Hogy anya vagyok, és hogy ennyire szuper kis egyéniséget kaptam gyereknek a Jóistentől. Mert tényleg az, mindenben megnyilvánul: ahogy ébredéskor esetenként elmosolyodik, máskor láthatóan nehezen bootol be; ahogy az ágyban kettőnk közénk rakva megcsavarja az orrunkat, vagy épp lekapja a szemüvegünket; ahogy pajkosan felnevet, vagy delfinhangon dumál; ahogy az ölünkbe véve vetődik az őt éppen érdeklő dolog vagy másik szülő felé; ahogy dödörögve jelzi, hogy most már aztán vegyük őt fel, vagy türelmetlenül szól, hogy bizony a babakocsi nem állhat meg; ahogy kuncog, amikor a távolban mutatok neki valamit.
Szeretem mindenhogy, mindenféleképpen, még akkor is, ha (mint most) az éjszaka közepén közel másfél órája szopizik, mintha ilyenkor ezek volna a legtermészetesebb.
Az anyai szeretet vajon az, hogy túlcsordulásig szereted azt, akitől épp ki vagy akadva, és akit ezen kötelék hiányàban nagy eséllyel távolra kívánnál a fáradtságtól?
Most épp egészen jól bírom, de amikor felkeltem zombi módban, még egyáltalán nem ébren, és szegénykém végigsírta a peluscserét, hát akkor én is majdnem sírtam.
De mindezek ellenére, vagy épp ezért egyre nagyobbra nő a szeretetem iránta, rajongásom érte, néha tényleg belefacsarodik a szívem.
Nem mintha esélyét látnám, hogy aludni fogok 7:15-kor, de talán épp türelmetlenebb leszek, mint most: inkább most kívánok boldog 23 hetes szülinapot a legcukibb teremtménynek!!!
Tegnap a villamoson ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése