Virtuális lábnyom - elnézést a kellemetlenségekért - akinek inge...

Hiába minden elővigyázatosság és double check, nem érek fel az okostelefonok (iPhone-ok?), a mindent mindennel szinkronizálások és a virtuális világ koprodukcióihoz. Történt ugyanis, hogy közel 6 (TE JÓ ÉG, 6???) éve, amikor kiköltöztünk Barcelonába blogolni kezdtem. Egyre másra jelentkeztek a barátok, családtagok (közülük igen kevés), ismerősök, hogy meglátogatnának, és az összeütközések elkerülése érdekében létrehoztam a blog naptárát "Látogatók" címmel. Ne is keressétek, már nem nyilvános...

Merthogy ezt szépen teleírtam a spanyol ünnepekkel, azzal, hogy mikor nem vagyunk itt, mikor ki jön hozzánk. Amiért létrehoztam. Ez rendben is volt. Azóta valamicskét fejlődtem a kor kihívásaihoz, és okostelefonom lett, cseréltem is kétszer, és telefonról is képes voltam blogolni. Idén júliusban androidról iPhone-ra váltottam, esztétikai és egyéb női szemmel nem annyira megvetendő okokból, amit azóta meggondolatlanságnak (nem ez a jó, szó, mert meggondoltam én, csakhát nem így...) is titulálhatnék, most pedig balgaságnak mondanék. Ugyanis hagytam ugye, mint gondolom, mindenki, hogy a google-szinkronizálás is megtörténjen, az iPhone beállítását is megkezdtem, de egy IOS-frissítés után újra feldobta a szép telefonom, hogy folytassam az iPhone beállításait. Nem volt rá időm, hát rányomtam, hogy később. Hiba volt...

Ma ugyanis rám chatelt egy barátunk, egy fiú, és a nemének nem volna különösebb jelentősége, de még mérnök is, és valószínűleg ebből kifolyólag is nagyon tapintatosan közölte, hogy ő bizony látja a naptárbejegyzéseimet... Döbbenet, hitetlenkedés és anyázás (nem az övé) hegyeket követően bámulatos gyorsasággal elkezdtem pásztázni a telefonom bugyrait, és hát hosszas túrást, és a baráttal való egyeztetést követően kiderült, hogy nyár óta bizony nyilvánosak a naptárbejegyzéseim. De mégis hogyan??? Kérdeztem én, de villámgyorsan ki is derült a turpisság. Telefoncserét, és a beállítások elmulasztását követően ugyanis iPhone-kedves eldöntötte, hogy a Google-ben elérhető összes naptáram közül a blog naptárát fogja alapértelmezettként használni. 

Hát így történhetett, hogy amiket én azóta a telefon naptárába (haha, csak telefon naptár már nem létezik, no existe, nehogy Ti is beszopjátok!!!) írtam, azok szinkronizálásra kerültek a Google-ből elérhető blog-naptárral, és mindazok, akik valaha azt követték, hónapokon át követhették a vérvételekre, bababulikra, menzeszemre, találkozóimra vonatkozó bejegyzéseimet. Well well well!

Ne higgyétek, hogy felértek az technikai eszközeitek eszéhez. Vagyis hát, én nem érek fel...

Mindenkitől, és elsősorban a végül jelentkező barátunktól elnézést kérek, amiért ilyen bejegyzésekkel szemeteltem tele a naptáraitokat és egyben kérem, hogy ha hasonló bénaságot fedeztek fel, jelezzétek! "Kissé" égek, de túlélem!

25 hós+2 napos // "Anya karja erős!" // kiütés-story

Hihetetlen... megint csak a bő szókincsemről adok tanúbizonyságot, de hát ez van: nem lehet elhinni, hogy már eltelt egy hónap a szülinapja óta... Két év meg a születése óta... Wow

