Teljes képtelenség, kérem szépen, hogy 3 év telt el azóta, hogy másodszor is hazaküldtek a kórházból, mondván, ez a baba még nem akar kijönni. És annak, hogy az ezt követő órákban mégiscsak elment a magzatvíz, mert Mia bizony akart jönni. Nem értem, hova repül az idő... Tényleg igaz az, hogy az éjjel ébren töltött percek óráknak tűnnek, de az évek pillanatoknak.
Így eshet meg az is, hogy a cimkék közül már nem választhatom a Mia babásat, csak a Miásat, mert bizony ő már igazi kislány. Egyenrangú beszélgetőtárs magyarul. Vitapartner a legtántoríthatatlanabb fajtából. Igazi makacsság, főleg amikor arról kell (akar) engem meggyőzni, hogy ő bizony nem fáradt, és bizony soha többé nem alszik. Szó szerint hangzott el ez a szájából. Még 3 perccel elalvás előtt is. Igazán sajnálja az időt a pihenésre. Kijárta a bölcsit, és sokszor ott is kacérkodott a nemalvással, de nyáron itthon igazán elszánt, harcos amazonnak kellett ahhoz lennem, hogy lekaratézzam a délutáni szieszta időben.
Most elkezdte az iskolát (a jelentkezést, nyílt napokat és az ezzel járó paráimat most hagyjuk, a lényeg, hogy bekerült arra az első helyen megjelölt helyre, ami itt a környék ásza). Igen, iskolát, mert itt nincs külön ovi, hanem 3 éves kortól az iskolába kerülnek a gyerekek, és elkezdik őket betűkre és számokra tanítani. Nekem persze ez is para, mert ilyen korban szerintem csak szabadon kellene játszaniuk, de itt ez van, és nincs választás. Remélem, hogy itt, ebben a legjobb intézményben nem kényszerítik arra, hogy válasszon a jobb és bal keze közül, bár valószínűleg ez a legkevesebb. Főleg mert azért még váltott kezes, kezd látszani, hogy valószínűleg jobb kezes lesz. De most a beszoktatás után (merthogy röpke 3 nappal azt is letudtuk) kezdek megnyugodni, mert a suli (amit a magyar megfelelőjére tekintettel sokszor óvodaiskolának nevezünk itthon) szupernek, és ami fontosabb, Mia tökéletesen oda termettnek tűnik. Számomra félelmetes a tempó, de közben örömteli is, mert a második napon simán mondta, hogy igen, elmehetek, a negyediken pedig teljes időben ott is maradt. Igaz, alvás nélkül, de egyben gond nélkül is.
Ha már mérleg, meg kell említeni, hogy a szókincse magyarból elképesztő, a szövegeiben szinte mindig tökéletesen használja a kifejezéseket, mindent a helyén. Sokszor úgy érzem, hogy nemhogy nagyobb gyerekekével vetekszik verbális téren, de felnőttekkel is. Spanyolul és katalánul szavakat és kifejezéseket tud: a bölcsiben használt, napirenddel kapcsolatosakat (kezet mosunk, elpakolunk, alvás, evés) kifejezéseket, az állatok és egyes kaják, gyümölcsök helyi megfelelőjét, elvileg a köszönéseket, de a gyakorlatban sokszor nem akaródzik neki használni azokat. És az az érzésem, hogy többet ért, mint amennyit elképzelni tudok, csak ahhoz még nem érzi magát elég biztosnak, hogy mondatokban beszéljen.
Nagyon jól fog az agya, és tényleg elképesztő a dumája. Most épp ébredt egyszer, és félálomban síró hangon közölte, hogy "táncolni akarok"! Vele igazi tánc az élet! Néha ugyan az én idegeimen, de az kell :D Ahogy 1 éves kora óta idegeimen táncolás volt az evés témája en bloc, úgy továbbra is az az alvás. Mert azt tényleg nem akar, hiába javult meg (hozzáteszem szakaszosan) az étvágya.
Szuperül mozog! Amennyire aggasztott, hogy 2 évesen nem ugrott páros lábon, annyira nem kellett volna, mert most kilométereket tenne meg páros lábon ugrándozva, és a csillagokat leígérné az égről egy trambulinozásért. Még akár pisilni is elmegy. szóval remekül közlekedik. Amikor éppen nem viteti magát :) A babakocsi használatunk gyakorlatilag a távoli, sok sétával elérhető helyekre korlátozódik, vagy azokra az esetekre, amikor egyszerűbbnek tűnik a kocsit megpakolnom a vállam helyett. Szépen rollerezik, de a futóbicikli nem izgatja. A pedálos inkább, úgyhogy az egyik ajándéka egy pónis bringa lesz. Merthogy milyen is lehetne egy pónirajongó kislány bicaja? Meglátjuk! Pónink mindenesetre megszámlálhatatlan, lassan kilóban mérhető mennyiségű van. És pici, kedves sárkányunk is.
Idén nyáron megtanult úszógumival és karúszóval úszni, ami, azt hiszem, óriási teljesítmény. Továbbra is nagyon szereti a vizet, bár az utóbbi egy hétben érthetetlen okból sír, ha az arcát mossuk, és kéri, hogy azonnal töröljük meg, bár strandoláskor órákig ázott vígan... Remélhetőleg ez is csak múló szeszély.
Idén januártól fokozatosan elhagyta a pelust, márciusban már bölcsibe is nélküle ment, pár hónapja pedig alváshoz sem kell neki. Az egyetlen, amihez még pelus kell, az bizony a nagy dolog, amit előre jelez, és szinte kivétel nélkül számomra tartogat, így ezzel sincs különösebb gond.
Nagyon szereti a társaságot, a gyerek- és valójában a felnőtt társaságot is, csak vele foglalkozzanak. Különösen a magyar kisbarátaival szeret hancúrozni, és abban a közegben lubickol igazán. Nyilván a közös nyelv teszi. Az unokatesók ötthon még ennél is nayobb slágerek! Rajong értük, és szó szerint csüng rajtuk, hogy öröm nézni! Szuper baráttá nőtte ki magát Rosé cica, aki megtűri az épp nyugodt Miust, és befekszik az épp alvó Mia szobájába. Illetve akkor is, ha nincs itthon. De persze ki tudja űzni a bőréből is, ha épp olyanja van. Közös kedvenc tevékenységük a ceruzák és zsírkréták szétterítése nappali szerte nagy-nagy örömömre... De szupercukik!
De ha mérleg, akkor a gyermekévek száma mellett meg kell említeni más családtagok gyarapodását is, és itt nem a saját sajnálatos kilóimra gondolok, hanem Balázs diplomái/szakképzései számát is, amik idén szeptemberben növekedtek, és szintén Balázs munkahelyeinek számát, amik szintén októbertől növekednek 1-gyel. Szintén szintén és szintén, ha esetleg kevés volna a szintén... :D
Az én munkahelyeim száma (még így passzívan is) valószínűleg fogyatkozni fog, nade ez még a jövő kérdése, mert csak ma reggel 7-kor fog lejárni a 3 évre kért fizetés nélküli szabadságom.
Ami engem illet, varrogatok a nagy szabadidőmben, de őszintén szólva nehezemre esik Mia említése nélkül definiálnom magam. Pedig ő maga kérdezte egyszer, hogy "Anya, te ki vagy, ha nem az én anyukám?"
Ami viszont mindennek a lényege, hogy leírhatatlanul sokkal gazdagítja az életünket a ma reggel 7-kor 3 éves Mia, akit egészen egyszerűen tökéletesnek, avagy kicsit hosszabban nagyon a szám íze szerintinek tudnék titulálni. Nem lehetne jobb, és nem lehetnénk szerencsésebbek senki mással.
Éljen Mia soká boldogságban, egészségben! Isten éltesse a kis hercenőt, a kis aranyhajat, kicsi Miát, az én kicsi lányomat!
