Egy ideje eléggé cicaorientálttá és maximum tényközlővé vált a stílusom a blogon. Nagy eséllyel azért is, mert az elmúlt egy évben már ért bennünket különösebb kultursokk a nagy külföldön, nem csináltunk extra utazásokat, és nyilván azért is, mert a blog is lassan (2-3 nap múlva) 3,5 éves lesz, és kissé elmúlt az újdonság ereje. Nem akarok már mindent mindenképpen megosztani, vagy egyszerűen lustulok. Az év elején bejöt a "titkolózásfaktor" is, azaz, hogy nem szerettem volna rögtön világgá kürtölni a várandósságom hírét...
De azért vannak még gondolataim és érzéseim is ám :) Csak ezek is sokszor abba a kategóriába esnek, amit nem feltétlenül osztok meg.
Babácskával (még nem egyeztünk ki a néven, mert Balinak nem tetszik az én favoritom, nekem meg nem tetszik semmi annyira, mint a favoritom) kapcsolatban meg aztán pláne sok gondolatom van, mondhatnám, csak úgy kavarognak. Hogy vajon milyen lesz, mekkora (hétvégén kisbaba is volt azon az összejövetelen, ahol a terhesfotó készült, és meglepően picurinak tűnt), sírós lesz-e, vagy "jó baba" (mindenképpen jó baba lesz), hogy fogom kezelni az anyaságot, a helyzetet, hogy az egyelőre frászosnak tetsző szülés után ott lesz velem az a pici kis lény, aki teljesen rám van utalva. Hogy lesz e tejem, hogy mennyit alszik/ alszunk majd. Hogy nem akaszt-e ki teljesen, ha már hullafáradt vagyok, és a pici akkor is sírással jutalmaz. Hogy milyen anya leszek, ugye jó?észre sem veszem
Aztán ha nem szaladunk ennyire előre, már a terhesség is: jól csinálom? Persze, eszem én a hihetetlen mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget is többet, de ugye mégiscsak sikerült megbetegedni minden vitamin és elővigyázat ellenére... Aztán hogy vannak-e nekem például haskeményedéseim. Hát tegnap véletlenül észleltem egyet, de tényleg csak véletlenül, mert azt senki nem mondta, hogy azt nem feltétlenül érzi az ember, mármint nem mindig fáj attól még ha keményedik. Oké, értem, hogy csak az a rossz, ha gyakran és erősen (fájdalmasan), de akkor is fura meglepetés volt. Mert én itt azt gondolom, hogy tökéletes, problémamentes terhességem van, aztán a hassimitől való újdonsült félelmem miatt észre sem veszem, hogy bekeményedett a hasam. Na mert hogy az is milyen már (bár ezt már talán említettem), hogy mindent írnak a kismamafórumok, -könyvek, -magazinok, de azt valahogy senki nem említi, hogy a kismama ne űzzön sportot a hasa simogatásából, mert az bizony összehúzódásokat eredményezhet... Hát nekem úgy leesett az állam! Mert mindenki simogatja, az életben, a reklámfotókon, a filmekben, mindenütt. Én is, persze, mert ott van a kisbabám... De hát nem kéne, mert nehogy már beindítsak valami visszafordíthatatlant... Na emiatt a para miatt igyekszem nem naphosszat magamon tartani a kezeimet, így tegnap is csak véletlenül éreztem meg, hogy más a pocak tapintása. Inkább olyasmi keményke volt, mint amilyennek apukám feszes pocakját éreztem :D De elmúlt hamar, és remélem, nem jön vissza az érzés.
Aztán sokat gondolok a baba mozgásaira, hogy vajon olyankor jól érzi-e magát, vagy éppen ellenkezőleg, esetleg valamelyik pozícióm ellen tiltakozik éppen??? Hogy iszom-e eleget, mert szerintem nem, és már néha azon aggódom, hogy akkor kevesebb lesz a vérünk, a magzatvizem, bármi más a kelleténél... Csupa para!
De alapvetően mégis nagyon jó érzés ám :) Amikor rúg simán azért, mert érzem őt. Hiszen annyira vártam már, hogy ne csak az ultrahangon győződhessek meg róla, hogy mozog.
Aztán nem kicsit érzés az is, hogy szeretem őt. Szeretem, pedig még nagyon kevéssé ismerem :) Jó arra gondolni, hogy vele leszünk igazán család (még ha Rozika cica jó gyakorló alap is), és tervezgetni a jövőt. Babatakarót tervezni és varrni (elkezdtem, és a felső része már össze is állt), babakocsikat nézegetni (a szemem egészen ráállt már az utcán is a márkák leolvasására). Apropó, kinéztem a babakocsinkat is, és már alig várom, hogy megrendeljem. Hamarosan az is megtörténik, csak még ki szeretném próbálni, hogy ez a márka egy kézzel is jól navigálható-e.
Csupa izgi dolog, most viszont mindjárt elkések a munkából, úgyhogy máskor folytatom...
