A kétségek eloszlatása kedvéért, hogy még csak véletlenül se merüljön fel senkiben a gondolat: Nem, a varrást nem hagyom abba!
Még csak véletlenül se (úgy tűnik, most ez lesz a kedvenc kifejezésem :))
Amikor májusban otthon voltunk, újabb anyagokkal gazdagodtam, vettem eddig még nem próbált textiliákat, varrógép tűket (strech és jersey varrásához valót, ikertűt, kifejezetten patchworközőknek fejlesztett tűt, hogy próbálkozzak) és cérnákat, holott azt ugye itt is lehet kapni jócskán (igaz, akkor még nem tudtam, hogy már nem lesz időm a vásárokat járni olcsóbb beszerzési forrás után kutatva). Mellesleg a múlt héten, még mielőtt megtudtam, hogy felvettek, rendeltem a gyártótól pár speckó varrógéptalpat is, mert igenis eltökéltem, hogy megtanulok varrni, és ebben a munka sem ingat meg, csak azért nyilván hátráltat majd kissé.
Van pár projektem, amit felkarcoltam egy papírra, nehogy feledésbe merüljön az ötlet, így biztosan szépen sorra fogom őket venni.
Most is készül valami, amit meg is akartam mutatni, de aztán úgy döntöttem, majd csak a végleges állapotot tárom a nagyvilág elé. Addig csak a projekt neve: pólótakaró. Na jó, ha most valaki ez alapján "ráguglizik" a T-shirt quiltre, akkor a képtalálatok között azért nem azt fogja látni, ami itt a "lukban" alakul a kezeim között. Az alapelgondolás az, hogy végre az eredeti patchwork-koncepció szerint az újrafelhasználás kapja meg a főszerepet nálam is (legalábbis egy takaró erejéig biztosan). Nézegettem a pinteresten a lehetőségeimet (amelyek egyébként határtalanok), és tetszett ugyan az az elgondolás, hogy különböző képeket varrjak takaróvá (mint legutóbb talán Bella anyukája érettségi ajándékként a vámpíros Twilight-ban), de mi Balival kevésbé preferáljuk az olyan pólókat, amiken óriási feliratok állnak, így kicsit kombináltam: pólódarabokból készül ugyan, de nem ugyanakkora kockákból (matekosok kedvéért négyzetekből), hanem összevissza méretű és formájú darabokból.
Valójában a felső rész készen várja a bélést és a hátoldalt, de jobban szeretném készen megmutatni, úgyhogy le is fogom az ujjaimat, és most nem írok többet...
Ja, és a székrenoválós projektet sem feledem, csak elnapolom...
Nem akarom soha többé feladni az oly nehezen megtalált hobbijaimat a munka kedvéért! Ez most fogalmazódott meg bennem, de szeretném tartani...
Érdekes ez a gondolat, és aki biztosan tudja, hogy a munkája a hivatása, annak talán soha nem is jut eszébe. Valójában én azt sem tudom, hogy valamelyik munkám volt-e/lehet-e a hivatásom, hobbim is egyben, de azt hiszem, hogy az irodai, kevéssé teremtő/alkotó jellegű munkáknál akkor is kell valami, ami eltereli a figyelmet az irodai mindennapokról. Azaz esetemben: eddig is kellett volna valami, de abban a szerencsétlen, folyton időhiányos állapotban, amiben 2005. szeptemberétől 2011. novemberéig éltem, esélyem sem volt kitalálni, van-e hobbim. Mert ugye ha az ember szeret olvasni, az szép, ha van pénze utazni, az frenetikus, ha van ideje sportolni, az frankó, de nem hinném, hogy bármelyiket is nevezhetnénk hobbinak, főleg, ha nem űzi az ember olyan kitartóan egyiket sem (talán az olvasást kivéve), hogy a mindennapjai részévé váljon. De ha szakít magának időt, és/vagy teremt magának energiát arra is, hogy kipróbáljon új dolgokat, akkor már van esélye olyasvalamit találni, ami lelkesítheti a mindennapokban, ami miatt van miért várni a 8. ledolgozott óra leteltét. Hát, nekem hozott az élet másfél év nyugdíjaskodást, hogy kitaláljam, mit szeretnék csinálni itthon szabadidőmben, vagy bárhol máshol ha adódik egy kis pihi valamikor. Csak nem kéne ezt a dolgot veszni hagyni!
Ja, és a székrenoválós projektet sem feledem, csak elnapolom...
Nem akarom soha többé feladni az oly nehezen megtalált hobbijaimat a munka kedvéért! Ez most fogalmazódott meg bennem, de szeretném tartani...
Érdekes ez a gondolat, és aki biztosan tudja, hogy a munkája a hivatása, annak talán soha nem is jut eszébe. Valójában én azt sem tudom, hogy valamelyik munkám volt-e/lehet-e a hivatásom, hobbim is egyben, de azt hiszem, hogy az irodai, kevéssé teremtő/alkotó jellegű munkáknál akkor is kell valami, ami eltereli a figyelmet az irodai mindennapokról. Azaz esetemben: eddig is kellett volna valami, de abban a szerencsétlen, folyton időhiányos állapotban, amiben 2005. szeptemberétől 2011. novemberéig éltem, esélyem sem volt kitalálni, van-e hobbim. Mert ugye ha az ember szeret olvasni, az szép, ha van pénze utazni, az frenetikus, ha van ideje sportolni, az frankó, de nem hinném, hogy bármelyiket is nevezhetnénk hobbinak, főleg, ha nem űzi az ember olyan kitartóan egyiket sem (talán az olvasást kivéve), hogy a mindennapjai részévé váljon. De ha szakít magának időt, és/vagy teremt magának energiát arra is, hogy kipróbáljon új dolgokat, akkor már van esélye olyasvalamit találni, ami lelkesítheti a mindennapokban, ami miatt van miért várni a 8. ledolgozott óra leteltét. Hát, nekem hozott az élet másfél év nyugdíjaskodást, hogy kitaláljam, mit szeretnék csinálni itthon szabadidőmben, vagy bárhol máshol ha adódik egy kis pihi valamikor. Csak nem kéne ezt a dolgot veszni hagyni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése