2012. január 2., hétfő

Boldog új évet!

Hát a Szilveszterünkről csak pár képet tudok közre bocsátani, ugyanis - mint említettem - a vírusok kissé keresztülhúzták a terveinket. A partról azért pár tűzijátékot végignéztünk, de a képek hagynak némi kívánnivaló maguk után (többségében homályosak).

Mivel a helyi vitorla alakú hotel (W) mellett fellőtt rakéták bizonyultak a legtartósabbnak, nagyjából mindegyik képen ez szerepel:

- ultrahomályosan (megjegyzem, van ennél még rosszabb is) -
- a Bali karja és a minipezsi által alkotott lyukban -

- valamint Szilvi mögött (épp nem látszik egyetlen rakéta sem, pedig tényleg ott volt) -


Az eredeti terv szerint valahol sokkal beljebb ért volna bennünket az éjfél, mármint nem a tengerben, inkább a város szívében, de mindketten elég nyomik lettünk estére... Na mindegy, majd pótoljuk valamikor! De a szőlőevés megvolt még ott helyben :)


Amire felfigyeltünk, hogy a kikötőből számos hajó (azok a jó nagyok) vonult nagyjából a W Hotellel szembe, gondolom, nem véletlenül. Onnan és a szeptemberben megcsodált Eclipse bárból elég nagy élmény lehetett a tűzijáték (utóbbi a hotel 26. emeletén van).


Azóta megint nem sokminden történt. Ami viszont abszolut pozitív, hogy regisztráltattam magam a bicing weboldalán, állítólag 10 napon belül küldik az elkészült kártyámat, és utána én is kipróbálhatom, használhatom végre azt a rengeteg bicajt, amiről már annyit áradoztam!

Addig viszont nem ártana meggyógyulni! Márcsak a nyelvsuli miatt is!

Azt hiszem, legközelebb akkor írok, ha legalább 3 órán keresztül akadálymentesen kapok majd levegőt...

2011. december 31., szombat

Szilveszter

Minden kedves Családtagunknak, Barátunknak és Ismerőseinknek szerencsében, sikerekben gazdag, egészséges, Boldog Új Évet Kívánunk! Jó bulit mára, sok lencsét holnapra :)


Itt az a szokás járja, hogy éjfél és 00:01 között mindenkinek meg kell ennie 12 szem szőlőt, ami a lencséhez hasonlóan a szerencsét, gazdagságot jelképezi, a darabszám pedig a 12 hónapot. A biztonság kedvéért mi lencsét is főztünk és szőlőt is vettünk, nehogy bármiből kimaradjunk :)


Bulizni már biztosan nem megyünk, mert egyrészt "dádhásak" vagyunk mindketten, másrészt be sem fizettünk sehova... De azért az utcára majd kimegyünk éjjel, hadd lássuk, hogy mulatnak itt a népek (gondolom jórészt turisták), addig meg forraltborral kúráljunk magunkat, hogy a pezsi biztosan ne maradjon hatástalan :)

2011. december 30., péntek

Mobil blogolás

Azért az okostelefonnak is vannak előnyei: most ha igaz, akkor pl. azt sikerült beállítani, hogy a mobilomról e-maillel tudjak bejegyzést írni a blogra :)
Na nem mintha már sikerült volna elsajátítani az itteniek mobilmániáját... De ha akarnám, megtehetném :)

A mai nap fejleménye

Iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiigeeeeeeeeeeeeeen, ma tényleg elkezdtem futni! Kocogni, hogy pontos legyek! És persze siralmas az egész kondícióm úgy ahogy van, de elkezdtem :) Tírárííírá!

Csak ennyi! Más nincs!

Illetve, de! Majd' elfelejtettem, Timike, ma megérkezett a képeslap! Nagyon szép, és annyira meghatódtam :) Köszönjük szépen!

Hétköznapok

Kicsit elkényelmesedtem, nem is írtam, de ez elsősorban azért van, mert nemigazán történt semmi. Mármint történgetnek, de inkább Balázzsal, aki újabban ki is írja magából :) Helyes! Miért is én írnám le, ami vele történik?!

