Rosé ébredezik

Sajátos módon ezúttal a lábaim között ;)
Olyan édi!!!
Pedig a héten már tett róla, hogy megossza a közönségét, de erről és az első együtt töltött hetünkről majd nem telefonról részletesebben...

Siesta a la Rosé :)

Sent from my Xperia

További cicás

Itt a pindúr épp a csipogós-madártollas lasztiját püfföli.

Ez a hétvége kétségtelenül a cica jegyében telik, de még úgysem bánom, hogy ki sem tettem a lábam a lakásból :) Olyan cuki.

Rosé tegap este is az ablak előtt aludt el a radiátorra hajtgatott pléden (természetesen felhúzott függönnyel, hogy lássa a "másik ciciát"), és hajnalban ugyanott találtam. Ma már csak hatkor ébredtem, és jöttem át hozzá, és inkább a magam szórakoztatására maradtam, mint az ő vígasztalására. Adtam neki enni, elvittem az alomra "ügyintézni" (eddig úgy tapasztalom, hogy bár tudja hol kell és az alom mire való, nem jut eszébe odamenni, inkább tartogatja, és ha én odateszem, akkor gond nélkül kiteszi a kitenni valót; nagyon ügyes, hogy eddig sehova máshova nem tett meglepetést!), és játszottunk pár percet. Aztán letelepedett rám, és aludtunk még majdnem 8-ig :)

 és végül ébresztett a maga cuki módján, a finom kis Haribo-talpaival :)

Attól tartok, kicsit belebolodultam ebbe a kis mütyűrbe :o

Cicás játékok

Játék a szemtelen egérrel :) Merthogy rögtön az első estén sikerült megszabadítani a kicsi szürke egeret mindkét szemétől... És ezennel tesztljük azt is, tudunk-e videót feltölteni a blogra.

És pár mai fotó (igen, már megint a macska...)

 mi lesz az ebéd? egérke?

 ebéd után egy pohár... Rosé

 hegedűs a cicaháztetőn

Rosé, avagy cicatulajdonosok lettünk

Már megint nagyon régen írtam, és sokminden kimaradt, pl. látogatóink és hazalátogatásunk története, itteni szülinapi partik, ilyesmi, de most mást kell kiadnom magamból, amint azt a cím is mutatja, és amivel nem bírok tovább várni :)

Hetek óta tartó tervezgetést, előkészületeket követően tegnap volt olyan szerencsém, hogy hazahozhattam a kiscicánkat, Rosét (fonetikusan "Rozé", mint a rozéfröccs), aki miközben írok, épp ébredezik, és letámadja az ujjaimat :)

Rosé egy vörös-fehér házicica, aki egyedüli kislányként, 2014. április 15-én született a spanyol kolléganőm nővére cicájának meglepetésalmában. Három fívére közül kettő csupavörös és egy hozzá hasonlóan fehér-vörös tündérfiú. Mind csudajófejek voltak, és borzasztó nehezemre esett választani közülük, de előzetesen kislányt képzeltem, így azért kicsit eleve orientálódtam felé. Eleinte szörnyen félén volt, a négy közül leginkább ő bújt el, játszani sem akart odajönni, aztán amikor már szólt a gazdi, hogy már csak pici ideje van, egyszercsak megtört a jég, és Rosé besétált a kinyitott macskahrdozómba, leült, és elkezdett mosakodni. Nagyon édes volt, és akkor hirtelen nagyon egyszerű lett a döntés. Nem akartam azzal megijeszteni, hogy rögtön bezipzárazom, és felkapom, úgyhogy pár percet pihenhetett bent, de aztán mennünk kellett, és végül kb. mégis így alakult. A több mint egy órás busz-metró utat nem igazán díjazta, de amikor stabilan tudtam tartani/leülni, már útközben el tudott aludni, és csak párszor kezdett rá a miauzásra. Olyan érdekes, mert amikor nyávogott is, elég volt felemelni a hordozót az arcomhoz, kicsit ciccegni neki, és a lehetőségekhez képest megnyugodott. Itthon aztán nemigazán akaródzott kijönni a hordozóból, de mivel idejét éreztem annak, hogy egyen-igyon, áttettem az ágyikójára (amit egyébként előzetesen én varratam neki szivacsból és plédanyagból, néhány képen látszik az óriáspapucs alakú fehér-barnás izé, na az az), és lassan feloldódott. Meg volt illetődve, de nem sírt, nem szaladt el, egyszerűen cuki volt és még az is. Na de milyen is lehetne egy nem egészen hat hetes kiscica? 

Amíg vártuk őt, agyonolvastam magam macska-témában, és mindenhol 6-8 (inkább 8) hetes kort írtak ideális elválasztásnak, mi pedig tegnapelőtt tudtuk meg, hogy Rosé csak most lesz 6 hetes, viszont a nevelőszülei (anyacica gazdija) nagyon alaposan lefigyelte, és állatorvossal egyeztette a dolgot, és váltig állították, hogy már örökbe adhatóak a kicsik. Én persze a szokásos alapossággal erre is ráparáztam kicsit, hogy nehogy beteg/lelkibeteg legyen, mert korán szakítottuk el, de egyelőre Rosé egy kiegyensúlyozott minitigrisnek tűnik. Alszik, eszik és közben játszik. Megtanulta már a mamájától a macsekWC-titkait, igaz még a fedél nélküli változatot, szóval, van mire nevelnünk. Egyelőre annak is örülök, hogy hiba nélkül eltalálta a helyet, ahova üríthet.