Fantasztikus ez a kismanó! Szuperjó szövege van és remek humorérzéke. És ezen felül is remek érzékkel teszi oda a mondatokat. Ma pl. apjával kettesben mentek délelőtti sétára, amíg én próbáltam egy kétévesek számára is ínycsiklandozó ebédet összedobni. Balival mindig téma ez, hogy szerinte túl sokat cipelem, mindig mondja, hogy vele nem is kéretőzik fel karba annyit. Hát ma nem ennek a napja volt: Mia felkéretőzött, és Bali elfáradt, mire merte megjegyezni, hogy hát a motort is cipelni, a hátizsákot is és Miát is... Apa nem bírja, gyere csak a lábadon! Erre Mia ellenpontként, a maga komolyságával megeresztett egy olyat, aminek feltehetőleg minden anya örülne... de apa kevésbé: "Anya karja erős!" Majd onnantól kezdve állítólag tudott sétálni a saját lábán :D

És itt még vicces sem akart lenni! :D :) Hát én nem is tudnám jobban szeretni. Még akkor sem, ha ma olyat is mondott nekem, hogy ne pusziljál meg, illetve, hogy nem engedem meg, hogy kiszívd az orromat. Pedig az utóbbi héten általában az a duma, hogy "anyának megengedem", aztán persze elhúzódik, de akkor is...

Ja, merthogy taknyos szegénykém, de szerencsére nem atomul... De az elmúlt hetekhez képest ez semmiség. Azzal kezdődött a vesszőfutás, hogy szeptember legvégén egyszer feljajdult, hogy fáj a füle. Majd sok feljajdulást az orvoslátogatás követett, ahol 10 napos antibiotikum kúrára utaltak. Hős volt, mindig bevette a gyógyszert. Az utolsó adag gyógyszer esedékességekor viszkető, vörös kiütések jöttek ki rajta, és futótűzként terjedtek el a kis testén. Egy órán belül dokihoz vittem, szerinte valami vírus, bár én említettem, hogy ilyen hosszan antibiotikumot még nem szedett, de mindegy, kapott is rá szirupot, ami persze nem tetszett neki. Délután úgy láttam, hogy nem javul, sőt mintha dagadnának az ízületei, ezért egy másik helyre is elvittem, mert a mi dokink akkor már nem volt. Jó sokat vártunk, majd a doki azt mondta, jó gyógyszert kapott, helyes a diagnózis, normális a dagadás. Másnap délutánra már a kéz- és lábfejei dagadtak, de annyira, hogy fogni nem tudott vele, és fájt neki, úgyhogy vissza az eredeti dokihoz, aki ekkor már mégis gyanakodott az antibiotikumra, és azt is mondta, hogy a dagadás nem a kiütéses dolog normális lefolyása, úgyhogy azonnal a kórházba egy sürgősségi vérvizsgálatra. Ott horror volt a vérvétel: lepedőbe csavarták, egy ápoló ráfeküdt, egy másik intézte a tűt, és még ki is akartak küldeni azzal, hogy úgyis ugyanúgy sír majd, ha itt maradok. Hát esélytelen volt, hogy kimenjek. Szörnyű volt látni, de kitartottam, és az ordítása ellenére is mosolyogva tartottam benne a lelket. Sajna nem használt, hogy előtte elmondtam, hogy ez ugyanolyan lesz, mint az általa korábban végignézett vérvételem... Sírt, nagyon sírt, aztán a vége felé már csak azt sírta hörögve, hogy "nem tetszik ez a vizsgálat", úgy 50-szer :( 

Vérvétel után várakozás az eredményre, meg a pisimintára, ami szintén nehezen jött. Aztán hosszú idő után minden negatívan jött vissza, csak a rendes laborba küldött rész hiányzott, de közben ránk esteledett, és mivel az utolsó 24 órában romlott, és nem derült ki az oka, jobbnak látták befektetni minket. Jó kis éjszaka volt a két óránkénti lázméréssel, a szomszédban valaki sugárhányásával, öklendezésével, de legalább nem volt más a szobánkban. Ő egy kis hős volt, és a reggeli vizitig annyian vizsgálták, hogy megtanulta azt is, hogy amikor hallgatják a tüdejét, sóhajtani kell. Olyan cuki!Közben az új gyógyszerre jól reagált, a kiütések tünedezni kezdtek, és a dagadás lement. Ami már ott új tünetként kijött, és még mindig, másfél hét után is fennáll, az viszont elég rémes: érintésre, nyomásra vörösödik a bőre. Mindenhol. Elég szörnyű rajzolatok tudnak kialakulni, de már ott tartunk, hogy kb 5 perc múlva eltűnnek a foltok, ami a kezdetekhez képest remek.