Amúgy ez a hét arról szólt, hogy megpróbáltam kevesebbet vásárolni, ugyanis a hétvégén összeszámolgattam az eddigi bevásárlások végösszegét, és ráébredtem, hogy ez így nem az igazi. Nem amolyan csajos shoppingolásokról van szó, hanem pusztán a háztartási cuccokról. Igaz, az elején rengeteg olyan kiadás volt/van, amire csak egyszer kell beruházni, úgyhogy talán mégsem olyan vészes, de azért nem árt az óvatosság.

Valószínűleg arról van szó, hogy amikor bemegyek itt (külföldön általában) egy boltba, akkor elkövetem azt a két alapvető hibát, amit ilyen helyzetben az ember elkövethet (reméljük, annyira még nem vagyok tudathasadásos, hogy egyszerre kövessem el a kettőt): az egyik az árak átszámítása forintra, ami abszolut nem reális, és néha úgy érzi az ember, hogy ilyen áron semmi nem kell... Persze érdemes tudni, hogy nagyságrendileg mennyibe kerül a hazaihoz képest, de ez alapján dönteni akkor éri meg igazán, ha az ember tudja, hogy otthon mennyibe került... Én pedig időnként akkorákat tévedek ebben...

A másik hiba pedig az, amikor az ember könnyedén behajítja a kosárba a dolgokat, mert ez is "csak egy euró", és még csodálkozik is hozzá, hogy "nahát, csak egy?!"...

A baj csak az, hogy nem találom a kettő között az arany középutat... Mármint azt sem szeretném, hogy esetleg rosszabb minőségű dolgokat vegyünk/együnk, mert kajából az rosszat tud tenni, de a mindennap főzőcskéhez könnyedén összevásárolok akár napi 20-30 eurónyit is, esetleg feleslegesen.

Mondjuk ez is csak viszonylag sok, és főleg a magyar agyunkkal (és 310 körüli euróval), mert ebből napi kétszeri főtt kaját lehet kihozni a reggeli szenyók és napközbeni gyümik mellett, miközben ha óvatlanul beül az ember valahova, könnyedén eltapsol egy adag kajára ugyanennyit...

Na mindegy, a lényeg az, hogy az utóbbi 3 napban a spórolásnak azt a borzasztó pihentető formáját választottam, hogy nem mentem vásárolni. Egyáltalán. És most valami nagyon jót csinálhattam, mert mégis minden nap volt mit főznöm :) Valójában attól volt olyan pihentető, hogy a szemétlevitelt leszámítva gyakorlatilag ki sem tettem a lábam a lakásból. Ami mondjuk nem érint olyan rosszul, ahogy talán hangzik, mert mint sokan tudják, mielőtt dolgozni kezdtem volna, egészen sok időt képes voltam relatív passzívan eltölteni minden rossz érzés nélkül. De persze nem mehet így tovább, mégsem töltheti ki a napjaimat a lakás, legyen benne bármennyi tennivaló és a tv-ben bármennyi átalakítós műsor, a polcokon bármennyi izgi könyv, a neten pedig bármennyi spanyollecke!


Azért mégiscsak történt még valami: befizettük a nyelvtanfolyamunkat! Olyan izgalmas! Január 9-től kezdődik, ha minden igaz, és miért ne lenne igaz? :) Ezzel beindul valami nagyon szuper! Legalábbis nagyon remélem, hogy így lesz :)

Addig is, elkezdek kocogni, hogy egy kicsit fizikailag is hasznomra fordítsam a szabadidőt (tudom, ezt már sokszor mondtam...). Meg elkezdett foglalkoztatni, hogy esetleg keressek itt is valami jógastúdiót (esetleg kifejezetten bikramot), mert Pesten végre találtam egy jót, csak már mielőtt eljöttünk, elkezdtek leépülni az órák. Ebben még nem vagyok biztos a nyelvi nehézségeim miatt, de hátha a birkaszellem azon is átsegítene :) Na, majd jól eldöntöm!

