett. A specialitása Kelet-Európa, így nem egyszer hallottam, hogy a (szintén sokat unatkozó) cseh lányok valamelyikével disputázik második világháború-témakörben. De nem ám egymással szemben ülve/állva/kávéautomatánál/itt-ott, hanem ki-ki a saját kis asztalánál, egymástól két asztalnyi távolságban, kb. ugyanennyire a managernőtől. Volt, hogy a végén már ő kérte meg szépen őket, hogy ha lehet, inkább dolgozzanak már :)

Szintén GERAUS-os fiú, de még a cégnél van a muki, aki naponta is arcátlanul késik (teszem hozzá, ezzel nincs egyedül), de a céges karácsony után, amikor ugye még nekem sem sikerült időben beérni, de bőven egy óra alá szorítottam a késést, és sűrűn pironkodva értem be; na ez a fiú nagyjából fél 12re, szélesen mosolyogva (és talán csak lelki szemeim előtt, de ott mindenképpen még az előző estéről megmaradt moonwalkingos mozdulatokkal),  mindenkinek óriási jó reggeltet köszönve szambázott be a helyére!

De a kedvemcem akkor is az "indiánlány", aki napi szinten megy oda tévedésből valakihez valaki más nevét fennhangon emlegetve, majd amikor a kétkedő/fintorgó/mosolygó arcokból kitalálja, hogy rossz emberhez beszél, szintén fennhangon hirdeti, hogy jajj milyen kis butuska.

Ugyanezen nőszemély nem adta alább, ezen kívül még három cuki dologgal vívta ki a kedvenc címet:

- Gyakran pletyizik rucikról/divatról, de egy alkalommal felülmúlta magát, a női mosdóban kihasználva a helyet, konkrétan hajat vasalt! Hm? Lazaaa! (ezt saját szememmel láttam, míg a következő esetket másod/harmad kézből vettem)

- Más alkalommal, amikor felsült egy papírdoboz kinyitásával, és a kolléganője megmutatta neki, how-to, megdicsérte, hogy "Te milyen intelligens vagy!" :) Éééédes, nem?

- A legcukibb a legvégére: nem tudom, hogy a számlák emelgetése/válogatása, a sok papír látványa, vagy a szkennelés bonyolult művészete váltotta ki belőle azt a naív bejelentést, miszerint ő allergiás a papírra :D Akkor ő most már csak elektronizált számlákkal dolgozik vajon? Édes kicsi szivem... :)))

Castell de Montjuïc a három királyok napján

Ha már szabadnap, legyen szabadnap: fellibegtünk a hegy tetejére, megnéztük a Castellt, és visszafelé pózoltunk a parkok szobraival :)
Kell ennél több? Naná, képekben:

 felfelé

 az erődnél

 panorámanézőben

 csíkosan szép az élet

 illetve csíkoan veszélyes!!!

 ...még a végén tényleg berepül a sültgalamb a szájába

 hadi-

 -tengerészet

 sasszé

 ahol mindig ropják a katalán körtáncot

 vigadalom 

 és végre ez is megvan

na és Ő...

Eljött az idő...

Mostanában megint az átlagosnál kicsit többször került sor valamiből az elsőre: nem kell nagy dolgokra gondolni, apróságok, de hát nem csupa apróságból áll az élet? Ezek annyira apró elsők voltak, hogy nem is igazán tudom felidézni, csak a megállapítás maradt utánuk, hogy "megint egy első". Például tegnap az egyik nem pofonegyszerű könyvelésben mutattak valami trükköt a svájci okosok, aztán szintén tegnap megvolt az év (Úristen, 2014 van!!!!) első déután 3-ig tartó munkanapja - na azt nagyon szerettem! Igaz maradtam kicsit tovább, de nem haltam nagyon bele, és még így is világosban távoztam a bányából.

Rövid munkanapokra kifejlesztett kényeztetés, hogy nem egyenesen haza utazom, hanem közbeiktatok egy belvárosi bolyongást/sétát/vásárlást. Most is ilyet akartam, aztán előbb lebeszéltem magam róla, mondván az mindig pénzbe kerül nekem (ha nem másért, mert új TMB/BKV-jegyet kell elhasználnom), és nem mellesleg óvatlanul úgy indultam el a cégtől, hogy pisilnem kellett. Szóval sietős volt... Aztán időközben annyira sietős lett, hogy realizáltam, ezzel én már nem érek haza. Így lett (nem, nem az első nyilvánosan pisilésem, dehogy!), hogy a buszozás után, de még a metrózás előtt felkerestem a város egyik legnagyobb áruházának (a plaza Catalunya El Corte Ingléséről van szó) mosdóját... És ha már ott jártam, és ebben az áruházban mindent meg lehet venni, hát tettem egy kisebb kört, szigorúan csak az alsó szinteken, a luxusszámba menő, de legalábbis luxus árban árusító boltok emeletét, csak a mosdó miatt kerestem fel [megjegyzem, meglehetősen vicces dolog Burberry üzletet (inkább standok ezek, falak/határolók nélkül) tenni a mosdó mellé, de így legalább meg merem közelíteni azokat a méregdrága ruhákat is]. Na és itt jön az első, mert a parfüméria/kozmetikumok között körözve rábeszéltem magam, hogy itt az ideje az első piros körömlakknak! Ágota barátnőm szerint minden nő életében eljön a pillanat, amikor meg kell vennie az első piros magassarkúját, de szerintem ez nekem nagyon nem mostanában fog eljönni, ha egyáltalán, eddig borzasztó távol állt tőlem a piros körömlakk is, így erre szelidítettem a kijelentést. Mostanában annyi lány, a legkedvesebbek és visszafogottak is gyakran festik pirosra a körmüket, úgyhogy egy ideje foglalkoztat a gondolat, de a tettek mezejére csak most léptem. És ha már megvan, és a hétvégénk is 3 napos, este ki is pingáltam a... igen, megint az egész kezemet kifestettem a béna kis ujjaimmal, hogy frissen úgy néztem ki, mintha puszta kézzel téptem volna ki egy puma szívét. Na, de mára nagyjából lekopott/lemosogattam a felesleget, és hm... szokatlan, de nem egyértelműen rossz... Egyértelműen szoknom kell még, de kétségtelenül nőies. Na ja, mi ha nem a piros körömlakk??? Most is, ahogy gépelek, csak úgy virítanak a körmeim... Mintha nem is az enyémek lennének :D