A cicás ismerőseim mind figyelmeztettek (sokminden mellett) az első éjszakára, de nekünk az is csodás volt! Estig Rosé végigaludta a lakás/nappali legpuhább pontjait, a hordozóban, az ágyában és a kanapén is pihent már, de amikor este kicsit feljebb húztam a függönyt, és Rosé megpillantotta... hát nem a kilátást, hanem - este lévén - a maga kis homályos tükörképét, eldőlt, hogy az első éjszakáját ott tölti a kanapá karfáján-radiátoron lévő párnán, az ablakban. Olyan édes volt! Hajnalban Balival egyszerre keltünk fel 4-kor, hogy megnézzük a ciccet, és ő még mindig ott gubbasztott. Persze akkor felébredt, és itt - talán hibát követtem el, még nem tudni - itt maradtam vele a kanapén, erre odafeküdt mellém, és ott aludt tovább, én így kint ragadtam a hajal hátralevő részére. Viszont csodás élmény volt együtt ficeregni, fészkelődni vele. Reggel, immár a harmadik együttalvós pozíciónkban ébredünk, Rosé a hasamon, a karommal megtámasztva nyújtózott és ásítozott.
Valami okos macskás blogolótól olvastam a héten, hogy a túl korán, 2-3 hetes korban (katasztrófa folytán talán) elválasztott kiscicák még nem tudnak maguktól pisi-kakilni, mert természetes körülmények között attól indulnak be a reflexeik, hogy az anyjuk nyalogatja a kis testüket. Ezért ha elválasztják őket, érdemes a pocijukat, és a végbélnyílásuk környékét nedves vattával simogatni. Na most, Rosénak ezügyben ugyan nincsenek gondjai, de megtetszett ez az ötlet, és kipróbáltam a vattás mosdatást a kis testén, különösen, mert a szeme alóli/orra környéki csipácskákat, szöttyöket is el akartam róla távolítani. Hát vagy harmadszorra a teljes csipát sikerült letisztogatni, de mivel a langyos, nedves vattámmal dorombolást váltottam ki belőle, úgy tűnik, ez a mi kis szertartásunkká válik már. Hihetetlen, mindig dorombolni kezdett, és volt, hogy még a kezemet is elkezdte módszeresen nyalogatni, mintha tényleg az anyjának gondolna. Olyan bensőségesnek érzem a kapcsolatunkat. Haha :D De tényleg! Nagyon jó, hogy itt van velünk, kvázigyerek :D

Most reggel óta csak evett, ivott, aludt, és labdázott, illetve egeret edzett (a szürke kisegerének már leoperálta mindkét szemét).

És hogy az állapota is naplózva legyen:

Tegnap, 5 és fél hetesen 0,65 kg-ot nyomott az állatorvos mérlegén, hivatalosan is kislány Rosé (nempedig José :D), és a korához képest jól fejlett. Doktornéni megállapította, hogy a pocija alján az a kis plöttyedt rész, amit avatatlan szemeim aggasztónak véltek, na az ott a babaháj :)

Felülről javarészt vörös (orange), alulról javarészt fehér, de a pocakja szélén mutatóban van pár cuki vörös pötty/csíkozás. A talpai ennivalóan puhák és rózsaszínek, a nózija szintén rózsaszínű és hidegen nedveskés, a fogacskái és a karmai tűhegyesek. A szemei pedig még kékesszürke hangsúlyosak, de érzésem szerint kicsit sárgul az írisze belülről kifelé - bár igazság szerint nem tudom, hogy cicáknál mennyire jellemző, hogy változik a szemszín.

Oltásokat még majd csak a kéthónapos szülinapja előtti héten kaphat, benti cicaként egyelőre nincs szüksége gyógyszerekre, vegyszerekre, ilyesmire.

Egyedül evett már a mamája mellett is, méghozzá sima száraztápot (na, most tőlünk kap doktornéni-javasolta spec kosztot, amitől majd állítólag nem lesz gond a székletével sem), és tudja használni az almot, bár azért érdemes vele megkínálni, nem akarnánk ugyanis kakit, pisit szerte a lakásban.

Az fix, hogy nagy felfedező lesz, és imádja a nálunk mind nagyobb teret hódító díszpárna- és takaróbirodalmat. Mindent kipróbál, minden puha helyen alszik egy kicsit, de már harmadszor választotta önként a saját ágyikóját alvásra is. A képekhez képest annyi változott, hogy egyrészt nőtt a pocija :D , másrészt ugye sikerült "lenyalogatnom" róla a csipákat, így még fényesebb szemekkel kacsintgathat majd a kamerának (megjegyzem szereti a rózsaszínű fényképezőmet, aminek köszönhetően nem teljes egy nap alatt máris többszáz fotóm van róla, még ha a java "hirtelenasszonyságnak" köszönhetően homályos is). Ennyi, boldognak tűnünk :)