Egy éjszaka után kiengedtek, pontosabban én dönthettem, hogy maradunk, vagy visszajárunk kontrollra. Én pedig úgy döntöttem, hogy akármikor odamegyek, akármilyen napszakban és akárhányszor, csak alhassunk otthon. Ennél jobban nem is dönthettem volna, mert egy órán belül szobatársunk érkezett, úgyhogy alig vártam a zárójelentést.

Ha ez nem volna elég, a kórházbamenetel egy hetes fordulójára ismét új tünet jelent meg (aznap délelőtt volt a második kontroll, amikor még se híre, se hamva nem volt ennek): Miának úgy elkezdett fájni a lába, hogy a délután előrehaladtával alig tudott járni, ha mégis sikerült, leülni nem tudott, bicegett, de leginkább karba kéretőzött még lakáson belül is. Estére sírhatnékom volt, és menni akartunk a kórházba, aztán valahogy meggyőztük magunkat, hogy jobb az éjszaka itthon fájdalomcsillapítóval, aztán reggel indulunk. Éjjel mintha meg sem mozdult volna az egyes (jópár) ébredések között, szóval éjjel is fájt neki. Reggel is mondta, és ijesztően bicegett, úgyhogy irány a kórház. Ott a vizsgálat előtt elpanaszoltam mindent halálra vált ábrázattal, majd megvizsgálták, átmozgatták, és talpra állították: azt mondták, menj oda, oda ment, azt mondták, lépj fel, fellépett, ülj le, leült... Varázsütésre... Mivel jele sem volt az elmondottaknak, nem küldték ultrahangra vagy további vizsgálatra, azzal indítottak útnak, hogy ibuprofent kaphat. Ez 5 napja volt, és azóta is volt pár alkalom, hogy fájlalta a lábát, de olyan vészes nem volt. Illetve pénteken estefelé kicsit mégis, mert akkor meg a lábfájás mellett csalánkiütést láttunk rajta, de a lábfájás estére elmúlt, a csalánkiütésre adtam neki az azóta amúgy abbahagyatott gyógyszerből 2-szer, és elmúlt viszketéssel együtt. Az utolsó kontrollon kiderült, hogy a lassú laboreredmények is negatívak lettek, úgyhogy igazi diagnózis, avagy ok nincs. Én az antibiotikumra gyanakszom, de a dokik szerint valami vírus. Mindenesetre meg nem nyugodtam, de próbálom nem betegként látni őt az elvörösödések ellenére sem, mert bízom benne, hogy most már legyűrjük, akármi is okozta ezt.

Tegnap és ma szép hosszúkat aludt (a korábbiakkal ellentétben), ami remélem igazi gyógyító alvásnak számít. Ebben bízom, és a Jóistenben meg a folyamatos jobbulásban. És ha valaki antibiotikumot akar neki adni, annak elmesélek mindent, hátha a sztori végére átgondolja kicsit.

Szabad nekünk drukkolni!

Mia már két éves - Isten éltesse őt!

A hihetetlen erre a jó szó, akárhányszor is írtam már le... Nem megy a fejembe, hogy múlt el ennyi sok idő a kisasszony születése óta, amire pedig (majdnem) úgy emlékszem, mintha tegnap(-előtt) lett volna. Itt jegyzem meg, a tegnapelőttre talán kevésbé emlékszem.

Szóval 2. Kettő. Két éves a babám, aki valójában már sokkal kevéssé baba, mint kislány. Mit kislány? Kishölgy! Fantasztikus személyisége van, ami feltehetőleg valamennyi kétévesről elmondható, csakhogy mivel Mia beszédfejlődése ennyire előrehaladott, ezt maximálisan meg is tudja mutatni. Tényleg nincsenek rá szavak. Vagyis vannak: az övéi, de nagyon ritka az, hogy rendesen le is tudjam jegyzetelni a dumáit. Egyik délután (még a bölcsiszünetben, azt hiszem, de összefolynak a napok) éppen írtam az aktuális beszólogatásait, és ő közben játszott, úgyhogy elkezdtem real time-ban jegyzetelni: Mia diktált :D Valami fantasztikus, de ezt majd valamikor le is akarom ide jegyezni, mert érdemes... Gyakran kellene ilyet csinálnom. Na meg a videók: nem lehet elég belőlük, noha a képekkel karöltve felemésztenek minden rendelkezésemre álló memóriát. Ma fel akartam írni, de eddig sem sikerült, hogy mondott egy ilyet: "az egészséges kislány azt mondta, nem jöhet ki." Én csak ültem ott előtte, és kérdésekkel próbáltam utána járni, honnan jött ez. Részben sikerült: a honnan nem jöhet ki kérdésre a "toronyból!" választ kaptam, ami egyértelműen az aktuális kedvenc, Aranyhaj lakhelye, de hogy az egészséges honnan jött??? Mostanában megint nem nagyon evett, és egyik reggel bölcsibe menet a gyümölcsökről nyomtam neki a sódert, hogy szeretjük, mert finomak, és ráadásul egészségesek, így jót tesznek a pocinknak, hiszen vitaminok vannak bennük, stb. De hogy vajon innen-e??? Passz. Á, vagy most esik le, hogy tegnap a könyvtárban volt egy betegséges könyv kórházzal, aminek viszont volt szülészete is, és ott beszéltem neki arról, hogy nem, azok a babák nem betegek, hanem csak most születtek. Talán itt jött képbe az egészséges kislány?? Könnyen lehet, hogy ezt már sosem derítem ki. Ami viszont ebből is látszik, hogy minden információra harap, arra is, amire látszólag nem figyel. Van, hogy napokkal később köszön vissza, de egyértelműen kiderül, hogy mennyire figyel.

A két éves Mia okos, kedves, gondoskodó, akaratos, nagyon ügyes, de ha valami nem megy elsőre, könnyen elveszíti a türelmét. Aztán sokszor már egy nagyobb levegő után nekivág újra. Mert csak a tökéletes megoldás az elfogadható számára. Sokszor kér segítséget a számára adott pillanatban kivitelezhetetlen dolgokhoz (tőlem és Balitól csak), aminek kifejezetten örülök, és nagyon remélem, hogy a segítségkérés és elfogadás  megmarad erényének. Nekem ezzel folyton bajom van, szóval ezt tényleg erénynek érzem. 

Könnyen a szívébe fogad embereket és másokat, és akikkel ezt teszi, azokról folyton érdeklődik, felidézi a velük kapcsolatos emlékeket: "kitől kapta azt Mia?; mit csinált Lili?; mit mondott Móni?; hova ment a bácsi?; mit énekelt Sheila; mit evett a póni?"

A bölcsit szereti (apropó, a bölcsisztorival is adós vagyok még), de azt még jobban, ha én is ott vagyok vele. Mostanában tesztelgetem, mit/mennyit érthet, bár nagyon nehéz, mert én egy szót nem beszélek katalánul, ott viszont nem csak spanyolul, de sokszor (talán többször is) katalánul beszélnek a kicsikhez. Na de a lényeg, hogy nem csak egyes szavakat tud már spanyolul mondani (sajnos a bölcsiben még nem), de a "mit csináltok olyankor, amikor azt mondják nektek, hogy...? típusú kérdésekre szinte mindre tudta a helyes megfejtést. Elképesztő! Tényleg az!
Gondoskodó alatt nem csak azt értem, hogy szereti megetetni a cicát, vagy elaltatni, elringatni a játékait, de azt is, hogy amikor mondjuk nekem fáj valami, és előtte megemlítjük, kérés nélkül nyomja a megfelelő helyre a gyógyító puszit.

A szülinapját apjautazás miatt barátokkal előre hozva ünnepeltük vasárnap, amire ezúttal meghívtunk két gyermektelen barátunkat is, hogy ne csak baba social life-ról beszélhessünk. A bulira nálunk került sor, mert az utóbbi hetekben kissé lehűlt kint, és hát mint kiderült, nem lettem sokkal oldottabb háziasszony, de végül is, nem ezen van a hangsúly. Így alakult, hogy "kicsi Mia"[ahogy mostanában hívja magát (kicsit korábban "én kicsi Miám" volt az általános, azelőtt Miuska)] eddig már 3 darab 2 éves szülinapi tortán van túl. A másodikat a bölcsire készítettem, a harmadikat mára, csak nekünk, egy pici tortát, mert azt szeretne Miuska :)

Mindhármat én készítettem, de a harmadik, már megúszós jelleggel készült, szerencsére, ő azt is nagyon élvezte. Főleg a tényt, hogy az ő szülinapi tortája, mert ugye az evés nem az erőssége...
Teszek fel egy videót is arról, milyen cukker táncot lejtett vasárnap: 

És a társaság, bár többen betegség miatt távol maradtak, avagy a tömeg miatt a konyhában buliztak a fotózás alatt:

Nade most elmegyek aludni, mert lecsukódik a szemem...

Képek az utóbbi hetekből

 Jóga mindenhol

10 nappal 2 előtt

Mármint Mia második szülinapja előtt. Hihetetlen! Hova szaladt az elmúlt 2 év?? Valakinek van ötlete?
Ezelőtt a jeles nap előtt pár igen fontos tény: a héten 4 átaludt éjszakánk volt egyhuzamban! Ilyen sem volt még! Más kérdés, hogy utána egy hányós vírus után jött a böjt (alvásban is). Bizony, sajnos ezúttal 3 nappal a bölcsikezdés után jött, ami múltkor 4 nap után ☹️.
Merthogy bizony az ősszel együtt a bölcsi is visszatért. Az augusztus Miussal kettesben eszményi volt. Az első pár nap ráment a régi- új kettesben-ritmusunk megtalálására, de utána nehézség nélkül telt. Még olyan rendszert is kőbe véstünk, hogy minden pénteken felmosásos takarítást tartunk, pedig erre ezelőtt csak SOS alapon került sor, főként hétvégén, hogy valamelyikünk addig elvihesse Miust. Hát már meg lehet vele beszélni.
Nem újdonság, de Mia csodaszépen beszél: óriási szókincset köszönhetünk a meséknek, amit tökéletesen a helyén is használ. Nem a könyvekből szedte, de használ ilyen fordulatokat, hogy pláne, de nem ám, akkor is, és hát természetesen az ellentmondás minden formáját: nem, nem, nem és nem; akkor sem; azért sem; csakazért sem; nem, soha sem; ne már! Szintén jó ideje használja, hogy jézusmária. Sokat mesél és meséltet, van, hogy a játékainak és a cicánknak "olvas". És saját fejlesztésű felszólítás ok, hogy "nem akarja Mia, hogy telefonozzál", illetve "tedd le azt a telefont!" Nagyon kemény tükröt mutat egy gyermek!
Képes szépen enni, kanalaz, villázik, csak mostanában megint kevésbé akar...Remélem, a bölcsi ebben majd ösztönzőleg hat... Idővel!
Nagyon próbálgatja a páros lábbal ugrást, főleg a júniusi bölcsikezdés óta. Egyelőre sikertelenül, de bármelyik pillanatban jöhet az áttörés.
Apropó áttörés, a negyedik szemfogat várjuk, egy ideje már.
A lényeg, hogy nem tehetne boldogabbá egyetlen más gyermek sem, mégha étvágya lenne sem.