De most akkor - tekintettel Szilveszter közeledtére is - megígérem, hogy mozogni fogok :) Itt most számokat kellene írnom, ugye? Ez nehéz... Heti 3? Az nem sok, de akkor azt is megígérem, hogy az eddigi felüléseket nem számolom majd bele :) Így már alakul? Nem merek magamnak sem többet ígérni, hátha hirtelen nagyon elfoglalt leszek, és nem tudnám betartani :) És azt is megígérem, hogy továbbra is aktívkodom a konyhában :) És 2012-ben megtanulok spanyolul! Mondjuk ez alap ugyebár! Ja, és megpróbálok úgy megtanulni spanyolul, hogy közben ne felejtsek el németül, és fejlesztem az angolt is (és nem csak az átalakítós műsorokkal).

Igyekszem továbbra is a betartható ígéreteknél maradni :)

Ja, és még egy ígéret külön a pécsi csajoknak: igenis meg fogjuk ünnepelni a 30-at, és nem sírunk a 20-as éveink után!!!

2011. december 28., szerda

Első bejegyzés

Hát ez is megtörténik, a mai deci grappa adagom utám én is irok végre egy bejegyzést. Hosszú i betűt nem kell keresni, mert nálam az nincs.


Először is, nagyon jól érezzük magunkat, bár én most éppen a 37,4 fokos 'lázzal' küzdök. De leginkább csak fogyasztom a zsebkendőt. Eléggé megfáztam, ezért is van kiadva minden napra 1 deci grappa, öblögetve :)

Nem kellet volna a karácsonyi hétvégén pólóban sütkérezni a parton. Csalóka ez a napsütés.



Ma utalták az első fizetést. Lehet hogy gyorsan ki is kellene vennem az összest, tanulva a kollégám esetéből. Petr, egy cseh srác, a sorstársam, Prágából költözött ide (a Prágai irodát is bezárja a Kofax), ugyanott nyitott számlát mint mi (ING Direct). Tegnap panaszkodott, hogy be tud ugyan lépni az online bank-ba, de bárhogy szeretné megnézni a számláját, csak valami fura hibaüzenetet kap, "Folder not found...". Be is szaladt az ING-hez, és az ügyfélszolgálatos nő annyit mondott neki, hogy a bankkártyát igen, de a bankszámláját sehogy nem találja a rendszerben, eltűnt... egy bankszámla.... hehe.. Ma reggel viszont kapott a srác SMS-t, hogy megjött a fizuja neki is, csak épp még mindig nem látja :)

Azért remélem ez csak egy egyszeri eset a banknál :) ...



Szóval megjött a fizu, néztem is robogót :) Vannak gagyi használt robogók 800-1000 EUR körül, de 1500 körül már egész jót is lehet kapni. A cégnél az egyik csaj ismerősének van valami kereskedése, majd őket is meg kell nézni... Állitólag az egész cég onnan szerzett motort, jutányosan.



Habár egyenlőre azt hiszem jót tesz nekem hogy napi 1-1 órát oda-vissza "bkv"-zom. Gyalogolni kell sokat, meg lépcsőzni... Nem voltam ehhez hozzászokva, és ezt érzem is.

Aprópó bkv.

Én nem tudom ez Pesten is igy ment-e, csak nem vettem észre (mivel mindenhová kocsival mentem), de itt a tömegközlekedő emberek tényleg birkák. Az a viselkedési forma, hogy "várjuk meg amig leszállnak, aztán felszállunk" ismeretlen. Kinyilik a metróajtó, és az 'erősebb-kutya-b@szik' elve alapján elindul a tömeg. Ki is, be is. Komolyan némelyiket szó szerint arrébb kell rakni, mert nem veszi észre hogy elállja az utat, mivel bújja a hipiszupi telefonját. Egyébként mindenki a telefonját bújja, ez hozzá tartozik a bkv-hoz itt.

Maga a tömegközlekedés amúgy tényleg nagyon jó, kis-közepes kihasználtság mellet tök jól működik. Viszont csúcsidőben, vagyis reggel melóba és este haza, amikor ezer ember van a metrón a fent leirt viselkedési forma figyelhető meg. Ilyenkor, mivel az itteni (Alstom) metrókocsikon nincs az otthon jól megszokott keresztrúd fejmagasság felett kapaszkodni, csak oszlopok vannak itt-ott elszórva, általános az a kép, hogy nem kapaszkodik senki, hanem dülöngélünk egymással mint nádszál a tóparton.

Hiába na, jók azok a 40 éves orosz metrókocsik... amig le nem égnek... Na, Viszlát Iván...

2011. december 27., kedd

Karácsony másnapi séta a Montjuic-en, a MNAC-nál

A szavak átmenetileg kifogytak, most ismét inkább csak képek következnek, amelyek azt próbálják ábrázolni, hogy igyekszünk tartalmasan és értelmesen kitölteni a szabadidőnket... és hogy nem mindig csak a tengerpartig jutunk :)


A Museu Nacional d'Art de Catalunya (MNAC) lépcsőin, kb. harmadúton felfelé (említésre méltó talán a köztéri mozgólépcsősor felfelé és lefelé, hogy a karácsonyi menü után nehezebben mozgók is feljuthassanak): Balázs és az oszlopok, valamint egy kis részlet a "sáfrányból" :) : Az Espanya felé fordulva (a Font Màgica ezúttal sem működött éppen):




közeledünk...


felértünk


és a kilátás fentről az Espanya felé:


ez itt már az olimpiai stadion és az ő parkja


A Poble Espanyol felé sétálgatva (sajna nem jutottunk be)


És visszatérve a sok lépcsőhöz egy kép a "hegyen álló nőciről" (Bali, szerintem nem hiszik el, hogy ő a hegyen áll...)



2011. december 25., vasárnap

Ez is karácsony

Ismét néhány kép az elmúlt napokról
Tegnapi séta a parton








Egy helyibeli mosolya


Ma esti séta a Rambla del Poblenou-n (ti. a Poblenou városrészben lakunk; a Rambla szó pedig állítólag az arab ramlából ered, ami kiszáradt medret jelent; a gyakorlatban a Ramblák is utcák/sétányok, a leghíresebb ugye a La Rambla a város szívében, a Colommal és a tengerrel az egyik végén és a Cataluñával a másikon, de ez a képeken nem az, arról szeptemberi képeim vannak):





2011. december 24., szombat

BOLDOG KARÁCSONYT!

Mi így töltöttük a Szentestét (eddig):


Első fázis: dekorálás


Nekünk aztán ne mondja senki, hogy nem próbálunk meg alkalmazkodni a helyi adottságokhoz. A "karácsonyfánk" (szobatuja) díszei javában a tengerparton talált "gyárilag" lyukas kagylók, egy darab kőkemény mézeskalács (akinek a társai már elindultak a puhulás útján) és egy helyi alapanyagból készült mandarinhéj fűzér :)
Ami beesteledve kicsit jobban mutat
Vacsifőzés közben asztaldekorálás:

...hozott anyagból dolgoztam :)



Második fázis: Vacsora


Előétel garnélarákocskák két különböző recept szerint sütve (arra az esetre, ha az egyik nem sikerülne... és hát - bár mindkettő sikerült -meg is van a kedvencünk) párolt (vagy valami olyasmi) zöldségekkel és egy kis szénhidráttal

Főétel: Sült lazac és "furcsán rántott" pangasius hagymás majonézes krumplival és borsó-kukori salátával

Mindegyik jó volt, bár én csináltam :)


Azon fázisok, amelyeket a képek nem ábrázolnak: főzés (miközben Bali Starcraft II-t játszott, és ezzel szervesen hozzájárult ahhoz, hogy ne stresszeljek az ízek harmóniáján), vacsi és ajándékbontás... most pedig egy kis nyugis tévénézés...


Nos, és azért egy kicsit közben sikerült családoznunk is Skype-on.


Mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánunk!

2011. december 23., péntek

Feria de Santa Lucia


Több napos hallgatás után ismét van miről mesélnem. Semmi fontos, csak hogy készülök a karácsonyra. Kell is, mert nincs nagy karácsony-feeling az itteni hőmérsékleten!

