Ez az ünnepi munkarend itt nálunk. Tudom, otthon a ledolgozós szombatok miatt kicsit okosabban oldódtak meg az ünnepek, itt azonban ilyen nincs, maradt az ünnepekkel tarkított meló.
Most éppen a 4. etapnál tartunk, azaz a karácsony utáni hétvége sajnálatos végénél, amit két hosszú dolgozós nap követ, de van még szabadidő a láthatáron.
Igazából én szokás szerint eléggé pesszimistán fogalmaztam ma meg, hogy ajajj a következő héten már 4 napot kell dolgozni, és csak Balázs fordítása hívta fel rá a figyelmem, hogy azért még semmi nincs veszve. Nem hiába, van mit tanulnom az "uramtól" :D
Eltelt a Karácsony, szépen, kettesben, illetve 25-én a barátainkkal. Mindenki sütött/főzött vmi hazai tipikus karácsonyit, és ez kicsit kárpótolt a kihagyott hazautazásért, vagy legalábbis egy nappalinyi Magyarországot teremtett itt nekünk a nagy Barcelonában. Nyilván nem ugyanaz, de ez is egy kis család, ahol már egy csillogó szemű kisgyerek is van. Borsó baba is már 8 hónapos nagylány, ő játszotta a Mikulást a közös karácsonyozáson :) Persze mindannyian vele pózoltuk, készült vagy 100 fénykép, aminek kb. a 90%-án Borsó vagy valaki Borsóval szerepel. Rólunk is: ott készült a rénszarvasos sztárfotóm, ami persze a kismikulás-lánnyal teljes :D
Hihetetlen, hogy eltelt az ünnep, hiszen nem is olyan rég még május volt, és nyár eleje, és új lány voltam a munkahelyen, aztán hirtelen hópihéket vagdostunk az irodában, hogy valami office-decor is legyen, most meg már mindjárt 2014... Huh, és 32 leszek. És ha ilyen gyorsan telik az idő, pont 2 pillanat múlva leszek annyi. Sok. Az már olyan felnőtt szám. Na nem a 2, hanem a 32.
Furcsa, mert mindig olyan érzésem van, hogy leszek én még felnőttebb. Na nem mintha felelőtlen alkat lennék, munkában különösen nem, de mégis. Mintha valami, az igazi még nem kezdődött volna el. Ha arra gondolok, hogy valaki 20, meg 40 éveket dolgozik, mielőtt elkezdhet álmodozni a nyugdíjba menetelről, akkor talán még tényleg el sem kezdőtött, de talán nem a nyugdíjat kellene célként tűzni. Hahaha, volt már ilyen. Aztán meg is kaptam: másfél év "nyugdíj" erőm teljében, fiatalon, egészségesen, egy remek városban. Valami ilyesmiről szoktunk álmodozni a munkától agyonnyomott hétköznapokban. És mégsem éreztem a magaménak. Szerencsére. Így azért jobb. Dolgozva. Magamat hasznosnak érezve. Holott mekkora pici kis porszem vagyok én egy irdatlan nagy (fejetlen) gépezetben... És mégis. Jobb most így DINK-esen :D Ezt a "szakkifejezést" egy tanult kollégám osztotta meg velem, ti.: double income, no kid, azaz dupla jövedelemmel és gyermektelenül. Ez aztán a felelőtlen állapot: se gyerek, se kutya, se macska, semmihez sem vagyunk kötve :D Nyilván meg lesz ennek a böjtje (a szó legpozitívabb értelmében), amikor majd csak ábrándozva nosztalgiázunk Balival a kötetlenül utazgatós, hétvégenként sokáig alvós életszakaszunkról :) Az is jó lesz! Biztosan, hisz azt mondják... Lehet, hogy ezért, ebben az összefüggésben érzem, hogy még mindig nem kezdődött el?