23 hónap+4 napos Mius

Mostanában nem kicsit hanyagolom a blogot, de Mia mindenképp megérdemli a figyelmet, és sokszorosan hálálja meg a rá fordított időt, úgyhogy amíg még szunyál, igyekszem írni.
Először is azt, hogy bizony akkor, július elején, két poszttal előrébb ő tényleg ott aludt a bölcsiben. Minden gond vagy nehézség nélkül. És onnantól egész júliusban minden hétköznap. Ő választotta, és mint ilyen, szerette is. Most az augusztusi bölcsiszünetben is rengetegszer említjük az "alvókát", amin a bölcsiben alszik, és amit én szabtam kicsit személyre, cicásra. Állítólag fejsimivel percek alatt elalszik, ami itthon azóta is science fiction. Szóval ezt is tudja!
Azóta pedig 23 hónapos is elmúlt, amit NEM TUDOK ELHINNI!
Veszedelmesen okos, a gondolatai folyamatosan cikáznak. Ha vmit először hall, látszik, hogy forognak afejecskéjében a kerekek, kutatja, hova, mihez kötheti, és a legváratlanabb helyzetekben elő is veszi. Az augusztus eleje óta szünetelő bölcsit sokszor emlegeti: gyakran a gyerekeket, máskor eseményeket/ ki mit csinált, mit énekelt, de így 3 hét szünet után egyik nap evés közben egyszer csak azt mondta: " anya eeement a bőcsiből. Miuska sírt." Hát.nagyon meginogtak. Tudom, hogy nagyon szereti, szeret ott lenni, de azt szeretné, hogy ott legyek vele. Remélem, nem viseli meg, és majd az sem, hogy szeptemberben duplaannyian lesznek majd!
Itthon kellett vagy 3 nap, mire rátaláltunk a hétköznapok régi-új ritmusára kettesben.
Tényleg egy kis angyal! Egy érzékeny kis zsenipalánta. Rengeteg mondókát, mesét és dalt tud, és bár továbbra sem énekli, egyre jobban ritmizálja a dalokat is, és a szövegeket pajkosan variálja. Szinte felnőtteket megszégyenítően bravúrosan. Erre például csak a Bújj, bújj zöld ágat hoznák, amit kicsi kora óta úgy énekeltem neki, hogy a pajtában nem a macska maradt benn ( mégiscsak kikérhetné magának Rosécica), hanem adott esetben a víziló vagy puputeve. Na ezt ő is műveli, és nagyokat kuncogva általában a vízilovat mondja, amitől fél kissé. Legalább is a műanyagvízótól.  Vagy a gyí paci paripa, amivel mi "odamegyünk Pécsre, mamapecsenyére" ;)
Isten éltesse őt az én legnagyobb örömömre!

Terrortámadás Barcelonában? WTF?

Soha nem kívántam egy terrorcselekmény sújtotta városban lenni. Sajnos mégis pipa. Szörnyűség! Még így is, hogy mind távol voltunk, nem érint bennünket. Felfoghatatlan! Azt hiszem, nem is engedem magamnak felfogni, mi történt. Hogy simán ott lehettünk volna. Hogy testközelbe került annak lehetősége, hogy ne legyen holnap. 

Írnék én mélyebbet, de pillanatnyilag (és ez a pillanat tart már közel 9 órája) csak hálát adok Istennek, hogy nem voltunk ott. Hogy már nem járunk abba a nyelvsuliba, ahová eleinte. Hogy nem ma jutott eszembe megnézni az El Corte Inglés baba cucc felhozatalát, amit amúgy időről-időre megteszek. Hogy Baliék nincsenek már az egynapos irodában. Hogy nem mentünk el kipróbálni a fagyihullámokat, amit kinéztem. Mert ezek közül most bármelyik okozhatta volna a véget...

Bölcsis ottalvás???

Még lógok egy rendes, alapos bölcsis bejegyzéssel, most csak annyi, hogy itt ülök egy padon a bölcsi közelében ugrásra készen. Arra számítok, hogy hívnak, hogy menjek Miusért azonnal. Ugyanis saját kérésre ma először megpróbálják ott altatni a többiekkel együtt. Bizony, saját kérésre, ugyanis egyik nap, amikor ebéd végére mentem érte, odafeküdt a párnahalomra egy már korábban elaltatott csecsemő közelébe, és mondta, hogy ő is itt alszik. Én meg csak lestem. Mivel eddig az ebédje is esetleges volt, abban állapodtunk meg a daduskislánnyal, hogy megpróbálják erőlködés nélkül, és elhozom ha nem. Őszintén szkeptikus vagyok, hiszen mindig szopizva és ringazva alszik el, töksötétben, itt pedig ezek egyike sincs. Van viszont csordaszellem. Meglátjuk, mennyire erős...
Ja eddig ráadásul kicsit később szokott otthon bealudni, mint a bölcsisek, de ya veremos...
Izgiiii!

Nem szép dolog...

Ma vacsinál Bali elől elvettem az innivalóm (odakeveredett), és beleittam, mire jött is Mia reakciója: "Anya elvette apa innivalóját. Nem szép dolog elvenni a másét. "
:)
Köszönjük, Babóca a gyermekünk erkölcsi nevelését! ;)
Azért tettem egy próbát azzal az amúgy igaz válsszal, hogy az anyáé is volt, de a biztonság kedvéért azért visszaadtam Balinak :D

21 hós kistündér (megkésve)

Kicsi, tökéletes babám, köszönöm, hogy az anyukád lehetek! Köszönöm, hogy rád csodálkozhatok, hogy tanítasz arra, mi az igazán fontos! Szeretlek!
Már 3 nap bölcsi után úgy éreztem, hogy elvesznek tőlem, és igazán sajnáltam azt az időt, amit nélküled kell majd eltöltenem. De látom,hogy Neked mekkora örömet jelent oda járni, és nem terhel, inkább leköt az új közeg, úgyhogy megbirkózom a feladattal. ..
Még jó, hogy spanyol bölcsibe jársz, így nem derül ki rögtön, hogy a betűmágnesekből már kirakod a neved, és felismersz sok másikat is. 21 hónaposan... Hihetetlenül repül az idő! Nemrég még a pocakomban voltál. Annyira nemrég, hogy még mindig nem adtam le a nyomát. Ami nem a Te hibád, Te mozgatsz annyit, hogy már rég modellalkat lehetnék. Ha persze ez prioritás lenne. De nem az! Inkább kiélvezek minden Veled töltött pillanatot, még azokat is,amikor Te etetsz engem :)

Szeretem a nevetésed, az ölelésed, a bizalmadat, szeretem, ahogy itt szuszogsz mellettem, és szeretem, ahogy kiköveteled a figyelmem. Szeretem a pici anyajegyed a szád és az állad között félúton, pont középen. Olvastam ugyan a szűzekről, milyen fontos a precizitás, de hogy még az anyajeggyel is a szimmetriára törekszel... Szeretem, hogy folyton jár az agyad, és amikor fáradásig sokmindenen jár egyszerre, akkor még a beszéded is belelaasul.  Szeretem a választékos beszédedet, amit Babócáéknak is nagymértékben köszönhetünk, és szeretem azt, amikor rötyögsz azon, amikor pontosan tudod,hogy csúnya szót ismételtél.
Szeretlek mindennel együtt!

Csak gyógyulj meg gyorsan ebből az ijesztő hányós izéből, mondjuk MOST!

Szeretlek Mianyuszi!

Pótbeszámoló az otthon töltött időről (hehe)

Jó reggelt Mindenki!
Miuska azzal kelt, hogy mosolyogva, nagy szünetekkel ezt mondta: "Bálna is labdázott, bálna is labdázott... Szofika hozott neked bálnát... Ilyen volt Mamájjjéknál!"


Kicsit sommásra sikerült az összefoglaló,de tényleg egy kedves momentumot ragadott ki a kisasszony.
Amúgy ha Szilárdot, a drága keresztfiamat (Szofika bátyját) emlegetjük, rögtön a lufi fejelésre asszociál "Szilárd fejedre dobta lufit"  felkiáltásokkal, és persze gyorsan keres egy lufit, hogy megmutassa, hogyan kell azt.

A továbbiak már csak lazán kapcsolódnak ide, de mind Magyarországon gyerekszáj kategíriában született:

Egerben egyik reggel azzal kelt, hogy "madár voltam (m)álmomban". Kicsit megdöbbentem, mert ilyen mesénk, dalunk nincs, még arra gondoltam, valaki más dalolt neki ilyen, de állítólag nem. Rágugliztam,és van ilyen gyerekdal, szóval a gyanú nem apadt el teljesen, de vetem el azt sem, hogy ez a korábbi madaras kelések (álmok?) folytatása.

Már Pécsen volt, hogy egy soron kívüli szopizáskor a pécsi mami megkérdezte tőle, hogy ugyan jön-e abból még, mit szopikázik még Miuska. Erre én kérdeztem tőle, hogy anyatejcsi?  Mire ő huncutkodva elengedett, és vigyorogva rávágta, hogy "Miatejcsi!"