Tegnapelőtt beszereztem a szaggatókat/kiszúróformákat a mézeskalácshoz, ami egyébként nem volt egyszerű feladat, merthogy szerintem itt ez sem divat... Mit lehetett tenni, visszamentem az Alcampóba, ahol az előző utam során még magyar feliratos karácsonyi izzósort is találtam (hiszen a magyar piacra is tervez valaki), és meg is találtam: egyféle kiszerelés létezett nyolc formával, amiben a csillagtól a gombáig (gomba???) szerepeltek a dolgok a palettán. Beruháztam rá, és mivel megvettem, nem volt visszaút: megcsináltam Bori mézeskalácsát, mármint az ő receptjét vettem alapul, de elég sajátos lett, mivel nincs még konyhai mérlegem. Szóval elővettem a Déditől tanult "gondolomformán"-képességemet, meg az Anyutól gyorsan eltanult evőkanalas mértéket, és lett is belőle valami:
Ilyen szépek lettek, csak mivel sajnos van egy állandó parám a fogak elvesztésével kapcsolatban, félretettük puhulni, ugyanis (egyelőre) ehetetlenül kemények... Jóóólvanna, első próbálkozás, vanilyen! Mindenesetre finom ánizsillat lett a lakásban, amit ugyan azóta elnyomott a sültcsirke és társai, de akkor is profitáltunk a dologból!

Mivel azonban ezek után még mindig volt mit hozni a karácsonyi hangulaton, tegnap este elmentünk a Feria de Santa Luciába (karácsonyi vásár), ami a katedrális (nem a Sagrada Familia, hanem a már elkészült, gótikus katedrális a Barri Gotic-ban) előtt van. Itt a katedrális belülről [nem most készült a kép, de most is voltunk bent; Bogi, megint ingyenes volt a belépés, én nem értem, hogy csak akkor kellett (volna) fizetni, amikor Veletek jártunk ott]: Itt meg egy kép a vásárról, amit szintén nem én csináltam:Nagyon jó hangulata van! Még forraltbor nélkül is... Bár kétségtelen, hogy ide nem kellett a meleg ital és a sült geszti, hogy elviseljük a hideget... Viszont volt minden szépség: kézműves cuccok, karácsonyfaégők, aztán az itt tradicionális Betlehemhez szükséges felszerelések, bábuk milliói: ezek közül az izgisebbek a "caganerek", amik nem azonosak a Caga Tióval, amiról múltkor írtam (csak a caga azonos bennük), és amik valami (szerintem különös módon értelmezett) termékenységi kultusz részei:

A szokásról itt olvashattok, akár angolul is többet: http://www.bcn.cat/nadal/en/tradicions-nadal.html

Ezeket lehet kapni minden formában: focistát, politikust vagy pl. a Simpsom család tagjait ábrázoló formában. Jól látjátok a képen, ezek a kis izék letolt gatyával ... tojnak...


Nekünk a legnagyobb élményünk az volt, hogy az utcákon andalogva összefutottunk a Mikulással:

Azért nincs közelebbi kép, mert amikor meglátta, hogy fotózok, kiabált valamit, és csak később jöttem rá, hogy nem azt, hogy nem kéne fotózni, hanem, azt hogy menjek oda mellé, és fotózkodjak vele. De a félreértés után meg már ahhoz is nyuszi voltam...

Mielőtt Bali odaért volna, láttam a szent József vezette Máriát is szamárháton motorosrendőrös felvezetéssel :) Sajnos későn vettem elő a fotómasinát... illetve telefont.


Ja és még egy fejlemény: behódoltunk mégis a hagyománynak, vettünk egy jelképes Caga Tiót (komoly 5 centis méretben):


A kép készítése után esett le, hogy a szokás szerint dec. 24-én régen tűzbe rakják szegényt... Pedig én csak helyes megvilágításba szerettem volna állítani :) De hogy megnyugodjatok, nem égett meg szegénykénk, és megegyeztünk Bazsival, hogy megverni sem fogjuk!