De akkor is kipipáltam még egy elsőt, és talán majd ki is viszem őket a szabad levegőre, ahol más is megláthatja :)

1 munkás + 3szabad + 1munkás + 2szabad + 2munkás + 1szabad + 2munkás + 3szabad

Ez az ünnepi munkarend itt nálunk. Tudom, otthon a ledolgozós szombatok miatt kicsit okosabban oldódtak meg az ünnepek, itt azonban ilyen nincs, maradt az ünnepekkel tarkított meló. 

Most éppen a 4. etapnál tartunk, azaz a karácsony utáni hétvége sajnálatos végénél, amit két hosszú dolgozós nap követ, de van még szabadidő a láthatáron.

Igazából én szokás szerint eléggé pesszimistán fogalmaztam ma meg, hogy ajajj a következő héten már 4 napot kell dolgozni, és csak Balázs fordítása hívta fel rá a figyelmem, hogy azért még semmi nincs veszve. Nem hiába, van mit tanulnom az "uramtól" :D

Eltelt a Karácsony, szépen, kettesben, illetve 25-én a barátainkkal. Mindenki sütött/főzött vmi hazai tipikus karácsonyit, és ez kicsit kárpótolt a kihagyott hazautazásért, vagy legalábbis egy nappalinyi Magyarországot teremtett itt nekünk a nagy Barcelonában. Nyilván nem ugyanaz, de ez is egy kis család, ahol már egy csillogó szemű kisgyerek is van. Borsó baba is már 8 hónapos nagylány, ő játszotta a Mikulást a közös karácsonyozáson :) Persze mindannyian vele pózoltuk, készült vagy 100 fénykép, aminek kb. a 90%-án Borsó vagy valaki Borsóval szerepel. Rólunk is: ott készült a rénszarvasos sztárfotóm, ami persze a kismikulás-lánnyal teljes :D

Hihetetlen, hogy eltelt az ünnep, hiszen nem is olyan rég még május volt, és nyár eleje, és új lány voltam a munkahelyen, aztán hirtelen hópihéket vagdostunk az irodában, hogy valami office-decor is legyen, most meg már mindjárt 2014... Huh, és 32 leszek. És ha ilyen gyorsan telik az idő, pont 2 pillanat múlva leszek annyi. Sok. Az már olyan felnőtt szám. Na nem a 2, hanem a 32.

Furcsa, mert mindig olyan érzésem van, hogy leszek én még felnőttebb. Na nem mintha felelőtlen alkat lennék, munkában különösen nem, de mégis. Mintha valami, az igazi még nem kezdődött volna el. Ha arra gondolok, hogy valaki 20, meg 40 éveket dolgozik, mielőtt elkezdhet álmodozni a nyugdíjba menetelről, akkor talán még tényleg el sem kezdőtött, de talán nem a nyugdíjat kellene célként tűzni. Hahaha, volt már ilyen. Aztán meg is kaptam: másfél év "nyugdíj" erőm teljében, fiatalon, egészségesen, egy remek városban. Valami ilyesmiről szoktunk álmodozni a munkától agyonnyomott hétköznapokban. És mégsem éreztem a magaménak. Szerencsére. Így azért jobb. Dolgozva. Magamat hasznosnak érezve. Holott mekkora pici kis porszem vagyok én egy irdatlan nagy (fejetlen) gépezetben... És mégis. Jobb most így DINK-esen :D Ezt a "szakkifejezést" egy tanult kollégám osztotta meg velem, ti.: double income, no kid, azaz dupla jövedelemmel és gyermektelenül. Ez aztán a felelőtlen állapot: se gyerek, se kutya, se macska, semmihez sem vagyunk kötve :D Nyilván meg lesz ennek a böjtje (a szó legpozitívabb értelmében), amikor majd csak ábrándozva nosztalgiázunk Balival a kötetlenül utazgatós, hétvégenként sokáig alvós életszakaszunkról :) Az is jó lesz! Biztosan, hisz azt mondják... Lehet, hogy ezért, ebben az összefüggésben érzem, hogy még mindig nem kezdődött el?

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

...különösen családjainknak, barátainknak, azoknak, akik annak ellenére is szeretnek bennünket, hogy idén is főleg csak virtuálisan találkoztunk, és azoknak a barátoknak is, akik itt teszik számunkra otthonosabbá a Világot!

BOLDOG KARÁCSONYT!