Bölcsi!

A mai nappal megkezdődött a bölcsis beszokás, és ezzel egy korszak lezárult.
A kinézett és végül befutó magánbölcsi a La Cabana nevű lett, ahol Mius már a nyílt napon oiyan jól elvolt, hogy ott döntöttem el, hogy ha valamivel jó (van értelme) elkezdeni, akkor ez az. Én a játszóról ismertem picit az egyik gondozónót, a tulajoknak pedig van egy cuki kis bababoltja a kedvenc narancsfácskás utcámon (ja, és a bölcsike is azon van), és Balinak is szimpatikus volt a hely és a bemutatkozás. A végcél bölcsi fronton egy önkormányzatiba való bekerülés volt, de az sajna a sorsoláson elúszott. Persze talán jobb is így.
A vasárnapi visszaérkezéstől extra lázban égtem, hogy mindent beszerezzek, összekészítsek,  előkaptam a gyűlölt vasalót, és bevasaltam vele vagy 80 saját magam tervezte, és jó előre megrendelt névcimkét (itt nem jeleket használnak,hanem a nagyon divatos névcimkét, amit viszont én kombináltam össze Mius egyik ikonikus állatával, a cicával.

Hát ez lett, és eddig a vasalás ellenére nem bántom.
Tegnap este már maga mondta az apukája kérdésére, hogy hová mész holnap?, hogy a  a bölcsibe, a la cabanába :)
Aztán ma elindultunk.

Előttefotó

Utánafotó. Jól elfáradt! Hogy miben?

Locsolásban, seprésben, főzésben, homokozásban, ugrálásban,mászásban.

A többieket látva ő is beült a gondozónéni (fiatal lány) ölébe, megvolt az első ölelés is, méghozzá a másik Miától, úgyhogy jó úton jár.

Csak így tovább, kicsi Mia!
Nem értem, mitől csordult ki most a könnyem...

Ez elment vadászni, ez meg meglőtte...

Ma hajnalban ezzel kezdődött a dumaparty :)

A kép még tegnapi
Nemrég kezdtük ezt a mondókát, de extra gyorsan elsajátította. Most is szopizás közben a karomban jutott eszébe, és mivel itt az egri magyar melegben felesleges éjszakára a zokni (és nagyjából minden ruha is), rögtön kézbe (az én szám elé) kapta a lábikóját, és a lábujjain mutatta, hogy "ez ement vadászni, ez meg meglőtte, ez meg hazavitte, ez meg megsütötte, ez az icike picike mind-mind-mind-mind megette". A meg kötőszóként kötelező :) Szerintem abból maradt, ahogy én segítettem neki mondani, aztán azt hihette, hogy az általam mondott plusz szótag kell.

Egerben vagyunk, és kiaknázzuk a kert és udvar előnyeit. Locsolunk, főleg Mia, hintázunk, nagyokat sétálunk. Budapesti landolásunk másnapján egy esküvőre voltunk hivatslosak még Budán, ahol Mia alaposan kivette a részét a mókából :)

 Tekintve, hogy aznap a rutinon kívüliség miatt nem tudott délben aludni, nem volt meglepő,hogy szükséges volt az elbújós szopizás... Well az elbújásról annyi, hogy már odafelé, a 41-es villamoson előjött egy szopikátvagyfelrobbanok-szituáció, úgyhogy mit tehettem, elővettem... Arról talán érthető módon nincs kép...

Másnap, még Pesten végignéztük unokatesó-Anna balettvizsgájával egybekötött balettelőadását (másfél óra, két felvonás),  amit Mia végig ámulattal figyelt, tapsolt, kommentált... Döbbenet!


Itt Egerben minden napra jut egy kis izgalom: sosem tapasztalt allergiás reakció a kicsi nyakán, holott nem evett új fajtát, darázscsípés a kicsi ujján... Nem várok következőt...


Választok random képeket!

 Félmeztelenül locsolós (hajnalban)

 Könyvkedvelő :)

 Fagyis

 Pippi